Mindenki odavolt érte, még a nyolcvanéves bácsi is kipróbálta a piacon, ahová levittük tesztelni. (Idejében elkaptam.) Négyéves kislányom pedig fél perc után már simán forgolódott vele a konyhánkban egyedül. Amilyen bonyolult rendszer irányítja, olyan könnyen elboldogul vele bárki, aki kipróbálja. Volt értelme feltalálni a kereket!
Így ment a szerkesztőségben: az ember odagurul a Segway-jel valakihez, hogy próbálja ki. Az új hús kicsit szabódik, hogy á, meg nem, meg ő nem tudja, a segway-es nyugtatgatja, hogy ne aggódjon, csak lépjen fel rá, és meglátja, menni fog. A Segway-szűz fellép, esetleg egyszer rémülten leugrik, megint fellép, kicsit billeg előre-hátra. Aztán már áll is rezzenéstelenül. Picit megy előre, picit hátra, megfordul, elindul, visszajön. Megfordul, elmegy. Odamegy a haverjához, aki még nem próbálta, hogy próbálja ki. És így tovább.
Hihetetlenül könnyű ráérezni, többen is az „intuitív irányítás” szókapcsolatot emlegették, mintha nekik kéne megírni a prospektust. Csikós kolléga pedig a homlokára mutogatott, hogy: „Ez innen megy! Innen megy!” És tényleg onnan megy. Előredőlök, elindul előre, és szép finoman gyorsul. Kicsit hátradőlök, lassul, hirtelen hátradőlök, megáll. Majd elindul hátra. A kormányt jobbra billentem, jobbra fordul, balra tolom, balra fordul. Elegánsan, gyorsan megfordul egy helyben is. Egy perc elég megszokni, és utána minden félelem nélkül rábízza magát az ember. Tényleg elképesztő.
Két mikroszámítógép, öt elektronikus giroszkóp, két elektromotor, két lítium-ion akkumulátor, és persze a vezérlőszenzorok: ez a Segway lelke. Hogy ez a bonyolult rendszer hogyan képes olyan készségesen együttműködni az emberrel, ahogy teszi – felfoghatatlan. És azon is nehéz túltenni magam, hogy valami, aminek egymás mellett vannak a kerekei, állandóan változó súlypontja pedig a kerekek tengelyvonala fölé esik, megy, kanyarodik, sőt, ami a legelképesztőbb: egy helyben áll, ha kell.
Video: Fedélzeti kamerás felvételek, némi billegés, majd a Segway, amint egyedül megy.
A Segway hazai forgalmazójától egy i2-es modellt kaptunk kölcsön. Ez az alap-Segway, a mi példányunkon egy kemény elejű, a kormányra tépőzározható táska képviselte az egyetlen extrafelszerelést. (Hamar kiderült, miért kemény a táska eleje. Ha a Segwayt bekapcsolt állapotban elengedjük, elindul, és szépen elgurul vagy három-négy méterre. Ott rájön, hogy egyedül van, megrémül, kikapcsol, és pofára esik. Ez üzemszerű és hasznos, különben szegény tulaj üldözhetné az elkószált járművet végkimerülésig.)
Az irodaházban elkövetett örömködés és a piaci forgatás után komoly munkára fogtam a Segway-t. Az újpesti szerkesztőségből elgurultam a Visegrádi utcába, hogy beadjam szervizbe rakoncátlankodó fényképezőgépemet. Teljesen életszerű helyzet, remek alkalom a jármű gyakorlati tesztelésére. Kiválóan helytállt a gép.
A Segway egy töltéssel úgy negyven kilométert tud megtenni. A nyolc pálcikából már csak kettő volt meg a kis kerek, lepattintható (így a lopásvédelmet is ellátó) vezérlő kijelzőjén, mikor elindultam. A tervezett táv 6,7 kilométer, 12 perc kocsival a Google szerint. Szerintem meg a délutáni dugóban van az néha negyven-negyvenöt perc is.
Kábé félóra kellett hozzá a Segway-jel; mehettem volna gyorsabban is, de a húsz km/h-s végsebesség már kicsit félelmetes élmény, és kevéssé akadálymentes fővárosunk járdaszegélyeivel is meggyűlt a bajom itt-ott. Meg persze a Váci úti aluljárókat is meg kellett oldanom, némi szabálytalan úttesthasználattal. Begurultam a szervizbe, megkértem a meghökkent személyzetet, hogy ugyan hadd dugjam már be egy kicsit a zsinórt a konnektorba (sima PC-tápkábel megy bele). Tíz perc alatt végeztem, és kényelmesen visszagurultam a szerkbe. Még két pöcök volt a kijelzőn.
