



Az első gyári Honda supermoto
Egy nappal azelőtt, hogy az INTERMOT-on mindenki szembesülhetett a 2005-ös motorújdonságokkal, a Honda az újságírók népes hada előtt leleplezte saját kollekcióját. A kifutón gyönyörű lányok, táncosok és manökenek felvezetésével érkeztek modern szabásvonalú idomaikkal és a legújabb elvárásoknak megfelelő műszaki töltettel a Honda motorkerékpárok.



Dugó ellen, vény nélkül
Apám azzal az ígérettel tartott évekig rabságban, hogy csak dolgozzak szorgalmasan a barackosban meg a szőlőben, meglesz a jutalma: robogót vesz nekem. Tízéves koromban még elhittem, három évvel később már követelőztem, utána meg látványosan küzdöttem a jogsimért. Hiába tettem-vettem a beketfai faluvég százötven fája között, a kismotor csak nem jött össze.





A perkettes
Robi, akit a Gaia a magyar motor révén ismerünk, - és aki egyike volt a háromfős Gaia csapatnak, akik végigvitték a magyar motort a kunmadarasi 24 órás versenyen - benzinszagúan érkezett. Ezúttal nem a sárga sárkánnyal látogatott meg minket, hanem egy fél évszázados német motorral, egy BMW R51/2-vel.
