Menetpróba: Peugeot 308 SW – 2014.

Vallomással kell kezdenem: ezeket a kombi 308-asokat még valamikor január végén vezettük egy Év Autója meghívás keretében, Franciaországban, de mostanáig embargós volt róluk minden vezetési benyomás közzététele. Minek hívtak meg bennünket? Hogy megalapozottan tudjunk ítélkezni, amikor a februári szavazásnál a 308-as kerül terítékre a pontok kiszórásánál.

Az idei eredményeket látva bejött a Peugeot-nak a húzás, mert kötve hiszem, hogy a 308-as csupán az ötajtós hátán bevitorlázott volna az első helyre, akármennyire kellemes autó is. A típusnak ugyanis van – vagy mondjam inkább így: volt? – néhány hibája. Ezek közül a legfájóbb, amennyire szűkmarkúan bántak a tervezők a hátsó üléssori helykínálattal. A 308-as tényleg jó kis kocsi, idővel még a csatolt lengőkaros hátsó futóművet is megbocsátja neki az ember, de az a lábtér, az a fejtér... Manapság kisautók tágasabbak ennél a második sorban, sőt, ültem olyan japán törpeautóban, amiben nagyobb volt ott a hely.

Kezdem akkor a jó hírrel: a 308 SW padlólemezébe betoldottak 11 centit, azaz fél kis-arasznyit az ötajtóshoz képest. Ez elsőre brutál soknak tűnhet, de a gyarapodás jókora része elvész... hát, valahol. Szerencsére marad belőle valamennyi a hátsó utasok térdének is, egészen pontosan 2,9 centi, ami máris nem annyira mellbevágó bőkezűség, de tény: egy Kinder-tojás ottlétét vagy hiányát azért megérzi az ember térde. A normál verzióban a 187 centis Csikós Zsolt mögé ülő másik 187 centis Csikós Zsolt térde CsZs no. 1. tüdőcsúcsában rabolja a helyet az oxigén elől, míg a kombiban szabadon lifeghetnek a fent már említett térdek. De csak épp: keresztbe tett lábas élményre azért senki ne készüljön, ahhoz ebben a méretben már Octavia kell.

Mivel a 308 SW tervezőinek nagyjából szabad kezet adtak odafönt, hogy gátlástalanul feszegessék a tér határait, ezért a csomagtartónál végképp eljátszhatták Dagobert bácsit – az alaphelyzetben 610 literes befogadóképesség láttán még akkor is kiesik a lapra szerelt Ikea-komód a kezünkből, ha tudjuk, hogy ebből azért 70 litert le kell vonni a padló alatti rekesznek. Na und? Akkor is több itt a hely, mint a Golf kombijában, és ez az, ami számít.

Persze nem árt belemenni Peugeot-ék huncut csomagtérűrtartalom-számolási módszerébe: nagyon sokáig nem az Európában egyeduralkodó, nagyobbacska (5×10×20 centiméteres) hasábokkal mérő VDA-féle térkitöltési szabványt használta, hanem elméletben vízzel töltötte fel a rakteret. Ma már elvileg jó útra tértek, de a kommünikékben egyaránt szerepel 660 liter, de láttam 675-öt is, ám a legutolsó kiadvány 610-et ír, és így a padló alatti rekesz elméleti 70 literének hozzáadásával sehogyan nem jön ki a matek. Mindegy is, bárhogyan mérik, több a Golfénál, ám nem árt tudni, hogy a közös nevezőre hozott valós különbség pesszimsta esetben csak 5 liter: 610 kontra 605.

Mindettől én még lehet, hogy inkább a hátsó utasok térdének adtam volna még két centi helyet, a csomagtartó-elsőségre meg inkább legyintettem volna: hadd játsszanak ószerest a golfosok, nekem elég lesz az 580 liter is... De nem én vagyok Mr. Pözsó, maradok inkább az írásnál.

Nem végeztek félmunkát a csomagtér-berendezők. A hátsó ülések egy kar megrántásával dőlnek, méghozzá nem csak a támlájuk, hanem karakuri-stílusban (kösz, Mazda) az ülőlapjuk is lejjebb ereszkedik ugyanabban a mozdulatsorban. Az élvezetes Transformers-előadás járuléka, hogy a kibővített csomagtartó padlója annak ellenére nagyjából sík tud lenni, hogy elmarad az ülőlap-ráncigálással, elsőülés-tologatással járó szenvedés.

A csomagtartóban ott a már említett alsó rekeszsor, a padlóban pedig hosszanti sínek húzódnak, amibe csomagtérrendező elemeket lehet beakasztani. Vannak természetesen krómozott rögzítő fülek, oldalsó rekeszek, 12 voltos stekker meg minden. Amikor pedig nincs szükség a csomagtérrolóra, azt egy elegáns mozdulattal hajnali nyugovóra térő Drakulaként eltüntethetjük a számára kialakított mélyedésben a padló alatt, miközben a szomszéd irigykedve néz bennünket a kombi Insigniából. Az ő autója ilyet nem tud, akárcsak a kombik többsége. Talán csak egy geget hagytak ki, ami hasznos lenne: a jobb első ülés támláját nem lehet előredönteni, ami például nagyobb méretű fenyőfák szállításánál jól szokott jönni karácsonykor. Remélem, e funkció elhagyása jelentkezik majd a kocsi végleges árában is.

