MX-5-ből kettő, egyenlő MX-3? Nagyon nem!

2023.02.02. 17:48

Új lendülettel vágtunk bele az új évadba: lakossági, de nem kevésbé érdekes és szemrevaló autót mértünk meg a Modified padján. A forma már 1991 óta velünk van, nagyjából ezt az időszakot tekintjük sokan a japán autógyártás csúcspontjának.

Mindig ki kell tűnni valamivel a konkurensek közül - Japánban is -, a Mazda például egy igazi ínyecséggel rukkolt elő az MX-3 kifejlesztésekor: 6 henger egy kisautóban! Sorhat nem férne el ebben a méretben elöl keresztben, így a V6 kínálkozott megoldásnak. Házon belül volt is, a K sorozat, amit 1,8-tól 2,5 literig készítettek. Az MX-3-hoz elég volt a kicsi, amivel rögtön megszűnt minden konkurencia, senki nem kínált 6 hengert ebben a méretosztályban!

Egészen 1 évig, amikor a Mitsubishi előjött egy 1600-as V6-ossal. Motorkerékpároknál ugyan beépítenek kisebb sorhatos motorokat is, de az nem ér! Ha belegondolunk, a 60 fokos hengerszög optimális a beépítéshez, és a hengerek sem olyan rendkívül kicsik: mintha 1233 köbcentis lenne egy négyhengeres motor. Ugye? Teljesen normális. Persze így is sokkal drágább, mint egy ugyanilyen lökettérfogatú négyhengeres, de ettől lesz értéke, akinél ez számít. Nyilván ez egy kicsi piaci szegmens, látszik is, hisz egy generáció után megszűnt az MX-3, de szerencsére Bodri Gyurinak maradt egy!

Nagyon széria az autó, hangja is alig van, nem ez fogja kiszakítani a hangszórómembránt, de szépen szól.

Egyszerű mérés volt, megint elérte az autó, hogy irány a mobile és a hahu! Régen nagyon csúnyának tartottam, évtizedekkel később azonban már jóval szerethetőbbnek tűnik, sőt egyre több részletét ismerem el - formai és műszaki oldalról egyaránt. Ráadásul ez a konkrét darab 300 ezer kilométer után bizonyított!

Hozunk még érdekes autókat, de addig is kérlek, ha tetszett, oszd meg, lájkold, kommenteld, és jelentkezzetek autóitokkal a jelentkezési űrlap kitöltésével, akár korszerűbb összkerekes vagy/és elektromos autóval is, itt azt is meg tudjuk mérni. Lájkoljátok a Totalcar.hu-t a Facebookon, kövessétek be Youtube-csatornánkat!

Az oldalról ajánljuk

Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
  • Hírek

Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió

Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.

április 14., 06:10
Hathengeres röfröfröf
  • Tesztek

Hathengeres röfröfröfTeszt: BMW 540d xDrive Touring

Édes kilók, luxusháj, disznómód megy a háromliteres dízel kombi.

április 13., 15:08
Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)
  • Olajdoktor

Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)

Afrikában egyáltalán nem árulnak olyan olajat, ami nekem kéne. Ilyenkor mi van?

április 13., 16:32
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
  • Hírek

Villanyautó-kockázat: kimatekozták

Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.

április 14., 07:45
A Jaguar még a villanyautók korában is életben tartja a legendás E-Type-ot
  • Hírek

A Jaguar még a villanyautók korában is életben tartja a legendás E-Type-ot

A mai napig nagy számú eredeti alkatrész áll rendelkezésre a legjobb esetben is 51 éves modellhez.

32 perce
Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli
  • Hírek

Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli

Az Egyesült Államok vezetősége szeretné a fejlesztést, de nem nézi jó szemmel a kínai tulajdonrészt.

április 14., 06:09
Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba
  • Közélet

Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba

Ha úgy érzed a vétel előtti átnézés során, hogy valami nem jó az autón, hagyd ott, keress másikat! A szavatosság ilyen helyzetben egyáltalán nem véd.

április 14., 06:08
12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher
  • Hírek

12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher

Egy jó ügyet támogat.

április 13., 12:54
Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform
  • Hírek

Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform

A tavasz általában az útfelújítások és karbantartási munkák időszaka. Ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az M1-esen haladó sofőrök.

április 13., 12:07
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
  • Hírek

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik

Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.

