A Hyundai sokat vár az új Velostertől, ez kétségtelen. Kemény, direktmarketing-eszközökkel támadják a konkurenciát, hangsúlyozva a minőséget és finoman utalva arra, hogy most aztán igazán számolatlanul tolják a pénzt a fejlesztésbe. Tegyük hozzá halkan, hogy az utóbbi évek kitartó aknamunkájának előbb-utóbb kézzelfogható eredménye lesz, autóik ma már megütik a többi (nem prémium) gyártó szintjét. De a poszt témája nem ez, hanem az a fícsör, amelyet a közeljövőben - előreláthatóan - agyba-főbe préselnek majd a fejünkbe. Ehhez kapcsolódik a reklám is, amelyet - érdekes módon - a liberális Hollandiában betiltottak.

Legyünk őszinték: a nem laikusokat nehéz elkápráztatni egy ilyen hiányosságból faragott előny-szerű kampánnyal. Főleg úgy, hogy ez a fajta ajtóelrendezés már 1961-ben sem ütött akkorát, amikor a Skoda 1202 megjelent. (A kérdés adott: mi lesz azokban az országokban, ahol bal oldali közlekedés van? Vajon ott fordított lesz az elrendezés?) Kicsit olyan szaga van, mint a DS4 lehúzhatatlan hátsó ablaka, ahol tkp. csak bónusz a két hátsó ajtó a Citroën szerint.

Az ügyfél fogalmatlan lúzer, tele van zsével, és még le is néz – miért ne venném le? Meg különben is: mindenki ezt csinálja.

Mai cikkünk blogposztja.

Árpád csak egy jó hobbiautót akart. Volt is egy kivételesen szép állapotú, majdnem veteránkorú, 1982-es Toyota Carina Coupéja, egészen múlt csütörtökig. Akkor lopták el az autót Budapestről, a XI. kerületből, a Mohai útról. Mivel testületileg tagadjuk, hogy a szerelem csupán kockás papíron levezethető kémiai vonzalom, azt sem firtatjuk, hogy annak idején miért éppen egy ilyen kockakupé csavarta el Árpád fejét. Megértjük.

A tulajdonos szerint a tolvajok felkészültek lehettek. Sem üvegszilánk, sem más apró nyom nem maradt az autó helyén. Azért is valószínű, hogy nem lábon vitték el a Toyotát, mert akkumulátor sem volt benne, nem közlekedett tehát nap mint nap. Az öreg Carina ismertetőjelei közé tartoznak a korhű Celica Supra felnik, a 216 ezer kilométernél álló számláló, valamint a tetőn, illetve a csomagtér ajtaján lévő fényezési hibák. A 29 kalandos év ellenére hiába keresnénk komolyabb korróziót a karosszérián, pedig Árpád szerint összesen három ilyen típus található az országban, és a másik kettő rettenetes állapotban van.

Árpádnak meggyőződése, hogy ha valaki ilyen kocsit lát a forgalomban, valószínűleg az övével találkozott. Gondoljanak bele, ez a Toyota éppen a veteránminősítő vizsgára készülgetett, jól szigetelő napfénytető van benne. Gazdája jelentős jutalmat ígér a megtalálónak, de akár vissza is vásárolná, ha maga a tolvaj jelentkezik előbb. Titkos tippünk dunai pecásoknak: ha CZH-217 feliratú tábla akad a horogra, ne csüggedjenek, az önöknél lévő értékes nyom segíthet visszaadni egy autóbuzi ellopott álmait.
Aki menet közben, vagy leparkolva szúrja ki valahol a képgalériában látható Toyotát, ragadjon telefont és tárcsázza a rendőrséget! Miután Árpáddal és a helyszínelőkkel közösen visszatértek a kábulatból, hogy mégiscsak van közbiztonság Magyarországon, azonnal írjanak a Totalcarnak, mert alig várjuk az 1982-es Carina Coupe tesztjét!

A Funny Car tréfás autót jelent, de valójában a gyorsulási versenyzés egyik osztályát hívják így – és ezekben a több ezer lóerős szörnyetegekben igazából nincs semmi mókás. Különösen ha nem sikerül megtartani az egyenest, azaz szükség van némi kormánykorrekcióra. Bár a versenyek egyenes aszfaltcsíkon zajlanak, néha szükség van ilyesmire, ami önmagában is elég félelmetes érzés lehet, hát még ha kiderül, hogy a kormány megadja magát. Hogy ilyenkor mit lehet tenni? Nézzék meg, érdemes.

Sok megközelítésben lehet egy autó jó, ki ezt, ki azt szereti jobban. De mit szeretnének a Totalcar autós őrültjei?

Mai cikkünk blogposztja.

