A lakktisztító gyurma még nem terjedt el, csak az igazi megszállottak és a profik használják. A szilikonos vízlehúzót viszont sokan használják, de nem mindenki ismeri. Pedig mindkettő zseniális cucc.
Az autómosás okkult tudomány. Ha az ember körülnéz autóápoló fórumokon, vagy a hardcore alakok által vezetett youtube-csatornákon, kiderül, aki komolyan gondolja a dolgot, eleve úgy kezdi, hogy egyetlen vödörrel a kocsi közelébe sem megy. Egy ibrik kell a speciális samponos víznek, egy pedig a tisztának, amit csak arra használunk, hogy a szivacsot folyamatosan öblítsük. Nem hülyeség: aki igazán vigyáz a fényezésre, arra is ügyel, hogy az egyszer már lemosott koszt ne kenje vissza a következő mozdulattal. Az sem követ el hazaárulást, aki egyetlen vödört használ, de a szivacsot vagy kendőt alaposan kiöblíti, kicsavarja. A legfontosabb, hogy bő vízzel dolgozik. Azt talán említeni sem kell, hogy előtte tiszta vízzel lelocsolja a kasznit, hogy így fellazítsa a koszt, gondosan lecsapassa a sarat, mert a homok és föld szemcsék úgy karistolják a lakkot, mint a csiszolópapír.
Érdemes figyelni a mosószerre is: jól tisztít az otthoni mosogatószer, de fokozott zsíroldó képessége miatt a korábban felvitt viaszt is leoldhatja. Ha lehet, inkább kimondottan autómosásra kifejlesztett sampont használjunk, én mostanában olyan samponnal mosok kocsit, amibe ápoló viaszt is kevertek, így fényesebb is lesz a lakk, és a vizet, koszt is jobban taszítja. A jó sampon erősen habzik. A habos szivaccsal könnyebb tisztítani, és a leoldott kosz sem karistolja meg olyan könnyen a fényezést.
Az alapos mosás után jön még egy bő vizes öblítés, és lehet szárazra törölni, hogy a megszáradt vízcseppek ne hagyjanak foltokat. De sajnos nincs olyan alapos mosás, ami után igazán gondosan átvizsgálva a fényezést ne találnánk apró koszpöttyöket. Fáról lehullott viasz, madárürülék, bogártetem, kátrány, és még ki tudja, mi minden marad a lakkon, amit a mosószer sem oldott le. Ezeket meg lehet próbálni a szivaccsal ledörzsölni, de csak akkor csináljon ilyet, ha feltétlenül tönkre akarja tenni a fényezést. Mert az ilyen erőltetésnek ronda hologram-nyom, rosszabb esetben karcolás a végeredménye. Fényezője, polírozó szakembere meg fogja köszönni, ha ilyesmit csinál, valamiből nekik is élniük kell.
Az ilyen makacsabb szennyeződésekre találták ki a profik a lakktisztító gyurmát. Ha hinni lehet a forrásoknak, valamikor a nyolcvanas években, japánban fejlesztették ki, kimondottan a javító fényezéskor rossz helyre került festékköd eltávolítására. De aztán kiderült, nem csak festékködöt, hanem a bogármaradványokat, fékport és fémszemcséket, meg szinte bármit eltávolít a lakkról. A használata egyszerű. Az alaposan lemosott kocsit leöblítjük - egyes gyurmák gyártói azt is előírják, hogy meg is kell szárítani –, majd a gyurmából egy kis darabot a tenyerünkbe véve, a felületet folyamatosan síkosítva, egyszerre csak kis területeken dolgozva, finoman átdörgöljük a lakkot. Azt mondják, akkora legyen a gyurmadarab, amit három ujjal megtartva tudunk ide-oda csúsztatni. Tisztítás közben semmiképpen se nyomjuk erősen a felületre. Nagyon fontos, hogy a munkaterületet folyamatosan nedvesítsük a gyurma alatt. A mi használati útmutatónk azt írta, ablaktisztítót használjunk, de más gyurmákhoz is általában valamilyen tisztító hatású folyadékot javasolnak.
A hatás szinte rögtön észrevehető: amikor a nedves felületen először húzzuk át a gyurmát, érezni, ahogy a kis szemcséken finoman megakad. Ezek a piszokdarabkák beágyazódnak a gyurmába, a puha anyagba beleragadnak, és így szabályszerűen letépi a gyurma a piszkot a lakkról. A gyurma felületébe belenyomódnak a szemcsék, szinte semmi nem áll ki a felületből, ennek a jelenségnek és a kenésre használt folyadék síkosságának köszönhetően – ha jól végezzük a dolgunkat - nem karcoljuk meg a lakkot. Ahogy egyre tisztábbá válik a felület, úgy siklik egyre könnyebben a gyurma. Mindig csak viszonylag kis felületen dolgozzunk, hogy a kenőanyag ne száradjon meg, és a gyurmázás végeztével gyorsan töröljük is szárazra a területet.
