Hogy a szokatlanul hosszú, egy mérföldes oroszországi futamon végül mindkét esetben a 240 lóerőre tuningolt 2101-es Lada fut be másodikként, az egyáltalán nem lényeges. Ennél sokkal fontosabb, hogy a talányos nevű Vintic and Spuntic Workshop-tól származó piros, kereklámpás pilótája röhögve lerajtolja a 993-as Porsche Carrera RS-t, majd ugyanezt meg tudja ismételni az 1000 lóerős Nissan GT-R ellenében is. És azok az arcok, ott a rajtnál. Kiváló hangulat lehet ezeken a futamokon. A Dragtimes oldala karbantartás miatt áll. Reméljük, nem történt semmi végzetes.
Nem feltételezhetjük, hogy a srác aki a tuning-Ladát vezeti profi versenyző, az viszont biztos, hogy jobb a reakcióideje a rajtelektronikával megtámogatott nissanosnak, és negyed mérföldön szépen lenyomja a porschést is. Amióta láttam a félkész, de 300 lóerősnek ígért drag-Samarát, már semmin sem lepődöm meg. Őrült jók ezek a turbósított orosz autók, na.
Egy kis hátradőlős, szép, motorhangos, itt-ott reccsenő kis melankólia über-Trabanttal és mindennel, aminek négy kereke van. Jó szórakozást!
Nem csináltunk ilyesmit és a jövőre nézve nem is fogunk. Most azonban - régi, hűséges olvasónkra való tekintettel - kivételt teszünk, hiszen mélyen átérezzük azt a lelki harmóniát, amit egy megértő nő mellett kapunk. Üzenetet továbbítunk Gelencsér Gábornak:
Két év munka után a napokban fejezted be a nagy projektet: a Mercedest. Soha semmivel nem dolgoztál még ennyit, tudom, mit jelent neked. Volt csapkodás, vér, verejték és könnyek, minden, ami kell, de elkészült. Ennyi pénzből már nyaralni mehettünk volna, de látom, hogy egyik tengerparton se csillogna úgy a szemed, mint ebben a járgányban ülve. Nagyon büszke vagyok rád és remélem örülni fogsz, ha ezt meglátod! [:)] Szeretlek! Barbi
Gábor, innen a gépházból csak annyit tennénk hozzá, hogy becsüld meg ezt a nőt legalább annyira, mint a Mercedest. Gratulálunk!
Régen nem írtam a 190-esről, pedig lett volna mit, de gondoltam, összegyűjtök egy nagyobb adagot, és egyszerre naplózom. Amikor a múltkor elment a fék az átszakadt membránú vákuumdob miatt, még kora ősz volt.
Aztán egyszer hívott Rita, hogy belülről párás a szélvédő, amikor bekapcsolja a fűtést. Ez még szintén ősszel volt, de már kicsit később, amikor elkezdett fűteni az autóban. Sokáig csak a faluban használta, a motorcsere óta szinte be se melegedett egyszer sem. Addig.
Elvittem Sabchoz, megállapította, hogy ez bizony vagy a fűtőradiátor lesz, vagy a rámenő csövek valamelyikének utastéri szakasza. A 190-es műszerfalát szétbontani nem könnyű, de valami hasonlót Csikós is írt, még az Eráról. Úgy kezdődik, hogy hátsó ülés ki... Na jó, nem, csak majdnem, de nem könnyű, majd' egy nap. Kivártuk a megfelelő időpontot, odavittem, tízezer forint volt maga a radiátor, ha jól emlékszem, nem volt túl megterhelő kiadás.
Nem akármi, amit meg lehet most megnyerni nálunk. Kint voltunk a Carrera VB-n, végigizgultuk a futamokat, és lecsaptunk az egyik döntős kocsira. Ha már kéznél volt az 1990-es DTM bajnok, a versenyző-dinasztia jelenlegi feje, Hans-Joachim „Strietzel” Stuck, aki a Carrera VB-pályát felavatta, gyorsan alá is írattuk vele.