Berlinből hazafelé, kevéssel Prága után kezdett el csálézni az autó hátulja. Először ugye nem hittem el, olyan valószínűtlennek tűnt, hogy defektet kapjak az autópályán. De két kormánymozdulat után világos volt, lapos a bal hátsó.

Kigurultunk a leállósávba, a meglehetősen közel elzúgó kamionokhoz képest viszonylagos nyugalommal pakoltam ki a pótkereket, mert még az út előtt ellenőriztem a nyomását. Nem lehet gond, csak egy kis kellemetlenség. Azon törtem a fejem, hazatoljuk-e a mankókerékkel vagy keressünk gumist vasárnap délután. Közben előkerült az emelő is, már kurbliztam volna felfelé az autó seggét, de előtte le kellett volna lazítani a kerékcsavarokat.

Hol az a nyűves kerékkulcs? Na, azt felejtettem el bedobni a csomagtartóba. Nem voltam boldog.

Kábé fél órán át próbáltunk lestoppolni valakit, aki pár percre kölcsönadna egy tizenhetes kerékkulcsot – sikertelenül. Végül elindultunk gyalog a következő benzinkút felé, de nem jutottunk messzire, amikor egy civil rendőrautó, mellesleg egy R36-os Passat, megállt mellettünk. Rövid igazoltatás és beszélgetés után meggyőztük őket, hogy kölcsönadják a szolgálati kerékkulcsot, majd pályafutásom eddigi leggyorsabb útszéli kerékcseréjét zavartam le.

A mankókerékről aztán kiderült, hogy nyolcvan fölött melegszik, ezért nem kis mázlival felhajtottunk egy nyitva tartó gumist egy festői cseh faluban, ahol kiderült, azért engedte el a nyomást a bal hátsó, mert elhasadt a szelep a tövénél. Ekkor sütöttem le a szememet magamon röhögve, mert persze azonnal beugrott, hogyan erőltettem rá a kompresszor túl rövid csövét a garázsban, félrehúzva a szelepet, hogy ráfújjak két tizedet a berlini kirándulás előtt. A hajlítgatás bő ezer kilométerrel később bosszulta meg magát, akkor repedt el a gumiszelep.

Mit is akarok kihozni a sztoriból? Neem, azt már tudjuk, hogy a Bandi szívesen csinál hülyét magából. De ha itt most balul is sült el, a guminyomást rendszeresen ellenőrizni kell, mert ha nem nézem meg, akkor egy sokkal alattomosabb lassú legyalogolás és durranás lehetett volna a vége. És ha mondjuk lapos a pótkerék, a cseh fakabátokból azt már nem éneklem ki.

Ha kell, rombol a német autópályán, máskor beáll a Rolls-Royce-ok közé, de egy oldtimer-találkozón is sóhajtoznak utána az ábrándozók. A valaha volt egyik legjobb Mercedes ő.

Mai cikkünk blogposztja.

Csak alkalmilag lettünk Subba.

Vajon ki az a negyedik ikszet taposó, szponzor-logós Minivel szlalomversenyre járó jóbarát, aki - jobb egyben a fiával - egy egész napos masszív italozás után átgázolt a képen látható - szerencsére épp üres - sátron a versenyautójával, a szomszéd fának támasztotta a gépet, majd amikor az onnan csak méterekre üldögélő sátortulajdonos ezt zokon vette, a "De hát nem is volt benne senki!", a "Valami műszaki probléma lehetett...", és a "Nekem meg milliós károm van!" mondatok váltogatásával próbálta bagatellizálni az ügyet, miközben bizonytalan kézzel próbálta visszarakni a lecsúszott tréfás kormányvédőt?

A választ tudjuk, de nem mondjuk meg - lehet találgatni.

Emberünknek további sikeres versenyzést, a szponzoroknak további sikeres szponzorálást kívánunk.

A hatszoros sebességtúllépésért, pláne, ha ez centikre a járókelőktől történik, elég durván büntetik – százezer forintok repülnek, no meg a jogsi is ugrik jó időre. Csak ott nem, ahol ezt nagyjából legálisan lehet művelni. Például a balatonföldvári mólón.

Mai cikkünk blogposztja.

Regisztrációs adó jelentős kedvezménnyel. Siessen, már csak négy hónapja van, hogy megvegye álmai autóját!

Mai cikkünk blogposztja.

Sajnos idehaza kötelezően választani kell hozzá egy matricát. Mi leszel? Büdös gengszter vagy cionista hazaáruló?

Mai cikkünk blogposztja.

