Néha milyen üres lenne az életünk internet nélkül. Például erre az alig 40 éves Toyota reklámra se akadtam volna rá sosem.

Az eleje régi emlékeket ébreszt, amikor én is ott álltam a Szikra nyomda csúszdájánál és vártam a Népszabit vagy a Nemzeti Sportot. Persze nálunk nem volt még két segítő, hogy mi kényelmesen az ablakba könyökölve várjuk, amíg megraknak. Az ember leginkább saját maga rakta, gondosan számolva a kötegeket. Vagy anyázott szalagszakadás miatt, miközben az akkor még létező postavonat már indult volna. A film végén kiderül, hogy a teherautó sofőr az élet császára, és megkapja a nőt is.

A sors furcsa fintora talán, hogy éppen ma, mikor azokra emlékezünk, akik nincsenek már velünk, hogy éppen ma, mikor elég rossz egy kicsit a gyertyalángba mélázva a múltba nézni, éppen ma, pár perccel ezelőtt kaptam a hírt, hogy eggyel többen vannak ők, akik legalább ilyenkor eszünkbe jutnak.

Ha jól emlékszem, akkor a második Belsőség-találkozón, melyet még a Google feneketlen emlékezete is nehezen képes előkeríteni, ott találkoztunk először ezzel a sráccal. Egy sokat látott Hilux pickuppal érkezett. Kicsit nem értettük, mert szerény volt, csendes és halkan kérdezett, úgy is válaszolt, érvelt, akkor még kevesen voltunk, akiknek beugrott a nevéről, ki is ő valójában. Zsilvölgyi Csaba, mondta, én pedig annyit válaszoltam: Max?

Ő volt. A hazai (nem csak) fantasy-grafika Boris Vallejója, akit Orosz doki pszichedelikeus Kerguelen-riportja ihletett meg annyira, hogy egy döbbenetes Hispano-Suiza grafikát hozott neki. Ez a mai napig az Indavideó vezérigazgatói irodájának falát díszíti. Max, aki mindenütt ott volt, ahol szabadon szárnyalhatott az elme, ez a pöttöm kis ember lélekben egy óriási szelíd motoros volt, képzelete nem ismert határt. És tudom, hogy nem ismer most sem.

Karpathy néven rendszeres látogatója, törzskommentelője volt blogunknak, alig pár hónapja beszélgettünk arról, mennyire bedőlt a válság miatt a grafikus-biznisz és mit lehetne csinálni, hogyan jön a következő találkozóra... Aztán szeptember 27.-én egy tragikus baleset és mindennek vége.

A szakma egy művészt, mi egy jóbarátot, a világ pedig egy remek embert veszített el. Munkád és zsenid örök, követendő példaként marad itt utánad Max. Ez a pár száraz, hivatalos szó kevés:

Hamvasztás utáni búcsúztatója 2010. november 8-án 9:30-kor a Pünkösdfürdői Boldog Özséb katolikus templomban (1039 Budapest, Lékai bíboros tér 8-10.) lesz. Drága halottunk hamvait ezt követően az Óbudai temetőben 11 órakor helyezzük végső nyugalomra.

Basszus, haver, ez a 44 év nem volt elég. Lett volna még tennivalód bőven, látod, most nézhetjük a képeket és nincs, aki formát adjon a képzeletnek. Csak te tudtad így öreg, csak te. Most már tiéd a legnagyobb vászon, a legtöbb szín, mindörökké. Nyugodj békében!

Vélemények az azonos című írásunkról.

Pista szólt, hogy írjak már valamit a 4Runneremről, mi történt vele, mióta utoljára számoltam be a hogylétéről. Hát… a legnagyobb kalandja azt hiszem egy olajcsere volt, két hete, 193 ezer kilométeres óraállással. Ezért érdemes naplót írni, hogy utólag visszakereshetők legyenek a történések, én legalábbis a Belsőségben kerestem rá a 4Runneres címkékkel ellátott posztokra.

