Bemutató: Volkswagen Crafter - 2016.

Almería környéke csodás vidék, minimum húsz fok, verőfény. Spanyolországnak ez a része kopár és száraz, minden barna és poros. Nagyon kevés növény marad életben ilyen mostoha körülmények között, csak pálmafákat és kisebb bokrokat, cserjéket látni. Egy részük még epedezve küzd a vízért, a többi feladja és elszárad. Teljesen mint Mexikó: még az épületek és a félig-meddig elsivatagosodott puszták közepén álló, omladozó, lakatlan házak is a mexikói hangulatot hozzák. A nyugalom szinte tapintható, senki nem siet. Tökéletes hely egy kis duhajkodásra.

A repülőtérről egyből az eligazításra érkeztünk, ahol gyors prezentáció és regisztrálás után már kaptuk is a kulcsokat az új furgonjainkhoz. Végtelen sorokban álltak a Crafterek, igyekeztek minden változatot bemutatni nekünk: volt klasszikus, dobozos Panel Van és Doka, ami a Doppelkabin rövidítése, és duplakabinost jelent. Mindegyiket lehetett kérni terhelve és terheletlenül, illetve a háromféle dízel közül bármelyikkel. Váltófronton hatsebességes kézi és nyolcsebességes, duplakuplungos automata közül választhattunk.

Annyira hirtelen indultunk a tesztútra, hogy alig tudtuk kívülről szemügyre venni az újdonságot, pedig érdemes: szerintem rendkívül dekoratív. Az előző generáció kicsit bamba arca és a Sprintertől jött vonalai mentek a kukába, teljesen új, a Volkswagen formanyelvének megfelelő új dizájnt kapott a Crafter. A külső németesen feszes vonalvezetésű, letisztult és nem utolsó sorban frankón elegáns lett, ha mondhatok ilyet egy vonalzóval szabott kockára. Olyan, mint egy fiatalos, borostás munkásember öltönyben, akinek azért az arcát megedzette a kemény munka. A legtöbb autó azért az öltöny mellé kifényesített bakancsot húzott: ezüstszínű lemezfelnik és ballonos, C-s gumik voltak szinte az összesen.

Érdemes megemlíteni, hogy az előző Crafternek és az azt megelőző, második generációs LT-nek a Mercedes Sprinter az alapja, az új viszont egy teljesen új, saját fejlesztésű autó, amit a Volkswagen – érthető okokból kifolyólag – büszkén hirdet. Remélhetőleg az elődök legkellemetlenebb hibáját, a rohadási hajlamot sikerült kiküszöbölni azzal, hogy a VW maga gyártja a típust.

Volt alkalmam bekukkantani a raktérbe is:  bazi nagy. A dobozos, L3H3 méretjelzésű verzió rakterének belső hossza 345 centi, szélessége 183 centi a legszélesebb részen és 138 a kerékjáratoknál, a belmagasság maximuma pedig 196 centi. A platós, duplakabinos, L3DK jelzésű modellnél a plató 270 centi hosszú és 204 centi széles, magassága 40 centi. Természetesen akadtak belső felfogatási pontok, ami elvárható. Van, ahol ezekért plusz pénzt kérnek el, ami szerintem nagyon ciki. Mivel a pontos itthoni specifikáció még nem ismert, őszintén remélem, hogy a Crafterhez alapáron járnak. A dobozos autó hátsó ajtajai 270 fokban nyithatók, tehát a kaszni mellé lehet őket hajtani. Az ajtókat egy mágneses csöcs tartja a helyén, aminek egyben ütközésgátló szerepe van. Okos, de baromi ronda megoldás.

Az első körben mi egy közepes teljesítményszintű, 140 lovas, kétliteres dízel Panel Vant vettünk magunkhoz, ezüst színben, és már rajtoltunk is. Ugyan nem volt hosszú az első szakasz, arra azért jutott idő, hogy behatóbban megismerkedjünk az új Crafter belsejével, ami teherautóhoz képest egész gusztusos. Szinte személyautós a dizájn, a szokásos Volkswagen-tipográfia és színvilág itt is jelen van. Persze semmi tűzijáték nincs, de nem is baj, mindig szerettem a visszafogott konszern-belsőket.

Úgy tűnik, nem tudják elfelejteni a zongoralakkot, mert bőven akad abból is, ami igazából nem néz ki olyan rosszul, de egyrészt unásig ismételt, másrészt a karcokat és az ujjlenyomatokat is szorgalmasan gyűjtögeti, érdemes lenne hanyagolni, főleg egy munkára szánt járműben. A rekeszekért viszont piros pont jár, amikből mindenhova jutott; hab a tortán, hogy a méretük és az elhelyezésük is tetszett.