A Saxo története ott kezdődött, amikor a motorozásé véget ért. Szinte napra pontosan egy éve történt a baleset, amikor a robogózás, mint a tömegközlekedés alternatívája kipattant a fejemből, és rá két hónapra le is zajlott a tényleges baleset, amikor a közben megvásárolt eszközt ráhajtogattam egy járdaszigetre. Azóta nem ültem motorom, kivéve azt az egy esetet, amikor az olaszországi BMW-Superbike teszt elől nem tudtam kimozogni.

Tíz hónappal ezelőtt csak remélni tudtam, hogy a Saxo ténylegesen beváltja a hozzá fűzött reményeket, amiket egyébként az egyszerűség szellemében úgy határoztam meg, hogy soha ne romoljon el, és soha ne fogyasszon üzemanyagot. Néhány bárány lelkű kommentelő ezt annyira a szívére vette, hogy az általános anatómiai ismereteket részlegesen ignorálva fel is állították a diagnózist, miszerint a gerincbetegségek azon ritka válfajában szenvedek, amikor is a fenti szerv teljesen hiányzik a szervezetemből. Állításukat arra a feltételezésre alapozták, hogy a Citroen esetleges hibája esetén nem merem majd vállalni, hogy a döntés, amit meghoztam, végtére is rossz volt.

Szóval szar-e a Saxo? Lássuk a számokat. Tényfeltárás.

Az autó vételára ugye 440 ezer forint volt. Akinek a napi Saxo árfolyam nincs a fejében, annak súgok, hogy ez nagyjából a mezőny közepét jelentette: a párszáz eurós importautókra már akkor is csak a bontósok vadásztak, a nyolc-kilencszázezer forintos koncok tulajai pedig négy év után sem értették meg, mi a válság lényege. Eredetvizsgával, átírási illetékkel, az egri hazaúttal együtt kerekítsük fel félmillióra.

Az OZ felniket nem akartam megetetni a téllel, a rajtuk lévő gumik amúgy éppen kukák voltak. Kétnapnyi túrás után szereztem négy használt, gyári acélfelnit tízezerért. Téligumi ügyben egy békéscsabai kereskedőt tudtam utolérni, akitől másnapra meg is jött a friss, ropogós, nullkilométeres Hankook Icebar. Huszonnyolcezerért.

Közben lejárt egy olajcsere ciklus, sajnos nincs meg a pontos összeg, de itt nincsenek nagy csodák: a szűrők és az olaj, tehát az anyagár megállt olyan hatezerben. Decembert írtunk már ekkor, kezdtek bejönni a vesét csipkedő hidegek, én meg napról-napra egyre biztosabb lettem benne, hogy az eladó visszavételi szolgáltatását, amit indíthatatlanság esetére szavatolt nekem, nem kell igénybe vennem. A rengeteg hidegüzem ellenére valamivel négy liter felett kezdett realizálódni a vegyes fogyasztás. Arra, hogy ez az érték nem csak szerintem irreálisan jó, akkor jöttem rá, amikor Csikós halántékán kanyargós hurkává duzzadt egy véna, és a távolba révedve azt mondta: az ötvenes robogója is épp így eszik.

Aztán jött néhány eseménymentes hét, és egyre nyomasztóbbá kezdett válni a Papp Tibori avensisos létezés, amikor is teljesen elfelejti az ember, hogy autója van. A nihilből olykor rácsodálkoztam, hogy nagyjából négyszer annyit autózom, mint előtte, és hogy havi kétezer is simán belepörög a Citroenbe, ha nem figyelek oda. Imádtam. Csilla is imádta, egyedül ment le vele Szombathelyre, és fel is állította a fogyasztási házibajnokság legjobb téligumis értékét, 4,05 literrel.

Közben elhagytam a kétszázezredik kilométert, erről fotó is van. A jubileum alkalmából behergeltem a GPS-t, ahol nem csak az derült ki, hogy 120 km/h-ig konstans 10 km/h-t csal felfelé az óra, hanem az is, hogy a fenti sebességhatárt a Saxo nem szereti átlépni. Átlépi, ha muszáj, a mutató egyből bele is szalad a 160-ba, amikor a Nokia nem ír még, csak 141-et. Ilyen.

Kétszázötezernél jött a következő olajcsere, ez nekem tizenegyezer megtett kilométert jelentett. Néhány héttel a szerviz előtt kezdett el gyöngyözni az olaj a hengerfejtömítés alól. A tömítés ára háromezer forint, meg valami apró, csak Gyuri, a szerelő nevelőapám olyan időzavarban szenved, hogy nem kap levegőt a szétszedéséhez.

Tavasz, nyárigumi. Egy hét internetes túrás után felugrott a csökkentett gördülési ellenállású Hankook Optimo az OZ-re. Vadonatúj, harmincnyolcért. Közben kicseréltem a jobb első ajtóhatárolót, az egy ötös volt.