Jó sok van, több oldalas a találati lista. Ha elnavigálok az elejéig, látom, hogy a Tehén februárban lesz nálam négy éves. Az elején volt vele egy jó adag szopás a hátsó futóművel, míg Mazda Mester rá nem jött, hogy van egy alig látható görbület a hídban és ki kell cserélni az egészet. A tizenéves Tehenek értéktartása elég jó. 2007 elején kétmillióért vettem, és ahogy az utóbbi évben figyeltem a használtkínálatot, 2,2-2,4 millió között mennek. Amiből aztán nyilván jó esetben kétmilliós eladási ár realizálódik, de a kétmillió akkor is kétmillió; örülök, hogy sikerült egy autót épp az értékesési ciklus végén elkapni.

Mazda Mester elég szépen elkozmetikázta a nagyját

A futóműve bírja, pedig egyszer egy hulladéklerakó telepen a bal első kerékkel beszakadtam egy aknába. Már a darut hívták, de összkerékben szépen kiszökkent belőle a jó Tehén. Az összkerékhajtást egyébként szinte soha nem használtam – még az előző szerkesztőségünkben, a merev fémrámpára parkoláshoz szükség volt rá, egyébként felesleges. Igazából még havon is teljesen jól viszi a hátsó kerék téli gumival – ha hegyre járnék, nyilván sűrűbben lenne rá szükség.

A bödönben lassan gyűlik a szmötyi

A városi fogyasztás a nyári 15 litertől a téli 18-ig terjed. A Bödön még mindig benne van, a fogyasztást nem csökkentette, de nem véletlen: ahhoz kartergázosabb motor kéne – két év és 15 ezer kilométer alatt két centimémetnyi szmötyi gyűlt csak össze a bödönben. Ez a 5VZ-FE kódos, 3,4-es V6-os benzines viszont a Toyota egyik legmegbízhatóbb motorja. A Reálszisztémánál méricskélték is, amikor a check engine okát kerestük. Hát igen, helyben vagyunk: idestova három éve ég a check engine. Mivel voltam vele egy számítógépes motordiagnosztikára szakosodott műhelyben, amit mindenki ajánlott, még a tulajdon konkurenciája is, meg a központi Reálszisztéma szervizben, most már nem nagyon van vele hová menni.

Mindenhol azt mondták, jó, a karbonkanisztert kicserélték egy újra, a régi is felesleges bele, ha egyáltalán nincs karbonkanisztere, azt is hibaként jelzi, és már kapcsolja is a check engine lámpát. Tudom, hol lehet lekapcsolni: az injektor biztosítékát kell kihúzni néhány másodpercre, akkor elalszik, de legkésőbb egy hét elteltével úgyis megint kigyullad, úgyhogy ha jól emlékszem, már legalább két éve nem kapcsoltam le a villanyt. Hát ilyesmik vannak. Maga a dögunalom. Amit persze el is várok egy tizenéves Toyotától. Így közel négy év után még mindig lángol a szerelem, bár az ember egy SUV-ot nyilván nem úgy szeret, mint egy sportautót.

Sajnos két kerékkupakot elloptak róla

Én leginkább a nyugalomért rajongok, amit ad, a simán járó, lágyan duruzsoló V6-osért, meg a kocka motorháztetőért, amire változatlanul nagy öröm lepillantani. Évi tízezer kilométernél nem megyek vele többet. Garázsban lakik, a nap nem süti, a fagy nem csípi, ennek megfelelően óvatos becslések szerint is van még benne bő százezer kilométer, mire elkezdhetne annyira széthullani, hogy érdemes legyen eladni. Az minimum tíz év, ekkora időtávlatot el se tudok képzelni. Főleg hogy már megírtam, nálam hat év egy autó vagy motor átfutási ideje. Nem tudom, egy SUV-on mit lehet megunni, de majd úgyis elválik. Kitelik tőle, hogy majd ezzel menjek az aggok házába.

Annyi érdekes autó van a világon - az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy leragadjunk egynél." - ismeretlen kínai filozófus gondolata a XIII. sz. közepéről.

Nem, nem a Mercikről lesz szó, nem is a motorjaimról. A Panda most a sztár, ezennel utoljára talán. Öreg kicsi Fiatom egy ideje már tényleg csak érzelemből lézengett a családban. Régebben kitaláltam, hogy két, korosodó Mercedes mellé kell egy szervizkocsi is, ezért maradt nálunk, amikor megvettem Erát. Nem is volt baj. S éppen e filozófia mentén tavaly novemberben le is vizsgáztattam, hogy működjön, ha kell.