Elég jó a fülke hangszigetelése, kényelmesek az ülések és jó minőségűek a kárpitok. Ugyanakkor igazi teherautósan kopogós anyagokból is akad bőven. Annak ellenére, hogy a kemény plasztikok mindig zavartak, ezért nem róhatom meg az autót, hiszen a többi furgonban sem jobb a helyzet. Azért pedig megszavazok egy plusz pontot, hogy az előző Crafterhez képest minden szempontból kulturáltabb.

És ha már beltér: a legtöbb autó rogyásig volt extrázva, szinte mindent beléjük pakoltak, amit lehetett. Minden autóban alap volt az érintőkijelzős, navis, bluetooth-os, USB-s, mindenes fejegység. A navi beszél, mutogat és ügyesen kirajzolja a műszerfalra is a legfontosabb infókat. A fedélzeti rendszer kezelőfelülete puritán, de gördülékeny és érthető, ezt én biztosan megvenném, hasznos.

Szintén hasznos extra a rugós felfüggesztésű ülés, ami főleg buszokból és kamionokból lehet ismerős. Szerintem valahol a kényelmes és a lifttel zuhanás között van, én nem tudnám megszokni, de az az érzésem, hogy nagyon kelendő lesz.

A sávtartó többször felidegesített: nagyon szeretne mindenáron a vezető fölé kerekedni és nem tudja, hogy mit akar: amikor elengedtem a kormányt, akkor azonnal sípolt, hogy kormányozzak. Amikor kormányozni szerettem volna, akkor pedig nagyon erőszakosan próbált felülbírálni. Alapvetően üzembiztosan tartja a sávot, jól működő rendszer, de kicsit túl keményen szól bele a vezetésbe.

Volt még táblafelismerőnk, tolatókameránk, bőr multikormányunk, radaros tempomatunk, kétzónás digitklímánk és adaptív, teljesen ledes lámpánk is, tehát ha azt mondom, hogy fullosak voltak, akkor egy cseppet sem túlzok. Ezeket külön nem vesézném ki, mivel láttunk már ilyesmit sok helyen, maximum azt teszem hozzá, hogy érdekes, hogy ezeket az extrákat kezdi magába szívni a teherautós világ is.

Nyilván az itthoni realitás azt mutatja, hogy ennek az extraszintnek a magyarországi Crafterek a közelében sem lesznek, de érdekes volt látni, hogy milyen a mindent bele verzió. Ugyanakkor én szívesen láttam volna egy mindenféle extra nélküli, mezítlábas példányt is, már csak az összehasonlítás miatt is.

Az autóval való ismerkedés folyamatába az első megálló rak éket. Egy kanyargós, szűk magánúton egy üvegház előtti placcra futunk be, ahol autót cserélünk. Már a repülőgépen is találgattuk, hogy mik lehetnek azok a fura építmények, amiket mindenhol látni errefelé, de felülről nehéz rájönni, hogy mik is ezek. Mint kiderült, melegházakról van szó, ahol paprikát termesztenek hatalmas mennyiségben. Az egyik ilyennél volt az első komolyabb megállónk.

Az autónkat magunk mögött hagytuk egy nagy parkolóban, és bementünk a melegházba, ahol egy  raklapbútoros, street food-os hangulatú kajálós, beszélgetős placcot rendeztek be nekünk. Tetszett, hogy a bullshit erőltetése helyett inkább arra helyezzék a hangsúlyt, hogy simán mindenki érezze jól magát, aztán ha bármi kérdése van, akkor úgyis felteszi. Az autók pedig beszélnek magukért, felesleges túltolni.

A kinti parkolóban egymás mellé kiállították a mostani Craftert, a régi Craftert, és az ezek szellemi elődjének számító LT-ket. Személyes kedvencem az első generációs volt, amiből elég mellbevágó volt egy szinte új állapotút megszemlélni. Innen már másik autóval hatoltunk tovább, ezúttal egy fehér, gyengébb, de rongyosra fullozott dobozossal, szintén a közepesen erős dízellel.

Ezzel egy kicsit többet mentünk, volt időnk jobban megismerni a menettulajdonságokat is. Ez volt az a pont, ahol én egy kicsit nagyobb durranást vártam: a 140 lóerős dízelt nem éreztem túl dinamikusnak. Ne higgye senki, hogy személyautós robbanékonyságot várok el, de ennél lehetne egy kicsit fickósabb. A 102 lóerős alapmotort pedig kifejezetten vérszegénynek éreztem. A 177 lovas csúcsdízel, a biturbós TDI viszont ment, mint a veszedelem, szabályosan röptette az öles kasznit. Én biztos, hogy csak ezzel venném, viszont egy olyan költségérzékeny piacon, mint a magyar, valószínűleg ritka vendég lesz. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindegyik alkalmas a helyváltoztatásra és nem veszélyesen lassúak, de az a benyomásom, hogy lehetnének az olcsóbb motorok is erősebbek.