A nyárigumi szettel becsúsztam a bűvös négy literes határ alá. 3,96, 3,75, 3,95, 3,91 – ilyeneket küldtem, amikor aztán júniusban megugrottam a 3,48-at, aminél nem elhanyagolható háttérinformáció, hogy az 1315 kilométeres hatótávból az utolsó tizenötöt kötélvégen tettem meg, miután az M7-es legkietlenebb részén két kilcsit toltam a Saxót üzemanyagelfogyás okán.

Az utolsó tankolás az autó életének 213 080-ik kilométerénél történt. Az általam megtett 18 020 kilométer alatt 724 liter gázolajat tankoltam el. Ez pénzesítve összesen 268 ezer forintot jelent. A teljes távon ez 4,02 literes vegyes átlagfogyasztás, 15 forintos kilométerenkénti üzemanyagköltséggel.

Látni kell, hogy a Saxo a gazdaságos autózás célszerszáma. Nem túl szép, de amikor a kúton beütöm a számológépbe, hogy negyvenegy liter osztva ezeregyszáz kilométerrel szer száz, és kiírja, hogy 3,7, akkor rájövök, hogy nekem mégis elég szép. Nem túl gyors, de amikor harminc perc alatt érek be azon a távon, ami BKV-val hatvan, és szinte azonos a havi utazási költség, akkor rájövök, hogy nekem mégis elég gyors. A 13-as kerék természetesen még a macskaszart sem tudja elkenni, inkább zökken rajta egyet, de amikor huszonnyolcezer a négy új téligumi, akkor tudom, hogy erre volt szükségem.

Gyurival egyszer el is diskuráltunk arról, milyen szerencsésen választottam. Jó ez, jó ez, mondtam, csak a villamossága ne lenne ilyen fos francia betegágy, amit egyébként úgy kell érteni, hogy a beltérvilágítás ajtónyitásra nem működik, az első ködlámpa nem működik, a szélvédőfűtés nem működik, és most már az Airbag lámpa is egyszerű sztoikus égéssel várja a végső ütközetet.

Francia fos, villamosság? – értetlenkedett Gyuri, majd rávágta, hogy a kiváló Fiat Ulysse, amivel nem mellesleg én kaptam kuplungbowden-szakadást az olasz Alpok egyik hágóján, szóval hogy az is francia licensz, és milyen jól szolgál nálunk évek óta, hiba nélkül.

Bevallom, egy pillanatra megnyugodtam. Aztán elkezdtem gondolkodni. Hiba nélkül? – hunyorogtam, és lassan elkezdett felsejleni az Ulysséből kibontható kórtörténet. A műszerfal világítás hetven százaléka halott, nem csak a hőmérséklet szenzor, de annak kijelzője is rossz, elektromos baj miatt maradt örökre csukva a napfénytető, rossz a duda, rossz a beltérvilágítás kapcsolója, és egyszer a hátsó világítás mindenféle különösebb előjel nélkül teljesen elszállt.

Büdös francia zseniális fosok.

 

Ezzel az autóval mindig csak a baj van…

…mondják majd egyesek, akik egyrészt szokás szerint nem vették figyelembe a sárga cetlit a poszt elején, másrészt nem olvasták alaposan a napi használatú Suzuki Swiftemről szóló posztokat eddig – mely autó egy idén már 26 éves, kombi 123-as Merci. Pedig – Era még sose hagyott ott bennünket az elmúlt húszezer kilométeren. Még csak jelét se adta ilyen szörnyűségnek, ami a futott 536 ezer kilométer tükrében becsületes dolog. Pedig megjárta velünk Németországot, Horvátországot, Olaszországot, Ausztriát, rettenetes méretű csomagtartóját több ízben repedésig tömtem mindenféle szörnyű izével, vontattam vele – használatban van, na.

Csak a vibrációk. Meg a remegés. Na meg a melegedés.

Megemészteni is nehéz, hogy hazánkban minden negyedik balesetet egy ennyire triviális dolog okozhat: a fáradtság.

Mai cikkünk blogposztja.

Ha messze ülsz, a saját lábad töri rommá a medencédet. Ha közel, nem bírod tekerni a kormányt. Mellesleg, ha túlságosan távol, akkor se. Ja, és ha a fejtámla magasságát nem találod el, kitörik a nyakad, a rossz helyen levő kormány miatt meg fékezéskor akad majd be a lábad.

Az autó ülését ma már százféle helyen és módon lehet beállítani, de igazából mindenkinek csak egyetlen olyan helyzet létezik, amelyikben jól ül, ügyesen tud vezetni, és nem hal meg, ha ütközik.