Simán letagadhatott volna három évet

A dudenhofeni Opel Ampera-villantáson nem tudtunk meg sokat, coming-out biztosan nem volt, de nálam jobbkor jobb helyeket megjárt újságíró kollégák azért hallottak egy-két pletykát, s ezeket a pletykákat azóta aláhúzta az Autocar magazin cikke is, amiben részletesen boncolják a Volt/Ampera hajtásláncát. Fehéren-feketén ott van minden. Kiderült, hogy a Chevrolet és az Opel azért volt eddig ennyire érzékeny erre a hibrid/nemhibrid kérdésre, mert az Ampera orra egy nagyon hasonló benzinmotort, villanymotort, generátort összekapcsoló bolygóműves cuccot rejt (bár kicsit komplikáltabb, mert ebben három villanymotor, két generátor és egy benzinmotor kapcsolódik a kétfokozatú bolygóműhöz), mint a Priusé, csak máshogy programozták.

Ilyen ábrát sokat láttunk, de semmi részletesebbet

Itt persze nem segít be a benzinmotor a gyorsulásba, és nem is tölti az akksikat, kizárólag akkor éled fel, ha nincs már elég töltet. És sokkal-sokkal nagyobb akkucsomag van benne (198 kilónyi), mint a Toyotában, és az akkucsomagnak egészen különleges töltésvezérlése van, mert a Volt/Ampera Li-Ion cellái jóval érzékenyebbek a feszkóra, amperre, hőingadozásra, mint a Prius nikkel-fémhidridje.

Ez sem volt egy rövid nap, az biztos, ellenben sikeres, hiszen Óbudáról kikerült jól megérdemelt műhelyébe a Patkány. A szívem szorult el, mikor láttam, hogy ott áll és várja, hogy menjen és én - ahányzsor azóta ott jártam - megint cserbenhagyom. Na de most!

Petinél volt egy tréler, mivel egy jó állapotú E34-bódét, ami ott állt nála, ki kellett vinni a telepre szépen elbontani, így egy füst alatt (illetve inkább kettő alatt) már kivittük a pókot is. Egyszerűen imádom a formáját így, lökhárító nélkül dö kár iz pöpec. Nekem. Másnak csak egy ócska vacak, de elhihetik, hogy miután felfújtuk a gumikat és kapott egy töltött akut gond nélkül beindult, és olyan simán, halkan, finoman járt, hogy az valami hihetetlen.

Töltés persze nincs, de már nem is lesz, mert lassan nekiesünk és szétszedjük. Nem bírtam ki, hogy némi melegedés után meg ne forgassam a telep porában. A mai nap legszebb öt perce volt, pedig csontig fagytunk, megfáztunk, konrkétan tele volt a tökünk a trélerezéssel, de megérte. Imádom ezt az autót, de nagyon. Ő is engem, tudom, nagy lelke van. A motort szépen eltesszük, kár lenne elkótyavetyélni, ha már ilyen rendben van. Köszönöm a figyelmet, éjszakai villámposztunkat olvashatták.

Átverés az egész, tudja mindenki. Vagy ön még mindig azt hiszi, hogy az autó alapján fizet?

Vélemények az azonos című írásunkról.

Ön nem taxizik, de nem is rokkant de szeretne híres lenni legalább öt percre? Szeretné, ha önről szólnának a hírek? Úgy gondolja, hogy a biztonsági öv csak egy tudatalatti szolgalélek-kreátor? Itt a megoldás.

Vélemények az azonos című írásunkról.

A Blikk olvasója a busás, tízezer forintos vérdíj elnyeréséért lefotózta Hunvald György, a volt erzsébetvárosi polgármester autóit, melyek egy Garay téri teremgarázsban porosodnak. És ez jó. A gyűjteményeknek örülünk. Hogy melyik gazdag embernek milyen órája van, hidegen hagy, egy Longines-t meg nem tudnék különböztetni egy Rolex Oyster akármicsodától – a polginak nagy óragyűjteménye volt. Meg festmények.

A baj csak az, hogy a magyarnak valami elképesztően elszállt elképzelései vannak a veteránautók árairól. Oké, Jay Leno Duisenbergje lehet több száz milliós tétel, de nálunk ritka húszmillió fölötti veteránautó. A nép viszont mindig csak a világsztárok különleges veteránautóiról olvas a Nők Lapja hátoldalán a Heted 7 országból rovatban, a hátoldalon. Az ilyenmód informált olvasókból lesznek aztán a Kati nénik, akik 4-5 millió forintokért akarnák eladni az ötödét is alig érő romokat, hiába mutogatja nekik a Csikós negyedmagával a megfelelő katalógusokat.

