Használtteszt: Ford Focus 1,8 TDCi - 2002.

Az érdi emelkedő tetején visszaveszem a gázt, mert az M0-s lehajtónál rendszeresen mérnek. A kilométer-számláló 39-ről 40-re ugrik. A váltó már régóta ötödikben, nem is emlékszem, mikor kapcsoltam utoljára. A műszeren látható százharmincas tempóról a gps-en mért valódi százharmincra így is simán felkapaszkodott az öreg, és még menne tovább. A fordulatszám alulról nyalja a háromezret, a motor dízel, és igazán jól tol. A morgás egyre jobban beszűrődik az utastérbe, kicsit teherautósan szól, de valamiért nincs ellenemre. Benzines szocializációm ellenére nagyon jól ellennék egy ilyen dízellel is. Ahogy lendül tovább a mutató, a morgáshoz társul valami furcsa ciripelés is. Az utastérből jön? Az ördög tudja.

Fontosabb, hogy a negyvenes előtt van még néhány számjegy, így a teljes számsor a következő: 727 440 kilométer. Mi ez? Talán egy öreg Mercedes, vagy szívódízel csataló? Távolról sem. Az első generációs Ford Focus egyetlen igazán problémás motorváltozata. Hihetetlen, de a régi 1,8 TDCI éppen most törli az összes, sokat futott autókkal, problémás dízelekkel és tízéves Fordokkal kapcsolatos előítéletemet. Közben eszembe jut, hogy több tesztet is írtunk erről a generációról, azonnal elolvashatja őket. Bárcsak itt ülne velem az a néhány tízezer szerencsétlen, aki, amikor vehetett volna zsebből egy jól kiválasztott használt autót, inkább hitelt vett fel egy újra.

Azért ez mégiscsak képtelenség. Ennek a kocsinak már rég bontóban volna a helye, és nem kérdés, ha annak idején, 2002-ben a roncsprémiummal sújtott Németországban kapott volna rendszámot, már újrahasznosítják. Időzített bombán ülök, érdemes minden pillanatot kiélvezni, ha már egy megmagyarázhatatlan jelenség tanúja lettem. Szinte semmilyen elvárásom nem volt, amikor megtaláltam a megfelelő példányt a tesztsorozathoz. Sorra kipróbáljuk az összes olyan modellt, amelyeket a központi nyilvántartás szerint egyre nagyobb lelkesedéssel hordanak be az országba, használtként. Több, mint 700 ilyen régi Ford Focus kapott magyar rendszámot az idei év első nyolc hónapjában, sok köztük a dízel, persze nem közös nyomócsöves, hanem a gumicsizmás lábhoz optimalizált, régi vágású adagolós verzió, a TDDI. Pusztán ennek a motorváltozatnak a 2000-ben gyártott szériájából hoztak 53 darabot.

A fehér kombi egy szállítmányozással foglalkozó székesfehérvári cég flottájában szolgált, mindvégig ugyanaz az ügyintéző vezette, egyszer sem kellett trélerezni. Az egyik igazgató, Jámbor úr azt meséli, kollégája szerette volna maga megtenni a milliomodik kilométert, addig semmiképpen nem kívánt megválni a Focustól. Végül most mégis eladják az autót.

Hogy milyen volt újkorában? Annak idején kipróbáltuk:

Egyébként senki nem kapja fel náluk a fejét, ha kiderül, csúcsot döntött az egyik Transit, hogy félmillió van a kisfőnök Mondeójában, vagy négyszázezer a lóti-futi Fiestában. A focusos kollégával sikerült megegyezni, hogy kap egy ugyanilyen korú, megszólalásig azonos csereautót. És közben ez is átment a műszaki vizsgán, kenőpénz nélkül. Most eladó, de óratekerésről szó sem lehet. Őrülten kíváncsi lettem, mennyit változhatott a tízéves Focus műszaki és esztétikai állapota a magyar átlag számára horribilis kétszázötvenezres és a jelenlegi óraállás közt. Később erre is választ kapunk.

Ahogy képzelem, alig-alig alakul ki manapság ilyen tökéletes összhang cégautó és használója közt. Más kérdés, hogy eközben alig maradhatott idő bármi másra az életben, hiszen évi hetvenezernél is több kilométerhez folyamatosan a volán mögött kellett ülni. Ha már itt tartunk, érdemes kinagyítani a nemrég, a vizsga előtt lecserélt eredeti kormány képét. Ez az egyetlen olyan elem az autón, amelyen látszik, hogy nagyon sokat mentek vele. A többit, a kopó-fogyó alkatrészeket, lengéscsillapítókat és egyebeket vagy lecserélték, vagy még tartanak. A motor bontatlan. Akárhogy is zajlottak a közeli postáig, vagy akár az ország túlsó végéig tartó utak, Jámbor úr kollégája úgy vigyázott a Fordra, olyan hozzáértéssel nyomta a gázt, váltotta sebességet, hogy ezt még a kölni központban sem remélték, akik a kilencvenes évek végén megtervezték a cég nagy dobását, a new edge dizájnnal azonosítható, Escortot leváltó modellt. Na jó, a váltószoknyán már van egy kis lyuk.

A Focus ugyanis nem akar nyugdíjba menni. Még a megállásokból és elindulásokból álló városi szenvedés közben is olyan érzésem van, mintha kicsit én is örökkévalóvá válnék benne. Mintha ezer kéz szorítani össze a százezernyi alkatrészt. Hogyan volt képes ellenállni az üléskárpit, és alatta a szivacstömés a számtalan ki- és beszállásnak, hogy a fenébe lehetséges, hogy egyetlen nyomorult fehér felirat sem kopott meg a kapcsolókon, miért lehet még mindig indexelni a már lötyögős, de üzembiztos bajuszkapcsolóval, miért indul még a pár fokos, nyirkos őszi időben is azonnal a motor, egy úgy egyáltalán, miért érzem ennyire jól magam minden vele töltött percben. Egyenesen megnyugszom, amikor első este a szélvédő közepén örökre megáll az ablaktörlő. A biztosíték a gond. Kicserélem, kilövi. Telefon a tuljadonosnak, majd kiderül, hogy a villanymotor szorul és túlmelegszik, de a gépkocsivezető már ezt is megszokta.

A következő oldalon megérkezünk a legendás Focus-guruhoz. Állunk a földre hull. Lapozzon!