Citroën C1 Collection – 2012

Az, hogy van belőle ötajtós, külön pluszpont. Végre egy kisautó, amiben hátulra is normálisan be lehet szállni. Igaz, nem ültettem hátra óriásokat, de a 170 és 180 cm közötti utasaim nem panaszkodtak, kényelmesen elfértek, a láb- és fejtér is kielégítő. Egyedül a szokásostól kicsit meredekebb háttámla miatt érezték fapadosnak. Na és a csak résnyire nyitható ablakok miatt.

Ez az autó rövidségéből adódik – a kerékív eléggé belelóg az ajtóba –, de talán a spórolás is közrejátszhat, hogy a hátsó ajtóba csak kopoltyúként nyíló ablakok kerültek. Az ablakmizéria elöl is folytatódik: a vezetőoldalról lehagyták a jobb oldali ablak emelőgombját, csak a másik oldalra átnyúlva tudjuk felhúzni az utasoldali ablakot. Pici, de kellemetlenség, ha már elektromos ablakunk van.

A tökéletes külsőhöz kiábrándítóan egyszerű belső párosul. A kárpit csúnya, amolyan csíkos-kockás nénis, mint a nagymamám otthonkája. Elvileg az alapabb Tendance kivitelhez sima fekete szövet jár, szebb lehet. Viszont így le kellene mondanunk egy csomó mást extráról, ami csak a Collection kivitelhez kérhető. Így hát, aki nagyon nem tudja elviselni a kockás kárpitot, egy normális huzattal oldhatja meg. Az ajtók belső borítását is lespórolták: az ajtónyitó és a tárolórekesz műanyagán kívül a fényezett karosszériában gyönyörködhetünk. Elsőre nagyon furcsa, de meg lehet barátkozni vele. Valószínűleg jobb, mint egy olcsó műanyag.

Beülve a vezetőülés kényelmes, a kormány állítható, és bőrbevonat nélkül sem vészes a tapintása. Teljesen jól kiláttam, így az ülések fel-le állíthatóságának hiánya nem okozott nagyobb fájdalmat. Mindkét oldali napellenzőben találunk sminktükröt, ami szintén pluszpont, bár azt hiszem, egy női autóban most már alap kell hogy legyen.

A belső tér legkülönlegesebb része a fordulatszámmérő, ami egy csáp végén áll ki a műszerfalból. Ettől néz ki úgy az egész, mint egy félszemű csiga. Szerintem jópofa, ám amikor végigmentem egy macskaköves úton, azt hittem, leesik, annyira rázkódott. A belső megjelenést illetően a klíma tekerentyűi váltották ki a legnagyobb indulatokat: volt, aki szerint szégyen és gyalázat ez a fehér műanyag, amit mintha tejfölösdobozból csináltak volna. Szerintem ez sem vészes, sőt, sötétben, ahogy átvilágítja a gombok pirosas fénye, még jól is mutat. Amúgy maga a klíma nagyon jól működött, életmentő volt a kánikulában. Vannak ugyan kisebb technikai problémái: egyik reggel például víz csöpögött lábamra. Csak a jobbra. Nyegleo szerint vagy a klíma folyt valahogy oda, vagy a közvetlen előtte történt magasnyomású mosásból csordogálhatott be egypár csepp. Egyik megfejtés sem vet jó fényt az autóra.

Női autóhoz illően rekeszekkel és pakolóhelyekkel jól el vagyunk látva. Balra egy kisebb, jobbra, a CD-s rádió felett és alatt is nagyobb tárolórekeszek és pohártartók találhatók, viszont mind nyitott. Jó lett volna, ha legalább a kesztyűtartó zárható, fedeles, ha valamit nem szeretnénk szem előtt hagyni. A csomagtartó is jelzésértékű.

Az egész autó nem hosszabb mint 3,4 méter, a hátsó ajtó mögött szinte azonnal véget ér, ne várjunk csodákat. Éppen befér egy hátizsák és egy zsugorfóliányi ásványvíz, több nem nagyon. Mindössze 130 liter. Így már érthető is a meredek hátsó üléssor. Nagyobb dolgok szállításához lehajthatjuk a hátsó üléseket, amivel 712 literessé varázsolhatjuk a rakteret. Összességében nem rossz kis belső ez, okosan spórolták össze, hogy ne hasson annyira olcsónak.

Értem én, hogy a Citroën-kínálat legalsó tagja nem lehet túl jó, mert akkor ki venne C3-at, de a C1 várakozáson alul fapados. De nem a belső tér spórolásai a legbosszantóbbak. A C1-et Peugeot- vagy Toyota-ikertestvéreihez hasonlóan egyliteres, háromhengeres benzinmotor hajtja. A motor hangja kisautóhoz képest férfias, mély, a hangja alapján fürge, jól gyorsuló autóra számítanánk. Egészen az első kanyarig, ahol aztán minden számításunkat keresztülhúzza a nyomorult váltó. Kár köntörfalazni, aki megy vele egy saroknyit, egyből rájön, hogy itt valami nem oké.

Borzalmasan hosszúak a fokozatai, annyira, hogy kettesben 50-ig érdemes kihúzatni, ha azt akarjuk, hogy menjen. Önmagában nem lenne baj, ha a motor bírná. De nem megy, nagyon nem. Amikor egy kanyarnál kettesbe raktam, eleinte megijedtem, hogy nem ötödikbe raktam-e véletlenül. Elkezdett rázni, lefulladni, alacsony sebességnél egyszerűen nem tud mit kezdeni a kettessel. A kanyarok 80%-át egyesben kell bevenni.

A parkolóházban sem bírt felmenni kettesben, minduntalan egyesbe kellett váltani, én autót így szenvedni még nem láttam. A szerkesztőségben senki nem tudott épeszű magyarázatot a váltó-motor párosításra. Valószínűleg csak ilyen volt a gyárban, hát ezt rakták bele, vagy nem tudom. Egy erősebb motornál lenne értelme ilyen váltónak, de a C1 egylitereséhez ez nagyon nem passzol. Így a 68 lóerőből semmit sem érezni, 790 kiló még sosem tűnt ennyire soknak.

Egy elvileg városi kisautó, ami nem bírja a kettest, pedig épp városban kell sokszor kanyarodni, kettesbe kapcsolni. Egyetlen vigaszunk az lehet, hogy a fogyasztás tényleg baráti. Ha a kettes problémán túl tudjuk tenni magunkat, városi bevásárlókocsinak egy-két személy részére teljesen jó volna. De amint meglátjuk az árcédulát, lelankad a lelkesedésünk. Az alap C1 Collection kivitelben 2 480 000 forinttól indul. Fordulatszámmérővel – mert az a Tendance kivitelhez nem jár – plusz a bőrbevonatú kormányért, klímáért, USB-s, bluetooth-os fejegységért, és a szervóért, ami mind feláras, 2 930 000 forintot kérnek. Ennyiért már megkapjuk a Twingót, vagy akár egy Pandát is.

Ettől függetlenül a C1 sikeres kisautó. Nagyon jól néz ki, és tudjuk, hogy a nők általában nem észérvek alapján, hanem emocionálisan választanak. Fontos, hogy tetsszen, kis csinos, aranyos, nőies legyen, a színe, a formaterv – teljesen megértem, aki beleszeret. De ennyi pénzért mégiscsak egy jól működő autót szeretnénk.