Teszt: VW Transporter Multivan Highline 2.0 BiTD

Az utasok igazából nem sokat tudnak profitálni abból, hogy DVD-lejátszós navigációs rendszer van a kocsiban, hiszen egyetlen kijelző lévén menet közben csak hallgathatjuk a filmet, a hátsó utasok meg amúgy se sokat látnak a vezető melletti kijelzőből. Érdemes lenne egy kijelzőt tenni a tetőbe is. A médialejátszó amúgy a navin kívül tartalmazott egy lassan már archaikusnak ható, 6 lemezes CD-váltót és egy SD-kártya foglalatot, viszont USB-aljzattal nem találkoztam.

A vezetőülés baromi kényelmes volt, és a hatalmas szélvédőn keresztül jól átláttam a forgalmat. Mostanság inkább nagyobb autókkal közlekedtem, azokon kicsit nagyobb tükrök voltak, ezen kicsit lehettek volna nagyobbak, de azért nem volt okom panaszra. Csak szeretem látni a kocsi szélét, amikor a járda mellé tolatok. A sofőr környékére rengeteg tárolórekesz került, ahogy az egész kocsiba is mindenfelé. Az összes ülés alá jutott egy-egy doboz, a hátsó sor alá három is, bár a középsőnél a csomagok osztoznak a helyen az ülésmozgató mechanikával. Itt gondoltak a kocsiban maradó csomagokra, így hátra jutott egy csomagtakaró roló is. Viszont ha kivesszük, nincs hova tenni utána, csak otthon hagyhatjuk.

A szellőzésről és a fűtésről háromzónás klíma gondoskodott, s ez vezérelhető volt a hátsó utasok által is, az irtózatos mennyiségű fényforrást tartalmazó tetőkonzolon. Viszont ha a sofőr megunja a játékot a szellőzővel, ő is tudja vezérelni elölről, akárcsak az oldalajtókat. A kijelzők a megszokott VW-műszerek voltak, kellemes meglepetésként a fedélzeti komputer az olajhőmérsékletről is adott tájékoztatást.

A kocsi hétfokozatú DSG-váltóval és a Multivanok között a legerősebb, kétliteres, 180 lóerős, dupla turbós dízelmotorral érkezett, amivel nagyon kellemes volt közlekedni. Az utastérbe alig jutott be hang, és a váltó is szépen kapcsolgatott. Néha azért meg lehetett lepni, például, ha lassulva csorogtam egy kereszteződés felé, és hirtelen gyorsítani akartam, elég hangos csattogással jelezte, hogy ezt ő másképp képzelte. De amúgy hozzá tudnék szokni, kellemes érzés volt a sportfokozatban ébredő 400 Nm nyomaték, és így pörgetve a hangja is egész jó. A fogyasztás vegyes, de főleg vidéki üzemben hozta a 8 literes átlagot, ami utólag megnézve egész közel van a gyári adathoz.

Az európai szintű utakon nem tűnne fel, de nálunk tél után sajnos elég sokat rontott a menetkomforton a 18”-os, igen jól kinéző alufelniken lévő, 255/45-ös gumi. Ha sima utat találtam, persze már semmi gond nem volt. Rengeteg védelmi és megelőző kütyüt raktak a kocsiba, a sávváltás-asszisztenstől az összes üléshez járó függönylégzsákokig. Csak a 4Motion hiányzott, már csak a 25 éves évforduló miatt is.

Ha nagyvállalatnál lennék megfelelő pozícióban, ahol rendszeresen kell szállítani partnereket például reptérre, ide-oda, biztos választanék egy ilyen Highline-t. Ők valószínűleg könnyebben fizetik ki az általam tesztelt, felextrázott modell 18 vagy az extrátlan 14,8 milliós árát. Ez nem kevés, de ilyen szintű felszereltséget csak a Mercedesnél láttam, sőt a Viano X-Clusive kicsit még túl is tesz ezen, hiszen ott van például légrugó is, viszont csak egyedi megrendelésre kapható, és a használtpiacon lévő árakat nézve jó eséllyel lépi túl árban is a T5-öt.