Ez is teljesen új fejlesztésű Kia, csakúgy, mint a Picanto; mégiscsak vannak, akik bíznak a márkában, és nekik érdemes fejleszteni. Bár nem vagyok benne biztos, hogy Kovács úr 30 év után ismét a Kiát választaná, a Cerato-ban biztosan nem csalódna. Mert ha a Picantóra azt mondtuk, Puntós, a Cerato egyértelműen Thaliás, és egyáltalán nem a Brazil szappanopera címszereplőjére gondoltam.
Próbáltam fogást keresni rajta a találkozásunk utáni első néhány órában, de akkor még nem sikerült. A megjelenése nem túl feltűnő, kissé decens, mármint ami az orr részt illeti. Oldalról a középen felívelő majd ismét visszahulló vonalvezetés már sokkal inkább a Rover 75 -öt juttatja eszembe, hátul pedig az optikai tuning kittes Skoda Octavia lámpák viszik el a tekintetet, a vége felé lekonyuló típusjelzésről. Megnéztem közelebbről: nincs eltörve, még csak repedve sem. Ez így sikerült és kész.
A Cerato a Focus-Astra-Corolla vonulat vetélytársának született. A Kia európai kutatási és fejlesztési központjában húzták meg a vonalakat, tehát az új Corollához hasonlóan ez is európai ízléshez igazodik. Pontosabban ahhoz az ízléshez, amiről azt hiszik ott Koreában, hogy itt Európában divatos. Az ízlés pedig szubjektív, így lehet, hogy igazuk lesz, és tényleg sokaknak fog tetszeni ez a külsőleg több típusból összeollózott, belül pedig a LEGO gyár teljes hulladékmennyiségének újra-fröccsöntésével kialakított miliő.
A kormány ugyanaz a megmagyarázhatatlanul kellemetlen tapintású, ami a Picantóban is riadalmat keltett, és testápoló után kiáltott. Bőrnek bőr, de például a marha hasa-aljából sem készítenek nadrágot. Az ülések szövete nagyságrendekkel kellemesebb, más kérdés, hogy szemernyit sem tartanak. Bizonyára többen ismerik a különbségét annak, amikor egy autó ülésébe nem beleül az ember, hanem ráül. A Ceratóban ráülősek vannak. A váltógomb bőrje már vállalható, ahogy tulajdonképpen a műszerfal kinézete is. Csak a kinézete az anyagok már nem.
Az Opeltől lopott csíkos légbeömlők már ismerősen köszöntenek, a klíma, és a ventilátor kerek gombjai pedig az Alfás dinamizmust hozzák. A forgalmazó szépérzékét dicséri, hogy a kerek gombokhoz illő, szintén kerek gombbal ellátott fejegységet szereltett az autóba. Ezzel sikeresen harmonizálja a kályhaezüst színű burkolatot, ami meg se próbál alumíniumra hasonlítani, bátran vállalja, hogy ő egy csúnya, kemény műanyag. De ugye az ízlés szubjektív.
A középkonzol a már említett thaliás ihlet továbbfejlesztése. Ha nem ilyen lenne, a harmadik generációs Thaliákban bukkanna fel. Számomra mindig megmagyarázhatatlan rejtély, miért vannak vak kapcsolók egy autóban. Egy kevésbé felszerelt modellben még érhető. Takarékosságból ugyanazt a burkolatot kapja mindegyik, és ha valamely extra cucc nincs beépítve, attól még a kezelő gombjának megvan a helye. De ez a tesztautó a legjobban felszerelt változat, vajon mit lehetne még tenni a CD játszó alatti egy-, és a váltókar előtti három darab vakdugó helyére? És hol lehet odavaló kapcsolókat kapni, ha mégis szeretnénk valamit?
Tágasság tekintetében megint csak nem tudok rosszat mondani_ elsőre. Az első üléseken szépen elférni, hátul is kellemes a környezet két utas számára. Hármat már nem mernék vállalni, de ahogy az ülések kárpitozása kinéz, szerintem a gyártó sem gondolta komolyan. Jelenleg ez a négyajtós változat ami kapható, de szeptembertől jön az 5 ajtós is. A kettő közti különbség innen, a hátsó ülésektől hátrafelé lesz csak számottevő. A négyajtós hosszában jelentkező 140 milliméternyi előny is a hátsó túlnyúlásban keresendő.