Egy 1:32-es, digitális vezérlésű Audi R8 önmagában is komoly érték. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy ez a bizonyos darab a döntőben is futott, igazi gyűjtői darabbá válik. Nem azért, mert a hatpercnyi száguldás megviselte volna, és már csak a vitrinbe jó. Teljesen újszerű. De ki akarna a versenypályán elkoptatni egy ilyen különlegességet, különösen úgy, hogy a tetején az autósport egyik nagy öregjének a kézjegye található?
Stuckék mostanra a harmadik generációt adják az autósportnak. Hans Stuck, a „Bergkönig” tette le a versenyző dinasztia alapjait, őt követte Hans-Joachim „Strietzel” Stuck, akinek a fiai képviselik a harmadik nemzedéket. A srácok is sikeresek, de az igazi legenda az öreg Strietzel.
Strietzel a beceneve, mert állítólag a keresztanyja a keresztelőn kijelentette: a gyerek úgy néz ki, mint egy fonott kalács. Így kapta a Strietzel becenevét, ami sziléziai tájszólásban fonott kalácsot jelent. Azóta annyira egybenőtt vele a név, hogy gyakran csak Strietzel Stuckként emlegetik, a Hans-Joachim nélkül.
Ő az az ember, aki találóan fogalmazta meg, mennyire pontosan kell vezetni annak, aki győzni akar. „Ha 100%-on autózol: tökéletesen teljesítesz. Ha 99,9%-on, nem vagy tökéletes. Ha 100,1%-on, már csak emlék vagy.” Na ja, kevés választja el az élő legendát a halott legendától. És hogy az öreg rája nem csak a levegőbe beszél, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy az Audit ő és egy Walter Röhrl nevű langaléta ember vitték sikerre a létező legkomolyabb túraautó-bajnokságokban. Stuck-Röhrl és a 720 lóerős Audi IMSA GTO: nem egy rossz összeállítás.
Nos, ez a ma is csibész mosolyú ember gratulált a mi Tóth Benjaminunknak, aki a verseny legfiatalabbja volt, és dedikálta ezt a gyönyörű R8 modellt.
Ha valaki szeretné megkaparintani, komolyan meg kell dolgozzon érte. Stuck valószínűleg már émelyeg, ha fonott kalácsot lát, de olvasóink talán tudnak valami olyat produkálni, ami több mint egy szimpla péksütemény. Tessék valami igazi stuckos kalácsot gyártani (lehetőleg ehetőt, de lehet gyurmából is). Kalácsba oltott IMSA Audi, M3-as BMW motor igazi fonott kalács leömlővel, ilyesmi. Legyen kreatív, ügyes, vicces. A legjobbnak ítélt pályamű készítője viheti haza az R8 modellt.
Beküldési határidő: 2012. június 29. (péntek) 12.00. Hajrá!
Miközben Tibby Kirgizisztán egyhavi GDP-jét költi el épp az E28-ra, folyamatosan azzal oltogat, számoljam már ki, mennyit költöttem az E32-re az elmúlt két évben, és ebből hány kilométert sikerült megtenni. Szívemen viselem lelki békéjét, és ha az nyugtatja meg, hogy van nála is nagyobb balek, hát én szívesen segítek.
A kezdő tét valahol 465 ezer körül volt, ennyi kellett ahhoz, hogy az autó a nevemre írva, biztosítva, vizsgáztatva menetkész legyen. Innen indulunk tehát, azóta megtettem majdnem kereken húszezer kilométert – gyorsan végigszaladunk tehát azon, hogy ez mennyibe kerül nekem. Az üzemanyagköltség persze kimarad – egyrészt sosem jegyzem, másrészt pedig az alábbiak csak a szűken vett fenntartási költségekről szólnak.
A viszonyítási alap legyen mondjuk Pista Vulvája, hiszen tudhatjuk, hogy a nagyjából kétszázezerbe kerülő tizenkétezer kilométer egyenlő a „Gondtalan élettel, egy marék ropiért". A lélektani határ tehát 1666Ft / 100km (UPDATE - elszámoltam persze egy nullával...) körül van, ha ez alatt állok meg, jól jártam, felette balek vagyok.
Szaladjunk előre, nálam ez a szám… tádádádááámmm: 7725Ft / 100km.
Ennyiből már vehettem volna egy jó Kalost – ez volt drága kollégám első reakciója. Nem tudok vitatkozni vele.
