Valamikor réges-régen, amikor még Enzo Ferrari vezette saját cégét és amikor még az utcai autók eladására csak azért volt szükség, hogy a Ferrari uralhassa az autósportot, nos, akkor régen még olyan úri passzióra is jutott erő, pénz és energia, hogy külön autót gyártsanak az Európai Hegyifelfutó Bajnokság számára. Egyetlen darabot.
A Ferrari 212E Montagna a Dino 206S-en alapult, motorja az 1500 köbcentis, akkori Forma-1-es motor átépítésével készült. Kétliteres, 48 szelepes, fekvő 12 hengeres (180 fokos, nem boxer!), 1968-ban. A Mauro Forghieri által tervezett sikeres versenymotort Stefano Jacoponi alakította át. 1990 köbcentiméteres lett végül 65 mm-es furattal, 50-es lökettel, 11:1-es kompresszióval. Ebben a formában a könnyű, alacsony súlypontú motor teljesítménye 280 lóerő lett, de a kettő közül az egyiket a fékpadon széthajtották és a tapasztaltak alapján végeztek módosításokat a másikon, melyet így 320 lóerőre tornáztak fel.
Ezt a motort (Tipo 232) építették be végül a 020-as vázszámú karosszériába, a sofőrülésbe pedig a tapasztalt hegyifelfutó-pilótát - Peter Schettyt - ültették, aki pár év múlva egészen a Scuderia Ferrari csapatfőnöki posztjáig lépett előre.
Schetty aztán az 500 kilós autóval az 1969-es szezonban lényegében rommá verte a mezőnyt, 16 versenyből 14-et megnyert és olyan abszolút pályacsúcsokat állított be, melyek közül sokat csak évek múltán tudtak megdönteni. A kicsi Ferrari olyan elképesztően gyors volt, hogy a Côte de Cesana-Sestrière-en beállított rekordidejét csak 13 évvel később sikerült túlszárnyalni. A 212E a szezont követően magánkézbe került, de szerencsére nem rothasztották dohos raktárakban, hanem időnként versenyeztek is vele, egészen 2006-ig, amikor is az RM's Scottsdale-i aukcióján végül egy gyűjtő 1 650 000 dollárért megvette és az öreg versenyló végleg megpihent.
Addig is azonban nézzék meg, mit tudott még 2003-ban, hogyan lesz tele hirtelen a völgy és az erdő ezzel a zsíros, érces és fémes hanggal, mekkora a csend, amikor már csak messziről hallatszik, milyen űrt hagy maga után, melybe csak lassan szivárog vissza a nézők zsivaja. Fémorgona, benzinre.
(Tipp: Jalopnik)
Az ember gyanútlanul Tescóba megy, hogy kutyatápot vegyen, erre ez a fenék gömbölyödik az orra előtt. És néz, de nagyon bután: ez meg mi a jó franc? A lámpát ismerem, púpos Wartburg, meg Barkas hátuljára szerelték ezt a formát (de a kettő nem egyforma, az egyiken felül van az index, a másikon alul, de fejből már meg nem mondom, melyik-melyik). De ilyen csomagtartót még életemben nem láttam. Vagy esetleg lengyel Syrena? Nem, nem, nem. Kipattanok a kocsiból, körbejárom a gépet, és már mindent értek.
Három évvel ezelőtt mentem be először a szerkesztőségbe, és az ajtón belépve két dolog fogott meg igazán: a madárpók, és Briggs&Stratton fűnyírómotorok. Na, nem mintha utóbbi akkora dolog lenne, csak egy irodában, asztali térelválasztóként annyira nem megszokott látvány. Azóta jó sok olaj átfolyt a Barátság olajvezetéken, én meg indokolatlanul sok időt töltöttem azzal, hogy két begépelt mondat között a motorokat bámultam. Nem fűnyíróba kéne szerelni, ez egyértelmű, inkább guruljon. Gyorsan. De minimum legyen szórakoztató.
A kereskedő elmondta, hogy az előző tulaj 206 000 km-nél több mint másfél milliót költött rá, mivel megállt az olajszivattyú: dugók, hajtókar, hengerfej, blokk kivételével gyakorlatilag minden gyári újra lett kicserélve.
Régóta foglalkoztatott már, hogy miért adtak zenekarneveket a különböző Golf III kiadásoknak. Nemrég a Carthrottle-ön volt egy felhívás, hogy ki, milyen hülye kivitelneveket tud, és akkor rágugliztam a hármas Golf edisönökre, hogy kiderüljön.
