Majdnem háromezer kilométer út, majdnem háromezer milliárdért. Mikor? Legkésőbb 2027-ben.

Mai cikkünk blogposztja.

Próbálták és próbálják majd százan átlépni, talán a stopper is mást mutat majd néhanapján, de ha a kialszanak majd a lámpák és elkezdődik a film, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem a nézőtéren ülünk majd.
Mert a 911-es nem vetít, a 911-essel mi vagyunk a szereplők. Tökéletes.

Mai cikkünk blogposztja.

Lejtőn megállni, úgy hagyni az autót - a tapasztalat azt mutatja, hogy ezt azért tényleg szinte mindenki tudja, a múltkori, rögzítőfékes videónk tehát már-már trivialitásnak volt mondható. Ez alkalommal érzékenyebb témát veszünk elő - olyan témakört, amiben láthatóan ólomlábbal lépdel a legtöbb gyakorlatlan vezető.

Induljunk el hegynek felfelé. Induljunk el úgy, hogy az idióta, agresszív barom két cetire ráállt kocsink farára, és látjuk az ábrázatán, hogy egy karc nem sok, de csak ha ennyit ejtünk a csillogó fekete autóorron, a mi sajátunk egy perccel később garantáltan lapos lesz. Ilyenkor jön a stressz, az izzadás, a lefulladás. Rosszabb esetben a karcos autóorr, no meg a lapos saját. Tanuljunk meg inkább elindulni, nem olyan nehéz. Itt van, hogyan.

A hagyomány addig hagyomány, amíg rendszeresen - és kitartóan - művelik. Éppen ezért az idei év sem múlhat el a saját kis jól bejáratott, pihentető, olykor zsírban tocsogó és esőáztatta, de mindenképpen jókedélyű kis összejövetelünk nélkül.

Bár a kis jelző a tavalyi találkozóra már talán nem is volt jellemző, olyan meglpő mennyiségű autó és motor gyűlt össze. Igaz, ez magával hozta a helyenként kontrollálatlan tömeget és a szomszédok morgását, de sajnos az ilyenkor elkerülhetetlen apróbb nemszeretlek-helyzeteket és a helyenkénti túlvállalást, melynek sosincs jó vége.

Szó sincs arról, hogy nem éreztük volna jól magunkat, de a beszélgetésekben túl sokszor felmerült a néhai első találkozó hangulata. A nyugalom, pihenés, kellemes beszélgetések, mindenféle üvöltő zene és folyamatos rohangálás nélkül. Persze, felnőttünk, kiteljesedtünk egy kicsit, de ki ne szeretne közülünk legalább egy kis időre megpihenni, megállni egy percre?

Nem, nem arról van szó, hogy megtörjük a lendületet, hiszen tudjuk jól, hogy az ország legolvasotabb autós blogja nem lenne az, ami, ha nem állna mögötte az egyre több és több olvasót magára gombolyító kemény mag és persze azok is, akik csak benéztek, aztán valahogy ittragadtak. Ha nem jól csinálnánk. Tény, hogy néha kicsit megbotránkoztató, olykor tán nem is vicces, de a miénk. Közösen.

Ezért nem féltünk idén sutba dobni a Budapest-központúságot és elvinni a találkozót - ezt az egyre hízó gyermeket - jó messzire. Talán azért is, mert jól esne tényleg szusszanni egyet vidéken, nyugalomban, csendben, új barátokat szerezni, öreg cimborákkal újra leülni úgy, mint régen. 

Nosztalgiázzunk és pihenjünk. Irány Perkupa és a Fenyő vendégház.

Nagyobb térképre váltás

Alig pár ház, erdő, friss levegő és csend, remek kis helyszín, jó kis túra autósnak-motorosnak egyaránt. Szombat reggeltől vasárnapig.

Nem hajtunk fel szponzort, nem bérelünk repteret vagy puccos placcot, nem üvölt a bunkó zene és nincs a programon gumifüstölés, csöccsel szélvédőmosás, sőt, tombola sem. Illetve program sincs. Aki volt már Belsőség-találkozón, az tudja, hogy jól megvoltunk eddig is nélküle.

Ellenben hozott anyagból sütünk valami eszméletlen finomat tárcsán és tűzön, focizunk egy jót az udvaron, vagy csak leülünk egy hideg sörrel Forma-1-et nézni és zenélni egyet.

