Legyőzhetetlen Röncsim

Lehetetlen felborítani a kanyarokban (iszonyatosan dől)az alacsony súlypontjának és torziós rugóinak köszönhetően. Kiválóan lehet ijesztgetni a hozzá nem értő, tájékozatlan utasokat.

Ha minden igaz, megvan a veteránozás tökéletes receptje. Merthogy voltam én már a weissenkircheni veteránautó hegyi felfutón az Alfa Giuliámmal, állólámpás Mercivel többször, harminconsok éves Kawasakival is jó párszor, sőt, egyszer még az Autobianchi Bianchinával is két évvel ezelőtt, de a mostani út tényleg mindent vitt.

Idén nem is készültem rá, hogy kimegyek, halálos iramú spórolásban vagyunk, részben, mert készülünk a Nagy Római Nyári Utazásra a Bianchival, ami egyébként már megtette első rövid próbaútjait az összerakás után, egyszer egy Solymár-Pilisvörösvár-Csobánka-Szentendre út formájában, egyszer pedig a zsámbéki Driving Campbe, ahol – nyilván valami tévedés folytán – engem is felkértek előadni a HVG cégautós konferenciáján. De a Bianchi még messze van az elvárt szinttől: három helyen dől belőle az olaj, hülyéskedik a váltója és az elektromossága még mindig pokolian pocsék. Kimegyek vele szombaton a pályanapra, csak hogy még pár dolog előbukkanjon, aztán kiveszem megint a motort.

A másik ok a spórolásra: még az év elején eldöntöttem, a 12 éve lassan szivárgó Puch-restaurálásomat kicsit begyorsítom, ezért eladtam a Yamaha XJ900-ast, és annak az árát Steyr-alkatrészekbe szándékozom fektetni, még mielőtt minden speciális, megmaradt ős-Puch cucc elfogy a piacról. És ez folyamatosan történik, a szemem láttára tűnnek el aranyat érő spéci alkatrészek.

Hajnali öt, Dunaszerdahely, indul a Team Szabó

Így hát derült égből villámcsapásként ért Szabó Gyurka barátom március végi telefonja – „kijössz-e a Transittal és velem szervizcsapatnak Weissenkirchenbe idén?”

Javában zajlik a Totalcar V. Pályanapja a Hungaroringen, mi reggel héttől kint vagyunk, de még mindig nem késő elindulni. Érdemes, mert érdekes, változatos programok várnak mindenkit. Ha a pályázásról le is maradtál, akkor se hagyd ki az év legnagyobb autós buliját.

Pere Laci ismét jelentkezik Indiából, ezúttal a technika csodáiba avat be minket. A sztorihoz hozzátartozik, hogy komoly problémát okozott, sőt, egyenesen katasztrófával ért fel a tény, hogy az ezeddig remekül teljesítő Volvo Penta-motor (amellyel szivattyúztak) hirtelen elhalálozott, a pótalkatrészek pedig hetek/hónapok múlva kerülnek elő, ami Indiában még mindig egy szoros határidő. Isteni szerencse, hogy a közelben találtak egy rom kotróhajót, amelyből Lászlóék újrahasznosították az ún. taknyolás-tákolás segítségével a motort. - a szerk. megj.

Hosszú hétvégés kirándulásunkat ott hagytuk el, hogy János várából továbbindultunk. Már cseh területen jártunk, Morvaország déli csücskében, ahol kis túlzással minden sarki kisboltot egy gótikus várban rendeztek be. Mi ezekből nagyjából hasraütés-szerűen a Pavlov melletti Leányvárat választottuk ki, leginkább a Leánydombról látható panoráma miatt.

5. Leányvár

Hol: Pavlov, Csehország
Megnéztük: részben
Mikor: pénteken, odafelé
Tetszett: a környék nagyon, a várat még nem tudjuk

A Leányvár a hasonló nevű domb tetején fekszik, 428 méter magasságban, az ezerkétszázas évek óta. Persze ez csak annyiban igaz, hogy azóta áll itt folyton valami, amit aktuálisan mindig Leányvárnak (vagy a kor divatjából fakadóan épp Maidenburgnak) neveznek. Ez ugyanis az egyik legszerencsétlenebb cseh vár, folyton összedől, leég, esetleg leég, összedől, aztán süllyed el.

Leányvár a pavlovi temető mellől

Látszik, az adrenalin a fülén csöpög a mexikóinak, szaporán veszi a levegőt, fejben rendesen rákészül a versenyre, még keresztet is vet. Egy kis burouttal bemelegíti a gumikat a jobb tapadás érdekében. És beáll egy Porsche 911 Turbo mellé versenyezni. Röhögsz? Ne tedd.