Ugyanez a szellemiség köszön vissza a mai Blikk 4. oldalán. „A klasszikus Jaguar 25 milliót érhet a becslések szerint”, így a Blikk. A becslések szerint klasszikus formula lehet a hasraütésre, ez nagyjából olyan, mintha megírnám, hogy a mellettem ülő Vályi Pista magukat megnevezni nem kívánó források szerint Fekete Pákó vérrokona. Ez egy Mark VII, amiből 31 ezer darabot gyártottak 1951 és 56 között. Nem egy különösebben szép vagy érdekes autó, hiszen Jaguarból ott a klasszikus E-Type, vagy kedvencem, a Mark II, amivel autózni is csodálatos, nem egy ilyen ormótlan, alvázas fos. Magyarországon nem találtam eladót, a Mobile.de-n hirdetnek egy nagyon szép Mark VII-est Lipcsében

12 500 euróért, ami középárfolyamon lapzártakor kevesebb mint 3,5 millió forint. Ez egy apró, hétszáz százalékos tévedés. Igaz, ha a VII. kerületi ingatlanok (vajon ezért kellett Hunvaldnak pont Mark VII-es?) különös árazására gondolunk, ami miatt a polgármester momentán előzetes letartóztatásban van, akár arányos is lehet. És a Hunvaldénak mondott Jaguar még akkor is rászorul egy alapos fényezésre, ha már ki van lakatolva, mert látni rajta pár alapozós foltot.

A tízezer forintos olvasó-riporter lefotózta még Hunvald Trabant kombiját, amit „saját kezűleg tuningolt”. A tuning valójában az úgynevezett Kalifornia tükrökkel és Irmscher felnikkel történő felszerelést jelent, meg persze a babakékmetál fényezés sem tűnik gyári árnyalatnak. Szerkesztőségi trabantosunk, Prokee azt mondja, léteznek félmilliós Trabantok, Magyarországon öt darab, de ez nincs köztük. A fényezés jellegzetesen egyéni szociális probléma, amit az eladási árban nem tudunk érvényesíteni. Ez nagyjából ér 100-150-et.

Van még egy 1970-es, „felújított, korszerűsített” VW Bogár, amit a Blikk 2,5 millióra taksál. Érhet vagy felet, de az igazán nagy fogás a bulvárlap szerint Hunvald Gyuri Mustangja. Még nem lövöm le a poént, mennyire értékelik, de nagyon ott lennék, amikor kiviszik a piacra annyiért. 4. generációs Mustang, ami a legnagyobb kapufa – oké, ha valaki szeretne egy amerikai V8-ast, ami megbízható és nem fogyaszt túl sokat, és nincs, csak 2-3 milliója, áldásom rá.

A több százmilliós kárigényt valószínűleg nem lehet majd a Hunvald-flottából fedezni. Ennél is fontosabb tanulság azonban, hogy ráébresszük embertársainkat: attól, hogy valami veterán, még nem feltétlenül sokmilliós ritkaság. Itt az én Cougarom – régi is, elég ritka is, nincs is rossz állapotban, de veteránminősítésestül se tudnám eladni 3 milliónál drágábban. Vannak persze tökéletesen felújított, ritkább szériákba tartozó amerikai izomautók, de azok is csak elvétve érnek 15 milliónál többet. Szerencse, hogy az autókhoz kell érteni, de a hozzávetőleges árat tíz perces internetes kurkászással is be lehet lőni. Ez meg a scoop-ból ítélve valószínűleg egy GT, azok se érnek többet 12-13 ezer eurónál, ami legfeljebb 3,5 millió. Plusz regadó. És most lássuk, mennyit ér ez „becslések szerint”: 37,5 milliót. Még csak nem is kerek 30-at vagy 40-et.

Az meg, hogy Hunvald Györgynek milyen ízlése volt, illetve hogy ha a korlátlanhoz közelítő anyagi lehetőségeink lennének az autóvásárlásra, alufelnis Trabantokat és érdektelen Jaguarokat kezdenénk-e felhalmozni, na az megint egy egészen más kérdés. Ez egy nagyon rossz ízlésű csávó, igazából már az ízlésrendőrségnek régen be kellett volna vinnie.