Hiába van a kombiban is helytakarékos csatolt lengőkar hátul, azért át kellett alakítani a futóművet. Keményebb a rugózás, fizikailag is kicsit más a kiépítés is, hiszen a teherbírást megnövelték valamelyest.

Ám nemcsak a kocsi faránál volt mit nézegetni, de az orrában is. A 308 SW-t ugyanis már az új motorokkal vezethettük, többek között a várva-várt, 1,2 literes, Euro 6-os emissziót tudó, 130 lóerős, háromhengeres, turbós benzinessel. Lehet itt fanyalogni, de az új 308 SW átlagban 140 kilóval könnyebb a réginél, ezért ez a motor is egész jól érzi magát a 4,6 méteres kaszniban. Én legalábbis nem mondanék lomhának egy olyan autót, amelyik kerek tíz másodperc alatt százon van, a végsebessége pedig 205 km/h. Nem rakéta, oké, de hétköznapi autósnak bőségesen elég.

Együnk pudingot, azaz először nézzünk. Egészen csinos ez a puding: ha a sima 308-as egy adag allergiás reakciókat csökkentő szemcsepp a mai kor olykor vizuális rakétatámadásnak tűnő autódesignjában, akkor a kombija még kellemesebb: egy kanál langyos méz, amit egy kedves kéz gyengéden végigfolyat a szemgolyónkon. Az SW-nek úgy van saját egyénisége, hogy közben abszolút egyértelmű az ötajtós 308-assal a rokonság. A hátsó lámpája pedig szerintem még jobban is néz ki, mint a mezei autóé.

Amúgy viszont egy elég nagy, böhöm tárgy, de legalább nagyon arányos. 4,6 méteres hossza huszonhárom centivel kisebb ugyan a nagy 508 SW-énél, de a tengelytávja csupán nem egészen kilenccel rövidebb, tehát a túlnyúlásai sokkal kisebbek. Szép, modern, évmilliókon át a patakmederben csiszolódott autókavics, szeretem.

Vezetni – legalábbis az emlékezetből történő összehasonlítás alapján – pont olyan, mint az ötajtóst. Finoman rugózik, a kelleténél talán picit jobban megdől kanyarban, a kormány könnyű, de nem vészesen, igazából lehet vele jót autózni. A motor a legnagyobb meglepetés: már olyan 2000-től jól viszi az autót, nem kell sokat kapcsolgatni. És bár kihúzatva kicsit nyersebb lesz a hangja, polgári használatban (értsd, egyenletes sebességnél) nem is hallani, hogy működik, lenyomja a szélzaj. Pedig – ezt talán tudják már a sok-sok 308-as tesztből – abból sincs sok ebben az autóban.

Aztán beültem hátra is, hiszen az a legérdekesebb része az SW-nek. Teljesen más mint az ötajtós. Kezdődik azzal, hogy az ülőlap jóval magasabban van itt, mint a ferdehátúban, ezért páholyos a kilátás. Folytatódik azzal, hogy a tető még bőven nem kezd el lejteni ezen a tájon, így az emelt helyzet ellenére a fejnek is több hely marad, összességében sokkal kényelmesebb itt csücsülni, mint a normál 308-as klausztrofóbikus börtönében az első ülés támla hátát bámulni zordan. A plusz kellemetlenség, amitől pedig tartani lehet a kombik többségénél – a nagyobb tetőlemez miatti dübörgés, erősebb morgás – ha van ebben, akkor is szerény mértékű. Jó kocsi ez, tényleg nem érheti sok szó a ház elejét, remélem, nem csak az általunk vezetett, nagyon előszériás kocsik voltak ennyire felkészítve, hanem szériában is ilyenek lesznek.

Aztán toltuk még dízelnek (az 1,6-os még mindig csendesebb és kellemesebb a 2,0-snál, közben meg alig érezni gyengébbnek), vezettük a csúcs-hiper-kombit, a GT 180 BlueHDI-t (jó, jó, de igazából felesleges), illetve kipróbáltuk a robotizált váltót is (finoman kapcsol, gyorsan is, de sokszor túl sokáig tartja fokozatot, emiatt állandó kényszert érzünk a kapcsolásra helyette is). De egyre jobban kirajzolódott: egyáltalán nem rossz választás az az 1.2 THP, még a többi, drágább verzió ellenében sem.

Záróakkordként megkérdeztem a 308-as termékfelelősét, Vincent Devost, vajon miért kottázták el az ötajtós 308-as hátsó üléseit ilyen rútul. Nyugat-európai választ kaptam – „minden kutatásunk szerint a 308-asok hátsó ülésein ritkán utaznak utasok, ezért inkább a csomagtartóra fektettük a hangsúlyt, mert arra nagyobb szükség mutatkozik”. Voltaképpen: nekünk, szegény országoknak igazából a 301-est szánják, miért is számítana a véleményünk, értem én.

De akkor már folytattam, mert ráharaptam a velős csontra. Rákérdeztem, akkor miért tették rendbe ezt a problémát az SW-nél? Visszapattant a labda – „aki kinövi a 308-ast, az minden statisztikánk szerint az 508-asra lép tovább. A 308 SW vevője teljesen más alkat, hét közben dolgozik az autóval, hét végén családi kocsinak használja, fontos számára a sokoldalúság. De sejtem, hogy az SW több piacon kelendőbb és vonzóbb lesz az ötajtós 308-asnál.” Nos, lássuk.