Űrközpont ez, nem autógyár, avagy a Red Bull Racing Milton Keynes-i főhadiszállásán jártunk

Milton Keynes

Milton Keynes, a Red Bull Racing Forma-1-es főhadiszállásának otthona, körülbelül 1,5-2 órányi autóútra van Londontól. Bár az utcakép alapján csak egy álmos kisvárosnak hinnénk, valójában körülbelül 300 ezren laknak itt. Nevezetességei is bőven akadnak, de várost nézni nem igazán volt időnk. Szoros időbeosztás szerint haladtunk.

Egy gyors ebéd és egy fantasztikus angol tea után értünk a Red Bull Racing központjához. A kampusz hatalmasra nőtt az évek során, mára körülbelül 1200 első osztályú mérnök, szerelő és egyéb szakember dolgozik itt.

Két óra alvás, két és fél óra repülés és további két óra autózás után Ricsivel mindkettőnknek jól esett volna egy frissítő séta. Szerencsére még akadt egy kis időnk a gyárlátogatás kezdetéig, így nekiláttunk érdekes autókat keresni a parkolóban, közben pedig alaposan szemügyre vettük a környező épületeket.

A Milton Keynes-i központot még a Stewart Grand Prix alapította 1990-ben, ekkor még F3-as csapatként. 1997-től aztán a Stewart a Forma 1-ben is szerencsét próbált, de végül a gárdát 2000-ben felvásárolta az ekkor a Ford tulajdonában álló Jaguar. A patinás múltú brit márka azonban csak küszködött a királykategóriában, így a dicsőséggel és végtelen reklámértékkel kecsegtető projekt hatalmas pénznyelővé vált, ami inkább aláásta, semmint öregbítette a Jaguar hírnevét. Végül a Ford öt szezon után, 2004-ben úgy döntött, leállítja az F1-es projektet. Az így feleslegessé vált csapatot a Milton Keynes-i központtal együtt végül 1 angol fontért vásárolta meg a Red Bull.

Persze a kezdeti idők óta rengeteget változott és fejlődött a terület, de az igazán izgalmas és fontos változásokat a falak túloldala rejti. A kampusz szürke, egysíkú külseje alapján akár porszívókat vagy kávéfőzőket is gyárthatnának itt. Egyedül a legöregebb épület, a Stewart nagy üvegezett bejárata utal arra, hogy valójában űrtechnológiával dolgoznak bent. Ez remekül mutatja a Red Bull Racing egyik sikerének titkát: mindent a jobb teljesítménynek és a fejlődésnek rendelnek alá. Egy csillivilli külsejű épülettől nem lesz gyorsabb az autó, de a szürke kockában rejtőző csúcstechnológiától igen!

Ricsivel már nagyrészt körbejártuk a kampuszt, mikor odalépett hozzánk egy Red Bull-os hölgy, majd arról érdeklődött, mégis mit csinálunk itt és miért fotózgatjuk az autókat a parkolóban. Gyorsan elmagyaráztuk neki a helyzetet, mire bólintott, és mosolyogva tovább sétált. Amíg nem rosszban sántikálsz, szívesen látnak itt.

MK-7

Végre lepörögtek a percek, hamarosan kezdődött a gyárlátogatás. Ricsivel a kampusz elején található MK-7 nevű épület, túránk kiinduló állomása, felé vettük az irányt. Ez egy több feladatot ellátó létesítmény: az emeleten található a Red Bull Racing marketing részlege, a földszinten pedig egy céges konditerem és ajándékbolt működik, az izgalmas fő attrakció mellett.

Ahogy egyre izgatottabban vártuk a kezdést, egyre több és több vendég érkezett a világ minden részéről. Végül megjelent egy fiatal Red Bull-os hölgy, kikapott egy doboz cukormentes Red Bullt a közeli hűtőből, a túra pedig kezdetét vette.

Az első állomás az MK-7 főattrakciója, a régi F1-es Red Bull versenyautókat rejtő hatalmas bemutatóterem volt. Majdnem az összes energiaitalos versenyautó megtalálható itt, az elsőtől egészen a néhány évvel korábbi példányokig. A 2024-es Red Bull hiányzott, de ez nem meglepő. Az még túl friss, túl releváns technikai megoldásokat rejt, a Red Bull pedig nem akarja, hogy egy kíváncsi látogató esetleg kiszivárogtasson valamit.

Egészen egyedülálló élmény ennyi autógenerációt egymás mellett látni. Az ember nyilván tudja, és képen is látta már, hogy néztek ki 10, vagy 20 évvel ezelőtt az F1-es autók, és hogy néznek ki most. De életnagyságban, együtt látni a múltat és a jövőt igazán különleges volt. Így mutatkozik meg igazán, mennyit fejlődött a sportág az évek során és mennyivel komplexebbé vált az aerodinamika. Az első Red Bull F1-es, az RB1 a maga egyszerű megoldásaival szinte primitívnek látszik a végtelenszer komplexebb 2023-as bajnok, egyben minden idők legsikeresebb F1-es konstrukciója, az RB19 mellett.