Az ember autózik Budapesten, és egy ritkán látott kocsi mögé ér. Metálszürke, magyarosan mondva, ezüstmetál kupé, konkrétan egy Rover 220-as. Nemrég boyracerek vágyott brit egzotikuma volt, egy pimpelendő csoda, turbómotor tépte, vonta, szaggatta nemes testét, most már csak egy nemlétező márka elfeledett modellje. Tudom, Kínáé ma a név (ami beteljesítette a jóslatot, hiszen a rover vándort jelent), de ez egyelőre olyan, mint ha nem is lenne. Vagy sejthetően még rosszabb. Szegény 220 kupé, nem volt ez rossz autó, kár az emlékéért, hogy így besározódott.

És nézzék csak a feliratot rajta. LOL!!!!!!!

Nem tudom, hogy ennyire a jövőbe láttak-e ezek a britek, vagy tényleg ennyire jó az angol humor, de ez üt. Mélyen. Némi angol tudás ajánlott, nem kell sok.

Nehéz időket élünk, ez kétségtelen. A világgazdasági válság után maradt romokon éppen csak éledezik az ipar. A kiesett, megszűnt cégek (és munkahelyek ezrei) után támadt űr és piaci rés tartja most életben azokat, akik idáig kihúzták valahogy. Az autóiparban - amelyik hatványozottan megsínylette mindezt - már sosem lesz olyan a helyzet, mint volt.

A hazai, nagy importőröknek sem könnyű, a kicsiknek azonban még nehezebb. Nekik szűkös a marketing-büdzséjük, nincs pénz főműsoridős reklámokra, óriásplakátokra, celebmosolyra. Ellenben sokszor - tán épp ezért - elő kell venniük a józan, paraszti eszüket. Kecskeméten például nem estek pánikba a nyakukon maradt bemutatóautóktól és használt kocsiktól.

Kellőképpen házias hangvitelű hirdetés, több, mint egymilliós kedvezmény és zárható kesztyűtartó, éppen csak a jóízlés határát súrló enyhe túlzások. Mindazonáltal egy elfogadható ajánlat. Ám ez még nem minden, az eddig márkakereskedőtől idegen, ám a köznapi kereskedésben teljesen megszokott cserealap-variánsis előkerül.

Szerintem remek ötlet volt ezt az elemet behozni a garanciális használtautó-értékesítésnél. Valahogy illik a Tata földműves/erdész/farmer célcsoportjához, így igazán olcsón hozzájuthat bárki egy-egy Telcoline-hoz, Sierrához.
Na jó, abba most inkább ne menjünk bele, valójában milyen is a Taták alkatrész-utánpótlása, sok, remek anekdotát mesélt egy évek óta ebben a bizniszben dolgozó barátom erről, mindenesetre én biztos kiterjeszteném a beszámítható cikkek halmazát. Erdészek hozhatnának agancsot, vagy egy kis zsenge vadmalac-húst, esetleg gombát, borászok értelemszerűen bort, pálinkafőzők kisüstit (drága portéka!), fogászok porcelánt... a lehetőségek tárháza végtelen.

Azt hiszem, elgondolkodom a vörös cirok-termesztésen. Ha 5000-ért veszik át mázsáját a Tatánál...

...akkor 123,74 tonnáért kapok egy Honda NSX-et. Hmmm...

Ez nem autó, ez egy atomtöltetű, fenyegetően pulzáló, ezerlövetű bálnapénisz a saját, méret után csináltatott, szatén alsógatyánkban.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Patakokban folyik a lóvé elfele, cserébe érkeznek az alkatrészek a Cougarba. A nagyobb falatok, szelepfedelek, kockás viszosvászon pótkeréktakaró, kanyarstabilizátor még nem jöttek meg, de a tegnapi értekezlet alatt a postás orvul egy kis csomagot csempészett az íróasztalomra. Nem is csomag, inkább boríték, Amerikából. A használati utasítás. Hell yeah!

