A japán Logan

Az 1,6-os alapmodellt hatalmas hátsó szárnnyal ruházta fel az importőr, amivel legalább némi humort sikerült csempésznie a lélektelen dizájnba. Másrészt viszont rég nem találkoztam ennyire igényes, meggyőző, öröknek tűnő technikával a modern autóipari tömeggyártásban.

Már amikor megláttam, éreztem: nehéz dolgom lesz. Átfotosoppolt emblémákkal a Lancer feltűnés nélkül eladható lenne, mint bármelyik távol-keleti gyártó kevéssé ismert modellje. Ember meg nem mondaná, hogy ez nem egy két-három generációval ezelőtti alsó-középkategóriás Hyundai, Daihatsu, esetleg Proton.

Nem is csoda. Bár a hűtőmaszkot nemrég újjátervezték, a Lancer mégiscsak egy hatéves modell, jelenlegi formájában épp az ezredfordulón jelent meg a piacon. Ugyanolyan fosszília, mint legközelebbi vetélytársa, a Nissan Almera. Csak finomabb, könnyedebb, ugyanakkor (még) kevésbé karakteres.

Akárhonnan is nézem, az első reakcióm egy ásítás. Hiába hajoltam, ágaskodtam, kúsztam-másztam a fényképezőgéppel, semmilyen szögből nem lehet izgalmas perspektívát találni. Az egyetlen apró, tétova kísérlet a Mitsubishi részéről a valamelyest megcsavart küszöb. Ez is úgy néz ki, mintha megpróbálták volna lelopni egy M3-as BMW-ről, a tulaj észrevette, belekapaszkodott, aztán húzták-vonták, egyik oldalról a japán, másikon a német, végül a japánok kezében maradt, de közben kinyúlt, kiegyenesedett, odalett belőle az agresszió. Mindegy, azért felrakták.

Egy pici ötlet azért mégis született a tervezőirodán. A Lancer két pótféklámpával is rendelkezik, az egyiket az irdatlan szárnyba rakták, ez persze nem az alapfelszereltség része. A másik viszont egy kis Lancer felirat a hátsó ablak tövében, ami fékezéskor pirosan világít, így tájékoztatva a típusjelzés leolvasásához túl nagy követési távolságot tartókat, mi is lassít épp előttük. Vicces? Szánalmas? Ahogy vesszük.

A beltérben ugyanez. Tagadhatatlanul egy autó, vannak benne ülések, kormány, műszerek, de ez egy öt-tízéves dizájn. A szedett-vedett műszerfal pedig egyenesen lopásnak tűnik: nem lehet, hogy ezek a Mazda órái, csak átcsoportosítva, össze-vissza egymásra hányva, egy Lancer feliratú, funkciómentes plusz körszámlappal kiegészítve?

Az egyetlen érdekes dolog a szimmetrikus szerelvényfal-betét, közepén természetesen az elmaradhatatlan zöld kvarcórával. Ezeréves jól bevált japán egyen-bajuszkapcsolók ágaskodnak a jellegtelen kormány mellett. A csomagtérfedelet nem burkolták le belülről, behúzófogantyúja sincs, sőt, a pótkereket is csak egy kivehető farostlemez takarja.

És semmi trükkös apróság, rafinált plusz-szolgáltatás. Se esőre induló ablaktörlő, se sötétre bekapcsoló világítás, se rejtett, mégis tágas fiókok, se ködfényszóró(!!!), semmi. A luxust csak négy automata ablakemelő és az automata (de csak egyzónás) klíma képviseli. Még műszerfalba integrált, lanceresített-micubisített gyári rádió sincs, két DIN-méretű fiók várja az importőr, vagy az új gazda választását. A kormány csak fel-le állítható. Nem alakítottak ki hátul légbeömlő rostélyokat, a biztonsági öv bekötésére semmi sem figyelmeztet. Se lámpa, se bip-bip.