Pár héttel később megint abban koleszban hevertem a priccsen, és egy barátommal írtuk az e-mailt. Sokat kérek, ha azt szeretném, hogy autóztassanak is? Örüljek, ha egyáltalán pár autót megmutatnak? A tizedik verziót küldtem el, és nagyjából el is felejtettem a dolgot. Két hét múlva jött a háromsoros válasz, a lényege: Mikor jönnél?
Április eleje rég volt. Arról pedig, hogy mi történt az azóta eltelt bő négy hónapban Dezsővel, a svédországi Domsjőből behozott Ponton Mercimmel, csak azok tudnak, akikkel személyes kapcsolatban állok, vagy feltették a kérdést levélben. Mint kitalálták mostanra: a hírek nem olyanok voltak, amiket azonnal világgá kürtöltem volna. Aztán sikerült még tovább romlaniuk azt követően, hogy kiderült: a hengerek kráteresek, kopottak.
Pesszimista voltam, a túra előtti beszámolóban hatezer kilométerrel számoltam, mert a Kati akkor még nem készült el a végleges útvonallal, s amúgy is azt gondoltam, még többet kóborolunk majd. De elég volt ez a bő 4600 is, most egy kicsit örülök, hogy végre a gép előtt ülhetek az irodában. Ez a túra a legcsodásabban igazolta: még ha csak egy felverendő-lebontandó sátor a szállás, és nem valami szupererős, szuperklímás, nagyzenés csodaautóval megyünk, csak egy rozzant öreg dízelmercivel, azért egy emberi léptékű utazás azokra a helyekre, ahová már számtalanszor eljutottam újságíróként, rohanó autóbemutatókra, nos az tízszer jobb. Nem is. Százszor.
Az ember azt hinné, ha egyszer körülnéztél a Sziget autós kempingjében, mindent láttál. De ez olyan szinten tévedés, hogy még én is meglepődtem rajta. Elhanyagolható mennyiségű volt a már láttam kocsi, a tavalyiak közül kevés lakómobil tűnt fel a mostani felhozatalban, de ez lehet, hogy csak a 38 fokban tompábbá vált érzékeimnek köszönhető.
A jövő héten kerül a magyar mozikba Guy Ritchie legújabb filmje, Az U.N.C.L.E. embere melyben együtt van minden, amitől a brit és az amerikai nézők még borzongatóbbnak hiszik a hidegháborút. Az atomfegyverek meg- és visszaszerzéséért folyó küzdelemben minden megengedett, ami filmre fordítva rengeteg robbanást, és sok-sok autós csatát jelent. A leglátványosabb a történet elején pereg le Német Demokratikus Köztársaságban, ám miután a Trabant és a Wartburg végeztek egymással, minden huszadik percben jön valami, ami vagy gyors, vagy felrobban.
Hallott már olyanról, hogy kapzsi önkormányzatok? Ezek azok a közigazgatási egységek, melyek csak fejőstehénnek nézik a polgárokat, az átutazókat meg afféle rablólovagokként kezelik. Csapdába csalják, és kíméletlenül kirabolják. 2015 egyik legnépszerűbb csapdája a mozgássérült-parkoló, ötvenezer forintért.
A jó csapdát persze álcázni kell, de erre nagyszerű lehetőségek kínálkoznak, például a mozgássérült parkolót nem figyelmeztető táblával jelöljük, hanem olyannal, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy ez egy parkoló, és az apró betűs részben meséljük csak el, hogy mozgássérülteknek. Figyelmeztető felfestés a parkoló felületén, hát arra nem futja. Még úgy sem, hogy nem az önkormányzat csinálná, hanem a BKK, ha szólnának neki. De nem szólnak. Nem csoda, hiszen a Dusterükkel gyakran járőröző közteresek egy-egy jobb csapdával napontja többször is besöprik az 50 ezer (igen, ötven ezer) forintot. Tavasszal elégeltem meg, hogy vendégeimet, akik sokkal inkább csapdába esnek, mintsem szándékos devianciából hajdúpétereznek, büntetgetik, és kitűztem a lázadás zászlaját. Nem halálfejes kalózlobogó, vagy kroksz-krakszos Iszlám Állam-molinó: egy mozgássérült jel van rajta, és üzenete, hogy fessük fel magunk a figyelmeztető jelet.
Nyolcvanezer ember szerte a világon már megtapasztalta a csodát! Gyere, próbáld ki te is és mentsd meg magad, tegyél jót a pénztárcáddal, VÉDD MEG A CSALÁDOD, hiszen nem csak neked, de autódnak is szüksége van a segítségedre!
