Kár, hogy Volvo

Nem kedveltem a régebbi S40-est. Dacosan távol tartottam magamtól, és úgy tekintettem rá, mint rigómama a kakukkfiókára. Miénk a gyerek, vagy csak családtagnak adja ki magát? Aztán megláttam az új változatot, és azonnal beleszerettem. Kit érdekel a rokonság, ha ilyen szép?!

A harmonikus formaterv - nagy örömömre - továbbra is megtartotta a Volvókra jellemző vállat. A külső tükörbe nézve lelki szemeim előtt azonnal a kétszázas széria ajtajának profilja jelent meg, és örömteli pátosszal gondoltam vissza életem első nyugati autójára, a Volvo 244-esre. Ezzel aztán ki is fújt, ez volt az összes Volvós jegy. De amióta láttam piros kombi Jaguárt, nem csodálkozom semmin. Vége az autós sztereotípiáknak, ma már csak az embléma alapján állapíthatjuk meg a márkát, vagy már úgy sem.

A kombi külső a vállvonalat folytatva nem kényeztet túl nagy hátsó ajtóval, cserébe viszont a legsportosabb formát hozza. Hátulról nézve szinte terpeszkedik az autó és elsőre nem is tűnik fel, milyen kellemetlenül kicsi. A V50 csomagtere 417 liter. Ez alig 93 literrel kisebb, mint a Dacia Logan csomagtartója. Persze, lehajtott ülésekkel plafonig pakolva 1307 is lehet, de a szűkös hátsó ajtó határt szab a pakolásnak.

A V50 szűkös hátulja akkor látványos, ha egy közel azonos méretű kombi - mondjuk egy Accord Tourer mellé állunk. Először azt hittem, a V50 sokkal kisebb, mint az Accord. Részben így is van, 24 centi a difi hosszban, 8 tengelytávban. Furcsamód ellenben a Volvo papíron 10 mm-rel szélesebb, hátulról mégis az Accord látszik terebélyesebbnek.

A kevés hely belül talán még jobban érezhető. A hátsó traktus csak ázsiai szemmel háromszemélyes. Elöl először megriadtam, mert a dizájnos középkonzol nagy elszántsággal nyomta a lábam, de hosszas kísérletezés után a szék és a volán összehangolásával megszűnt a kényelmetlenség. Érdemes kikísérletezni a pózt, mert ezután már nem lehet panasz semmire.

Szokták emlegetni, hogy az autógyárak manapság milyen nagy hangsúlyt fektetnek az ergonómiára. A V50 esetében tapasztaltam meg ezt a leglátványosabban. Minden kezelőszerv a helyén, logikusan, kényelmesen használható, és amit nagyon fontosnak tartok, kellemes tapintásúak. Ez az utóbbi tulajdonság fontosabb mint gondolnánk, az ilyen apróságok növelik kényelemérzetünket. A V50-ben a formai letisztultság (szép szó, az életérzéssel egy szinten akár mehetne tiltólistára is), szóval a forma egyszerűségét jó minőségű, különböző textúrájú anyagok variálásával kompenzálták. Jó példa erre a tesztautónk széke: két színű és legalább ötféle anyagból varrták.

Ha már a formatervnél tartunk, sajnos pár dolgot fel kellett áldozni a szépség oltárán. A V50-ben gyakorlatilag nincs rakodóhely, illetve van néhány rekesz, ami a gyakorlatban csak prezentációs célokat szolgál. Az ajtózseb (?) kettő darab CD-tok bizonytalan elhelyezésére alkalmas úgy, hogy folyamatos rettegésben voltam, vajon mikor és hol fog kifordulni a tartalma. A kesztyűtartó, először riasztóan kicsinek hatott, de aztán tapasztalati úton rájöttem, hogy hosszában egy A4-es formátumú valami elfér.

Nem újdonság, de érdekes, hogy az alapfelszereltséghez nem jár hamutartó. Extrában kérhető felár nélkül. A tesztautóban ezért szivargyújtó sem volt, csak egy 12 V feliratú dugó. A pohártartó kivehető gumi betétet kapott, hogy jobban megtartsa a kisebb poharat is, de a gyakorlatban inkább csak kényszerű telefontartóként funkcionált.

A középkonzol formatervezési műremek . Hallottam már más véleményt is, de erről nem nyitok vitát senkivel, műremek és kész. A használhatósága már kérdéses, de az meg nem számít. A kollégám hisztérikusan kitört, hogy egy mozdulattal akár négy gombot is képes megnyomni, de ez is csak azt bizonyította, milyen érzéketlen tuskó, és büntetésből hátraültettük.