április 13., 18:58
Második legnépszerűbb autó a Tesla
  • Hírek

Második legnépszerűbb autó a Tesla

Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.

április 14., 08:49
Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban
  • Hírek

Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban

Nem alakul valami fényesen az átállás az elektromos kisáruszállítók használatára az Egyesült Államokban.

április 14., 11:07
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
  • Hírek

Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát

A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.

április 14., 11:43
44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett
  • Hírek

44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett

A probléma digitális műszeregységgel kapcsolatos.

április 13., 07:07
Kamion és autó ütközött frontálisan az M0-son
  • Hírek

Kamion és autó ütközött frontálisan az M0-son

A baleset Törökbálint közelében történt.

április 12., 07:53
10 sportautó, amit neked kell befejezned
  • Vélemény

10 sportautó, amit neked kell befejezned

Karottával összegyűjtöttük azokat az autókat, amikből szimpatikus költségvetés birtokában ütőképes sportautót lehet faragni.

április 13., 09:35
F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény
  • Hírek

F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény

Erre jutottak a sportág motorgyártói egy nagyszabású megbeszélés során.

április 13., 11:34
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
  • Hírek

Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni

Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.

április 14., 10:04
Vagány, molett macska
  • Tesztek

Vagány, molett macskaMenetpróba: Ford Puma Gen-E – 2025.

Az elektromos Puma papíron baromi ígéretes tárgy, de tényleg ott van benne a Ford legendás fűszerezése?

április 12., 07:04
Halálra gázolták a Magyar Közút egyik munkatársát
  • Hírek

Halálra gázolták a Magyar Közút egyik munkatársát

Sajókeresztúr közelében.

április 12., 14:32
Húsz év után cserélnénk családi Volkswagent, de mire?
  • Nepperűző

Húsz év után cserélnénk családi Volkswagent, de mire?

Ezúttal is hosszú távra tervezünk, 4-4,5 millió forint a keret.

április 12., 11:13
Becserkésztük az új KIA EV3-at!
  • Tesztek

Becserkésztük az új KIA EV3-at!

Megérkezett egy újabb fontosnak vélt modell a pukkadásig duzzadt elektromos autó piacon. Külsőre is kellőképpen érdekes ahhoz a KIA EV3, hogy részletesebben is foglalkozzunk vele, mégis talán használat közben derül fény az igazi értékeire.

április 12., 16:06
Végsebességet tesztelhetett egy félcédulás a 21-es főúton
  • Hírek

Végsebességet tesztelhetett egy félcédulás a 21-es főúton

Vagy a megengedett sebesség kétszeresét próbálta elérni.

április 12., 13:22
Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán
  • Hírek

Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán

Ezúttal a Goldman Sachs készült el a saját előrejelzésével, ami 2000 és 4000 dollár közötti drágulást feltételez.

április 13., 07:01
Elcseszte a gumis a forgásirányt, lehet belőle szálszakadás?
  • Gumidoktor

Elcseszte a gumis a forgásirányt, lehet belőle szálszakadás?

Négy új gumi közül egyet rosszul szereltek fel, de mentem már vele párezer kilométert. Sérülhetett a gumi?

április 12., 15:24
Két hét után tréleren, de Csabi szereti a Model 3-at
  • Technika

Két hét után tréleren, de Csabi szereti a Model 3-atMűhelyPRN: Tesla Model 3 Long Range – 2019.

A Model 3 a használt villanyautók egyik legjobb ár/érték arányú választása, hibái viszont lehetnek, amikre lehet költeni a pénzt. Guru az adásban!

április 12., 12:01
Ti kértétek, kipróbáltuk: Renault Scenic 370 000-ért 😱😱😱 - Murvaélet Extra
  • Közélet

Ti kértétek, kipróbáltuk: Renault Scenic 370 000-ért 😱😱😱 - Murvaélet Extra

Ezt az autót ti kértétek, úgyhogy visszamentünk és leteszteltük.

április 13., 06:58
A McLaren is harcba száll a Le Mans-i 24 órás megnyeréséért
  • Hírek

A McLaren is harcba száll a Le Mans-i 24 órás megnyeréséért

Továbbra is hatalmas siker a Hypercar széria.

április 12., 10:08
MG Cyber X
  • Hírek

MG Cyber X

április 12., 13:16