A leírtak előtt, fontos lenne megjegyezni, hogy az általam leírtak nem tükrözik az autó megbízhatóságát, mivel minden autónál nagyon fontos, hogy is volt használva az évek során :)
Az Al Maktúm reptér mögé szoktunk kimenni az ipari negyedbe – meséli Jürgen. Ott csak tíz kilométerenként van kamera, ki lehet próbálni a kocsikat. A kék GT-R felé biccent, nemrég ért vissza vele, még perceg a hűlő motor. Jól gondolják, a Jürgen nem tősgyökeres arab név, az Alpha Logic Performance marketingese Németországból érkezett, két hete állt munkába tuningműhelyben. Kedves, habókos ember benyomását kelti, minden mondatában érezni a lelkesedést, úgy mesél az autókról, mintha a gyerekei lennének. Éppen költöznek, ezért hatalmas a káosz, igaz, így is van bent hat GT-R, meg egy motor nélküli Audi R8 V10. Éppen turbósítják.
A Texas Flying Legends egy második világháborús gépekkel repülő bemutatócsoport, tagjai hétpróbás veteránok és - természetesen, mint minden pilóta - zsiványok is a javából. 2011-ben például a Saint Barth-szigeti regatta rögtönzött repülőparádéján riogatták a jónépet és mutatták meg a dugattyúmotoros vadászgépek csodáját mindenkinek.
És micsoda gépekkel! Warren Pietsch: P-40K Warhawk, Robert Odegaard: FG-1D Corsair (a tengerészeti Vought F4U GoodYear által gyártott szárazföldi megfelelője) és Casey Odegaard: P-51D Mustang. A sziget amúgy hírhedt rövid - alig 2100 láb (kb. 640 m) hosszú - betonjáról. Ahhoz, hogy itt landolhassanak, még a gyakorlott pilótáknak is külön vizsgára van szüksége.
Csodálatos képek, csodálatos gépek és Jézusom, az a Corsair még így, 73 év elteltével is nagyon rideg.
A Tank Biathlon nevű versenyt - hol másutt - Oroszországban találták ki és rendezik meg évente. Az idei a tizenhetedik a sorban és a gyakorlások alatt történt az alábbi eset. A kuvaiti pilóta kicsit túltolta, mondhatni szokásos versenybaleset történt, drift közben előfordul az ilyesmi. Csak itt éppen egy több, mint 40 tonnás T72-essel. A legénységnek baja nem lett, kimásztak belőle. Mondjuk ha nem lett volna ott az a földhányás, akkor jó eséllyel kiadta volna.
Szerettem volna megutálni, de nem hagyta
A járgány különleges ismérve hogy rengeteg részletében különbözik társaitól, és minden részletéhez közöm van vagy én magam alkottam.
Négyhengeres BMW? Ugyan már...
...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég átlagos erő és már jól érezzük magunkat. És hát...izé...rossz hangja van a négyhengeres E30-nak? Télleg?
Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
Öregszünk, öregszünk, más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal trombitáljuk össze a Totalcar-közeli barátokat, újoncokat, ismert és ismeretlen arcokat egy közös bulira. Valamikor nagyon-nagyon régen, amikor sok, mostani olvasónk még fel sem érte az íróasztalt, na akkoriban csináltuk meg az elsőt, amelynél világosan leszögeztük az alapelveket, melyekhez azóta is ragaszkodunk (nagy sikerrel).
Mégfilléresebb Koszradírok
A Mágikus Koszradír hihetetlenül sok ember fantáziáját megmozgatta, már-mármikroszálas törlőkendői magaslatokban szárnyalt az olvasottsága. Sok reakció is érkezett, amit nem győzök megköszönni minden facebookon vagy levélben jelentkező olvasónknak, akik felnyitották a szemem: nem csak autósboltban kapni Mágikus Koszradírt. Persze, azt tudtam én is, hogy e-bayen, aliexpress-en tízes kiszerelésben, olcsó pénzért is meg lehet venni, de az ember nem ugrik le az e-baybe, szalajtja a gyereket az aliexpress-be, hogy gyorsan-hamar beszerezzen egy Koszradírt, mert valaminek sürgős tisztításra van szüksége. Persze, a neten akár vasárnap is rendelhetünk, olyankor se a Rossmann, se a Drogerie Markt nincs nyitva (kösz szépen, kedves illetékes!), de a netes rendelést csak később hozza a postás, vasárnap meg neki sem szabad kézbesítenie.
