Jön valami kék fényű izé. Az egyik lámpa az eget, a másik az autó orra előtt a földet világítja, nekem meg közben kifolyik a szemem: csakis valami utólagos xenonkókány lehet. Gyűlölöm, gyűlölöm. Itt az idő, hogy én is szerezzek egyet.
Természetesen nincs szükségem a xenonra. A gyári lámpa is nagyon jól világít, főleg, hogy foncsorozva lett a tükör, és a felújításkor teljesen új üveget kapott. Mégis kíváncsi voltam, és az ebayen lelt xenonrendszer - vagyis HID (High Intensity Discharge) - 25 ezer forintért vállalható áron kínálkozott. Ma már itthon is lehet kapni, de én még régebben rendeltem, és közel egy évig őrizgettem, mire végre rászántam magam a gányolásra.
A régi Saab 900-asom H4-es izzós, ehhez választottam a bixenon szettet. A bi- azt jelenti, hogy a tompított és a reflektor is xenon. Kicsit becsapós, mert a biség ellenére lámpánként egy fényforrás van, csak azt egy mechanikus szerkezet mozgatja. Ha megnézünk egy hagyományos H4-es izzót, látjuk, hogy a reflektor izzószála van közelebb a foglalathoz és a tompított - egy kis fém maszkkal félig takarva - távolabb. Az én rendszerem azt csinálja, hogy az izzó folyamatos világítása mellett egy elektromágnes - a távolsági fény kapcsolására - a foglalat felé mozdítja az izzót, vagyis előre-hátra mozog kapcsoláskor. A kellő takarásról tompított esetén az izzót körülvevő fém keret gondoskodik.
A xenonnal - és jelen esetben a lámpaüveg prizmái segítségével - az utólagos beépítés háromszor fényesebb, de nagyjából az eredetivel megegyező vetített képet ad. Mondom, nagyjából, mert ami elméletben működik, az a gyakorlatban sajnos nem mindig. De erről majd később.
Kibontottam a csomagot, és megpróbáltam értelmezni a vezetékeket. Úgy vagyok az ilyesmivel, mint az IKEA bútorok összeszerelésével: csak végszükségben hátrálok meg és olvasom el az összeszerelési utasítást. Jelen esetben nem is volt valami erős a támogatás, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy papírba nézzek.
Először úgy gondoltam, próbaként egy asztalon szerelem össze a rendszert, nehogy több órás kábelrendezgetés után derüljön ki, szar az egész, és az egy éves dohos pihentetés gajra vágta a rendszer. De ennél lustább voltam, és mindent egy lapra téve azonnal élesben nyomtam.
Mivel nálam a jobb oldalon van az akkumulátor, erről az oldalról indultam. A tápvezeték hamar a helyére került, a zsúfolt motortérben a trafó elhelyezésével kezdődtek a gondok. Egy csomó szerencsétlenkedés után rájöttem, hogy a legjobb, ha a fényszóró levehető sapkájára csavarom fel. Így a vezetékek is elérnek, de kulturáltabban is néz ki. Nagyon meg voltam elégedve magammal, két csavarral már a helyén is volt a trafó, a kasznit sem kellett furkálnom.
A rendszer működése leginkább a klasszikus neonokéhoz hasonlít. Itt izzónként egy trafó biztosítja a gyújtáshoz szükséges 23-25 ezer volt gyújtófeszültséget, mely később a folyamatos működéshez szükséges 80-100 volt környékére csökken. A xenonizzóban nem fémszálat látunk, hanem semmit. Pontosabban gömbölyű üreget valami koszos gázzal. Ha üzembe helyezzük, a xenongázzal és fémsókkal töltött golyóban két elektróda között gerjesztett nagyfeszültségű elektromos ív adja a nagyszerű fényhatást. Ne nézegessük működés közben, legfeljebb hegesztőszemüveggel.
A xenonhoz adott adalékok határozzák meg az izzó színét. A színhőmérsékletet Kelvinben (K) határozzák meg. A hagyományos halogén színhőmérsékelte 3200 K, a xenonszetteké 4300, 6000, 8000, 10 000 és 12 000 K. Ahogy nő az érték, úgy prosztósodik a fénye, tudományosabban a fény vörös összetevőinek aránya csökken, miközben a kék összetevőké nő, így minél nagyobb az érték, annál kékebb a fény, minél alacsonyabb, annál vörösebb. Ha jó magas kelvinértéket választunk, csodás ibolyakék lesz, de a hatóság amint lehet, kiemel, miközben mi éccaka azt sem tudjuk, milyen színű tárgyak közt haladunk. Én a 6000 K-es értéket választottam, ez a legfehérebb fényű. Még egy érdekesség, hogy míg a 6000 és 8000 K-es izzók a normál halogéneknél nagyjából háromszor erősebben világítanak, a 10-12 000 K-esek csak dupla olyan erősen. Ezek inkább kiállításra valók, mint az utakra.
beállítani a fókusztávolságot
Az eredeti izzót kiszerelve először egy keretet kell a helyére rakni. A felfogatása olyan, mint a hagyományos H4, ugyanúgy kell beraknunk, mintha az izzót raknánk. Ez a dolog - amellett hogy az új xenon fényforrást tartja - a már említett maszkolásra is szolgál. Három pici csavar van a támasztó fülein. Ezek a csavarok az új fényforrás kalibrálására kellenek, ezzel tudjuk beállítani, hogy a vetített kép az eredetivel megegyezően éles legyen. Gondoljunk csak bele, egy milliméter már elég lehet ahhoz, hogy az izzó ne a gyár által meghatározott fókuszpontba kerüljön, így egy szerencsétlen elhelyezéssel akár azt is elérhetjük, hogy a nagyszerű xenonvilágítással kevésbé látunk, mint előtte.
És mit szól ehhez a barkácsoláshoz a Törvény? A következő oldalon derül ki.
