Veterán: Opel Kadett GSi 16V – 1989.

Szigorú csepp

A Kadett GSi már rég nem a frissjogsis tinik lerúgható hülyegyerekautója: ritka, értékes veterán ez, amit nem illik szétfaragni, tiszteletlenség napon tárolni és modortalanság eszetlenül kitolni a szemét. A nagyrészüket már korábban összecsukták, elrontották vagy simán csak porrá rohasztották, kevés értelmezhető állapotú darab maradt. De szerencsére néha felbukkan egy olyan példány, mint ez itt. A Retropartyzánok egyik szervezője ajánlotta fel a gyűjteménye egy pompás autóját, vagyis ezt a ragyogó állapotú, tizenhat szelepes Kadett GSi-t. Ilyesmire nyilván nem mondhattam nemet.

Már távolról kiszúrtam a vad, morcos kockát a garázs előtti felhajtón, türelmesen várt rá, hogy rendesen elkenjem a száját. Hosszúra nyújtott, sietős lépésekkel közelítettem a lehetetlenül piros, öreg Opelt, amire tizensok éve kíváncsi vagyok. Megmagyarázhatatlan, gyermeki lelkesedés kezdett hatalmába keríteni, olyan, amihez hasonlót akkor éreztem, amikor megláttam a karácsonyfa alatt egy beszerezhetetlennek tűnő Legót nyolcévesen.

Bár a sima E Kadettekért soha nem tudtam igazán rajongani, a GSi formáit régóta borzasztóan adom. A mélyre nyúló, szögletes lökhárítóival, az agresszív maszkjával, a finom műanyag toldatokkal és a hetyke hátsó szárnnyal szimpatikusan pimasz jelenség a Kadett GSi. Az én szememnek az E Kadett alakja is így, a legmokányabb változatban adja ki igazán.

Ez a darab ráadásul szemtelenül gyönyörű állapotban maradt meg. Utóbbit nem véletlenül mondom: ez a Kadett nem egy szétrestaurált, a halálból visszahozott darab, hanem egy túlélő. Minden alkatrésze és kiegészítője eredeti, igénytelen tuningnak, kókány farigcsálásnak semmi nyoma. Még a hírhedten pocsék, fakulós piros - lásd a kombimon - színe is megmaradt, bár néhány elemén már nem gyári a rétegvastagság. Nagyon igyekeztem, de garantálom, hogy a képek nem adják vissza, hogy milyen lenyűgöző valójában egy ennyire csodálatos állapotú, harmincöt éves Kadett. Túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy nagyon rég láttam ennyire őszinte kisugárzású autót.

Már a kaszni látványa is pillanatok alatt levett a lábamról, de akkor vesztem el igazán, amikor kinyitottam a vezetőoldali ajtót. A fémesen, határozottan nyíló ajtó mögül az öreg kárpitok összetéveszthetetlen, finom illata töltötte meg a levegőt egy pillanatra. Az ormótlan villanyvödrök és béna SUV-k által elsivatagosított világból nézve egészen hihetetlen körülmény, hogy egy ilyen, aranyos régi autónak még a kipárolgásai is izgalmasak.

Elhelyeztem magam az Astra GSi-mből és a kombiból is ismerős, egyszerű külsejű Recaro sportülésekben és ráadtam a gyújtást. Baszki, digitális a műszeregység! Annyira rég láttam ilyet élőben, hogy el is felejtettem, hogy mennyire irgalmatlanul menő extra volt ez a Kadett GSi-kben. A kedvenc részletem egyébként a fordulatszámmérő, amit olyan alakúra terveztek, amilyen a motor teljesítménygörbéje.

Az Opel 2JZ-je

A filigrán, elektronika nélküli kulcs elfordítása után érces hanggal durrant be a kétliteres az öreg Opel elejében. A Kadett GSi egyértelmű csúcspontja a motorja: a Cosworth-szal fejlesztett hengerfejjel szerelt, a szelepfedél piros betétje miatt Red Topnak becézett C20XE legendás darab. A General Motors nagyblokkos, négyhengeres motorcsaládjába - GM Family II - tartozó, kétliteres, tizenhat szelepes szívómotort eredetileg versenycélokra szánták, a Cosworth is utóbbi miatt került a képbe. Többféle versenyautóban is használták, de végül utcai motorként is sikeres lett.

A C20XE-t a precízen megtervezett, a megszokott öntési eljárás helyett nagy nyomáson préselt, dupla vezérműtengelyes, tizenhat szelepes hengerfeje tette maradandó alkotássá. Ebben a Kadettben egyébként még a korai, a Cosworth-nál gyártott, beszédes nevű CosCast hengerfejet találjuk, amit tartósabbnak mondanak, mint a későbbi, Kolbenschmidt darabokat.

A számok akkoriban brutálisnak számítottak: a Kadett GSi 150 lóerőt és 196 Nm-t tudott. A nulla-száz a gyári adatok szerint kereken 8 másodperc, a 217 km/h-s végsebesség pedig egy öreg hot hatch-hez képest kimondottan meredek. Ezek az adatok ma már viccesnek tűnnek a szétszteroidozott, összkerekes, turbós szörnyek mellett, de akkoriban azért a legtöbb autós kétszer is meggondolta, hogy rámorduljon-e a lámpánál egy Kadett GSi-re.