És az az egyetlen jó helyzet lehet, hogy a többségnek nagyon furcsa lesz majd. Előre szóltunk.

A hét híre kétségkívül az, hogy már hazánkban is elérhető a Google-navigáció. Lehet, sokukat nem érinti, de iszonyatosan hasznos és olcsó megoldás. Lényegében az összes olyan mobiltelefonra letölthető, amelyik képes adatforgalomra (egyáltalán, van még olyan, amelyik nem?) ráadásul ingyen. Ehhez elég egy szabad wifi-hotszpot közelében lenni, megterveztetni vele az útvonalat (minden szükséges adatot letölt a telefonra, ez lehet pár száz kilobájt vagy pár megabájt), ezek után bontani lehet az adatkapcsolatot, a szoftver és a telefon GPS-e megoldják a dolgot.

Nagy hozadéka a dolognak az, hogy ha folyamatos adatforgalmat tudunk biztosítani, akkor 15 percenként frissíti a forgalmi adatokat és ha kell, újratervezi az útvonalat is. Androidos telefonokra pl. itt tölthető le.

Príma cucc, már csak azt fogjuk gyorsan kipróbálni, vajon komolyan veszi-e a programozók humoros megoldásait, ha mondjuk Tokióból Sanghajba utaznánk véletlenül. Két, mára már klasszikus, példa következik.

Nem egy rossz megoldás, de azért minden bizonnyal létezik kényelmesebb módja is a Csendes-óceánon való átkelésnek. Mondjuk jópofa egy SeaDoo GTX215 a kompresszoros, ezerötszáz köbcentis, 215 lóerős Rotax-motorral, hiszen 2 másodperc alatt gyorsul százra, de még e tempó mellett is elég ramaty állapotban érhetünk a csaknem 8 órás zötykölődés után partot. Nem tudni, mennyivel számolt, de a megadott 2264 km, 1 nap 10 óra idő egész tarthatónak tűnik. Kíváncsi leszek, ki vállalja be először.

Ennél már csak az a 6243 kilométeres kajak-túra keményebb kihívás, amit a Vancouver-Tokió útvonalon javasol. A legmenőbb, hydrofoil-kajak egy gyakorlott kajakossal tud mondjuk 25 km/órás sebességet, de Hulk legyen a talpán, aki 250 órán át tartani tudja ezt. 11 053 km, 34 nap 10 óra kell hozzá csak.

Autós bulikra járni jó. Régóta tudjuk ezt Tündéremmel. Perkupa sajnos kimaradt, egyszerűen nem tudtuk megfelelően tologatni a hétvégi beosztást. Jutott azonban idő a tavaly megkóstolt gárdonyi Nemzetközi Fiat126 találkozóra (idén volt a hetedik!), és a kezdetektől soha ki nem hagyott Családi Veterános Találkozóra Balatonakaliban.

Egy borult, enyhén esős szombat reggel felkerekedtünk a Tramppal, felcsatoltuk a lakókocsit (erről hamarosan bővebben), és lecsapattunk Gárdonyba. A kapunál egy csapat lengyel és jónéhány ismerős arc fogadott. Gyors köszöngetés után becsekkoltunk, és lehorgonyoztunk a gyepen.

Azt hiszem, a rendőrségi szájkarate a kelleténél is jobban megtette a hatását. De nyugi, ha rendőrök akarnák, már senkinek sem lenne jogsija.

Mai cikkünk blogposztja.

Nagyon régen esett utoljára szó a bécsi szuvenírről, amit a Csikósékkal közös túrán vettem. A cél az volt, hogy viszonylag szűk büdzséből egy hátsókerekes autóm legyen, amivel megtanulhatok rendesen vezetni. Pontosabban: kilinccsel előre haladni. Ugyanis, az élet úgy hozta, hogy elsőkerekes meg összkerekes autóim voltak, és a Transitok most nem számítanak. Aztán lett Caprim, de azt meg annak ellenére sajnáltam ütni-vágni, hogy kimondottan erre a célra építettem.

Tankolja csuklós buszát, hogy még életében átvehesse az iPad-et! Vagy tankoljon, ahogy eddig, és elégedjen meg egy reklámbögrével.

Mai cikkünk blogposztja.

Futótűzként terjedt el autós körökben a hír, mely szerint egy apró joghézagot kihasználva akár tízezer forintból megúszható a sok százezres bírság. A trükk lényege, ahogy azt pl. a Stop.hu is lehozta a legális rendszám-másolaton alapszik.