Nincsenek megkötések, csak arra kell figyelnünk, hogy mindenkinek legyen helye ha netán ott alszik. Egy ágy 2500 Ft/fő/éjszaka plusz az idegenforgalmi adó (tán 250 forint), de opcionális lehetőségből rengeteg akad, szállásadóink flexibilis és kedves emberek. A parkolás megoldott, a szórakozás garantált.

Egy hétvége a városon kívül. Nem árt az szerintünk senkinek. Mindenki azt hoz, akit akar, azzal érkezik, amivel akar, csak egyet ne felejtsen otthon: a jókedvét. Mi ott leszünk.

Kémet játszottunk a Mercedes fejlesztőközpontjában, de lebuktunk: összetörtük az álcázott prototípust.

Mai cikkünk blogposztja.

A sárvédők nem maradnak, a gyáriak kerülnek vissza

Ezt a autót a nagyon szép lakatosmunka és fényezés, valamint a Porsche fékrendszer és futómű miatt vettem meg. Úgy éreztem, hogy ebből lehet gyors bogarat csinálni, mert az alap, a futómű a fékekkel már megvan, innen könnyű építkezni. Motorom volt hozzá, valamint a torsen difis váltó is itt pislogott a garázs sarkában.

Az autón Porsche kerékagyak voltak, a hozzájuk tartozó úszónyerges fékekkel, amelyek egy 1985 tájékáról származó 944-es modellen voltak. A viszonylag nagy tárcsák és ATE nyergek egy 1200 kilogrammos, 150 lóerős autót a korabeli tesztek szerint jól lassítottak, nyilvánvaló, hogy a 900 kg-os, szintén 150 lóerős bogarat is megfogják majd. És tényleg: nagyon jól fogott, nem lehetett hasonlítani a bogár gyári fékrendszeréhez.

A szép az benne, hogy a féknyergek sem elöl, sem hátul nem adapterezéssel vagy bármilyen otthoni barkács megoldással kerültek fel, hanem az autó kapott elöl egy 944-es csonkállványt, hátul pedig tulajdonképpen egy komplett futóművet lengőkarostul. Így persze a felni lyukkör is Porsche 5x130-as lett és nagyon szép, gyárinak tűnt az egész. Semmi gány, csak egy gömbfejet kellett kicserélni és csak össze kellett csavarozni az egészet.

Nem gondolná az ember mennyire rokon egy bogár és egy 944-es

Egészen elégedett voltam pontosan addig a pillanatig, amíg egy barátom nem ajánlott egy komplett garnitúra Porsche féket kerékagyakkal. Ez azonban nem a korai úszónyerges 944-esé volt, hanem a későbbi 944 turbo és 944 S2 fékrendszere, amely körben négydugattyús brembo nyergekkel volt szerelve. Ez fékben olyan, mint borban egy villányi vörös: vannak vetélytársak, de jobb nem sok van nála. Mivel az első rugóláb már eleve fogadja a Porsche csonkállványt, hátul meg már minden elő van készítve ez csak egy napos szerelgetés és lesz egy körben 4 dugattyús brembo fékem Porsche felirattal. Ez utóbbi is számít, mert én nem tagadom, a 911-es bűvöletében élem a napjaimat. Biztos van gyorsabb és jobb autó is, mint a korai 911-esek, tudom, hogy még olajfolyás és megbízhatósági gondokkal is küzdött pár széria, de nekem ez nem számít. Ha számítana Toyota Corollát vennék, mert az állítólag jó.

Nekem egy lámpakeretes, fém lökhárítós 911-es a 70-es évek elejéről az álmaim netovábbja.

Belseje alakul, még kap két sportülést

El is mentem a fékekért, és ahogy léteznek kényszer vállalkozók, úgy kényszer alkudozók is, akik vágynak az árura, mint a drogra, de lapos a zsebük. Váltakozó szerencsével küzdöttünk, hosszasan alkudozva, végül enyém lett. Direkt nem írok számokat, mert egyrészt a feleségem is néha olvassa az írásaimat, másrészt pedig a számok semmitmondóak. Nyilván páran hülyének néznének miatta, én meg azokat nézem hülyének, akik például ékszerekért adnak pénzt, akármennyit.

