Sajnos már csak a legutolsó, kabriózásra valóban alkalmas napok után kaptam meg a gépet. Aztán rájöttem, hogy mindegy, mert a CC csukva is szép, és ez a lényege. Neki.
A 307 CC világosszürkében igen helyes autó. Nincs meg benne az a kényelmetlen disszonancia, amit mindig belelátok a 206 CC lenyesett fenekébe, platószerű hátuljába; ez harmonikus látványt nyújt kupéként és kabrióként egyaránt. Voltaképpen tetszik mindenkinek; férfinak és nőnek, öregnek és fiatalnak - csak a hátsó lámpa képes konfliktust teremteni, viszályt szítani, egymás ellen fordítani gyermekkori jóbarátokat.
Szerkesztőségünk tagjai közül Winkler kollégának nincs baja a különleges világítótesttel , ami Karotta szerint a HoMaSiTából származik. Kati elalél a láttán, én pedig azt mondom, jobb lett volna valami olyannal helyettesíteni, mint az Alfa GT csíklámpája. De legalább LED-ek világítanak benne, jó puccos, amilyet leginkább csak luxusmárkák jóval nagyobb autóin látni.
A Peugeot weblapja szerint a 307 CC " az első, valóban 4 személyes coupé-cabriolet". Nem kellett messzire szaladni, hogy megcáfoljam ezt az állítást, hiszen épp a Peugeot kreált már korábban, jóval korábban is ilyen mókás autót. A 402 Eclipse elnevezésű modell teteje ugyanis a 307 CC-énél nem kevésbé rafinált módon, igaz, kézi erővel volt elrejthető a csomagtartóban - már 1935-ben.
Mégsem ez a nagyobb csúsztatás. Az autó valóban négyszemélyes mivoltát mindenki tagadta, aki a teszthét során hátra kényszerült. Jó-jó, a 206 CC-hez képest valóban lehetséges fizikailag beülni maga mögé egy 180 centis embernek (ha az első ülést már kényelmetlen vezetési pozícióba húzta), de hát egy lábon állni, kukoricán térdelni, vagy lábunknál fogva felakasztva lógni is képesek vagyunk, mégsem mondhatnánk, hogy ez a pozíció kellemes és természetes. Maradjunk annyiban, hogy négy átlagos felnőtt - ha a szükség úgy hozza - képes elautózni a CC-vel egy közeli, minél közelebbi célig.
A helyszűkéért a nyitható tető kellene, hogy kárpótlást nyújtson - hiszen amúgy is ennek mechanikája rabolja a teret előlünk a mezei 307-hez képest. "Teljesen automatikusan, 25 másodperc alatt lehajtható merev tetejének köszönhetően két modell tökéletes szintézisét kaphatjuk valóban pillanatok alatt." Írja a sajtóanyag. Ennek a mondatnak nincs sok értelme - ahogy a CC kabrióságának sem igazán.
Nem mondom, felemelő érzés irigykedő pillantások kereszttüzében nyitni vagy zárni a látványosan mozgó tetőt egy piros lámpánál. A kabriózás élményéből aztán körülbelül ennyi is marad, hiszen az elöl ülők feje fölé benyúló vastag szélvédőkeret közel nem nyújtja azt a nyitott, szabad érzést, amit egy klasszikus kis ponyvás kabrió. De a látvány, az átalakulás impozáns folyamata nagyon-nagyon dögös. Amikor a CC elkezdi levenni vagy feltenni kalapját, a környéken mindenkiben szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.
Az extravagancia a CC vezetőüléséből valamivel kevésbé szembetűnő, mint mondjuk a zebránál várakozó gyalogosok szemszögéből. Nagyon szép és sportos a fémbetétes kormány, a fémbetétes középkonzol és légrostélyok; szépek, sportosak a (feláras) bőrülések, szépek, sportosak a műszerek, szép és sportos (és hideg) a fém váltógomb, valamint szépek és sportosak a bőrkárpitok az ajtókon és a kormányon. Nem szépek és nem is sportosak ellenben a PSA autóiról unalomig ismert egyen-kapcsolók a bajuszkaroktól a klíma vezérlőegységén át a fedélzeti számítógép kijelzőjéig.
A sportautózás jegyében információt kapunk az aktuális olajhőfokról, ezt helyes kis folyadékkristályos kijelző mutatja a fordulatszámmérő alján. A szolid, de egyértelmű kis grafikai trükk mellé szolid, de egyértelmű audio-trükk is jár. Igen jól sikerült a kipufogórendszer hangolása; az autó bizonyára minden zajszint-normát teljesít, amit teljesítenie kell, lehet zenét hallgatni és beszélgetni még nagyobb sebességnél is (csukott tető mellett). Mégis, gázadásra olyan halk, de egyértelmű morgást produkál az autó, ami igazán méltó egy oroszlánhoz - még ha ez most egy kicsit patetikusra sikeredett is.