Egy teljes feltöltés kábé négy óra, de a lítium-ion akkura bármikor rá lehet tölteni. Egyre kell vigyázni: hogy ne merüljön le teljesen, ilyenkor jóvátehetetlenül károsodhat.
Nem a hölgyek öröme
A lányok valahogy kevésbé voltak oda a Segway-ért. A legtöbben eleve ki sem akarták próbálni, de akit rábeszéltünk, az is közönyösen szállt le róla némi lassú oda-vissza menet után. Itt jöttünk-mentünk, hülyültünk a Velvet orra előtt órákig, és egy kollegina se jött oda, hogy khm, szabad-e. Az utcai forgatáson is jóval tartózkodóbbak voltak a lányok, asszonyok. Fene se érti.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Az F1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj legnagyobb kérdései
Minden okunk megvan azt remélni, hogy a 2025-ös futam is emlékezetesen alakul Dzsiddában.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Hamarosan érkezik az MG új modellje
A Cyber X nevű modellt a Sanghaji Autószalonon mutatják be.
- Tesztek
Durrdefekt 180-nál, 30 millióvalTeszt: Denza Z9
Benzinnel és árammal is eszelős, de a veretésnél még jobban ért az erőből parkolás művészetéhez.
- Közélet
Vitatható tábla miatt parkolt tilosban, mégis megbüntették!
Hibát hibára halmozni csak a hatóságnak szabad, az autós örüljön, ha nem kell fizetnie? Azért ennél kicsit többet várnánk egy jogállamban.
- Hírek
Rárombolt a koncra a Volkswagen-leány
A Scaniához kerül a Northvolt egy része.
- Hírek
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.
- Hírek
1,6 millió kilométert tekert a Toyotájába. Kétszer
A Louisiana államban élő férfi rengeteget vezet, és érthető módon elégedett a Toyotákkal.
- Hírek
Lezárult a 24 órás speedmaraton, közzé tette az eredményeket a rendőrség
A kezdeményezés keretein belül a rendőrség 1300 helyszínen mérte az autósok sebességét.
- Hírek
5 év alatt 900 összeszerelt motort loptak el a Kia gyárából
Győr és Szentgotthárd feszülten figyel.
- Hírek
Több baleset is nehezíti a közlekedést kedd reggel, az M4-es autóút, az M0-s és három főútvonal is érintett
Különösen a tehergépkocsikra jár rá a rúd ma reggel.
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Vélemény
10 sportautó, amit neked kell befejezned
Karottával összegyűjtöttük azokat az autókat, amikből szimpatikus költségvetés birtokában ütőképes sportautót lehet faragni.
- Hírek
Két modelljét is kinyírja a Mercedes
Testvérmodellekről van szó: a T osztály és a Citan is megy a levesbe.
- Hírek
Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán
Ezúttal a Goldman Sachs készült el a saját előrejelzésével, ami 2000 és 4000 dollár közötti drágulást feltételez.
- Hírek
Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban
Nem alakul valami fényesen az átállás az elektromos kisáruszállítók használatára az Egyesült Államokban.
- Hírek
44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett
A probléma digitális műszeregységgel kapcsolatos.
- Hírek
Második legnépszerűbb autó a Tesla
Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.
- Olajdoktor
Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)
Afrikában egyáltalán nem árulnak olyan olajat, ami nekem kéne. Ilyenkor mi van?
- Hírek
Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform
A tavasz általában az útfelújítások és karbantartási munkák időszaka. Ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az M1-esen haladó sofőrök.
- Hírek
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.
- Közélet
Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba
Ha úgy érzed a vétel előtti átnézés során, hogy valami nem jó az autón, hagyd ott, keress másikat! A szavatosság ilyen helyzetben egyáltalán nem véd.
- Tesztek
Hathengeres röfröfröfTeszt: BMW 540d xDrive Touring
Édes kilók, luxusháj, disznómód megy a háromliteres dízel kombi.
- Hírek
F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény
Erre jutottak a sportág motorgyártói egy nagyszabású megbeszélés során.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli
Az Egyesült Államok vezetősége szeretné a fejlesztést, de nem nézi jó szemmel a kínai tulajdonrészt.
- Hírek
12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher
Egy jó ügyet támogat.
- Hírek
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.