Nálam volt a fék és megindult megint az önkéntes vesszőfutásom. Persze, minden egyszerű, odamegyek, felcsavarozom, lelégtelenítem, beállítom a futóművet és kész. A tárcsák nem nagyobbak, 298 mm, nem lehet baj. De lett. Ezek a féknyergek ugyanis nagyon nagyok. Azonnal látszott, hogy a 15”-os felni felejtős, esélytelen, valamint a 16”-os felniből is csak egy-kettő megy fel, mert vagy az ET-je nem megfelelő és kilóg majd a gyári sárvédő alól, vagy beleér belül valamibe, pl. a féknyeregbe vagy a rugóba, lengőkarba. Legyen 17”-os, mert az jól néz ki.

Vad keresgélés után nálam volt egy garnitúra Boxster felni, relatíve olcsón hozzájutottam, eredeti, nem replika felnikhez.

Próbálgatás, mérés, centizés, nem jó. Megint geometria problémák vannak, vagy idióta méretű gumit kell rátenni, amivel nem lehet közlekedni, vagy megint kilóg vagy beleér valahová. Gyorsan jött, gyorsan megy, eladtam. Minimálist buktam rajta, ez volt a tanulópénz.

Porsche Cup1 16"-os felniken gurul

Megint keresgélés és meglett a nagy ő. Ez egy 16”-os Porsche felni, Cup1-es, 911-esről való és nagyon ritka 70-es ET-jű, ez hátra nagyon szépen befér majd a gyári sárvédők alá. Ezek egyelőre még nincsenek az autón, csak a peremezett műanyag idomok, a gyáriak most vannak fényezőnél. Egyszerre nem tudok mindent csinálni, mert sem anyagi sem agyi kapacitásom nincs rá, a cél az, hogy a szerkesztőségi most mutasd meg autós vetélkedőre elkészüljek.

Akkor lesz az igazi fellépés, akkor már szépnek és erősnek kell lenni. Nem lesz mentség, nem lehet majd rossz fúvókázásra panaszkodni, nyerni kell, nincs mese. Ezek a malomkeréknyi féktárcsák kicsit növelik majd a forgó tömeget, de ennyi előnyt adhatok nekik. Legalább a negyedmérföld végén meg tudok majd állni.

Ha minden igaz, az énekesmadarak már kezdenek csiripelni, így nehezebb lesz visszaaludni, de a nyereményekért megéri. Ismétlésül: mindaz elvihető, ami a képen látható, Angélát kivéve. Vagyis, kézkrém, ajakír, alvómaszk, Bose füles.

Hát, ez volt itt az eredeti szöveg, de most nem rizikóznék, és ha történetesen a blog.hu megmakacsolná magát, akkor is élesítem ezt az elátkozott hiéna posztot. A nyereményeket pedig megtoldom egy pendrive-val, ami négy gigás. Rajta van a komplett i40 sajtóanyag.

A nyereménycsomag tehát azé, aki a jó választ elsőként bekommenteli, miután belépett az Indapass-ával.

A kérdés két részből áll, a koreai-norvég barátság jegyében.

Mit jelent koreai nyelven a hyundai szó? Továbbá: hány év a norvégok születéskor várható élettartama?

Eredményhirdetés szombaton, az nyer, aki egyetlen kommentbe beírja mind a kettőt.

A múlt heti elátkozott nem élesülő kérdésnek ismét nekifutunk ma, de úgy, hogy ne legyen belőle országos blamázs. Kedvezmény az olvasóknak, hogy a kérdés este kilenc körül fog élesülni, ha tehát nem megy automatikusan, akkor is kirakom kézi vezérléssel. Úgyhogy tessenek örülni, mert ilyen nem lesz gyakran, bár Winkler szerint most meg mindenki Balaton Soundon van, most ezért nem jó.

Nem lehet mindenkinek jó. Viszont engesztelésül hozzácsapok a nyereményhez egy pendrive-ot is, amúgy a többi nyeremény még egyszer:

- egy darab Neutrogena ajakír;

- egy darab Neutrogena kézkrém, amitől már a vikingek keze is babapopópuha volt;

- egy darab Hyundai gyártmányú alvómaszk, New thinking. New possibilities. felirattal, frottír belsővel;

- ja, és a Bose fülhallgatót majdnem elfelejtettem. Már nagyon útban van.

A múltkori éjszakai műszak kárpótlására is kitaláltunk valamit: aki hagyott nyomot maga mögött - mondjuk egy anyázó komment formájában - az néhány TC-s kegytárgyból álló ajándékcsomagot kap. Feltéve, hogy időnként nézi az Indapasshoz megadott emailjét, és válaszolt a Nyegleótól kapott üzenetre.

