Presztízs nincs, de használható

Volkswagen Passat „Hycomat”

2010.03.27. 06:13
Akondropláziával, magyarul aránytalan törpenövéssel született? Jött mellé egy gerincszűkület, ami a lábai részleges bénulásával jár? Meglepő, de autózni attól még tökéletesen lehet, akár egy Malacorrú Facelift Passattal is.

A formájára most akkor mit mondjak? A malacorrú Passat faceliftje, az első elem erősen rozsdásodik, ugyanakkor Erdélyben voltak vele, ezért ilyen retkes az autó. A jobb oldali ajtó azért lett Mr. Bean-zöld, mert Péter megunta, hogy a kilincsek minduntalan szétesnek, akárcsak a II-es Golfban, és inkább cserélte az egész ajtót, olyan színűre, amilyet szerezni tudott. A Vodafonnak dolgozik, számlakönyveket digitalizál és kicsit előkönyvel a könyvelőknek. Emellett grafológus, de hiába csillan fel a szemem, hogy akkor ezek szerint ő vizsgálja, pszichopaták-e a vodás operátorok: grafológusi munkára sajnos nagyon kevés az igény. Szabadidejében pedig fest, és bár nem mondja, de nyilván egyfolytában az autós szakirodalmat bújja, mert időnként egészen vicinális részterületeken árul el figyelemre méltó tájékozottságot.

– Volt kispolskim, magasított pedálokkal, na az elég szigorú volt. – kezdi Péter az autói felsorolását. A lába már akkoriban se működött a legjobban, ezért megtanult kuplung nélkül váltani, természetesen egyestől fölfelé. A Kispók ráadásul komoly tuningot is kapott, volt benne Gaál vezérműtengely és polírozott szívócsövek, harmadikban vitte a kilót. A Hajógyári-sziget parkolójában beszéltük meg a találkozót, az apropót Péter emailje adta: szívesen kipróbálná a Cougaromat, cserébe felajánlja Passat B4 1994 két literes benzines motorral, automata váltóval. Ahogy begurulok, már látom, hogy Péter igazából passzív tesztre gondolt, amikor azt mondta, kipróbálná a Cougart: a Passat ha nem is látványosan, de elég gyökeresen át van alakítva, hogy vezetni tudja.

– Hogy milyen átalakítást alkalmaznak, az attól függ, kinek mi baja. Én mondjuk kicsi vagyok, ezért alapban le kell vágni az ülőlapból, különben nem tudnék normálisan ülni.

A malacorrú facelift 500 ezer forintba került, az átalakítások költségét már nem lehet ennyire egyértelműen meghatározni. A kormány úgy néz ki, mintha csontra ki lenne húzva, de csak le van döntve. Természetesen 30 centis a sportkormány, kisebbet még sose láttam – könnyebb átfogni, és ha valaki ennyire közel ül, annak úgyis többet árt, mint használ a légzsák. A szervó tehát létszükséglet, korábban az egyik II-es Golfjába is szereltetett szervót, érdekes módon ugyanúgy 40 ezerért, mint annak idején én az enyémbe , a faluszélen. A kézi gáz ezzel a váltókarral már szerepelt Péter előző II-es Golfjában, és már akkor nagyon drága volt: 130 ezer forint. Ebbe a Passatba pedig egy vezérműszíjcserével együtt rakták át 40-ért. A B4-es Passat egy év tapasztalatai alapján jó autónak tűnik, ráadásul nagyon olcsó hozzá az alkatrész, nagyjából II-es Golf árban van szinte minden.

– Ez egy éve az enyém, előtte II-es Golfjaim voltak. Az egyikben még a pedálok voltak meghosszabbítva, azt a bátyám csinálta, de sok gerincműtétem volt, és a lábmunka nagyon megterheli a gerincet. A másik még hosszabbított pedálokkal. A gerincműtétek miatt viszont egyre fontosabb lett, hogy ne terheljem meg a gerincem, márpedig a pedálok nyomkodása épp abba az irányba hat.

