A Cadillac státuszszimbólum, a gazdagság, a kényelem státusszimbóluma, mint a BMW, a Mercedes vagy a Lexus. Azzal a különbséggel, hogy ebből alig látni egyet-egyet.
Amikor először beleültem, utáltam. Ez is csak egy bunkó amerikai autó, gondoltam. Esetlennek éreztem. A kuplunggal rögtön meggyűlt a bajom, nem tudtam úgy felengedni, hogy a motor ne rántson egyet hirtelen. Magas fordulaton mindig megugrott, de alul sem voltak döccenésmentesek a váltások. A futómű meg egyszerűen túl kemény egy olyan luxuslimuzinhoz, ami a Lexus GS, az E osztályú Merci meg az ötös BMW riválisa. Ott ültem a közel 15 milliós tesztautóban idegesen, vörös fülekkel.
A középkonzolon lévő hatszáznegyvenhét kapcsoló közül egyszerűen képtelen voltam kiválasztani azt az egyet, amelyikkel bekapcsolhatom a rádiót. Aztán, amikor végre meglett, behangolni nem sikerült. Meg fűteni sem. A rengeteg gomb mellett az érintőképernyőt is nyomkodni kell; van benne logika, de elég faramuci. Két-három nap telt el, mire felfogtam a számomra fontos funkciókhoz tartozó kezelőszervek működését, és bánni is tudtam velük – a tévét és a navigációt is beleértve. Mutatós lett a középkonzol, elismerem, de kár volt így túlkomplikálni.
Azonban miközben a sok kellemetlenség miatt tényleg haragudtam az autóra, sírni tudtam volna, annyira tetszett. A CTS orra brutális és gyönyörű egyben, az irdatlan hűtőrács és a hegyes fényszórók nagyon hatásosak. A Cadillacet már a méretéből fakadóan is nehéz nem észrevenni, de a méret itt a legkevesebb. Ez az erőszakosan őszinte, ívektől, rafinériától mentes, szögletes dizájn elképesztően jó lett. A CTS minden oldalról, minden szögből pazar látvány. A hátsó lámpák a kedvenceim.
Belül is nagyon igényes. Szemre tetszetős az utastér, az anyagok minősége első osztályú. Gyönyörű a világos bőr, a teljes egészében bőr borította műszerfal, szép a varrás, szépek a műszerek, a gombok, a váltó, egyszóval minden. Nagyítóval találtam kisebb illesztési hézagokat, de olyat nem, ami zavaró lett volna, ami akár csak egyetlen pillanatra megkérdőjelezte volna a Cadillac luxusautó mivoltát.
Aztán eltelt néhány nap, és azon kaptam magam, hogy igencsak megszerettem. A középkonzolt nagyjából ismertem már, de továbbra is túlságosan komplikáltnak tartottam. Nem lett jobb a kuplung, és nem lett puhább a futómű sem, de már nem zavart, mindjárt elmondom miért. Egyrészt a közel 2 tonnás CTS 6,3 másodperc alatt gyorsul százra, s ez már magában igen kellemes élmény. Másrészt a közel 400 Nm és több mint 300 lóerő a hátsó kerekeken keresztül jut el az aszfaltra, márpedig nagyon el kell baltázni egy autót, hogy 300 pacival a hátsó tengelyen unalmas legyen. Harmadrészt sperr is van.
A 3,6 literes V6-os a CTS legjobban sikerült eleme. Alul meglehetősen erős és nyomatékos, felül pedig brutálisan erős és nyomatékos. Rájöttem, hogy váltogatás helyett simán behúzhatom egyesből négyesbe, és úgy használhatom a Cadillacet, mint egy automatát. Alapjárat közelében, negyedikben, ezres fordulaton, vagyis nagyjából húsz-harmincas sebességnél is van annyi a motorban, hogy gyorsításra késztesse a CTS-t, negyventől pedig már kompromisszumot sem érzünk, bőven van olyan dinamikus az autó, mint a körülöttünk portyázó többi.
Városban tehát főleg az első és a negyedik fokozatot használtam, a csöndes, nyugodt, kiegyensúlyozott habiszti-automata CTS nagyon kellemes társnak bizonyult. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne hajtsam meg, hiába limuzin, hiába nem erre való, meg kellett nézni, milyen a második, a harmadik, meg a többi. A fokozatok kicsit hosszúak, ha gyorsan akarunk menni, könyörtelenül le kell forgatni a motort leszabályozásig, ami nem is baj, az ereje, de főleg a hangja nagyjából 4500-nál jön meg. Az alul csöndes motor magas fordulaton egyszerre megőrül, és amellett, hogy elkezdi elementáris erővel hajszolni a kocsit, olyan szép, brummogó hangja lesz, akár egy V8-asnak. Végre!
A gázpedál minden, csak nem közvetlen: ha agresszívan megyünk, feltűnő, milyen sok idő telik el a jobb láb izommunkája és a tényleges gyorsítás között. A váltó nem rossz. Nem sportváltó, közepesen hosszú utakon jár, viszont elég precíz és meglepően kezes ahhoz képest, milyen rettenetes erőket közvetít. De térjünk vissza a futóműhöz. A CTS-t kétféle futóművel kínálják. Van egy gyengébb változat 2,8-as V6-ossal, 211 lóerővel, és van négykerekes a 3,6-osból, ezekhez puhább rugózás jár, míg a tesztelt, erősebbik hátsókerekes modell futóművét sportos vezetési stílushoz optimalizálták; kemény is lett. Meglepően kemény.