Vissza tehát a jelenbe: kilenc óra körül Hunyadi Hiéna 2.0 a Bose fülesért és a többi Hyundai ereklyéért.

Sokszor puffogtatott sztereotípia, ráadásul már nem is nagyon menő az ebben még anyag volt-frázis. Persze, minden bizonnyal. Volt. Azóta azonban sokat változott a világ, iszonyatosan megnőttek a vásárlói igények és jóval többet is autózunk. Ennélfogva az autó, mint termék iránt is teljesen más követelményeket támasztunk, mint a régi Mercedesek, Ladák, Skodák korában.

Azok az idők már elmúltak, ráadásul az aranyszabály ugyanúgy jellemző az autókra manapság is: amivel kellőképpen törődünk, az kibírja, amit hanyagolunk, az nem. Lehet, talán ennyire egyszerű a képlet.

Talán a modern kor autóinak nimbuszát teszi helyre László (aki egyébként villamos forgalmi mérnök) fotója, amit Szófiában készített egy taxiról, amelyhez szerencséje volt:

Szia!
Nem tudom, hogy érdekes-e kellően, de azért küldöm, mint perverzséget, ezt a modern autók alacsonyabb futásteljesítményét övező sztereotípiákat némileg eloszlató KIA fotót, amit a napokban csináltam Szófiában.

A kocsiban 820 ezer km van(!). A digitális óra működik, a kocsi állapota a futásteljesítménynek megfelelően leromlott, de megy, kivitt minket a reptérre. Vélhetően 2002-es.
Üdv
Laci

Kíváncsiak vagyunk, hogy ha egyszer, végre teljesen őszintén előjönne a farbával minden autótulajdonos, akik újabb autóval közlekednek és bevallanák, mennyit költöttek rájuk és milyen körülmények között használták őket, vajon kiderülne-e, hogy a mai autók legalább olyan megbízhatóak, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt...

Mert szeretjük ugyan szidni a márkaszervizeket és a szerelőket, de sokszor bizony ők is tudnának mesélni a magyar ridegtartásról...

Nézem, olvasom Csikósék újabb szélütött kirándulását, és irigykedem. A Kopasz meg a Pistä már megint olyan vállalkozásba fogtak, amit csak irigyelni lehet. Egy nem-is-olyan-apró betekintés egy más korba, egy másik dimenzióba.

Ilyenkor az egységsugarú autóbuzi kicsit sír, hogy nem lehet ott, aztán valahogy kielégíti magát.

Kezdők az ötvenes-hatvanas évek autós magazinjaival, haladók valami sokévtizedes angol szaksajtóra, de a durván perverzek a perifériát is csak periferikusan érintő korabeli relikviákra izgulnak.

Füley Pistáék már tavaly is bizonyították, hogy az autóbuzi magyar nem ismer határokat, Székelyudvarhelyről immáron zarándoklatképpen látogattak ismét a Zöld Pokolba.

2011. június 28., kedd, Székelyudvarhely

Miután a tavalyi nürburgringi kirándulásunk nagyon jól sikerült, ezért már korábban elhatároztuk, hogy azt az idén megismételjük. A résztvevők ugyanazok voltak, mint a tavaly, azaz ketten mentünk János barátommal - na és a Lancerrel.
Nyilván, ha az ember másodszor visszamegy egy helyszínre, kevesebb új inger éri, mint először, de azért most is láttuk sok jót, és kihasználva a tavalyi tapasztalatainkat vittünk magunkkal szükséges dolgokat.

Három gyermekhez többféle módon juthat az ember: kitartó gyermekszüléssel, jól sikerült második házassággal, az ügyesebbek egy patronból megoldják. Viszont ilyenkor egy csapásra szembesülnek az nagy kérdéssel: milyen autóban fér el három gyerekülés?

Mai cikkünk blogposztja.

Olyan ez a sarc, mint egy benyögött mentőhazugság, amiből már nem lehet kikeveredni. Pedig lenne tuti megoldás.

Mai cikkünk blogposztja.

Nem született mindenki gázfröccsel a lába alatt. Sőt, lefogadom, mindenki átélte egyszer a kétszer egymás utáni lefulladás élményét, amikor először kóstolgatta bal lábbal a kuplungpedált. Aki már nem emlékszik rá, nyugodtan tenyereljen a vissza gombra, ez a poszt nem neki szól.

