Az ébrenlét határán

Vettem egy Toyotát az asszonynak. Olyan autót kerestem, amit nem használt tizenéves jogosítvánnyal is biztonságosan vezethet. Lassú és nagy. Kényelmes és van benne hely. Automata, légkondis, ABS-es. Nem baj, ha kicsit horpadt, lesz még rajta ez-az. Az egészre volt hatszázötvenezrem. Akkor azt hittem, nem lesz sima a menet a Toyotával, de szerencsére tévedtem.

A Camry a Toyota nagy autója, efelett csak Lexus van, legalábbis Európában. Japánban léteznek belpiacos modellek, melyek Toyota márkanév alatt közlekednek. A Camrynek kupéja is van Solara néven, egyet sem láttam még hazánkban, de a német nyelvű használtautó keresőkben is csak 2000 utánit, az is mind kabrió volt. A Camryt Amerikában mid size-nak hívják, mert kisebb, mint egy Calillac Eldorado; na az a fullsize.

Mégis szeretik a háziasszonyok, mert jó. Ez van, kimondtam és nem szégyellem magam érte: ez egy jó autó. Először is kényelmes, nem ráz az úthibákon úgy, mint egy mai középkategóriás. Egyáltalán nem ráz. Beszállni és bent ülni is kényelmes. Ez éppen bőrös, ami elég ramatyul néz ki, de arra pont tökéletes, hogy összekiflicsücsközzük, nyálazzuk, joghurtozzuk. Vizes ruhával tisztítható - kisgyermekes családoknak csak a bőrbelsőt ajánlom, típusra való tekintet nélkül.

Amikor beülünk, az tűnik fel, hogy nagy autó. Négy és fél méteres hossza (4725 mm), valamint több mint két és fél méteres tengelytávja (2619 mm) ezt sugallja, de magam mögött ülve feltűnően nagy a hely. Kábé akkora, mint egy mai Opel Vectra vagy Škoda Ocatvia beltere, pedig azok sem kis autók. A Mondeónál – ami a legnagyobb – azért kisebb. Az ülésmagasság úgy állítható, hogy az ülőlap magassága állítható elöl és hátul külön, így viszonylag könnyen megtalálható a kényelmes pozíció. A tükrök elektromosak, a kormány is jön ki-be, kényelmes, na. Elöl-hátul könyöklőn tehénkedni ebben a kategóriában kötelező, az első könyöklő rekeszt is rejt.

A Camry elöl hajt – ez feltétel volt a vásárlásnál – előrelátó mérnökök szereltek bele kipörgésgátlót is, ami gyakorlatilag felesleges a 2.2 es 136 lóerős motorhoz. Volt belőle háromliteres, azt egyszer próbáltam, egész jól szedi a lábát, de annyira eltér az autó karaktere a boyracer üzemmódtól, hogy teljesen felesleges. Ez a 2.2-es épp annyira mozdítja meg az úton, hogy ne tartsuk fel vele a forgalmat, de nem erőművész. Városban bőven 10 alatt, vidéken bőven 8 alatt eszik, így 13 évesen is. Ebben remek partner az overdrive váltó, ami igyekszik a legalacsonyabb fordulaton tartani a motort, nem is emlékszem, hogy 2500 fölé ment volna, kivéve az autópályát.

A váltó megérdemel pár szót, mert szerintem zseniális. Két alapvető üzemmódja van, a normál és a power. Normál üzemben 2000 fordulat körül vált fel, és az overdive-ot bekapcsolva (ez az alapértelmezett) kb. 80 km/h alatt nincs motorfék, így szépen el lehet vele gurulgatni. Ha elvesszük a gázt, ezer környékére ejti vissza a fordulatszámot, és nem fogyaszt kimutatható mértékű üzemanyagot.

Az overdrive kikapcsolásával megérkezik a motorfék, ezzel együtt magasabb fordulatszámok tartoznak ugyanazon sebességhez, tehát lejtmenetkor és előzésnél hasznos kikapcsolni, egyébként tökéletes, ahogy van. A power módban szedi a lábát, de teljesen felesleges. Lábbal szépen visszaterelhető alacsonyabb fokozatba a négy közül, ha esetleg arra van szükség, kickdownnal pedig power mode-ba kapcsol, és leszabályzásig forgatja a motort.

A műszerfalon a fordulatszámmérő közepén van két LED, egy zöld és egy sárga. Ez a fojtószelep állásának függvényében zöld vagy sárga, és szépen, finoman ráveszi az embert a gazdaságos vezetésre. Jobb, mint a Mercedes skála nélküli fekete-piros lóbálója, vagy a BMW húsz literig skálázott vitustáncot járó pillanatnyi fogyasztásmérője. Annyit mond, kíméljük-e az olajtartalékokat, vagy sem, és ez épp elég.

Van-e víz a csomagtartóban?