Mivel itt még lehetett fotózni és videózni, a kezdeti álmélkodás után Ricsivel hamar nekiálltunk tartalmat gyártani. Sorra vettük a Red Bull történetének legfontosabb autóit: az RB1 után elidőztünk az első Adrian Newey által alkotott Red Bullnál, az RB3-nál; alaposan szemügyre vettük a nagy áttörést elérő RB5-öt; majd az először VB-címet nyerő RB6-ot. Miután a Max Verstappen első bajnoki címét hozó RB16B-nél is végeztünk, mondtam Ricsinek, hogy készítsen néhány közelit az RB19 padlólemezének kilépőéléről. Amint kiderült, ezt nem kellett volna. Szinte azonnal ránk szóltak, hogy emeljük feljebb a kamerát és még véletlenül se videózzuk az autó alját. A szigor teljesen érthető: hiába 2 éves az autó, releváns technológiáról beszélünk, aminek titkait a Red Bull szeretné megtartani magának.

A gyár

Az MK-7-es nyálcsorgatás után jöhetett a látogatásunk legizgalmasabb része: maga az üzem, ahol a Red Bull mérnökei a 2025-ös autót faragják. Őszintén szólva arra számítottam, hogy kiszúrják majd a szemünket néhány üres tárgyalóval, esetleg üvegfal mögül, fényév távolságból ráleshetünk valami közepesen érdekesre a túlsó sarokban, de abszolút nem ez történt! Tényleg bevittek minket a dolgok sűrűjébe!

Először az elektronikai részleget néztük meg, ahol éppen kábelkötegeket, szenzorokat és egyéb alkatrészeket szereltek össze. A mérnökök magas, gumírozott lábú székek és asztalok között dolgoztak, hogy még véletlenül se vigyenek át némi kóbor statikus elektromosságot az érzékeny rendszerekbe.

Az egyik ablak melletti szélső asztalon egy első szárny is hevert - talán valamilyen szenzort szereltek rá éppen. Idegenvezetőnk ekkor elmesélt egy remek anekdotát. Bár a versenyzők ivóvizét jelenleg az autó orrában tárolják, régen a tartály középen, a motor és a versenyző ülése között helyezkedett el. Emiatt azonban a hosszabb etapok során az ivóvíz nagyon felmelegedett. Sebastian Vettel elegánsan oldotta meg a problémát: a verseny előtt mindig egy teafiltert dobott a víztartályba, így lényegében végig teázta a futamokat.

Ezután a helyszíni irányítóközpontot néztük meg. Mivel egy Forma 1-es verseny levezénylése sokkal több embert kíván, mint amennyi a csapattal utazik, a mérnökök egy része távolról, a Milton Keynes-i főhadiszállásról követi az eseményeket és segíti a csapatot. Erre egy külön szoba szolgál, amelyet a NASA irányítóközpontja ihletett.

Az öt-hat sornyi szék és asztal lépcsőzetesen egymás fölött helyezkedik el, a szemközti falon pedig egy gigantikus kijelző található, ami a legfontosabb információkat mutatja. Idegenvezetőnk szerint ez egykor a világ legnagyobb 4K-s képernyője volt. Mivel a bolygó másik végén található versenypálya és a főhadiszálláson ülő mérnökök között az adatátvitelnek villámgyorsnak kell lennie, a csapat brutális ipari internetet használ: az adatok instant megérkeznek - egyedül az Ausztrál Nagydíjon kell számolniuk fél milliszekundumos késéssel.

Egy újabb érdekes helység felé vettük az irányt, ám mielőtt még odaértünk volna, kivágódott az egyik folyosó ajtaja, mögüle pedig előtűnt egy Red Bull mérnök, kezében - valószínűleg - a 2025-ös Red Bull versenyautó, az RB21 első szárnyával. A rivális csapatok valószínűleg szemérmetlenül sokat fizettek volna ezért a látványért.

A következő megállónk egy kisebb helység volt, benne négy darab plafonig érő műgyantás 3D nyomtatóval. Idegenvezetőnk szerint ezek az eszközök szinte folyamatosan dolgoznak, de érdekes módon nem a valódi versenyautóhoz készítenek alkatrészeket. Ehelyett a szélcsatornás tesztek során használható 60 százalékos méretarányú karosszériaelemeket nyomtatják itt. A szobában furcsa, édeskés szag terjengett a műgyanta miatt, amit idegenvezetőnk a gázolajhoz hasonlított, de nekem inkább az aranygaluska jutott róla az eszembe.

Ezt követően egy hatalmas csarnokba érkeztünk, amit több méter magas CNC marógépek és vízsugaras vágók töltöttek meg: ezek faragják a valódi autók fém alkatrészeit. Szó szerint bármit képesek legyártani itt, a legkisebb csavartól kezdve a legbonyolultabb tervekig. Idegenvezetőnk szerint alapvetően kétféle fémmel dolgoznak: alumíniummal és titániummal. Bár utóbbi erősebb és könnyebb, még egy Red Bull Racing méretű F1-es csapat sem teheti meg, hogy az autója minden fém alkatrészét titániumból készíti. Így ezt a rendkívül drága anyagot csak ott használják, ahol a könnyű súly és a nagy szilárdság elengedhetetlenül fontos. A többi helyen marad az alumínium.