Hatalmas baklövést fedezett fel a STOP az okmányirodák rendszerében: valamivel több, mint tízezer forintért másoltathatunk magunknak érvényes, teljesen eredeti rendszámot, ami nyitva hagyja a lemásolt rendszámmal elkövetett gyorshajtás behajthatatlan közigazgatási bírságának kiskapuját. A rendőrség kérdésünkre elismerte: megesik, hogy nem lehet behajtani a tíz- és százezres büntetéseket.
Forrás: stop.hu

Mielőtt azonban bárki belevágna ebbe a kétséges vállalkozásba, azért jó, ha tudja, hogy az így megúszható esetek aránya egyrészt nagyon kicsi, másrészt érdemes megfontolni, hogy vállaljuk-e az egyedi azonosítóval való visszaélést (mert a rendszám az).

Jogászunk hívta fel a figyelmet arra, hogy erősen maga alatt vághatja a fát az, akinek eszébe jut előzetesen ellopottnak nyilvánított rendszámmal szabályt sértenie. Így lehetnek a hatalmas baklövésből és a trükközésből öngólok.

Miért nincs rendszámbotrány?

A hazai gépjármű-igazgatás kevéssé polgárbarát jellegét mindannyian ismerjük. Tudjuk, hogy az egyablakos ügyintézés a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy mindent egy helyen el tudunk intézni, hanem azt, hogy az okmányirodában 6-8 ablak helyett, csak egynél, esetleg kettőnél tudunk autós ügyeket intézni. Az elmúlt néhány évben volt némi egyszerűsítés, de még mindig túl magas az ügyfél-hatóság találkozások száma az egyes ügyekben.

Az egyik üdítő kivétel volt, hogy ha egy rendszámunkat vesztettük el, vagy éppen lopták el, akkor viszonylag gyorsan, egyszerűen és olcsón lehetett azt pótolni. Az a felvetés, amely szerint ez a megoldás alkalmas az ún. közigazgatási bírságok kijátszására egyfelől nem teljesen igaz, másfelől pedig a könnyebb elmozdulás felé mozdíthatja el a jogalkotót. Igen egyszerű helyzetben van, mert egy miniszteri rendelet kétmondatos módosításával a kérdést rövidre tudja zárni, és nem lehet majd egy elveszett rendszámot pótolni, csak párban, ehhez pedig jön még egy forgalmi engedély és egy új törzskönyv. Remek, legalább nem kell két hetet várni a rendszámpótlásra. Ellenben egy hiteles autónál külön macera lesz a törzskönyv bevonása. (Éves autópálya matrica, behajtási engedélyek ugyancsak nem maguktól lesznek rendben.)

És miért nem alkalmas az objektív felelősség kijátszására? Először is: egy rendszámpárból csak egy darab pótolható: vagy egy első, vagy egy hátsó. Ha erre korábban sor került, akkor egy új bejelentés esetén mindenképp átrendszámozással kell számolnunk. Másodszor, fényképezhetnek, videózhatnak előröl, hátulról, térfigyelő kamerával, rendőrségi gépkocsiba épített térfigyelő kamerával is. Ne feledjük: nem csak gyorshajtásért, hanem piros lámpáért, megállási-, várakozási tilalom megsértése stb. miatt is fix tarifa jár - objektív felelősségi rendszerben. Ha egy árva első rendszám elvesztését bejelentettük, nem szerzünk védettséget egy hátsó rendszámot is rögzítő felvétellel szemben. Emellett azt sem árt tudni, hogy a rendőrség kamerarendszerei az elmúlt néhány évben igen komoly fejlesztésen estek át.

Caplatunk fel nedvesen tocsogó papucsban az alsóörsi kemping strandjáról, éppen azt beszélgetjük, hogy az előrejelzésekre rácáfolva milyen rohadtul jó idő van.

Aztán tőlünk jobbra, a gyep közepén nagy csődület egy Yaris körül, mellette egy szőke hölgy enyhén hisztérikus hangfekvésben telefonál. Yarisban két töppedt lufi, meg egy pókháló-dekor a szélvédőn...

Nem is olyan régen MotorDani (Zách Dani) gondolkodott el azon, mi lenne, ha az új jogszabályhoz - melynek értelmében a rendőr dönti el tkp. szemmértékkel, jogosan hajtottunk-e át a sárgán - igazodnának maguk a jelzőlámpák is, hogy ne csak egy rossz szájízű pénzlehúzásnak éljék meg a közlekedők a változásokat.

Nos, az ehhez a cikkhez kapcsolódó kommentposztban tette meg egyik olvasónk az alábbi - könnyelmű - kijelentést:

Dövan 2011.07.27. 09:12:25
Aki először bevágja sárgánál egy féket úgy, hogy emiatt beleszaladjon egy rendőrautó, azt meghívom egy karton prémium sörre!