A XI. Blitz Weekend képekben
Gabi, akit az udvari dohányzóhelyen csak Mantás Gabesz néven szólítanak, az idén újabb fejlesztéseket hajtott végre, mert valahol talált egy klassz állapotú Omega A-t, 1,8-as motorral. Gondolom ezek után nem árulok el titkot, hogy megőrül az Opelekért. Amúgy egy folyosó átellenes végén dolgozunk, tehát amikor van valami újítás az Opel-parkjában, mindig tudunk róla. És mindig eljön a Parkoló Parádéra is.
Heti merítés
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Kicseréltük a tömítéseket, mert onnan okádta az olajat és ugye a forró olaj nem a primer megoldás a vezérműszíj élettartamának növelésére. Mintha olvastam volna, hogy újabban az autógyártók olajban futó vezérműszíjjal kísérleteznek. Még csak most jutnak el eddig, mikor az űrtechnika hallgatva az idők szavára, magától produkálja.
Kreatív traffipaxolás
Én értem, hogy szükség van sebesség ellenőrzésre, ha nem lennének traffipaxok, elkanászodnánk mindannyian. Igen, tudom, mindenki baromi szabályszerűen közlekedik, soha senki nem hajt gyorsan, és csak azoknak a nénikéje térgyekalácsát, aki meg de. Csak én még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne lépte volna át a megengedettet, és most itt, nagy nyilvánosság előtt kijelentem, hogy aki magáról azt állítja, hogy ő márpedig soha ebben az életben nem gyorshajtott, az nem mond igazat.
Ez nem vita téma, egyszerűen, ha olyan járművel közlekedik az ember, ami képes legalább nyolcvannal menni, azzal bele lehet futni egy harmincas táblába. Mi több, még biciklivel is lehet túl gyorsan hajtani, nem csak a járdán (itt ugye max. tízzel lehet tekerni), de például kerékpárúton is szabálytalankodik, aki gyorsabban megy harmincnál, és a hegyről nagy tempóval ereszkedőnek sem árt tudnia, lakott területen belül, sisak nélkül legfeljebb negyvennel lenne szabad gurulni.
A baj csak az, hogy a rejtőzködős, bokor mögül fényképezgetés egyszerűen orvlövészet, semmi esélye a másik félnek védekezni. Egyszerűen sokkal fairebb dolog, ha valahol ott áll a járőrautó, a rendőr a háromlábúval, és egy kis odafigyeléssel ki lehet szúrni. Ha annyira bamba valaki, hogy ennyire sem képes, az meg is érdemli, de legalább egy kis esélyt adjunk már egymásnak. Hogy legalább tudjunk a másiknak villogtatni, hé cimbora, itt vadászik a jard, figyelj. És igazából ezzel már el is érte a dolog a célját, hiszen azt szeretnénk, ha mindenki szabályosan közlekedne, annyival, amennyivel szabad. Mert ugye ez a cél, nem pedig a pénzbehajtás – ezt már olyan sokan, olyan sok helyen elmondták, hogy már én is elhiszem.
A mi rendőreink is tudnak kreatívan bújócskásat játszani, különösen az új traffipaxok megjelenésével lett igazán nagy a mozgásterük, de úgy, ahogy az oroszok, még egyiket sem láttam traffizni. Az English Russia egyik posztjában mutatták meg, micsoda leleményes (aljas, sunyi, féreg, a megfelelőt mindenki húzza alá magának) megoldásokat alkalmaznak az orosz rendőrök. Én azért ösrülők, hogy nálunk ezek a megoldások még nem terjedtek el
Heti merítés
Olajkályha kirakat managereknek
Az összkerékhajtás tényleg fantasztikus dolog télen!!Na de akinek van egy csepp ítélőképessége (nekem nem volt)az nyugodtan számoljon utána, hogy az év 365 napjából hány napon tudja ezt igénybe venni, a többin viszont marad a plusz egy liter, vagy 1,5.
Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok tudják, illetve a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy régen minden erősen pörgött, ha a pályatempót valaki tartani akarta vele, még a nagy V8-asok, sorhatosok is, a kisebb négyhengeresek pláne. És a pályatempó akkor még 120 volt, nem 130. Elfelejtettük ezt rég, hiszen már a nyolcvanas évek elejének az autóiban – pedig azok ma már veteránok, akad közöttük vizsgás, OT-rendszámos – is sokszor volt hosszú áttétel, de amelyikben nem, abban is sokkal hosszabb volt a diffi, mint a korábbiakban, gondolok itt akár a szögletes 127-es Fiat első és második szériájára, vagy például a 190-es, 124-es Mercik rettentő nyugis negyedikjére a 123-asok meglehetősen rövid össz-áttétele után. Korábban egyszerűen túl rövidek voltak a hajtáslánc-áttételek. Szinte érthetetlenül rövidek.