Forintosítsuk: 1.545.000, azaz egymillió-ötszáznegyvenötezer forintot toltam bele az autóba kicsit több, mint két év alatt. Horror, borzalom, mindeközben az autó ér nagyjából háromszázötvenet, és jelen állapotában kívánna még félmilliót legalább.
Sokan keresték már a választ a kérdésre, hogy mi hajtja az embert egyre gyorsabban, egyre magasabbra? Miért nem elégszünk meg azzal, amink van, miért keresünk újabb és újabb kihívásokat ha már elfogytak a régik? Becsvágy? Hírnév? Vagy egyszerű kíváncsiság? Netán ezek együtt? Szerintem mindegy, hiszen rekorderek és hősök nélkül egyszerűen lapos és unalmas lenne az életünk, ilyen egyszerű. Mindig is voltak és mindig is lesznek.
Yo! Itt a hiéna, pimpelés a téma!
Totalcar és West Coast, ez itt a séma!
Póló és sapka, a hiénának préda,
Rágja a koncot, de Neked is juthat néha!
Ha vinnéd a cuccot, nyomjad a gombot!
A pirosat, a REC-et és toljad a rapet!
Kell a videód, nyomjad a vakert,
Egyperces rapszám, nem is kell többet!
Töltsd fel a videót, küldd a linket!
Gyerünk tesó, nyűgözz le minket!
Hogy miról szóljon? Máris mondom!
Hogy pimpelnél romot, ennyi a dolgod!
Autogramos cuccok, kihagyni vétek!
A határidő? Jövő péntek!
Miután a HHO generátor nem jött be a Tehén esetében, szegény állat étvágyát valami más módszerrel kellett mérsékelni. Arra, hogy benzinből egyen kevesebbet, hirtelen semmilyen módszer, csodaszer, tabletta vagy ráolvasás nem állt rendelkezésre, így egy régi módszert kellett bevetni. Ez persze kicsit csalás, mert nem fog kevesebbet fogyasztani, de remélhetőleg olcsóbb lesz az üzemeltetése, mert a tüzelőanyag sokkal kevesebbe fog kerülni. Igen, kitalálhatták már, ez a gázüzem lesz, azon belül is az LPG.
Semmi nem mutatja jobban az utóbbi idők benzin ár ámokfutását, mint az, hogy Winkler a tehénbe gázt szereltet. Előtte azonban rendesen körbejárta a kérdést, telefonált, kérdezett, olvasott és kiválasztotta a Medic-car műhelyét. Kicsit úgy éreztem nem is annyira a költségek szorítása, mint az ismeretlen felfedezése vonzotta a prodzsektben. Legyen a Tehén gázos.
Rózsa Zoli olvasónk csőre töltött telefonnal (vagy fényképezőgéppel) járja a világot és jól teszi: csodát talált. Én percekig nevettem rajta, de volt, aki sápítozott, pedig valójában csak egy oltári jó - valószínűleg szükség szülte - poén lehet ez a mesterember-pickup. Mindent vállalok: építőipar, kertészet, épületgépészet - hirdeti fennen, na de ki olvasná még el egyáltalán mindezt, ha maga a Mester nem kreált volna köré egy indiai helyi járatot megszégyenítő dekort. Na így már eléri célját, az biztos, Zolinak köszönjük, a Mester előtt pedig le a kalappal, ahogy kedvenc rajzolónk írta anno: elnök a bódé!
Azt reméltem, hogy az Avensisünk szerelős posztjai nem fogják a Belsőségről kiszorítani Csikós szarjait, mert hát egy Toyota nem romlik el. Ami persze nem igaz, hiszen kopik, és ami kopik, az egyszer elfogy. Ennek ellenére nem panaszkodnék túlzottan. Tán emlékeznek még páran a nyomtatott Totalcar-magazinra, ahol illett mindenkinek illett pár sort írnia arról, hogy mi történt a kocsijával az elmúlt negyedévben. Hát, kemény volt. Az egyik írásom címe az volt, hogy Ismét mosóban az Avensis – gondolom, ezzel mindent elárultam.