Nos, András leveléből nagyon úgy tűnik, hogy Dövan indulhat is a boltba. (Bár azért valamiféle bizonyítékot mindenképpen kérünk.)

From: András
Date: August 4, 2011 7:13:46 PM GMT+02:00
To: tcolvasok
Subject: Sárga lámpa rulez :D

Tisztelt TC legénysége - leánysága!

Amszterdamban dolgozom néhány magyar honfitársammal. Hazajárunk évente kétszer-háromszor családot látogatni, pihenni, régi kapcsolatokat ápolni...
Általában autóval megyünk, mert szeretünk vezetni, és kicsit több poggyász fér be, mint egy hátizsák... :)

Már a kezdetektől autóval jártam (nem félek a repüléstől, de Európán belül nem sok értelmét latom - magánvélemény), a karbantartást mindig precízen otthonra (Magyarországon töltött szabadságomra) időzítettem több okból: 1) ismerős 2) olcsón 3) gyorsan csinálta. Később autótulajdonossá vált haveroknak is bőszen ajánlottam a szerelőt, miután egy 100.000 km-es kötelező szervizen kifizetett itt valaki 2000 európai pénzt egy '98-as évjáratú kocsira... no comment (ugye nem csak a fizetések nyugatiak:))

Tegnap (2011.08.03.) hívott is egyik haverom (legyen, mondjuk Zoli):
- Hello! Kellene a szerelőnek a telefonszáma...
- Na? (követi valaki a példámat?) - gondoltam
- BELÉM JÖTTEK HÁTULRÓL!
- DOINGGG! (és tarkonb@xott a felismerés szentséges palacsintasütője...)
- Ugye senkinek semmi baja... Sérülés???
- Nyugi csak a kocsi!
- Mikor történt?
- Most!
- Aha... és.. hogy is volt?
- Szóval váltott a lámpa...

OFF
Olvasom/-suk a TC-t hanyag rendszerességgel. Sárga lámpa - százezres bírság - trollok jókedve a hozzászólásokban...
Szóval felkészülten mentünk haza. (én múlt héten voltam csak, a többiek ezen a héten is Magyarországon vannak, hétvégén jönnek vissza gályázni...)
ON

- Szóval váltott a lámpa... én megálltam, tudod szabályos legyek, kell a fenének a bírság... aztán CSATT!! Hátranézek... belém jött egy RENDŐR!

Nagyjából ez a történet lényege. Most vár a biztosítóra, javításra. Aztán jön vissza Ő is.
És nekem még eszembe jutott valami, amit szintén a TC-n olvastam...

Dövan 2011.07.27. 09:12:25
Aki először bevágja sárgánál egy féket úgy, hogy emiatt beleszaladjon egy rendőrautó, azt meghívom egy karton prémium sörre!

Szóval... hol lehet átvenni a sört? ... :D:D:D

Üdv mindenkinek,
Andris

Világos, az izzócsere nem mindig olyan egyszerű, mint ahogy képzeljük. A rendes fényszóróállításhoz pedig műszer kell. De az autón világító apró izzószálak arról dönthetnek, hogy meglát-e a fáradt, szemeit dörzsölő éjszakai autós vagy sem. Ha egy párszáz forintos villanykörte miatt durran belénk valaki, késő a bánat.

De ne legyünk borúlátók, mindenki figyel erre, nem? Hiszen elég néha körbejárni az autót, vagy egyszerűen odafigyelni, amikor betolatunk a fal mellé a parkolóházban. Ha idegesen kattog az index, az sem véletlen. A bal térdnél porosodó tekerőről pedig mindenki tudja, mire való. Ugye?

Nem mondom, volt bennem egy kis félsz, amikor Budapestről Perkupa felé vettem az irányt a hűséges Kredenccel. Nem a lényegében folyamatosan zúduló eső és nem is a tény aggasztott, hogy a PZero Nero vízen kifejezetten gyengén teljesít, hanem maga a táv.

A táv - 260 kilométer nekem -, amely sokakat elriasztott attól, hogy eljöjjenek az idei találkozóra. Végül aztán azzal nyugtattam magam, hogy nem baj, aki itt lesz, azt valószínűleg nem a szél fújta arra és - ha már eljött – jól fogja érezni magát. Ha átesünk a ló másik oldalára és több száz – egymásnak még idegen – embert sűrítünk kis helyre, akkor óhatatlanul is kialakulnak feszültségek, összefutnak régi haragosok, aztán csak mérgezik a levegőt torzsalkodásukkal. Kinek kell ez?

