A Subaru díjat nyert legújabb autója, a B9 Tribeca utasterével. A vezető formatervezőt ugyanennek az autónak a külső dizájnja - pontosabban annak sikertelensége - miatt menesztették. Most akkor kinek van igaza?
Nincs a B9 Tribeca orrával semmi baj, Andreas Zapatinas, a Subaru volt fődizájnere valójában meg nem értett zseni, akit az amerikaiak buktattak meg. Ott a Subaru új SUV-ja már egy éve kapható - 20 ezren meg is vették -, de ez nyilván kevés volt a japánoknak, mert szerintük a balul sikerült orr miatt nem vett elég jó rajtot a kocsi. Csak halkan kérdezem: akkor miért hagyták, hogy ilyen maradjon?
Na jó, az alfás rokonságot le sem lehetne tagadni (Zapatinas korábban dolgozott az olaszoknak is), ami persze nem baj, mert az Alfák szépek, de a Subaru orrán valahogy tényleg kicsit butábban mutat ez az egész muffszimbólum. A gonosz nép el is nevezte szárnyas vaginának a B9 Tribeca legfeltűnőbb motívumát, ami persze a gyár hivataloskodó kiadványai szerint egy szemből nézett repülőgépre emlékeztet, hiszen a Subaru is bír repülős hagyományokkal. Muhaha!
Kár ezért a félreértett vagy félresikerült orrért, mert különben a Tribeca pofás darab. Az arányok jók, a kerekek jó nagyok (18 colosak), szépek a kilincsek és a hátsó lámpák (hopp, itt is, ott is egy kis Alfa-utánérzés!), a Tribeca összességében emberi léptékű autó. Az ötödik ajtón végigfut ugyan egy széles, funkciótlan bemélyítés a lámpák és a lökhárító között - talán csak a vasalódeszkányi, nagy felületet lenne hivatott megbontani -, de legalul már két krómozott, ovális kipufogóvégződés mered ránk, ez azért többnyire jó jel.
A Wards Auto World magazin zsűrije tavaly a Subarunak ítélte a kompakt SUV mezőnyben a legjobb utastér díját, és nem érdemtelenül. A beltér jelzi csak igazán, hogy a Subarunál valóban komolyan gondolják az új formatervezési korszak kezdetét. Ha az ember van annyira szerencsés, hogy az első két sorban kap helyet a Tribeca fedélzetén, az űrkorszakban érezheti magát. A jó Zapatinas gyerekkorában biztosan sokat nézte az Alfa holdbázist vagy a Star Treket. A műszerfal nagyon tudományos-fantasztikus, ezüstösen csillog, pirosak a fényei.
A lényeg azonban hogy egyszerűen szép, gusztusos; az ember beül és úgy érzi, végig kell simítania a középkonzolon, ki kell próbálnia a forgókapcsolókat, az érintőképernyőt, nyomogatni, tapogatni a gombokat. Jó, ha egy komoly autó ilyen hamar képes előcsalogatni a felnőttből az önfeledt gyereket. A műszerfal a mai divat szerint ráfolyik az első ajtókra - kvázi körülölelve a vezetőt -, és a gyári prosi szerint ezzel otthonosabbá teszi a belteret. Igazából persze nem, de így legalább az ajtókon is van némi formai ötlet.
Az autót a szigorú Németországban próbáltuk ki, fegyelmezettségünkkel mégis megleptük a helyi subarus erőket. Nyilván ahhoz vannak szokva, hogy az autós-újságíró fogja magát, vicsorogva felmarkol egy slusszkulcsot, behuppan a vezetőülésbe, beállítja magának az ülést és a tükröket, jó esetben beköti magát, aztán - hadd szóljon - tövig nyomja a gázpedált. Erre mi csak ülünk a kocsiban, nyomogatunk, simogatunk, beülünk magunk mögé, lehajtunk, előretolunk, fölnyitunk, kiemelünk, és a végén csak egy kicsit ráncoljuk a homlokunkat.
De menjünk sorjában! A tapintás gyönyörein túl vagyunk, jöhet a felhajtás és társai. Ekkor már a középső üléssornál tartunk, ami majdnem mindent tud. A Tribeca itt olyan, mintha nem is SUV, hanem profi egyterű lenne. A támla három részre van osztva (40/20/40 arányban), az ülőlap kétfelé (60/40). Az egész ülés vagy bármelyik része sínen tologatható előre-hátra, a támla dőlésszöge változtatható, az ülés vízszintes helyzetbe fektethető. Szóval ebben a nagyoknak kitalált autós Legóban minden attól függ, hányan utazunk, mekkorák az utasok, milyen pózban szeretnek ülni, és hogy ülnek-e mögöttük.
Igen, a Tribeca egyféle kasztnival, de kétféle kivitelben kapható. Az ötüléses az alapmodell, a csúcsgép kap még két ülést (meg sok minden mást is, de arról majd később). A +2 elnevezés valóban indokolt, ezek ugyanis nem igazi ülések, hanem ülésformájú fejtámlás sámlik. A a Subaru becsületére legyen mondva, erre fel is hívja a figyelmet. Alaphelyzetben csak az fér be, akinek nincs lába, de ha a középső sorban derék, kompromisszumra kész emberek ülnek, és előrehúzzák az ülésüket, van remény.
Ennyit a homlokráncolásról, mert a csomagtartónál ismét felderülhet az arcunk. A raktér lehet átlagos vagy nagy (a hétülésesé 450, az ötülésesé 525 literes), combközépig ér a rakodópereme, van benne pohártartó mindkét oldalon, két elektromos dugaljzat és subarusan szép szőnyeg. A padlót ki lehet emelni a helyéről, alatta öblös, vízhatlan rekeszekre osztott tálca lapul, amelyben sok apróság elfér. A hétüléses itt is hátrányban van, mert csak egy rekesze van. Hiába, ott figyelnek a szükségsámlik.
