Lélek van eladó

A dolgok jelenlegi állása szerint az F430 Spider életem autója. Persze, Gábor Zsazsa a megmondhatója, hogy ilyesmit még emberekről is csak a sors forgandóságának fenntartása mellett szabad megállapítani, de a Ferrari embernek is jobb az átlagnál, hát még autónak. És egyébként szintén forgandó is, ha már itt tartunk. Nagy gázra, kikapcsolt elektronikával olyat fordul, mint Nizsinszkij, és még a lábujja se lesz tömpe tőle.

Ez a rendes erődemonstráció, nem Drezda lebombázása, bár a hangeffekt hasonló. Síró-süvöltő, csípősen égő gumi, hörgő motor, könnyed perdület. A fenék megindulása és a megfékeződése azonnali, nem sodorja túl a tehetetlen tömeg a jobb láb szándékán, bármikor abbahagyja a pörgést és kilő előre, nyakat feszítve, rikoltva.

A kormány mögötti váltófülek fixen állnak, nem hiába károgtam annak idején az M5 elforgó, ezért néha rossz helyre kerülő megoldásán.

Az F1 becenevű váltó olyan, mint egy rendes kézi, csak épp elvégzi az izommunkát helyettünk. Váltókar nincs, oda került a kuplungpedál és a testi szerelem mellé a fizikai erőkifejtést örömérzettel jutalmazó, divatjamúlt dolgok osztályára. A robot finoman indul és puhán vált, de ha kell, mert épp sportolunk, rideg és rángat. És mocskosul gyors, 150 milliszekundum alatt végez egy felkapcsolással - és ez nem pusztán a fogaskerek tologatására értendő, hanem ekkorka a komplett luk a gyorsulás rettenetes folyamatában. Hihetetlen.

Kapható hatsebességes kéziváltóval is az F430, és én azzal is szeretném, de csak az uralkodás élménye kedvéért. Objektíve az F1 fantasztikus váltó, automata üzemmódban nagyon ügyes társ, és gyorsabb is vele a Ferrari, a 400 métert például 5 századmásodperccel hamarabb futja meg a kézinél, 12,05 alatt. Két kis bajom van vele, az egyik a rükverc kapcsolásának viszonylagos lassúsága (ez beletelik pár másodpercbe, ami nevetségesnek hangzik, de a többihez képest örökké tart), a másik, hogy - ahogy a BMW hasonló rendszere - ez is elromlott. Egyszerre csak hiába húztam a fülét, nem csinált semmit. Aztán - ahogy a BMW is - megjavult magától. Számítógép ez is, na.

Egy nagy, titkos érv szól az F1 váltó mellett: az L.C. feliratú gomb. A Launch Control, vagyis ebédellenőrzés arra szolgál, hogy állórajtnál kirázzon és kipréseljen a gyomorból mindent, úgy, hogy a savas béltartalom mellé még egy kis halálsikoly is kiférjen a szájon. A megnyomása után az L és az 1 felirat villog a műszerfali visszajelzőn. Ekkor belerúgjuk a gázpedált a padlóba, és ezredszere kezdenénk mosolyogni attól, hogy a fordulatszám szinte együtt él a pedállal, de mire a felszökő fordulattól elterülhetne a vigyor, az F430 megfeszül, tébolyultan ugrálni kezd, teli torokból ordít, és olyan gyorsulás veszi kezdetét, amitől most is nyerítek, ha eszembe jut, nemhogy a helyszínen.

Ilyesmi volt az M5 csodája is, de ott a báj egy része a kilőtt limuzin szürrealitásából jött. Itt viszont nem a limuzint lövik ki, hanem az eleven testünket, a menetszél a szemünkbe vágja a meggyilkolt gumik porát, a fület kitölti a nyolc henger szaggatott üvöltése, az orrot marja az égett kaucsukszag, a kézben finoman mozdul az átizzadt kormány, a láb meg-megrebbenne a letiport pedálon, a szem elkerekedve figyeli, hogy mibe készülünk becsapódni. Bizony, a Ferrarit senki se vezeti helyettünk, ha nem sima úton rajtolunk, ő a maga részéről a hátsó kerekeket megindítja 490 lóerővel, a többi a te dolgod, édes fiam. Mi pedig megpróbálhatjuk az orrát a feneke előtt tartani, vagy megszégyenülten elvenni a gázt, vagy büszke kamikazeként áttörni a szalagkorlátot 4,1 másodperc múlva, 100-zal. És a riadalomban el ne felejtsünk ám váltani, azt se fog helyettünk senki, ahogy a fejünket sem tartja meg semmilyen hatalom a helyén kapcsoláskor, akkorát üt a sietségorientált váltóelektronika.