Az előzmények, mármint a konkurens modellek, vagy akár a testvérmodell Mazda B2500 ismeretében szinte hihetetlen, de a Ford Ranger Amerika legjobban fogyó kompakt pick upja volt az elmúlt 16 évben. Ennek megfelelően keveset változtattak az új Rangeren, bár ezzel a Fordnak már az európai piacon is komoly tervei vannak.

A pickup, vagyis személyautó alapokra épülő platós kisteherautó jellegzetesen amerikai találmány. A nagy klasszikusok egytől egyig amerikaiak: Chevrolet El Camino, a Ford F szériája, vagy a kamionnyi erejű Dodge Ram Amerikában az agrárszektor népautója. A többi földrész pick up-piacán mégis a japánok tarolnak, már a '70-es évek óta.
A japánok két fontos dologgal váltak sikeressé. Az egyik a négykerék-hajtás - a japán pick-upoknál nem beszélhetünk igazi terepjáró-futóműről, ezek inkább afféle megerősített, magasított, összkerékhajtású kisteherautók (leszámítva természetesen a Mistubishi Pajero Pick-upot). A felhasználási lehetőségek azonban összahasonlíthatatlanul jobbak. A másik fontos tényező az ár: a japán pick up olcsó, és általában dízel.
A pick-up piac meglehetősen változékony, nem mindegy, vissza lehet-e igényelni a forgalmi adót, esetleg lesz-e rá valamilyen kedvezmény. De általában van. Az utóbbi hat év alatt az európai pick up piac megduplázódott, az eladások csak a World Trade Center-merényletet követő hónapokban estek, de már 2002-ben újra 95 000 fogyott.
A Mazda 1968 óta gyártja a maga B 2500-asát, amit a Ford a fúzió óta saját márkanéven, Courier típusjelzéssel hozott forgalomba 1972-től. Rangernek 1982 óta hívják. Akár Mazda, akár Ford embléma van az orrán, tapasztalt terepjárós nem ilyennel jár terepet - nem reprezentatív felmérésemkor valamennyi komoly off-roader ezt nevezte a legkevésbé strapabíró összkerekes pick up-nak.
A Ford nem is nagyon erőlteti a komoly terepjárást, legalábbis a Rangerrel. Végeztek ugyanis egy nagy-britanniai felmérést, melyben pick up-ok, személyautóból átalakított furgonok és háromtonnás kisáruszállítók szabadidős elhajlásait vizsgálták. Az eredmények nagyjából azt mutatták, amit ép ésszel is várna az ember. Transporterrel például szinte senki nem jár moziba és vendégségbe. Egy Fiat Punto Van már a felhasználók közel 30 százaléka számára tűnik alkalmasnak csajozásra és hétvégi telekjárásra. A pick upokat viszont már ugyanannyian használják munkára és magáncélra, mint ahányan a parkolóban hagyják a munkaidő végeztével. A teljes kép kedvéért: a brit pick up-tulajdonosok 12%-a használja a járművet kifejezetten magáncélra.
És ez így nagyjából rendben is volna. Számomra az volt az igazi meglepetés, hogy a kérdőív "komoly terepjárás" kérdésére csak egy statisztikailag alig kimutatható kisebbség adott igenlő választ. Ennek pedig döntő jelentősége van a Ranger piaci pozícionálásával kapcsolatban, de erről kicsit később. (Ínyencek kedvéért: az angol pick up vásárlók 90%-a férfi, 50 %-a családos. Európa vezető típusa a Mitsubishi L 200, 36 %-kal, második a Nissan Pickup 25-tel, harmadik a Toyota Hilux 17 %-kal. A Ranger részesedése 10% körül mozog).
A frissített Rangerek körül lapzártáig sehol nem verődött össze a gyülekezési törvényt megsértő tömeg. Az új orr a krómozott hűtőráccsal, a magasabb motorháztető, a kétrészes lökhárító, az "új", kék számlapos műszerek, meg az új ülések egyetlen lovat se bokrosítanak meg, pedig a lovak aztán nem szeretik a változásokat. Ennek ellenére szerkesztőségünk parázs vita után úgy döntött, hogy szoros versenyben bár, de a Ranger nyerte a pick-up szépségversenyt. Ha valaki ad a megjelenésre, és nem sajnálja a pénzt a kategóriákkal drágább gumira, kicseréli a 15-ös felniket eggyel nagyobbra.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Hírek
Becsületesnepper: átgondolt döntés helyett úgyis mindenki BMW-t vesz majd a munkáshitelből
Pedig 4 millió forinttért már bőven lenne olyan használt jármű, amivel pénzt lehet keresni.
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Hírek
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Hírek
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Hírek
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.
- Hírek
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
Negtatív rekorder lett.
- Hírek
Visszafordult a magyar újautó-piac
Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.
- Hírek
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.
- Hírek
Emissziós pofont kaphat a Tesla
A többi autógyártótól kapott emissziós pénz kerülhet veszélybe.
- Hírek
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.
- Hírek
Bréking: Meghallgatták az európai autóipar imáit, enyhítenek az emissziós szabályozáson
De a végső cél ugyanaz maradt.
