Kevésbé harmonikus, kevésbé attraktív, mint olasz eredetije, a Fiat 500. A régi Ka sosem volt akkora ikon, mint az egykori Cinquecento; ráadásul a Ford nem is tudta olyan jól újrafogalmazni a Kát. Egyvalamiben viszont sokkal jobb a Fiatnál.
Már megint a globalizáció! Magyarként egy spanyol szigeten (szlovén chartergéppel) vezettem az amerikai autógyártó német leányvállalatának új autóját, amely egy olasz típus mutációja. Mellesleg Lengyelországban gyártják.
A Fiat 500 és a Ford Ka műszakilag nagyjából ugyanaz az autó. Közös padlólemez, közös motorok, ugyanaz a belső elrendezés, azonos tengelytáv. És az 500-as már hónapok óta látható, vezethető, kapható. A Fordnak alaposan fel kellett kötnie a gatyát, ha saját jól bejáratott, de azért jóval súlytalanabb típusjelzésével akar megküzdeni a kis olasszal.
A történelmi hendikep mellett a Ka még némi műszaki hátrányt is elszenvedett: egyelőre csak 69 lóerős benzin-, illetve 1,3 literes dízelmotorral készül – az 1,4 literes benzinmotort, amivel igazán dinamikus lehetne, megtartotta magának a Fiat.
Elnöki köszöntő
John Fleming, a Ford of Europe elnök-vezérigazgatója ír a Káról. Csak nekem tűnik mindez büszke atyai bemutatás helyett mentegetőző magyarázkodásnak?
A (mármint az első) Ka a Ford számára mérföldkőnek bizonyult. Új életet lehelt kisautó-palettánkba (A Fiestába? – a gonosz szerző), és bebizonyította, hogy a tetszetős és komoly vezetési élményt nyújtó autók valóban márkánkhoz csalogatják a vásárlókat. A Fordnál ma is a Ka vevőköre a leghűségesebb. Annak ellenére, hogy a modell ilyen sokáig tetszést aratott, tudtuk, hogy eljött az ideje a modellváltásnak, és új Kát kell piacra dobnunk.
Amikor arról születik döntés, hogy megfizethető árú rétegmodellt építsünk, gyakran előnyösebb partnert keresni a gyártáshoz. Ebben az esetben a Fiat – a maga jelentős hagyományaival a kiskocsik területén – logikus választás volt, és már a korai tárgyalások során bebizonyosodott, hogy a két cég megközelítése jól megfér egymással.
A Ka-val kapcsolatos legfontosabb dolgok már a fejlesztés kezdetén világosak voltak. Az autónak úgy kell mozognia az úton, mint egy Fordnak, ugyanakkor legyen meg benne a merész és örömteli szellemiség, ami oly népszerűvé tette az első Kát. Ezért ahelyett, hogy a retróutat választották volna, tervezőink felhasználták a Ford legújabb kinetikus formanyelvét, hogy kívül-belül friss és modern autót alkossanak. Vidám orr-részével és különleges hátsó traktusával elérték azt, hogy a Ka minden más autóval összetéveszthetetlen.
A Ford menetdinamikával foglalkozó mérnökeinek erőfeszítései révén az új jármű igazi Fordként mozog az úton, s ugyanaz a gokartos érzés jellemzi, mint az első generációt. Valamennyi kis Fordhoz hasonlóan a Ka kényelmes, biztonságos, praktikus, és olcsó a fenntartása. Ha ehhez hozzávesszük még a Ka különleges szellemiségét, biztosak lehetünk benne, hogy az új Ka a kisautó-vásárlók következő generációjának kedvence lesz.
Különösen a retróút szándékos kerüléséről szóló rész tetszik: milyen retróról lehetne szó egy ’96-ban bemutatott típus esetében??? Én magamnak valahogy így fordítom ezt le: Kedves emberek: kellett valami kisautó, hogy ebből a piacból se maradjunk ki. Viszont se ötletünk, se pénzünk nem volt egy rendes fejlesztéshez. Így hát jobb híján betársultunk az olaszokhoz, átrajzoltuk az 500-ast, mókoltunk valamit a futóművel, és most reméljük, hogy – bár semmi különöset nem kínálunk a Kával – néhányan pont ezt választják a szebbnél szebb, jobbnál jobb mai városi minik közül.
Nemrég voltam a Fiesta nemzetközi bemutatóján is. Ég és föld volt a különbség a két rendezvény hangulata között. Pedig az is egy koprodukció, és a Mazda éppúgy hamarabb dobta piacra a saját változatát (Mazda2), mint a Fiat, de a Fiesta valahogy sokkal meggyőzőbbre sikerült új, izgalmas, érdekes, hangulatos autó, amire sokkal inkább büszke Ford, mint a Ka-ra.