Nagyjából így telt el négy év, talán annyi különbséggel, hogy a mosások egyre ritkultak. Végig gyomorgörcsben, mert hát tudom, egyszer ez az autó is el fog romlani. Na de mikor? Gondolom, egy Citroën XM-mel hamar bekövetkezett volna a megkönnyebbülés, de ennél a Toyotánál sehogy sem akart megtörni a jég. Talán annyi történt még, hogy a kipufogórendszerben elkopott az a kúpos tűzkarika, ami a motorblokk és a rendszer mozgásait hivatott lehetővé tenni. Áprilisban elkezdett rettenetes hangja lenni, annyira, hogy a városi átlagom lement 7,5 literre. Gyorsan elmentem vele a kipufogóshoz, kicserélték, kész. Négyezer.
De ez nem számít elromlásnak, mert lehetett közlekedni az Avensissel. De végre bekövetkezett az igazi elromlás is.
Megbízhatósága nézőpont kérdése, komoly gondok nem jellemzőek, de kisebb-nagyobb problémák gyakorlatilag bármikor előjöhetnek.
Mindenkinek, mindenhova, mindörökre!
Hiába ugyanis az ultrakirály, dupla-lengőkaros első felfüggesztés, hátul merevhíd van, meg laprugó , úgyhogy pattog, mint a nikkel bolha, örülhetsz, ha tapadást találsz a padka előtt.
Friss másfél kétéves jogosítványom van
Boldogok vagyunk nagyon kikönyökölök az ablakon beállítom a Lonely boy-t a rádión és élvezem az utazást közbe zsűrizem a csajokat a buszmegállóban, remélem még sokáig.
Nem erre fognak a Mammutnál a csajok gerjedni, de azért volt már rá példa, hogy a körúton az A8-asból átnéztek.
A szétrohadt küszöböket még elnézték, de ezt következő tavasszal már muszáj volt kicserélni mert át lehetett köpni rajtuk.
Kézifék? Nem szoktam használni. Visszahúzom eggyel, lelépek a kuplungról és már megy is keresztbe - mutatja be Balázs a gépet. A száz százalékos sperr, a.k.a. hegesztett diffi nem túl kezdőbarát, de annál látványosabban lehet vele autózni, ha ráérzel. Gyomromban háború dúl a fél ötös kelés után, a csata döntetlenre áll. Egyfelől őrületes mókának ígérkezik a nap, hiszen egy kétszáz ló körüli BMW-vel csapathatunk egy félig aszfalt, félig murva ralikrossz-pályán. Viszont nem ismerjük sem az autót, sem a helyszínt, vagyis némi hendikeppel indulunk a szombati napot edzéssel töltő sporttársakkal szemben.
Vasárnap reggel hét körül értünk le Pistával Ádándra. A nyolcvanas években épült, hányatott sorsú pálya a község határától párszáz méterre van. Itt aztán senkit sem zavar a Celica leszakadt kipufogója, a BMW szüntelenül sivító hátsó kereke, a pálya szélét koptató Suzuki felvert pora. Aki meg szeretné nézni a versenyt, kibiciklizik a földúton, kiül a domboldalra, és tökéletesen belátja a kifli formájú pályát. Egyelőre persze szó sincs nézőkről, még a versenyzők is ásítozva dörzsölik a szemeiket, egyedül a locsoló Liaz köszörül rendületlenül, majd egészen váratlanul beindul egy-két hengerrel köhögve.
El se hiszem. Hát eljutottunk ide is.
Dezső testének eddig glazúrmentes, utolsó szegletén is festék van, csillogó, gyári szürke, pont olyan, amilyen előtűnt, amikor 1962-ben a bábaasszony lemosta róla a magzatvizet Untertürkheimben. Ez a karosszéria ezzel a festéssel igazi időutazás – olyan, mintha ötven évvel ezelőtt Samovics kartárs, a hétvégi művezető, egyszerűen lelopta volna a futószalagról némi haszon reményének a fejében. Tehát új.
A legőrültebb megoldások nem zsenik fejében születnek, hanem a szükség szüli őket – erre jutottam ennek a szörnyetegnek a láttán. Harminc henger dolgozik öt sorban, hogy összejöjjön az a háromszázegynéhány lóerő, ami a végén megmozdíthat sok tonna halálos vasat.
