Változnak az idők, manapság már az olcsó autók sem olyanok, mint régen. A Wagon R maga volt a négykerekű fapad, az utódja meg… Rendes autó. Olcsó, egyszerű, de igazából kutya baja.
Magyarországon kétféle autóval lehet villantani. Az egyik kategóriába a vagány, erős, drága és szép kocsik tartoznak, a másodikba az új Suzukik. Hihetetlen, mennyire érdekli a Suzuki minden új terméke a magyart, pláne ha esztergomi. Ha hiszik, ha nem, többen jöttek lázba a Splashtől, mint sok tíz-húszmilliós tesztautótól. Mindenki ki akarta próbálni, mindenki bekukucskált, nézegette, méregette, ami érthető, hiszen a Splash sok csodás autóval és a hozzájuk kapcsolódó szép álmokkal szemben nagyon konkrét ígéretet hordoz: neked is lehet.
Az első kérdés jellemzően az volt, mennyibe fog kerülni. Mondtam, majdnem ugyanannyiba, mint a Swift. Mindenkinek azon nyomban leesett az álla. De hát ez kisebb, akkor meg mi a rákért nem olcsóbb – gondolják az emberek, helytelenül. A Splashnek ugyan 2 centivel rövidebb a tengelytávja, mégis hosszabb, mint a Swift, nem beszélve arról, mennyivel magasabb. A Splash tehát gyakorlatilag ugyanakkora, mint a Swift, a két autó közötti különbségek nem a méretükből, hanem az építés módjából fakadnak.
Fura, de érzésre a Splashben a rövidebb tengelytáv ellenére is több hely van, ráadásul a csomagtartója sem kisebb, mint a Swifté. A magas tető miatt kicsit magasabbra tehették az ülések ülőlapját, ezért jobban lóbálhatják az utasok a lábukat, és ezért érződik nagyobbnak lábtér, fejtérprobléma értelemszerűen kizárva; a Splashben négy felnőtt ember és 225 liter csomag minden további nélkül kényelmesen elfér.
A hátsó ülés 2:3 arányban dönthető. Ha lehajtjuk, több mint egy köbméteresre duzzad a csomagtér. Már csak az a kérdés, sík-e az alja, meg hogy nehéz-e dönteni. Jelentem, dönteni könnyű, elsőre sem tartott tovább másfél másodpercnél, a lefektetett ülések hátlapja pedig tökéletesen sík felületet képez a csomagtérrel, lehet ujjongani.
A Splash tehát módfelett praktikus, és ennél a modellnél minden bizonnyal ez a legfontosabb. De nem árt, ha egy picit szeretni is lehet. Ha valamiért, a sok olcsó műanyagért egészen biztosan nem fogjuk szeretni, de hát mit tehetünk, kétmillióért az ember nem várhat csodát. Kopog az ajtó műanyag borítása, ahogy kopog a műszerfal is, még szerencse, hogy a figyelmünk nem erre lesz kihegyezve, a tekintetet ugyanis elviszi sok kedves apró részlet. Amint beülünk, azonnal kiszúrja a szemünket a hatalmas kilométeróra és a műszerfalból bibircsókként kitüremkedő fordulatszámmérő.
A nagy kerek kilométerórát egyértelműen a Minitől nyúlták, a pattanás-fordulatszámmérőt meg, ha jól emlékszem, az Aygóban láttam először. A Suzuki elcsent egy-két jó ötletet, ami csak azért bocsánatos bűn, mert így megszülte a legszebb, legjátékosabb belső teret, amit valaha is láthattunk tőle. A középkonzol ugyanaz, amit a Swiftekből és SX4-ekből már az unalomig ismerünk, ennek ellenére sem nevezhetjük a Splash utasterét szürkének vagy kopárnak. Jópofa, ovális, fémkeretes szellőzőkből jön a friss levegő, és a műszerfal jelentős részét is szép, dombornyomott műanyag fedi, ha még oly kopogós is. Az utastér elsősorban vidám, kedves, barátságos, és csak másodsorban olcsó.
Szép, szép, de milyen autó? A második oldalon kiderül.
