Óriási kis Mercedes, sok sarokkal, sárral

Már egy hete csak Mercedesekről írok. Kicsit monoton ugyan, de azért színesebb, mint József Attila egy hete a mamával. A múlt héten volt ugye a Mercedes A-osztály−Honda Jazz összevetésünk , aztán most, hét közepén a régi Bálna tesztje, közben született egy röpke blogposzt saját, kitartó Bazegemről , most meg jött ez a GLK-terepvezetési gyakorlat, sodrában a magyarországi hivatalos bevezető árakkal.

Négy Mercedes, négy világ. A kicsi, fura, a lenyűgöző, omladozó, az összeomlott, szerethető, és most ez, a GLK. Valamennyi közül a legvidámabb környezet. Elég csak ránézni: ha az új C-osztállyal a márka korábban erős lapot tett le az asztalra, ezzel az új SUV-val rögtön idegszanatóriumi beutalót postázott a többi elitmárka formatervezőinek. A BMW-seknek egyenesen ajánlottan, és Par Avion.

Chris Bangle, ugye, feltalálta a Flame Surfacinget, faramuci fordításban a felületlángoltatást. Azt a lemezdomborítási, -homorítási stílust, amivel – főként súrlófényben – az autó falain érdekes rajzolatot ad ki a fények és árnyékok játéka. Bangle fogott egy lézerkardot, amivel nonfiguratív formákat kaszabolt autói oldalára, ám a Mercedes mostanra kitanította azokat a Jedi-lovagokat, akik már rajzolni is tudnak ezzel az eszközzel − milliméter pontossággal. Ennek a kijelentésnek nyilván lesznek kifogásolói a BMW-s oldalon, Chris egy hosszú sajtóvacsorán néhány üveg Bordeaux-i elfogyasztása közben, egész szalvétatartók tartalmának telefirkálása mellett biztosan jól el tudná magyarázni, miért béna a Mercedes, és miért zseniális, trükkös és jövőbe mutató a BMW új designja. De köszönöm, a szememmel jobban látok, mint az agyammal.

Itt áll előttem a GLK. És azonnal tetszik. Mi több, szimpatikus. Persze a BMW-k is tetszenek. Néha. Amikor például nem Earl Grey, hanem English Breakfast teát iszom reggelire. Olyankor is, amikor magas szárú cipőt húzok. Meg néha, de csak bizonyos fényekben, zöld színű épületek elé állítva is. Aztán az érzés általában elmúlik, és már nem szeretem. A GLK-t viszont minél többet nézem, annál jobb lesz. Hóesésben, napon, sajtófotón, koszosan, a kecskeméti sárral az oldalán, feketén, fehéren és bronzszínben is. Francba a süket designdumákkal. Különben meg fehérben a legjobb.

Az eleje éppen abban a stílusban lapos, a szélvédő is hasonlóan ugrik ki a motorházfedélből, mint a Subaru Foresteré, csak itt a szögletesség folytatódik az egész autón. Sarkosak a kerékjárati ívek, sarkos az ablakok vonala is, élesek, határozottak a domborítások, a maszk és a fényszórók pedig úgy hatnak a tudatalattira, ahogy csak a Mercedes-féle, száz éve érlelt génkészlettel lehet. A rövid túlnyúlások, a dobozszerűség pedig a G-osztályra is erősen utal, ugye látják a rokonságot?

Mercedes-buzik fejében nyilván megfordul majd, hogy kicsinek kicsi ugyan, de azért lehet, hogy mégse azonnal a csajuknak vennék, hanem előtte járnának vele kicsit, mondjuk, amíg megjön az új ML. Nagymamánk sem téveszti össze egy temetői Volgával , de még a kutyánk is valahogy ünnepélyesebb arccal jelöli meg a 19 (opciósan 20) colos alufelnit. Az üzenet mindenkinek átjön, és ez az üzenet pozitív.

Egyébként az autó picike, alig 4,5 méter hosszú, 1689 milliméter magas. Egy kolléga, akinél már járt egy „Év Autója” tesztkocsi, megjegyezte :„Működik a forma. Elvittem a múltkor mosóba, az ember integetett, hogy nem, nem, ide ez nem megy be. Erre kiszálltam, melléálltam az autónak, elnéztem a teteje fölött, és megkérdeztem: ez ne férne be? Viccel velem?” Bizony, bizony, a szabványos autómosó 1,7 méter magas dobozokat tud elnyelni, tehát a GLK-t simán. Testes, nagy dög benyomását kelti, valójában csak akkora, mint a szabványos, kompakt SUV-k, a BMW X3, a Volvo XC60, a Ford Kuga, a Toyota RAV4 vagy a Honda CR-V. Szén-dioxid-kibocsátásra érzékeny világunkban szimpatikus hozzáállás ez a látszatnagyság.

Kár, hogy a súlyadatok már nem járulnak hozzá ennyire hatásosan a bébifókák megmentéséhez. Akármilyen pici is, a GLK leglájtosabb verziója is túl van az 1,8 tonnán, szárazon. A vonszolandó tömeg káros hatásait ellensúlyozza a vadonatúj fejlesztésű, 2,1 literes, 170 lóerős, különösen környezetbarát négyhengeres dízel a GLK 220 CDI 4MATIC BlueEFFICIENCY kivitelben. Fogyasztás 6,9 liter százon, ettől még megfutja a 205 km/h-t, és 8,8 másodperc alatt nyomja le a szabványos sprintet. Aztán van még háromliteres, 224 lóerős, V6-os dízel a GLK 320 CDI-ben, szintén háromliteres, de benzines, 231 lóerős V6-os a GLK 280-ban, a csúcsmotor pedig a GLK 350 3,5 literese 272 lóerővel, ez már 230-at megy. Mindegyikhez szériában jár a Mercedes 7G-Tronic automata váltója, felárért kormányflepnis, manuális kapcsolással. Kézi váltó nincs.

Megy a GLK terepen is. És mellesleg vezettem egy hatalmas CL 500 kupét is. Kis élménybeszámoló jön - lapozzanak!