Szemléltető példaként egy titánium hasábot és egy alumínium gömböt adtak a kezünkbe. Én előbbit fogtam meg először, az első reakcióm pedig az volt, hogy ez azért annyira nem könnyű. Csakhogy ezután az alumínium gömb is a kezembe került, ami jól lehet, kétszer akkora volt mint a titánium hasáb, de érzésre legalább ötször annyit nyomott.

Utolsó előtti alkalommal a Stewart épület főbejáratánál álltunk meg. A félkör alakú, körülbelül 6 méter magas helység falait padlótól a plafonig hatalmas vitrinek borítják, amik színültig megteltek kupákkal és trófeákkal. Magyarként külön szívmelengető érzés volt, hogy az utólag készült, ép példány mellett a csapat megtartotta Verstappen azon Herendi porcelán trófeáját is, amit Lando Norris véletlenül összetört a 2023-as Magyar Nagydíjon.

Idegenvezetőnk szerint a Red Bullnál az a szabály, hogy minden megnyert trófea automatikusan a csapat tulajdonába kerül, de a versenyzőknek lehetősége van megvenni őket. Mivel ezért 40 ezer fontot (19,3 millió forint) kell fizetniük, viszonylag ritka az ilyen, de nem példátlan. Verstappen például a tavalyi Brazil Nagydíjon aratott parádés győzelme után megvette az ott nyert trófeát.

A gyárlátogatás legjobb és legizgalmasabb része végül az utolsó állomásra maradt: a Red Bull Heritage szerelőcsarnok felé vettük az irányt. Ez az a hely, ahol karbantartják a régi Red Bull versenyautókat és felkészítik őket az olyan utcai parádékra, amilyen a budapesti Red Bull Showrun is lesz szeptemberben.

A csarnokba belépve azonnal két alaposan szétszerelt F1-es autó tárult a szemünk elé: balra egy modern, szívóhatású padlólemezes példány, jobbra pedig egy valamivel régebbi. Hátrafordulva vettük csak észre, hogy a bejárat mellett egy Red Bull RB17 hipersportautó pihen, csak úgy. Ricsivel percekig tátott szájjal néztük hol a szétkapott F1-es autókat, hol az RB17-et. Kellett egy kis idő, mire befogadtuk a látványt. Elképesztően érdekes volt látni a motorsport csúcsát jelentő autók olyan részleteit, amiket sosem mutat a kamera, és amiket a csapatok is egész szezonban rejtegetni próbálnak a kíváncsi szemek elől.

A legjobb rész azonban csak akkor következett! Az egyik közeli asztaltól hamarosan felénk sétált egy ránézésre maximum 24 éves fiatal szerelő srác, és minden kérdésünkre jókedvűen válaszolt. Elmondta, hogy az F1-es autókat azért tudják olyan piszok gyorsan megszerelni, mert félig összeszerelt modulokkal dolgoznak. Ha például a kormányműben megszorul egy csapágy, nem szerelik ki a hibás alkatrészt. Ehelyett egy az egyben kicserélik a teljes kormányművet egy előre összeszerelt, hibátlan darabra. Ezután a hibás kormányművet visszaszállítják Milton Keynesbe, ahol új csapágyat építenek bele.

Egész nap tudtam volna hallgatni a fiatal szerelőt, de ekkor feltűnt az idegenvezetőnk, kezében egy modern F1-es kormánnyal. Hamarosan kiderült, hogy Max Verstappen tavaly ezt markolva lett világbajnok! Ráadásul nem csak nézhettük! Meg is nyomkodhattuk rajta a gombokat, meghuzigálhattuk a váltófüleket és elcsavarhattuk a kapcsolókat - igaz, a hölgy eközben egy pillanatra sem adta ki a kezei közül. Utóbbi nem meglepő: körülbelül 45 ezer fontba (21,7 millió forint) kerül egy ilyen, mivel külön a versenyző kívánalmainak megfelelően, egyedileg készítik.

A gombokat nyomkodva azonnal érződött, hogy itt nem a prémium kapcsolási érzet, hanem a strapabíró felépítés és a minden körülmények között megbízható működés a legfontosabb szempont. A kapcsolókat eltekerni nem volt olyan finoman kimunkált érzés, mint egy luxusautóban, de amikor a kis kerék átkattant a következő állásba, egyértelmű volt, hogy ezt nagyjából az idők végezetéig képes lenne megbízhatóan és tűpontosan végrehajtani.

Sokáig időztem volna még a Red Bullnál, de az idegenvezetőnk intett, hogy ideje indulni. A recepción visszaadtuk a belépőkártyáinkat, majd elindultunk az autó felé. Ezután még napokig emésztettem az élményt. Inkább űrközpontban éreztem magam, mint autógyárban.