A legendás raliautót egy londoni tervezőstúdióban álmodták újra az
eredeti modell bemutatásának 35. évfordulójára. A Fenomenon Holistic
Design egy bécsi születésű tervező, Christian Hrabalek vezetésével
tervezte meg a Stratos modern megfelelőjét, méghozzá a Lancia, illetve
a Fiat csoport segítsége nélkül. A tervező alapos munkát végzett:
sikerült megőriznie a Stratos jellegzetességeit és egyszersmind
megújítani a formát valahogy úgy, ahogy korábban a Ford tervezői
tették a GT sportkocsival, vagy a BMW az új Minivel. Megmaradt az
összetéveszthetetlen ékforma és az íves, hátrafelé keskenyedő ablaksáv,
de az ablakok osztását megváltoztatták: az új Stratos ajtói az ablakok
felével együtt az utasfülke közepéig nyílnak. A középen osztott
szélvédő olyan hatást kelt, mintha egyenesen egy repülőgépről
származna, tovább fokozva az érzést, hogy ez az autó gyors, mint a
villám.
És a látszat nem is csal: a tervezők, hűen az eredeti Lancia
Stratos szelleméhez, amelyben a Ferrari 2,4 literes V6-os motorja
dolgozott, egy újabb Ferrari motort szereltek az új Stratosba. A
vezetőfülke mögé
a Ferrari 360 Challenge Stradale 3,6 literes, 425 lóerős V8-as
motorja került, amely a kevesebb mint 950 kilogrammos karosszériát
3,8 másodperc alatt gyorsíthatja 100 km/h-s tempóra és 310 km/h körüli
sebesség elérésére teszi képessé a Fenomenon Stratost. A jórészt
alumíniumból és szénszálas műanyagból felépített autó
az egyszerűség és a hagyományok jegyében hátsókerék-hajtású, bár a
tervezők egyik elsődleges célja volt, hogy könnyebb terepen is jól
boldoguljon az autó.M
A szériagyártásra vonatkozó tervekről egyelőre keveset árultak el,
de az autó állítólag megfelel az európai forgalomba helyezési
követelményeknek, és a lehetséges célcsoportot is megtalálták már. A
tehetősebb Stratos-rajongók mellett
olyan vásárlóknak szánják az új modellt, akik szívesen vásárolnának
Ferrarit vagy Porschét is, de a lakóhelyük környezetében az úthálózat
leginkább csak terepjáróval járható, így kénytelenek lemondani a
sportkocsi-használatról.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Nem lesz elektromos Maserati MC20, mert nem kell senkinek
Továbbra is a Nettuno V6 az úr.
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Hírek
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Hírek
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.
- Hírek
Visszafordult a magyar újautó-piac
Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.
- Hírek
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
Negtatív rekorder lett.
- Hírek
Bréking: Meghallgatták az európai autóipar imáit, enyhítenek az emissziós szabályozáson
De a végső cél ugyanaz maradt.
- Hírek
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.
- Hírek
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.
- Hírek
Emissziós pofont kaphat a Tesla
A többi autógyártótól kapott emissziós pénz kerülhet veszélybe.
- Hírek
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.