A váltó hatfokozatú, kézi és egy elég szintetikus darab. Németesen feszesen kapcsolható, jó az elhelyezése is, tudja amit tudnia kell, de semmi extra. A magasabb fokozatok talán egy kicsit hosszúak, de ez legyen a legnagyobb probléma. Ami pozitív, hogy lehet ütni-vágni, elég masszív szerkezetnek érződik a váltó minden eleme. A nyolcfokozatú automatát sehogy nem tudtam kipróbálni.

A futóművet kifejezetten szerettem: nem dobál úgy, mint sok nagy furgon, mégis stabilan fekszik az úton. A kormány pont elég visszajelzést ad, amiben sokat segítenek a kemény, C-s gumik. Pozitív csalódás volt, hogy egészen élvezetesen lehetett autózni a Crafterrel, és ritkán érződött kényelmetlennek.

A bemutató második napján végre kipróbáltam egy fapadosabb Craftert is. Természetesen ez sem belépőmodell volt, de jóval kevesebb extrával futottam össze, mint az ezelőtti példányokban. Semmiben nem éreztem rosszabbnak a szerényebben felszerelt, piros Dokát, sőt, valamiért szimpatikusabb volt: műanyag kormánnyal és sima, izzós lámpával is korrekt járművek ezek. Noha ez nem volt teljesen az, a Volkswagennek semmi szégyellnivalója nincs egy belépőmodellen, legközelebb tessék olyat is hozni.

Ez a nap sem a lazán andalgás tematikájára épült: ahogy visszavittük a Dokát, szinte azonnal indultunk egy felvezetett túrára. Elöl egy instruktor haladt egy T6 Multivanban, mögötte a régi Crafter, majd három új. A cél az volt, hogy az újságírók egy út alatt az összeset kipróbálják egymás után, ezért folyamatosan cserélődtek az autók. Az különösebben nem érdekelt, hogy éppen melyikben ülök, az viszont annál inkább, hogy egy csodás, technikás szerpentinen mentünk: szakadék, sziklafal, keskeny út, nagyon vad volt. Az instruktor se szüttyögött: forszírozott tempóban vezette fel a konvojt, hogy nekünk is  tolni kelljen. Ezt baromira élveztem, olyan volt, mint egy mexikói autós üldözés: a fekete Multivanos bankrablókat üldözték a dobozos furgonos szobafestők és a platós furgonos kertészek.

Sajnos nem élvezkedtünk sokáig, hamar végeztünk a csapatással, pedig ezt szívesen csináltam volna naphosszat. A szálloda előtti nagy parkolóba visszaérve kipróbálhattuk a vezetéssegítő rendszereket. Ezek közül a legérdekesebb a vontatmány-irányító rendszer volt. Ez egy kifejezetten ötletes: úgy működik, hogy mi ugyan az autóban ülünk a volánnál, mégis az utánfutót irányítjuk közvetlenül. A tükörállító joystickot pöcögtetve az utánfutó haladási irányát állítjuk, a kormányhoz nem is kell hozzányúlni. Az autó kiszámolja, hogy miként kell mozognia ahhoz, hogy az utánfutó az általunk a joystickkal kiválasztott irányba haladjon. 

Érdekes volt a radaros akadályfigyelő rendszer is: jelezte, hogy az autó körül milyen akadályok vannak azokon a helyeken, amiket nem látunk oldalt; vagy látunk, de nem tudunk egyszerre nyolc irányba figyelni rájuk. A központi kijelzőn mutatta azt is, hogy merre kell korrigálni, hogy elkerüljük a ronda karcolásokat és benyomódásokat az autó oldalán. Ügyes rendszer, a teszten hibátlanul működött, nagyon kíváncsi leszek, hogy éles helyzetben is ilyen jó lesz-e.

Szintén tetszett a kitolatás-ellenőrző rendszer. Sokszor előfordul, hogy parkolóból tolatva nem látjuk a furgon végét, keresztben azonban jöhet bármikor autó, így kifejezetten lutri néhány ilyen manőver. Ezt szeretnék megoldani azzal, hogy az autó figyeli, hogy jönnek e keresztbe és jelez, vagy adott esetben vészfékez. A tesztpályán ez is hibátlanul üzemelt, de itt is kíváncsi leszek, hogy életszerű körülmények között hogy muzsikál majd.

Összességében kellemes haszonjármű az új Crafter: pár apróságon túl egy minőségi, jól vezethető és kifejezetten szép darab. Ráadásul teljesen új, független modell, ami már nem közösködik a Sprinterrel. Látszik, hogy a Volkswagen komolyan vette a fejlesztést, sok valóban hasznos extra került az autóba. A szűk keresztmetszet természetesen az ár lesz, mind az autónál, mind az extráknál. Egyelőre árlista nem érhető el, a hivatalos 2017 januárjában érkezik és valószínűleg az határozza majd meg, hogy mennyire lesz sikeres modell a második generációs Crafter.