A XX. században a japán Subaru szót talán úgy lehetett a leghitelesebben lefordítani magyar nyelvre, hogy ronda, de remek. A japán nyelv azonban sokat változott azóta, és a Subaru mellett a XXI. századi japán-magyar szótárakban már ezt olvashatjuk: szép és tökéletes.
Hatalmas napfénytető nyúlik el a középkategóriás kombin. Letisztult, szép formák szemeznek velem, a prémium belső finom bőrülései hívogatóan kacsintgatnak felém. A hasmagasságot jócskán megemelték, hogy az Outback ne csak villogni tudjon a rali-világbajnokok feneke alatt érlelt teljesen szimmetrikus, furcsa módon Symmetrical AWD névre keresztelt összkerékhajtás- rendszerével, de terepen is tudja használni. A motortérben egy kifinomult 2,5 literes, feltöltés nélküli, négyhengeres boxermotor lapul, mely maximálisan 165 lóerőt képes leadni. A teljes kényelem jegyében a váltó természetesen automata. Tökéletes összeállítás.
Azt hihetnénk, hogy izzadt tenyérrel, magas pulzussal, könnyekkel küszködve vettem át a tesztautót, és nem is tévednénk nagyot. De a könnyek nem örömkönnyek voltak, az izzadt tenyér és a fokozott szívműködés pedig a guta miatt volt, mely éppen készült megütni. Megannyi brutális modell közül miért pont ezt a csirkét viszem el?
A kicsi, könnyű sportkocsikat szeretem, sok lóerővel és kézi váltóval, nem érdekel a luxus, a kényelem. Mért nem egy 280 lóerős Impreza WRX STI, vagy legalább egy Forester XT, 230 lovas turbómotorral? Vagy ha már Outback és automata, miért nem a háromliteres?
Beülök, indítok. Udvariasan bemutatkozom, kérdezek ezt-azt, ő kedvesen válaszol. Nem az a tartózkodó, diplomatikusan nagyképű arisztokrata , akit vártam. Az igazat megvallva kifejezetten közvetlen, de elkápráztatni nem tud. Disznóként nézem színes gyöngyeit. Sosem leszünk puszi-pajtások - gondolom. Aztán teltek-múltak a szorgos napok, gyűltek a közös élmények, és valami megmagyarázhatatlan eseményfolyamban sodródva egyre jobban megkedveltük egymást.
A formája már az elején megtetszett. Oldalról kevés kombi néz ki jól, az Outback azonban innen nézve is kifejezetten karakteres. A kerékjárati ívek hangsúlyos szélesítései az ajtókon is végigvonulnak, minek köszönhetően az Outback kellemesebb és sokkal egyedibb látványt nyújt, mint nem terepesített testvére, a Legacy.
A 20 centis hasmagasság, és a lökhárítók alsó felének matt, fekete műanyagán, rögtön látszik, hogy a tervezők komolyan gondolták a hegymászást; ez nem holmi divat 4x4-es! A 16-os könnyűfém felniken 215/60-as abroncsok feszülnek. A látvány elbírná a nagyobb kerekeket, de terepen jobban járunk így.
Az orr-rész egyenesen csodálatos! Erőt, energiát, masszívitást sugároz. A kifelé szélesedő, kicsiny könnycseppet hullató lámpatestek, a vaskos krómkeretbe illesztett hűtőrács, a hatalmas ködlámpák és a visszapillantó-tükrökbe integrált fehér indexburák tökéletes összhangban vannak egymással. Minél többet néztem, annál erősebbé vált rögeszmém; az Outback úgy tesz, mintha élne. Olyan állatias, de se nem kutya, se nem cica, még csak nem is cápa, nem bizony. Ő egy kardszárnyú delfin, miszerint gyilkos bálna, aki lenyelt egy boxert, de erről majd később.
Az Outback hátulról sem kevésbé robusztus, sőt, a bumfordi far azonban előnyére válik, jól beleillik a kardszárnyú imidzsbe. A két bazi nagy kipufogóvég és a szolid hátsó szárny a sportosság jegyében született, de ne tévesszen meg senkit. Az automata, 2,5 literes Outback 10,9 másodperc alatt van százon, igaz, ő a leglassabb a családban. Kézi váltóval, ugyanezzel a motorral már tíz másodpercen belül teljesít, a háromliteres, hathengeres motorral pedig automata váltóval is 8,5 másodperc alatt éri el a bűvös határt.
A beltér nagyon kellemes. A bőrülések kényelmesek, a helykínálattal sincs gond, de ha az utasok méretéből fakadóan mégis lenne, csak a napfénytetőt kell elhúzni, máris kétszeresére nő a térérzetük. Az anyagok jó minőségűek, az Outback műszerfala szép, de nem hivalkodó. A bőrülések feketeségét hatásosan ellensúlyozza a középkonzol fémes színe, az automata váltó karja is kifejezetten csinos. Az Outback nagyon egyben van.
