A legamerikaibb szovjet

Teszt: Volga M 21

2003.02.24. 15:10

Ilyet a 80-as években is már ritkán láttunk, akkor persze alaposan megnéztük. A 90-es évekre a még futó példányok nagy részét teljesen lelakták, alig néhány túlélő került szakavatott gyűjtőhöz. Ha nem gyilkolták le, a Volga ma is egész jól használható élményautó; igazi vörösterror a körúton.

 
 

A motor régi kedves ismerős, a Gorkij Autógyárban (GAZ) ugyanezt építették a GAZ 69-be, Uljanovszkban pedig az UAZ 469B-be. A blokk nem sokkal nagyobb, mint az előd Pobjedáé, viszont már a gyengébb változat is 70 lóerős (a Pobjedáé 60), és a második-harmadik generációban már voltak 75 és 80 lóerős benzinmotorok is. Meg egy dízel.

 
   
   

A beltér ha nem is szégyeníti meg a kortárs amerikai konkurenseket, állja az összehasonlítást. Szép a kormánykerék, változattól és évjárattól függően fekete vagy fehér bőrborítással, középen a kis üveg alatti szarvasfigurával, a kettő között pedig a duda krómkoszorúja. A duda egyébként kétszólamú, és mindmáig meggyőzően tiszta, érces hangot ad.

 
  Három és fél nemzedék
 
 Az M21-es tervezése Sztálin halálának évében, 1953 végén kezdődött. A dizájn szakított az előd Pobjeda formavilágával, és leginkább az amerikai autók megoldásaira épített. Az első generáció egy ideig a Pobjeda korszerűtlen, 60 lóerős oldalszelepelt motorjával futott, aztán a Gorkij autógyárban megkezdték a GAZ 66-os és a UAZ 469 későbbi, korszerűbb, felülvezérelt 70 lóerős motorjának gyártását. Ez került a Volgába is.
Akkoriban korszerűnek tartották, valójában azonban az amerikai autóipar épp az 50-es években kapott rá arra, hogy évről évre radikálisan megvátoztassák a modellek külsejét. Az 1962-es második, és az 1962-70-ig gyártott harmadikVolga M21-generáció több apró módosítást is tartalmazott, jellemző, hogy 1970-ig sem sikerült eljutni az Amerikában 1955-56-ban általános "forward look"-irányzatig. A Volga M21 formatervezési szempontból mindhalálig ötvenes évek eleji autó maradt.

A régi Volga jó párhuzam a korszak szovjet belpolitikai életével: Sztálin halála után ha kis késéssel is, de amerikai mintákat vettek át. A Brezsnyev korszak tespedtségét az M21-es 1970-re tervezett 4. generációja illusztrálja: az autón átrajzoltak néhány vonalat, a kis hátsó fecskefarok és a szimpla első lámpák még mindig azt jelezték, hogy a formatervezők nem léphettek túl az amerikai 1956-os éven. A negyedik generáció gyártását végül törölték, és a jóval korszerűbb formájú, nagyobb és jobb M24-es, a közismert kocka Volga váltotta fel. Az M21-es kombi változata nálunk is gyakori volt, elsősorban mentőautónak használták. Gyári kódja M22 volt.

A kezelőszervek sokasága talán az elegáns kivitel és a sok cirill betű miatt feltűnő. A kormány alatt balról a kézifék és a motorház nyitója, felettük a szellőzés/fűtés, és a hátsó utasok melegellátásának karja. A kormányoszlop bal oldalából áll ki az indexkar, és bár az első tíz percben nem tűnt fel, mert a hangeffektus enyhén szólva is diszkrét, de esküszöm, kattog a visszajelző!

 
   
 

Jobbra pedig a kormányváltó, lent felénk az egyes, fent előre kettes, lent előre hármas, errefelé tovább ne is keresgéljünk, mert több fokozat nincs. Csak a rükverc, felénk fent. Bár a váltó nem szinkronizált, többször sikerült egyesbe rakni reccsenés nélkül, és általában véve is meglepően könnyű kezelni.

Van aztán egy szép, csontnyelű szívató, egy hasonló, patinásan sárgás fényszórókapcsoló (reflektorozni bal lábbal kell), kézi gáz, ablaktörlő meg szivargyújtó. A kényelmes, háromszemélyes kanapénak is beillő ülések elöl-hátul nagyjából egyformák, a forgalmi szerint a Volga M21 hatszemélyes, és ez még a mai, hamburgeren hizlalt generáció ismeretében sem túlzás.

 
   
   

Nagyszerű dizájnelem a kilométeróra, ami egy fél sárgadinnye, 140-ig skálázva, de a hátulja átlátszik, és a zöld plexinek köszönhetően nappal is olyan hangulatos, színes fényben dereng, mint a Szent István-bazilika főhajója. A szivargyújtó működik, ami egy harminc év feletti autóban több, mint példás, de tőle jobbra a kesztyűtartó sem záródik nehezebben, mint bármelyik mai autóé.

Balesetvédelmi szempontból a szarvas a legnagyobb hülyeség, de hiába, ettől lesz igazi a veterán Volga. A járókelők nyilván ezt bámulják a legjobban, és jobb is, ha nem gondolnak bele, milyen rettenetes sérüléseket okozhat, ha akár öttel is nekik ugrik. A nagy, acél motorháztető-díszek egyébként is rég lecsengtek már Amerikában. Épp amikor a Volga M21 nagyjából elindult, 1958-ban már alig volt ilyesmi az amerikai autókon.