Még ma is megfeni az íveket

Én meg közben már egyhelyben állva is kezdtem szétpattanni az adrenalintól, már nagyon érdekelt, hogy mit tud egy egykor durvának számító autó most, 2024-ben. A tulaj szerencsére nem majrés fajta, és a többi autóját is rendszeresen megkínálja napfénnyel, így simán megengedte, hogy rendesen megküldjem a GSi-t. Leengedtük az ablakokat, bukóra nyitottam a tekerős tetőablakot és meglódultunk Isaszeg felé. Tisztelettel megvártam, hogy a víz elérje az üzemi hőfokot, aztán krúzoltam még néhány kilométert, hogy az olaj is megfelelő hőmérsékletűre melegedjen.

Amikor kiértünk a városból és végre padlóig tolhattam a pedált, megjött a C20XE igazi hangja: olyan gyönyörűen ordított teli torokból a két szögletes kipufogóvégén keresztül, amilyet ma már alig tud új autó. Könnyfakasztóan csodálatos karakterű motor ez: minden fordulaton él, menni akar, szinte könyörög, hogy forgasd bele a tiltásba. Harmincöt évesen is kirobbanó formában van, úgy lódította meg tüdőből a pehelykönnyű, kevesebb, mint egytonnás kasznit, mintha súlytalan papírgalacsin lenne.

Én közben a világ legszélesebb mosolyával az arcomon fűztem kanyarról kanyarra a GSi-t. A futómű egyszerű, mint a facsipesz, mai viszonylatban nem is olyan kemény, mint vártam, a Kadett mégis ügyesen mozog az úton. A fék és a kuplung férfias, a váltó opelesen akadozós, de ezek a tökéletlenségek nemhogy elvesznek a hangulatból, még hozzá is adnak. Váratlan, hogy a kaszni torziós merevsége sokkal jobb, mint gondoltam: nem csavarodott össze-vissza, mint néhány másik, régi autó, amivel tempósabban közlekedtem.

A koros gumikon a kanyarokban hamar közel kerültünk a tapadáshatárhoz, ahogy azt is éreztem, hogy a nehéz kétliteres az ív külseje felé húzza a Kadett orrát. Egy modern hot hatch-csel, sőt, néhány új, nehéz SUV-vel is nagyobb tempóban lehet kanyarogni. Van azonban egy óriási különbség: ott elunod az életedet, fel se tűnik az egész, itt pedig vigyorogsz, mintha muszáj lenne. Rég éreztem magam ennyire fergetegesen egy ilyen egyszerű autóban, és ehhez semmi köze annak, hogy eleve kedvelem a GSi-ket. Itt egy remek korszakot lézerpontosan megidéző tárgy hangulata adta az autózás nagyszerű ízét.

Egy ponton túl visszavettem a tempóból és az ablakon hanyagul kikönyökölve simán csak élveztem, hogy kicsit újra a kilencvenes évek elején vagyok. Ahogy beszélgettünk a tulajjal, elmesélte, hogy a Kadett GSi-ben szerinte túlzás a motor a futóműhöz és a fékhez képest. Miközben nekem nagyon adta, hogy még 2024-ben is erősnek érződik a C20XE, egy keményebb, alacsonyabb futóművet, nagyobb fékeket, tapadósabb gumikat és egy sperrt én is el tudnék képzelni alatta. Bár általában örömmel nyúlok ilyen veterános szemmel megkérdőjelezhető eszközökhöz, ezzel az autóval mégse lenne szívem ilyet tenni, ez így, ebben a teljesen gyári formájában tökéletes.

Egyre kisebb az esély, hogy ezt sokan átéljék, hiszen minden autó ára már évekkel ezelőtt kilőtt, ami a kora alapján már veterán, és kicsit is érdekes. Ma már egy ilyen állapotú, gyári Kadett GSi ára is belekarcol a 4 millióba. Használati tárgyként közben nem is annyira értelmezhetetlen, mint ahogy azt sokan gondolnák: normálisan elfér benne négy felnőtt és némi csomag, a technika pedig megbízható és könnyen életben tartható. Kissé körülményes, hogyne, de messze nem annyira, mint amennyire pompás élmény egy ilyen autóval közlekedni, akár minden nap. Én tudom, mert pont ezt csinálom, csak épp egy generációval újabb, de csak három évvel fiatalabb változattal.

Függöny

Észbontó, hogy egy tényleg könnyű, régi hot hatch a mai napig milyen gigantikus rock and roll. Elfelejtettük már ezt. A félős, csipogó, nyünnyögő, kéttonnás süketszobák korában alig maradt ember, aki még emlékszik, hogy milyen a sofőr és az autó csupasz tánca. Ezt a Kadett GSi-t a számtalan hülye tökéletlenségével együtt - vagy talán pont azoktól - is tökéletes autónak látom. Hibátlan időkapszula, amivel krúzolni és veretni is isteni. Őszinte, tiszta, nyers mechanikai élmény: nem volt ESP, nem volt vészfékasszisztens, nem volt hibátlan zajszigetelés és nagyszilárdságú acélok. Csak én voltam, beletapadva az öreg Recarókba, meg egy zseniálisan klassz, bolond, vén Opel. Fájóan hiányzik ez az érzés ma már mindenből.