Elmebeteg motorkonstrukciókban azóta nincs hiány, mióta először épített valaki többhengeres dugattyús motort. A csúcspontot e tekintetben kétségtelenül az 1930-as és 1960-as évek közti időszak jelentette: ekkortájt készültek ellendugattyús 36 hengeres delta-motorok három főtengellyel hajókba és mozdonyokba, H és W motorok repülőgépekbe és versenyautókba, nem beszélve a négysoros csillagmotorokról. Olyan komplikált gépek, amelyekhez képest egy mai luxusautó tizenkét hengeres, duplaturbós motorja mechanikai szempontból egyszerű, mint a szög. Mindig érdekeltek a különleges motorok, így a legtöbb ilyen furcsasággal már találkoztam – nem gondoltam volna, hogy jöhet még szembe meglepetés. Jött.
Egy harckocsi-csatákat szimuláló játék kapcsán akadtam bele a II. világháborús amerikai harckocsik furcsa műszaki megoldásaiba. A Sherman, Lee és Grant harckocsikról nagyjából mindenki hallhatott már, akit érdekelt a téma, és az sem titok, hogy a legtöbbjüket kilenchengeres, repülőgépekből átvett csillagmotor, vagy hatalmas, feltöltött Ford V8-as hajtotta. (Ez utóbbi, a Ford GAA is megér egy misét, 60 fokos nyolchengeres, amelyet egy soha nem használt V12-es vadászgép-motorból alakítottak ki négy henger elhagyásával.) A motor hátul, a hajtott lánckerék elöl – ilyesmit sem látni gyakran, de akkoriban nem is volt olyan ritka a tankok között. Ám a késői modellekben változtattak a hajtáson: a Chrysler A57-es motorját építették a Sherman farába, amelyhez még hasonlót sem nagyon láttam soha. Harminc henger öt sorban, összesen 21 liter és 340-470 lóerő, kiviteltől függően.
Mint kiderült, szükségből hozták létre a Multibank fantázianevű szörnyszülöttet: lényegében öt, eredetileg autókba szánt hathengeres soros motort építettek össze egyetlen blokkba. Így adódott, hogy az A57-esnek öt forgattyúsháza és öt főtengelye van, az öt hengersor működését pedig fogaskerekekkel hozták össze a kihajtásnál. Bármilyen komplikáltan is hangzik, ez volt a legegyszerűbb módja, hogy a Chrysler harckocsi-motort építsen, hisz így a meglevő gyártósorokat használhatták, és az alkatrészellátás sem okozhatott gondot.
Talán a kipróbált komponenseknek is köszönhető, hogy a motor végülis működött, ha nem is nagyon megbízhatóan, és a Chrysler szerint akkor is elvonszolta valahogy a tankot, ha tizenkét henger valamiért leállt. Arra tippelek, hogy Csodabogár tankjában is efféle motor lehetett a Kelly hősei című filmben - ezzel legalábbis magyarázhatjuk, hogy Moriarty, a harctéri szerelő csupa negatív kisugárzás volt.
A Multibank motort persze azonnal nyugdíjba küldték a háború végén, de így is kivette a részét a németek felett aratott győzelem kivívásában.
Mielőtt azt hiszik, hogy mi csak egész nap ülünk a fenekünkön és hülyeségeken törjük a fejünket, nézzék csak meg, hogyan fest egy átlagos munkanap. Ritkán jön össze mindenki, hiszen sok a dolog, sok a gond. Az íróasztalok azonban nem hazudnak. Mai belterj-infónkat olvashatják.
Igen, értelme nincs. Igen, iszonyú nagy szívás. Igen, tényleg nincs értelme. Igen, egy csomó másra költhettem volna ennyi pénzt. De. Ennyi pénzből értelmes autót nem kapok, ahhoz nem kötnek történetek, nyolc év az életemből, és annál nem érdekelne, hogy milyen lehetett új korában. Röviden: valami eltört, és megcsináltatom a Yugómat jóra.