Senor Chavez egy Chihuahua-i versenypályán verte el csúnyán az ellenfelét, a napokban több helyen is feltűnt a videó. Az emberek imádják a videót, minden részletét elemezgetik. Voltak, akik megfejtették, milyen videó fut a kocsi képernyőjén, sőt több vicces megjegyzést is fűztek a mexikói úriember teljesítményéhez:

Egyelőre ez volt az utolsó parkoló Parkoló Parádé, a negyedik. Szeptemberig most nem lesz ilyesmi a Hungexpón, de nem baj, jön majd az ősz. Ha szeretnél velünk találkozni, a következő ajánlatunk a Totalcar Pályanap a Hungaroringen, most szombaton. Oda is ingyen bejöhetsz.

Most csak 550 autó jött el

Az első nagy kérdés, hogy egyáltalán nevezhető-e kis gyökérnek egy 14 éves gyerek, vagy ahhoz még túl fiatal? A második kérdés még inkább morális, hiszen némi szerencse is kellett ahhoz, hogy az egyik szülő - aki végül megállította az ámokfutást - ne okozzon maradandó sérülést, netán halált a nagyapja lenyúlt Hyundai-jával száguldozó hülyegyereknek. Az önbíráskodás amúgy is nagy divat manapság és nem okvetlenül támogatandó, de van itt egy nagy DE:

Történetesen az, hogy ha én lennék az egyik szülő, akinek a gyerekét a játszótéren többször keresztülszáguldva életveszélybe sodorja egy környéken száguldozó barom (akiről nyilván nem tudni, hogy nem egy beszívott bűnöző-e), és ha történetesen ott parkolna a bazinagy, kiemelt, alvázas pickupom, akkor sanszos, hogy nem sokat gondolkodnék én sem a jogkövető magatartáson. Persze, elítélendő, naná, sőt: nem szabad. De ott és akkor én bizony kurvára megértettem Bryson Rowleyt, aki amikor látta, hogy ismét a park felé fordul a fehér kocsi, nem szarozott sokat és a típusnévhez hűen (RAM) intézte el a dolgot.

A kis hülyének még talán jobb is így, a rendőrök sem lettek volna finomabbak, miután nem állt meg nekik, ráadásul egy másik hírforrás szerint fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg őket. Kevesebbért is lőttek már agyon embert.

És itt van maga a megállítás módja. Valamint egy rendezői változat. Kicsit sok volt a GTA, öcsi.

A múltkori Dacia-túra meglepően érdekes volt. Bónuszként itt egy videó, hogyan teszteli robotokkal az ajtók működését. Ilyesmi volt az Ikeában is, székekkel, ezek szerint az autókat is így tesztelik. Egyébként tíz hét alatt százezerszer nyitják-csukják a vezető ajtaját, az utasét 75 ezerszer, a csomagtartóét 30 ezerszer. Optimista módon a motorházfedélnek csak háromezret kell kibírnia.

Az útról nem jöttem haza vásárfia nélkül. A hiénáknak természetesen van egy pendrive is, a franc tudja, hány gigás, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy daciás szalagon lóg. Kaptunk még egy ős-(ur-)Logan modellt is, klasszikus Logan-piros színben. Az ajándékcsomagot egy kézzel faragott, erdélyi fakanál koronázza meg. (Bár én az ilyen kézzel faragott dumától nem szoktam elájulni, mivel szerintem lábbal, netán füllel sokkal nehezebb faragni, hogy a francba ne a kezükkel faragnák azt a kanalat?!)

Suzi a tekergő(nek való)

Az ezer köbcenti elképzelhetetlenül kevés. Kevés a közúton való haladáshoz. A 70 km/h haladás a maximálisan megfelelő ennek a motornak, fölötte már annyira pörög, hogy fájdalmas hallgatni. Természetesen nem tudni mennyi az a sok, mert műszerekből nem adnak szinte semmit.

Épp Göbivel ültünk az irodámban, amikor Marci hívott, aki a Velvetnél dolgozik. Autót akart venni, mert a biztosító kifizette a korábban elpusztult Zastava (Yugo) árát. Elmeséltem, hogy nem olyan rég vettem egy Bogarat, és hogy volt egy példány, amit megnéztem ugyan, de hosszas tanakodás után nem azt vettem meg. Ismertettem a hibákat, azt is, hogy én miért nem vettem meg, és a kikiáltási árat. Ez sok volt. Na nem az autóhoz képest, hanem a pénztárcájához képest. Hogyan lehetne lejjebb menni? Neki maximum 140-150 ezre van a vásárlásra, ennyiért biztosan nem fogják odaadni a gyári színű, egy év vizsgás autót. Azonnal megszületett fejemben a TERV. És mivel velem szemben ült a bogarazás helyi istene, megkérdeztem, mit szól hozzá.