< >

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk

Durrdefekt 180-nál, 30 millióval
  • Tesztek

Durrdefekt 180-nál, 30 millióvalTeszt: Denza Z9

Benzinnel és árammal is eszelős, de a veretésnél még jobban ért az erőből parkolás művészetéhez.

április 14., 18:22
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
  • Hírek

Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát

A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.

április 14., 11:43
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
  • Hírek

A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)

Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.

április 14., 14:53
Az F1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj legnagyobb kérdései

Minden okunk megvan azt remélni, hogy a 2025-ös futam is emlékezetesen alakul Dzsiddában.

tegnap, 17:22
Vitatható tábla miatt parkolt tilosban, mégis megbüntették!
  • Közélet

Vitatható tábla miatt parkolt tilosban, mégis megbüntették!

Hibát hibára halmozni csak a hatóságnak szabad, az autós örüljön, ha nem kell fizetnie? Azért ennél kicsit többet várnánk egy jogállamban.

április 15., 06:05
Hamarosan érkezik az MG új modellje
  • Hírek

Hamarosan érkezik az MG új modellje

A Cyber X nevű modellt a Sanghaji Autószalonon mutatják be.

április 14., 13:41
Rárombolt a koncra a Volkswagen-leány
  • Hírek

Rárombolt a koncra a Volkswagen-leány

A Scaniához kerül a Northvolt egy része.

április 15., 06:05
1,6 millió kilométert tekert a Toyotájába. Kétszer
  • Hírek

1,6 millió kilométert tekert a Toyotájába. Kétszer

A Louisiana államban élő férfi rengeteget vezet, és érthető módon elégedett a Toyotákkal.

április 15., 06:05
5 év alatt 900 összeszerelt motort loptak el a Kia gyárából
  • Hírek

5 év alatt 900 összeszerelt motort loptak el a Kia gyárából

Győr és Szentgotthárd feszülten figyel.

április 15., 09:19
Második legnépszerűbb autó a Tesla
  • Hírek

Második legnépszerűbb autó a Tesla

Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.

április 14., 08:49
Több baleset is nehezíti a közlekedést kedd reggel, az M4-es autóút, az M0-s és három főútvonal is érintett
  • Hírek

Több baleset is nehezíti a közlekedést kedd reggel, az M4-es autóút, az M0-s és három főútvonal is érintett

Különösen a tehergépkocsikra jár rá a rúd ma reggel.

április 15., 07:08
44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett
  • Hírek

44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett

A probléma digitális műszeregységgel kapcsolatos.

április 13., 07:07
Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban
  • Hírek

Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban

Nem alakul valami fényesen az átállás az elektromos kisáruszállítók használatára az Egyesült Államokban.

április 14., 11:07
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
  • Hírek

Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni

Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.

április 14., 10:04
Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán
  • Hírek

Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán

Ezúttal a Goldman Sachs készült el a saját előrejelzésével, ami 2000 és 4000 dollár közötti drágulást feltételez.

április 13., 07:01
Lezárult a 24 órás speedmaraton, közzé tette az eredményeket a rendőrség
  • Hírek

Lezárult a 24 órás speedmaraton, közzé tette az eredményeket a rendőrség

A kezdeményezés keretein belül a rendőrség 1300 helyszínen mérte az autósok sebességét.

április 15., 10:28
Két modelljét is kinyírja a Mercedes
  • Hírek

Két modelljét is kinyírja a Mercedes

Testvérmodellekről van szó: a T osztály és a Citan is megy a levesbe.

április 15., 11:26
10 sportautó, amit neked kell befejezned
  • Vélemény

10 sportautó, amit neked kell befejezned

Karottával összegyűjtöttük azokat az autókat, amikből szimpatikus költségvetés birtokában ütőképes sportautót lehet faragni.

április 13., 09:35
Hathengeres röfröfröf
  • Tesztek

Hathengeres röfröfröfTeszt: BMW 540d xDrive Touring

Édes kilók, luxusháj, disznómód megy a háromliteres dízel kombi.

április 13., 15:08
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
  • Hírek

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik

Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.

április 13., 18:58
Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba
  • Közélet

Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba

Ha úgy érzed a vétel előtti átnézés során, hogy valami nem jó az autón, hagyd ott, keress másikat! A szavatosság ilyen helyzetben egyáltalán nem véd.

április 14., 06:08
12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher
  • Hírek

12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher

Egy jó ügyet támogat.

április 13., 12:54
F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény
  • Hírek

F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény

Erre jutottak a sportág motorgyártói egy nagyszabású megbeszélés során.

április 13., 11:34
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
  • Hírek

Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió

Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.

április 14., 06:10
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
  • Hírek

Villanyautó-kockázat: kimatekozták

Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.

április 14., 07:45
Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform
  • Hírek

Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform

A tavasz általában az útfelújítások és karbantartási munkák időszaka. Ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az M1-esen haladó sofőrök.

április 13., 12:07
Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)
  • Olajdoktor

Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)

Afrikában egyáltalán nem árulnak olyan olajat, ami nekem kéne. Ilyenkor mi van?

április 13., 16:32
Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli
  • Hírek

Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli

Az Egyesült Államok vezetősége szeretné a fejlesztést, de nem nézi jó szemmel a kínai tulajdonrészt.

április 14., 06:09
Suzuki eVitara menetpróba
  • Tesztek

Suzuki eVitara menetpróba

április 14., 12:16
Suzuki eVitara menetpróba (hivatalos)
  • Tesztek

Suzuki eVitara menetpróba (hivatalos)

április 14., 12:21