Kicsit bűntudatunk is van azért, mert mindig csak az érdekes, valamilyen szempontból kiemelkedő dolgokkal foglalkozunk mindig. Gyarlók vagyunk, számunkra is vonzóbb egy Ferrari mint egy Skoda. Pedig a hétköznapi autók mögött legalább akkora tudomány - ha nem több - áll, mint a csodagépek mögött. Mégsem kapják meg a tiszteletet, amit megérdemelnének. Most törlesztünk és megtudjuk, mi nyugtatja az embert jobban: egy masszázsfotel vagy egy Avensis-belső.
Winkler formában volt és ennek megfelelően pillanatok alatt überelte a Citroen DS5 Hybrid hajtásláncát, házi eszközökkel, fillérekből. Kicsit értetlenül állt a tény előtt, hogy:
- nem fogyaszt kevesebbet, mint a mezei dízel
- drágább
- kisebb a csomagtartója
- borzalmas a váltója, az ebből származó bólogatással pedig a villanymotor sem tud mit kezdeni.
Ennek ellenére itt van és kapható. De kinek?
Az Extrém Rutin pedig dübörög tovább, nő a feszültség, formában az olvasók, de vajon kitart?
Mi az érdekes ebben? Ha egyszer valaki felteszi önöknek ezt a kérdést, akkor ne is próbálják meg elmagyarázni neki. Csak ültessék le a gép elé, vagy koppintsanak okostelefonjuk képernyőjén erre a videóra és hagyják, nézze csak végig. Elhihetik, megérti. Mert a versenysport - és ebben igaza volt Steve McQueen-nek - maga a minden. A feszültség, a harc és a küzdelem a fájdalom és a halál árnyékában, végül a dicsőség és a boldogság. Ez egy drog és biztos vagyok benne, hogy ha most meg tudnánk kérdezni Ranga Lacit, Sennát, Dan Wheldont, McRae-t vagy Marco Simoncellit, hogy mit csinálnának, ha kapnának még egy esélyt, csak annyit mondanának: újra versenyeznének. Imádjuk a versenysportot, amíg még lehet.
Még régebben eldöntöttük Decsúnya Bélával, hogy elmegyünk Bukarestbe. Az említett reggelen bevágtuk gizda testünket az autóba és elindultunk. Adja magát az obligát kérdés: minek megyünk Mordorba?
Sokan úgy hiszik, hogy a Zastava 750 hűen követi a Fiat500, vagy a kis Polski által kitaposott fenékrisszálós, csavarelhullajtós, darabokra esős vonalat.
Nos nagyot tévednek, mert a 750-es ízig vérig autó, mégpedig a javából.
Ez a történet úgy kezdődött, hogy kellett egy autó amivel tudtunk a koleszba /kóterba járni, mivel minden pénteken 45 percet várni a csatlakozásra kb. 100 emberrel versengve, ki fér föl a buszra verseny télen -10be /utólag is köszönöm a 4.5 év náthát balaton és veszprém volánnak/ szóval olcsó legyen ne egyen sokat,sok műszakival, olcsó biztosítással, 4 ember elférjen benn.
A dinamizmusa páratlan, szoci autó lámpától lámpáig soha nem volt ellenfél!
9 személyre vizsgáztatva, lehet bulizni menni földúton, vendéglátóipari egységekre rácsapással.
Run the wall: Egy olyan autóvezetési technika, melynek lényege a gépjármű hosszanti tengelyével minél nagyobb szöget bezáró erőcsúsztatás során az adott jármű hátsó lökhárítójával a lehető legközelebb kerülni tetszőleges, szilárd falhoz.
Nos, a Fukusimán található, kicsit lepukkant Ebisu Circuit erre tökéletes helyszín. Már csak a tökéletes eszközöket kell megkeresni és egy kicsit... hmm... lezúzni?
Ki ne hallotta volna az apjától ezt az örök érvényű mondást? Nem biztos, hogy mindenki azonnal megértette, miről is szól ez a tömör életbölcsesség. Nekik mutatnék egy példát, egy egészen plasztikusat.
A szerkesztőségi levelezőlista komoly fertő. Gyakran tűnnek fel levelek, amikben másokra ártalmas tartalmak vannak – ilyenek Árpád motorhirdetéses szpemjei, Dani Vespa-hirdetései, de néha Csikós, Bandi és Bende Tibby is küld be szerintük érdekes hirdetés-linket.