Húszpercnyi önfeledt autózás után nem voltam lelkileg felkészülve a rám váró irtózatra. Az irodaház parkolójában a tetőt becsukni 10 másodpercig tartott; épp elég hosszan ahhoz, hogy mindenre elszánt kollégák különítményei lecsaphassanak, és esdeklő tekinteteikkel az őrületbe kergessenek. Nem volt menekvés.
Az MX-5 mindenkinek kellett. A TotalCar szerkesztősége csupa elvetemült autóbolond, a téboly tehát érthető. Az Index irodaház maradék 300 dolgozója közt kitört tömeghisztéria kezelése azonban nem egy embernek való feladat. Ilyen spontán csoportosulások felbukkanása esetén minden rendes diktatórikus rezsim szükségállapotot hirdet és kivezényli a milíciát.
A tesztautó átadóinak arcán fensőbbséges nyugalom ült. Esküdni mernék, hogy a Mazdánál már évek óta egyetlen MX-5 tesztet sem olvasnak el. Mind ugyanaz a borítékolható ömlengés, lelkesedés, szeretetnyilvánítás. Rossz érzés beállni a sorba, de nincs mit tenni. Most sem lesz másként.
A képen Füzi Gergely látható |
Hogy mindjárt az elején beismerjem az elvárható kritikai hozzáállás abszolút hiányát, leszögezem: az MX-5 egy tökéletes autó. Nem azért, mert nincs nála kényelmesebb, gyorsabb, praktikusabb vagy szebb. Hanem azért, mert egy végtelenül őszinte autó, pontosan azt tudja, amire kitalálták, azt viszont elképesztően jól.
Egy roadster egyetlen valóságos értékmérője a vezetési élvezet. Az MX-5 szinte sosem parkolt, mindig mindenki el akart menni vele valahová. Ha semmi dolga nem volt, elvitte megmutatni valaki másnak, mert lelkesedni együtt jó igazán.
Már a Mazda Motor Hungary átadótelepén cinikus szakújságíróhoz méltatlan boldog sikkantásokkal ugráltuk körül. Azonnal kinyitottuk a tetőt, melynek kezelhetőségére jellemző, hogy első nekifutásra, ismeretlenül sem tart tovább húsz másodpernél. Második kísérletre, rutinból végrehajtva ez az idő nyugodtan negyedelhető.
Belül minden lefegyverzően elegáns, no nem felvágósan, inkább kedveskedően. Szép, fából készült kormány, váltó és kézifékkar, krémszínű bőr ülések. Csak azt a 80-as évekbeli oldschool digitális órát ott a középkonzolon, csak azt tudnám feledni. Már a 626 DITD-ben sem szerettük, itt pedig végképp nem volna helye. Nem mintha bármit is számítana, persze. A többi műszer mind csinos, kár is rájuk szót vesztegetni.
Aztán az ember beindítja a motort, és ettől a pillanattól kezdve minden elveszett. A Mazdában minden egy kicsit gyorsabban történik a megszokottnál. A legapróbb kormánymozdulatra azonnal irányt vált, a gázra ugrik, a fékre lassul, a váltó akár egy játéktermi automatán, hihetetlen az egész. Másodpercek alatt organikusan összenő a sofőrjével, a gondolat megszületésének pillanatában végrehajtja, amit akarnak tőle.
Ugyanezzel a közvetlenséggel tudósít arról, mi történik éppen vele. Az útról direktebb visszajelzést csak akkor kaphatnánk, ha meztelenül hemperegnénk rajta. Kátyúkon hasítva istentelenül ráz, és ez nagyon helyénvaló. Egy átlagosan hasznavehetetlen budapesti úton ámokfutva esély sincs a sebességmérő leolvasására, ami jótékony ragasztószalag a sikoltó lelkiismeret száján.
Az 1,8-as motor lelkes és morgós, 140 lóereje pont jó a kis Mazdához. Egyenesben virgoncan tol, kanyarban pedig - durván hajszolva - készségesen megindítja az MX-5 fenekét, ahogy azt egy roadsternek kell. Nagyon finom. Emellett létezik még 1,6-os, 110 lóerővel, az igazi megszállottak pedig külföldön több tucat helyről szerezhetnek be kompresszor- és turbófeltöltő-készleteket, melyekkel a Miatából igazi ordas vadállat nevelhető.
A hatsebességes váltó nagyszerű, csak a hatodik fokozat sikerült egy kicsit huncutra. Szépen ki kell tolni hozzá a kart jobbra, különben négyes lesz belőle, és az egy alaposan kiforgatott ötös után nem jön éppen jól. A hatos melletti rükverctől nem kell félni, az előtt olyan erős rugó van, hogy véletlenül csak nehézatléták kapcsolhatnak bele, s azok is csak szteroidkúra alatt, nagyon részegen.
Az egyetlen apró hiba a fakormány: gyönyörű, de hajóban a helye. Izzadó tenyér alatt csúszik. Vagy bőrre cserélendő, vagy a kézfejet érdemes elhullott állatokba burkolni intenzív vezetés előtt. Nyáron sapka viselése is ajánlott: a bőven 220 feletti végsebesség sem elegendő a napsugarak lerázásához, egy Budapest-Siófok-Budapest alatt a harmadnapos hámlás simán biztosítható. Felhúzott tetővel diszkréten dalol a szél, beázás pedig bizony nincsen.
A képen Füzi Gergely (aki nem Karotta) látható |
Az autópálya egyébként lehajtott tetővel sem kellemetlen, úgy 160-ig. E felett egy kicsit turbulenssé válik a hangulat, de persze Magyarországon ezzel a jelenséggel egyetlen törvénytisztelő autós sem szembesülhet. Az MX-5-nek amúgy sem autópályán a helye. Kanyargós autóút, lombokon átszüremlő napfény, távoli úticél az ideális kombináció.
A Mazda akkora szupersztár, hogy a net is csordultig van vele. A többszáz fan-page mellett van hivatalos MX-5 közösségi oldal, a hazai MX-5 fórum is eleven, sőt, példamutató módon a márkaképviselet is olvassa, és gondját viseli a tagoknak. Ehhez szívből gratulálunk, tessék róluk példát venni.
A Miata a kezdetek óta kedvenc, kategóriája eladási bajnoka. Valódi vetélytársa a mai napig sincs, vannak nagyobb, drágább, középmotoros vagy elsőkerékhajtású alternatívák, de nálunk ezek közül sem sok kapható. A Mazda nemrégiben bemutatott tanulmánya alapján a nyálelválasztás beindulása fokozottan indokolt: az MX-5 MPS 200 lóerős motort és finoman átszabott karosszériát kapott. Már alig várjuk.
|