Sajnos az eredmény nem versenypályán született. Illetve ahogy vesszük, hiszen egy gokart pálya előterében sikerült elérni, az meg már versenypálya, nem? Istenem, ez milyen csodásan hangzik: Michelisz és Wéber mögött a harmadik legjobb eredménnyel állhatott a budapesti versenypályán dobogóra Sipos. Kár, hogy a szenzációhajhászásnak is vannak határai.

Az egyetemisták két csoportban vetélkedtek

Ha viszont a tényekhez ragaszkodunk, az történt, hogy a Burn szervezett egyetemistáknak egy versenyt, ennek a döntőjére hívtak meg minket. A versenyt egy Batak nevű gép segítségével vívták, ami annyira gonosz, mint amennyire ártatlannak tűnik. Egy csövekből összehegesztett szerkezet, rajta kijelző, meg pár világító gomb. Működés közben már izgalmasabbnak tűnik, de addig, amíg az ember maga nem szabadulhat rá, el sem tudja képzelni, hogy ez a primitív szerkezet képes időt és teret görbíteni. Amikor nem az egyetemisták kapkodtak a felvillanó fények felé, az újságírók kezdhettek beszpídezett pókként kalimpálni, természetesen ki kellett próbálnom, még ha a csúfos beégés veszélye is fenyegetett.

Alapvetően ez egy autós blog, de ha valaki gépi hajtás nélkül megy igazán keményet, akkor helye van, kijár a tisztelet. Ezen a videón Danny Hart, a huszonhárom éves downhill-ikon mutatja meg, hogy milyen az, amikor versenyre készül. Igen, ez csak egy edzőkör, de már a pálya elején többször megerőszakolja a fizikát, és három perc után már alig hisszük el, hogy nem gyorsított felvételt nézünk.

Ehhez persze rendes gép kell, a Giant csak a legjobb versenyzőinek adja ki Glory prototípusát. Nem lehet róla sokat tudni, annyi biztos, hogy nem 26, hanem 27,5 colos kereken gördül, és minimum húsz centi rugóútja van. Versenytechnika, méregdrága alkatrészekből építve, és szinte biztos, hogy könnyebb 16 kilónál. Hiába csak lefelé gurulnak, ez is versenysport, az irányítást, és kigyorsítást megkönnyíti a könnyű bringa. Például titánrugó került a rugóstagra: az ára akár a hatszorosa is lehet - akár hatvanezer forint - az acél megfelelőjének, viszont a súlya kevesebb, mint a fele.

A dédapjuk kovácsként lovakat patkolt műhelyében, Hans-Jürgen és Christian egy sok millió eurós vállalat fejei, 170 alkalmazottal. Abték érdekes család, a hétvégi DTM-futamon lesz alkalmam közelről megismerni őket. A lovaskocsik alkonyán jó ütemérzékkel váltottak autóra, ma övék Európa egyik legtekintélyesebb tuningműhelye, és van egy egész sikeres autóverseny-csapatuk. A családi cég idén 118 éves, amiből az első 115-öt sikerült szépen belezsúfolni egyetlen kiadványba. Óriási képekkel, angol kísérőszöveggel. Tökéletes autós ínyencség, jól mutat bármely polcon. Mondjuk a tiéden, ha jól tippelsz.

Kemény kötés, díszdoboz – mi kell még?

Mai adásunk rendhagyó lett. Két sárga autó, két hathengeres motor, hátsókerékhajtás és karizma. Reméljük, tetszett.

Üdvözlök mindenkit Indiából. Kicsit megkésve ugyan, de jelentkezem e rövid, második résszel. Kérem, mielőtt még elhamarkodottan kommentelni kezdene, olvassa el ezt a pár sort és/vagy nézze meg sorozatunk első részét.

Ők a kétkezi munkások egy építkezésen. Falusi, egyszerű emberek. Egy nagyon érdekes dologra eszméltem hamar rá: az iroda állandóan tárva-nyitva. Pénz hever az asztalon, sokszor a heti fizetésük nagyságrendjében. A táskámat rendre elhagyom valahol a site-on. A zsebei nyitva, pénz, fényképezőgép, tablet benne. Telefonok, laptopok, drága műszerek, üzemanyag, szerszámok, minden mennyiségben hevernek mindenhol. Soha semmi sem tűnt még el. Többször előfordult, hogy a pénztárcaként használt nejlonzacskómat loholva hozták utánam. Kéthavi fizetesük volt benne. Hihetetlen, de itt nem lopják ki az ember szemét.