De tudjuk, hogy itt vannak azok az olvasók, akik nem a kommentdobozban osztják az észt, hanem még a H-váltó sémáját próbálják memorizálni. Gondolatban végigfuttatják a K-F-G pedálsorrendet, mielőtt elfordítják a slusszkulcsot, és úgy próbálják megtalálni az egyest, hogy nem néznek le a váltókarra. Úgy gondoltuk, nem hagyhatjuk őket sem tovább sötétben tapogatózni, végigmegyünk az alapokon, amiket a járművezetői tanfolyamon túl gyakran szeretnek elfelejteni.

Egy pár perces videóba nem lehet belesűríteni egy enciklopédiát. Nyilván lesznek dolgok, amikről nem ejtettünk szót, amik más autóban másképp működnek, amiket elfelejtettünk. De ha csak páran megkönnyebbülten fellélegeznek, hogy végre megértettem ezt is, nem dolgoztunk hiába.

Tíz videós anyaggal készültünk a következő hetekre. Nyugalom, nem csak vezetéstechnikáról lesz szó. Fogadják szeretettel a kocasofőröknek szánt kisokosunk első fejezetét.

Ma kipattant hírünk azért nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen mindenfelé ezt kommunikáltuk, szakmai fórumokon egyértelműen állást foglaltunk és hangot is adtunk véleményünknek. Tárgyaltunk politikusokkal, importőrökkel, döngettünk zárt és nyitott kapukat. Úgy látszik, valami értelme csak volt a hangoskodásnak, Bandi izzadásának az ATV reggeli műsorában.

Nyilván nem oldódik most meg egycsapásra minden, de az irány jó.

Minden adott a totális idiotizmushoz: menő verda, profi kormányfogás, kikapcsolt biztonsági öv és egy meglehetősen telített mélygarázs (igen, álldogál ott egy Veyron is). Na meg persze egy arra járó lelkes hülyegyerek, aki az egészet rögzíti, majd kirakja a világ legnézettebb videómegosztójára, ahol aztán nem győz mentegetőzni.

És persze főszereplőnk, a francia rendszámos Brabus SLR-t vezető Baromarc, aki a műgyantás padlón, a forgalmas mélygarázsban megküldi neki, egyenesben. Gratulálunk, te szerencsétlen, pozőr lelkibeteg, csak így tovább. Nem, nem az autódat irigyeljük, hanem az ügyvédedet, akinek - remélhetőleg - súlyos pénzeket fizetsz majd ki zokogva emiatt, csak még egy napot ne kelljen zárkában töltened.

Elemér nem rest, elemek engedetlenségének ellenében eme eposzt eresztette el hétvége remek eseményét keretezve. Respect!

WéééeSssseeeeRrrr, bébi!

Idén ötödik alkalommal látogatott hazánkba a világszerte nagy népszerűségnek örvendő, a Forma 1-nek több pilótát (elég csupán Vettel-re, Massa-ra, vagy a legfrissebb HRT-s „igazolásra”, Ricciardo-ra gondolni, akinek ez volt a búcsúja a Renault Formula 3.5 szériától) kinevelő, családi programnak és nagystílű marketingfogásnak álcázott kőkemény versenysorozat, a World Series by Renault (WSR).

 

A sok műanyag vacak között, hadd lássák a régi dicsőséget!

Olyan volt ez nekem, mint mohamedánnak a Kába kő, de én nem csak körbejártam, hanem meg is nyaltam, bő nyállal. A szívem megsajdult, amikor hirtelen lelőttem a benzinszivattyút és csend lett.

Mai cikkünk blogposztja.

Belevágtak, csinálják, mi pedig drukkolunk nekik. Végre valakik, akik nem csak panaszkodnak, hanem összedugják a fejüket és akarnak, tesznek.

Mai tesztünk blogposztja.

Már akkor megfogant a gondolat, amikor Papp Tibi évekkel ezelőtt megírta anyám drágán vásárolt K11-es Micrájának történetét. Azt tudtuk, hogy ez az autó a magas, hatezer eurós ár és az újszerű állapot ellenére Németországban már roncsnak számít, legalábbis a roncsprémiumnak nevezett autócsere program fogalmai szerint.
 