A bekoszolódott gyurmát gyúrjuk át, míg megint friss felület nem bukkan elő, és folytathatjuk a tisztogatást. Ha bizonytalanok vagyunk, a benedvesített felületen simítsunk végig a kezünkkel, és ha érezzük, hogy valami még kiáll a festékrétegből, finoman folytassuk a gyurmázást – de semmiképpen se nyomjuk rá az anyagot. Egy tökéletesen tiszta autó felületéről is meglepő mennyiségű koszt tud összegyűjteni a gyurma, és nem csak a fényezett elemeken, de az üvegeken és műanyag alkatrészeken is használhatjuk. Nagyon fontos: ha a gyurmát leejtettük a földre, ne használjuk tovább, dobjuk ki, mert akkora szemcséket szedhet fel, amik durva, és mély karcokat tudnak okozni.
Miután az egész autóval végeztünk, érdemes még egyszer lemosni a kocsit, majd szárítás után viasszal átkenni. Azt mondják, gyurmázni elég egy évben kétszer, a tél utáni és a tél előtti nagy ápoláskor, mielőtt az ember átviaszolja a kocsit. Persze, aki olyan helyen jár, ahol több makacs kosz rakódhat az autóra, érdemes gyakrabban végigcsinálni a programot. Polírozás, viaszolás előtt mindenképp érdemes gyurmázni, hiszen nem a koszt, hanem a tiszta lakkfelületet szeretnénk fényesíteni, ápolni. Használat után a gyurmát légmentesen kell elcsomagolni, esetleg a síkosításra használt anyaggal benedvesíteni, hogy ne száradjon ki.
A lemosott, leöblített autót mihamarabb meg kell szabadítani a rajta gyöngyöző víztől, mert ha rászárad, ronda vízkőfoltos lesz a kocsi. Egy jó nedvszívó képességű, nem szöszölő rongy ilyenkor sokat segíthet, de aki igazán gyorsan akar végezni, szilikonos vízlehúzót használ. A profi autóápolók szemében a vízlehúzó maga az ördög, bár őszintén megmondom, nem teljesen értem miért: én még sosem vettem észre, lakkfekete autón sem, hogy nyomot hagyott volna. Gyors, hatékony, éppen ezért a lehúzó igazi nepperbarát cucc. Nem csak azért, mert egy autótelepen annyi kocsi áll, hogy nem mindegy, mennyi idő alatt lehet végezni egynek a csutakolásával, de azért is, mert például a mi drága Becsületesnepperünk el sem indul beszerzőkörútra vízlehúzó nélkül. Ez a szilikonlap már sok százezer forintot megspórolt neki, mert így még az esőtől vagy hajnali harmattól nedves autóról is pikk-pakk le tudja rántani a vizet, és azonnal kiderül, ha randán volt fényezve egy elem.
A szilikonos vízlehúzó gyakorlatilag pontosan azt csinálja, mint az ablaktörlőlapát, csak sokkal finomabb, puhább anyagból van, nem karcolja a lakkot, extrém rugalmas, ezért a gyakorlottak pillanatok alatt, szinte rongy nélkül porszárazra húznak vele egy kocsit. De ha marad is egy kevés víz az autón, a többit már gyerekjáték egy ronggyal letörölni. Nem kerül vagyonokba, ráadásul tartós: nekem egy márkátlan lehúzóm van, ha nem is minden nap, de lassan tíz éve használom, és még most is tökéletes.
Tűző napon semmit
A végére egy általános érvényű jótanács: tűző napon, ha lehet, semmit. Nem hogy gyurmával, polírozószerrel, vagy viasszal nem szabad a forró kocsin dolgozni, de igazából a mosást sem érdemes erőltetni. Már a kosz fellazítására fellocsolt víz is felszárad pár szempillantás alatt, így a fellazított sár is megint megköt, ráadásul tiszta vízkőfolt lesz az autó – amit megint csak kínszenvedés eltüntetni. Ráadásul azt mondják, a sok száz kis vízcsepp nagyítóként gyűjti össze a nap sugarait, és apró lézernyalábként mikronnyi krátereket éget a lakkba. A mosószer is van, hogy foltosan szárad, előfordul, hogy csak polírozással lehet helyrehozni a károkat. Különösen a sötét fényezésű autókkal nehéz, jobban át is forrósodnak, és a hibák is jobban látszanak.
Ha valamiért mégis muszáj a legmelegebb napon kocsit mosni, igyekezzünk bő vízzel lehűteni a felületet, és amennyire csak lehet, gyorsan dolgozni, hogy ne száradjon vissza a feloldott kosz. Amint egy kisebb felülettel végeztünk, gyorsan öblítsük le.