És így lett jó, tizenkilencre lapot kértünk és bejött. Bejött, hiszen annak ellenére, hogy péntektől vasárnap reggelig lényegében folyamatosan esett az eső, senki nem nyavalygott emiatt, nem is gondolta meg magát. Ebben nagy szerepe van a Fenyő vendégház tulajdonosainak és családjuknak, akik tényleg mindent megtettek azért, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Eszméletlen kedves és toleráns emberek, akik este nyolckor egy nagy kondér forró káposztalevessel és remek házi párlatok sorával vártak már bennünket a megterített asztalnál. Süssem el a közhelyet, hogy ezért érdemes vidékre menni? Mindegy, az biztos, hogy vendéglátásból jelesre vizsgáztak, és ezt a másnapi krumplis lepény csak még jobban bizonyította.

Pénteken, a nulladik napon, talán tucatnyian ha lehettünk, rég nem látott cimborákkal játszottuk a poháremelgetőst és éjfélkor a mezítlábas focimeccset alsógatyában, Pickapu, Tie és Viktor pedig egyik rock'n'roll slágert a másik után játszották hajnalig. És tudják, mi a jó mindebben? Hogy senkit nem zavartunk, hiszen a falutól 2 kilométerre voltunk, teljesen egyedül. Azóta sem tudjuk, hogy a sok eséstől vagy a nevetéstől fáj az oldalunk, de az biztos, hogy a szombat délelőtt a regenerálódással telt.

Ehhez persze kellett a sport és a varázsütésre előkerülő pingpongasztal is, azonnal sejtekbe szerveződve vívtunk iszonyatos presztízscsatákat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sabccal alkotott párosunk mindvégig legyőzhetetlennek bizonyult, pedig a Viktor-Pickapu duóval (a képen még Tie, aki inkább visszament főzni)  kemény csatákat vívtunk.

A szombat délelőtt a sporttal telt

Közben szépen, lassan szállingózni kezdtek a szombaton érkezők, sőt, új arcok is feltűntek és maradtak. Zupi egy baromi erős Kawával (ZX12R?), Ádám kollégánk pedig egy ötvenes Piaggióval érkezett Pestről, esőben, hat óra alatt. Le a kalappal. Ekkor még tartottuk magunkat, valahogy nem is kívántuk csak az ásványvizet, az eső is alábbhagyott kicsit, a Szendrő-rali etapja pedig éppen a kapu előtt vezetett, a durrogó Ladák alaphangja hozta meg a kedvet az autózáshoz. Ki-ki csereberélt, kipróbálta a másik autóját, vagy csak a nyitott géptető felett sztorizott egy jót. Teljesen mindegy, szabadok voltunk és fiatalok Magyarország talán legszebb környékén, az aggteleki karszt lábánál. Haraptuk a levegőt és haraptuk a csodát, amit Tie, a boronatárcsa Gordon Ramsay-je (Winkler és Péter Anna adományozta neki a címet) készített non-stop a tüzes vason, szombat déltől vasárnap reggelig. Nélküle mindannyian éhen pusztultunk volna, nagy vagy cimbi, mindannyian hálásak vagyunk neked. (Bár tény, hogy jobban jártunk volna veled, ha péntek este Szendrőn pénzért simogathatták volna a gyerekek a hátadat, amolyan BAZ-megyei yetiként.)

Talán harminc-harmincöten lehettünk, amikor befutott Csik is motorháton, azt hiszem, vele lett teljes a csapat. Előkerültek ismét a gitárok és alkalmi zenekarunk a Pickapu-Winkler-Tie-Viktor felállásban, Árpád olykori harmonikájával kísérve eszméletlen hangulatot varázsolt.

Nyilván millió apró sztorit és esetet kihagyok, mindent elmesélni nem lehet, az éjjeli botladozást fel a lépcsőkön, a földön fekve, hálózsákba begubózott Sipos-Csikós duó közt szövődött gyengéd szálakat (lol) és az éjjel kettőkor Bódi Gusztit játszó rockabilly-zenekart (vigyázz, veszélyes link!). Sajnálom, hogy elmaradt az éjféli szinkronúszás a medencében (kizárólag szőrös hátúaknak), ezt jövőre bepótoljuk, de semmi mást nem bánok és szerintem az sem, aki ott volt. Egy eszméletlen jó kerti parti volt, az autók? Most nem is annyira róluk szólt az egész.

Nem titkoltan örültem annak, hogy ismét sikerült elérni azt, ami miatt annak idején kitaláltuk a Belsőség-találkozó intézményét: megismertetek minket, mi megismertünk titeket, látjátok, nem kell bedőlni minden dumának. Szép volt, köszönjük, jövőre rágyúrunk megint!


(Fotók és videók: Árpád, Pickanyu, Misinator, Rocko, Sipos úr, Péter Anna, Tie, omm)