Talán emlékeznek még Gergőre, aki annak idején egy levélben mesélte el, hogyan indult feleségért Chilébe és hogyan kötött ki végül egy Renault Thalia kormánya mögött. Nos, Gergőék életében azóta történt egy s más, míg végül Londonban kötöttek ki, ahonnan szintén küldött egy érdekes levelet.
 

Az utakon biztosan nem. Tán meglepőnek tűnhet a kijelentés, de elhihetik: nem alaptalanul mondom ezt. Mindent láttunk már, minden volt már (még Bristol is, amitől zengett az egész európai szaksajtó), lassan végére érünk, elfogy a lendület, mi jöhet még a minden után? Vagy mégsem? Gondoljanak csak bele, mi történne, ha önöknek azt mondanák, hogy oké, most hét napig melózol, mint az állat, de a nyolcadikon… A nyolcadik napon neked adják a menyországot, annak minden csavarkulcsával, kincsével és olajszagával egyetemben, kapsz egy – mit egy! – kétszintnyi autót, egy márka komplett történelmét, prototípusostól, versenyautóstól, aranyozott jubileumi veterántól az 1904-es pályagépig.

Aztán választanod kell ötöt és azokkal autózhatsz egy jót forgalommentes helyen. El sem tudják képzelni azt a dilemmát, ami Csikóssal együtt elkapott minket. Hiszen ilyen esély egyszer adódik az életben, többet nem lesz, talán soha senki nem ír majd ebben az országban ezekről az autókról úgy, hogy ténylegesen vezette volna őket.

És van belőlük 450.

Így jártunk, és nem tudtuk, mihez kezdjünk. Végünk volt, teljesen megriadtunk a feladattól és elhihetik, önök sem tettek volna másképpen. Leblokkol az agy ilyenkor. Mert mi kéne inkább? Walter Röhrl 400-as Asconája vagy Frentzen DTM-rettenete? Egy törékeny, finoman használandó prototípus a hetvenes évekből vagy egy V8-as Admiral Mark IV Custom? Öreg veterán? Új? Kabrió Calibra vagy V6-os, középmotoros Tigra?

Megálltunk, vártunk, aztán futkostunk, mutogattunk és gesztikuláltunk. Volt, amiből én nem engedtem, volt, amiből Csikós. De ma, visszanézve erre a pár napra, szerintem sikerült úgy választanunk, hogy ismét valami egyedi és első kilométerkövet rakjunk le a feneketlen internet káoszában. Hogy aki erre rákeres, az meg tudja találni.

Az általunk kiválasztott autók ritkák. Van, amelyiket állapota, van, amelyiket tulajdonosa vagy éppen alacsony példányszáma tesz ma már szinte elérhetetlenné. Gyári állapotban, minimális kilométeróra-állással (nem ritkán restaurálatlan állapot mellett), vagy éppen kicsit lelakva, mégis ma már elérhetetlenül mutatják azt, milyenek voltak anno, újkorukban. Mi tudjuk, és tudni fogják önök is.

Csodák nincsenek, csak oltári nagy mázli.

Egyszer nagyon régen született még egy poszt, melyben Orosz Peti kicsit megkarcolta a méret-problémát, hogy vajon miért nem növekszik az autók beltere egyenes arányban a sofőrök átlagmagasságával.

Ahhoz a poszthoz készült egy zseniális kép, amelyik Csikós szerint életszerűtlen. Ez az.

Aztán a napokban készült egy kép, valami Isteni sugallat mondatta velem, hogy ne törődjek a halálán lévő Csikóssal (látják, megint ott volt), aki a hetvencsillió fokban hasalt a forró aszfalton és aki azóta már kimondta rám a fatvát, adjuk meg a módját, mutassuk meg, hogy a méret igenis számít. Fogadják szeretettel, amolyan reply-ként. Bővebben holnap.

Melyikre kíván rá?

Egy ártatlannak tűnő teszt-felajánlással lobbantotta lángra Kőbájker a már régen szunnyadó zsarátnokot. Ha tudta volna, micsoda darázsfészekbe nyúl ezzel, talán nem is tette volna. Mindegy is, régen le akartuk már meccselni ezt a dolgot, most tényleg nagyon elszánt mindenki, úgyhogy előbb-utóbb megtudjuk, kinek van a legnagyobb cer gépe a szerkesztőségben. Készüljetek!
 

Nem akarok senkit sem a bűnbe csábítani. De ha már felvetted, csináld ésszel, nem?

Mai cikkünk blogposztja.