Négypontos raliöv szinte létszükséglet, mert gyűlöli a hagyományos, három pontos automatát, ami egy kicsi, ráadásul rossz lábú embert pont a legrosszabb módon feszít ki. A négypontos öv hátsó bekötési pontokra csatlakozik úgy, hogy a hátsó övek is megmaradtak, bár Péter mögé hátra úgyse ül senki. A Mozgássérültek Egyesületénél még mindig csodálkoznak, ha valaki raliövet rendel, pedig a hárompontos automata öveket nagyon nem a mozgássérülteknek találták ki, „megránt, kifeszít, és távolabb vagyok a kormánytól, utána meg elenged. Lehet persze, hogy kicsit nagy gázzal közlekedek.”

– Hány ilyen átalakított autó lehet az országban?

– Szerintem elég sok, de van abból a régebbi típusú borzalomból is, tudod, amikor egy motoros gázmarkolattal húzzák a gázt. (Érdekes módon a Totalcarban korábban bemutatott mozgássérültre alakított BMW-ben is ilyen volt) A Hycomatban is előfordult a gázmarkolatos megoldás, ha két lábat kellett kiváltani, egyébként a kormányváltó érzékelte, ha a vezető megmozdítja, és kiemelte a kuplungot, hogy a kar elengedése után lassan zárja vissza (hasonló elven működött a Twingo Easy is). De a gázmarkolatos megoldás borzalmasan kényelmetlen, folyamatosan kell húzni, ez a kar viszont úgy van beállítva, hogy nagyon könnyű akár két kézzel is kormányozni.

Azon gondolkozom, melyik kombájnban, vagy dömperben is volt hasonló kézi gáz, de úgy látszik, Pétert kevésbé érdeklik a haszonjárművek. Nagyon lehet ám küldeni vele, mondja, majd ábrándosan hozzáteszi: picit olyan, mint a raliban a szekvenciális váltó.

Bölcs megfontolás után úgy döntök, nem kell nekem teljes egészében kipróbálnom ezt az autót, bőven elég, ha csak a gázkart tesztelgetem, miközben Péter vezet. Nem is rossz, de legalábbis ezerszer jobb, mint a már említett, régi vágású gázmarkolatos megoldás. Egyenesen zseniális egyszerre kiváltani gázt és féket; könnyen adagolható és átlátható: magam felé gáz, előrenyomva fék. Ez így már tényleg fejlődés – vezettem én Velorexet, ami ezernyi szempontból hordozott életveszélyt, és még négy ép végtag birtokában is az istenkísértés a kezelése. Ezzel a rendszerrel bárkit azonnal kiengednék a forgalomba, bár Péter elképzelését, mely szerint kéne neki egyszer valami jó kis hátsókerekes autó télire, nem okvetlenül támogatom. Igaz, inkább csak megszokásból – valahogy megszoktam, hogy az autókat alapvetően két kézzel és két lábbal vezetik, de Alex Zanardi óta nem sok értelme van az ilyen előítéleteknek. Ha jó a rendszer, kizárólag a pilóta agyán múlik, hogyan vezet.

Miután a Passatról végképp nem volt mit beszélni, átültünk a Cougarba, magunkra csattogtattuk a medenceöveket, és vittem Pétert egy kört Szentendréig meg vissza. Közben megbeszéltük, hogy a Vanishing Pointon kívül melyik filmben van még jó sok pörgetett V8-as motorhang, Péter a Gengszterek sofőrjére esküszik, meg még egy csomó filmre, amiket sajnos elfelejtettem. Aztán visszamegyünk a Hajógyári-szigetre, megnézzük a tűzoltókat, akik Ifás vegyi katasztrófát szimulálnak és beszélgetünk egy kicsit két tűzoltóval, akiken épp nincs vegyvédelmi ruha. Hát igen, bólogatok a saabos tűzoltónak, a 9000-es Turbo tényleg nagyszerű dolog, Péter pedig álszentül együttérző pillantással megkérdezi tőle, nem kellemetlen-e, hogy mindenki az A-Vectra alkatrészek árfolyama után érdeklődik. Örömmel látom, hogy nem kell félteni a srácot, aki egy kicsit röfögteti még a Cougart, majd megyünk mindnyájan a dolgunkra.