Ja, még valami. Itt a fehéret tisztelik, de csak formálisan. Minden fehér egy pöcs, gondolják magukban. Hónapokban mérik azt az időt, amire tényleg elfogadják az embert vezetőként. És igen, néha én is rekedtre üvöltöm magam. A csapat fele muszlim. A többiek nem, de munkában nem éreztem még piaszagot soha. Reggel hatkor mindegyikük megjelenik az építkezésen. És a rosszkedv szinte ismeretlen fogalom errefelé.

Most tényleg, mennyire kell agyatlannak lenni ahhoz, hogy egy utasokkal tömött busszal belehajtson valaki egy csőtörés miatt az aszfaltból feltörő szökőkútba? Még ha csak szimpla csapvíz lőtt volna fel 20 méter magasba, sem próbál meg épeszű ember áthajtani a vízsugár felett. De itt tűzforró víz spriccelt több emeletnyi magasságba.

A siberiantimes.com szerint 13 ember szenvedett égési sérülést, többen közülük életveszélyes állapotban vannak. Meglehetősen nagy ár ez pusztán azért, mert a sofőr egy igazi „majdénjobbantudomazt” barom. Hiába látta a gejzírt, hiába mutogattak, ordítottak neki, hogy ne hajtson bele a vízbe, ő nem hallgatott senkire. Gyakorlatilag guruló kuktává alakította a buszát pár másodperc alatt. A szomszédos kávézó tulajdonosa szerint, aki a helyszínen nyújtott elsősegélyt a sérülteknek, az emberek leginkább a lábukon szenvedtek sérüléseket, az egyik gyereknek húsig forrázta a bőrét a forró víz. 

A legjobb kisautó!

Soha nem hagyott cserben! Voltam vele Monte Carlo-ban, Olaszországban is többször. Meg lehetett tanulni rajta, hogyan kell kicsi és lassú autóval sportosan vezetni.

Van isten, a hátsó gumik csak az Akropolisz Rali utolsó szakaszán lehelték magukból ki az utolsó szisszenetet. Persze, nem versenyezni voltunk ott, nem is jártuk be az egész útvonalat, csak két, nagyjából 15-15 kilométeres részt, de most már azért van némi fogalmam arról, miért hívták a régi ralipilóták ezt gyilkos futamnak. Kőgörgeteg kőgörgeteget követ, mély árkok, vízmosások szabdalják a kemény, egyenetlen, döngölt földfelületet, nem keréknek, pláne nem fúvott gumiabroncsnak való vidék ez. Erről egyébként - mint már említettem - maguk a Bridgestone Duellerek is beszámoltak a maguk nyelvén.

Nem akarom húzni az időt: a Toyota alánk tette a RAV4-eket, aztán azt mondták a szervezők - hajrá! Mi meg hajráztunk. Nem kicsit. Sajnos a kavicsok (pontosabban kövek és kisebb sziklák) záporozása a RAV4-es alján minden más zajt elnyom (meg ez az autó amúgy is zavaróan csendes mechanikailag), de a helyből a hátsó kerekeknek is nyomatékot adó összkerékhajtás, valamint a középtájon már egészséges erővel az igának feszülő motor megágyazott egy jó kis autózásnak. Az útminőség tényleg varázslatosan pocsék volt, többször is arra gondoltam, jobb lenne tán a susnyában folytatni, a kameramann (aki mellesleg a Toyota PR-főnöke is volt egy személyben) pedig minden erejét latba vetve se tudta eljátszani a stabilizált állvány szerepét, de kis hevenyészett videónk alapján valamit talán átélnek abból, mit kapott tőlünk a Toyota. Érdekes, egy koppanást nem hallottunk a túra végén a futóműből, egy fokot nem állt jobbra vagy balra a kormány, csak a műanyag alsó védőburkolatot sikerült megtépáznunk. És korántsem mi voltunk az első meghívott csoport, az autókat viszont nem cserélték.

Az ember, aki felállt és eldöntötte, hogy nem adja fel. Valahányszor visszagondolok személyes találkozónkra, mindannyiszor eszembe jut, hogy mennyire határozott volt minden gesztusa, mozdulata és milyen egyértelműen mutatta, hogy nem kér sajnálatot, sőt, gyűlöli. Nagyon megkedveltem akkor és azóta is hihetetlenül tisztelem.

És ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.

Bármi kérdésed van a Totalcar-Hungaroring 5. pályanapjával kapcsolatban, azt tedd fel itt bátran!