Tudom én, nem ez a legfontosabb, a műszaki részleteket amúgy is leginkább a Last Baronsnál reszelik össze, de attól még nekem kell az ilyesmi is: egy eredeti, 1968-as Mercury Cougar használati utasítás. 14 dollárért (+ 10 dollár postaköltség). Érdekes, hogy sokan rögtön azt kérdezték, eredeti-e, de lássuk be, elég nonszensz lenne offszet nyomdatechnikával, régi papírra ilyesmit hamisítani. Ez azért nem a torinói lepel, vagy kumráni tekercsek-kategória, egyszerűen nagy az Ebay állatkertje, megterem benne a 68-as puma.

Sok érdekes információ van egy ilyen használati utasításban. Például szerinted milyen benzin kell a Cougarba? Ez csak azért kérdezem, mert utólag könnyű lenne rávágni, hogy ja, ezek mind ilyen és ilyen benzinnel mentek. Oké, megmondom: 100-as prémiumbenzinnel. Alig várom, hogy kész legyen és tankolhassak bele valamilyen V Power Evót. Szerintem megtáltosodik, lehet, hogy a military shopban beszerzek egy vadászgépes g-ruhát, nehogy kiszaladjon a fejemből a vér. (Bár vannak még kétségeim az 1968-as RON-t (Research Octane Number) illetően, de majd meglátjuk, mit szól ennyi nyolc szénatomos szénhidrogénhez.)

Aztn ott van az a húznivaló kis bowdenes gomb a kormány alatt, balra. Sem VMax Zsolt nem tudta, sem a Kölyök, még maga Géza is csak nézett, mi lehet, és megígérte, hogy utána jár. Mert ugye, utólag könnyű okosnak lenni, de előre csak annyit látni, hogy a bowden valahol balra lent megy át a tűzfalon, és arrafelé a túloldalon speciel a váltó van. Na de a manuál 24. oldalán megtudhattam, hogy a szellőzésben nyit valami olyan ajtót, amit eleddig nem találtam, és persze a rendeltetését sem értem pontosan. De az ősember kunyhójában se lehet már lakni, mégis hogy örülnek neki a régészek.

Aztán ott a kalaptartó középső ürege, ami ugyan le van bőrözvve, de ott van valaminek a helye. Még annak idején VMax Zsolt mondta, hogy ne érjem be az egyetlen hangszóróval, ami a műszerfal közepén van, mert bizony már a 60-as években is kvázi surround hangszórózás járta Amerikában. És meg is mutatta a hangszóróhelyeket az ajtókban, meg a három gyári lukat a kalaptartóban. Na akkor nevettem, hogy tényleg surround, hihetetlen, egyszer be is hangszórózom, ha nagyon unatkozok. De az nevet, aki utoljára nevet, és az megint csak a szellőzőrendszer: a 28. oldal tanúsága szerint ez a rear window defogger. Tehát egy levegőcsőnek is kéne hozzá tartozni.

Tudom, hogy a használati utasítást (a használati utasítás szerint is) a kesztyűtartóban kell tartani, de ha egyszer ott nem látszik?! Azt hiszem, a kalaptartón fogom valahogy tartani, ebben a cipzáras zacskóban, amiben küldték, csak a zacskót majd valahogy rögzítem. És olyan lassan krúzolok, hogy mindenki el tudja olvasni a hátulján a LINCOLN-MERCURY DIVISION feliratot.

Az előző poszt megjelenésének estéjén egy furcsa, kopogó zajra lettem figyelmes hazafelé, mikor Mike Patton ordította a memóriakártyáról, hogy Don't look at me, I'am ugly in the morning. Remek szám, de sajnos ez a zaj nem illett oda. Félreálltam, és beindult a heti szopóroller.

A múltkori kipufogós esetkor egyetlen egy kipufogótartót nem cseréltünk ki, azt, ami a hátsó dobot tartja egy köríves konzollal. Ez egyszerűen leszakadt a kaszniról. Nem voltam rest, ott és akkor felgumipókoztam a hátsó dobot; a csomagtartó zártartójához sikerült, és hazamentem.

Még hazafelé felhívtam Pétert, mert a kipufogó ugyan nem ért le a földre, de tartottam tőle, hogy a meleg vas kikezdi a gumipókot és nézhetek. Eljött hozzám, és rendesen feldrótoztuk, hogy kibírja amíg eljutok a sebességjel szerelő szeánszra.

Pár napig így jártam, közben megvettem a konzolt mindenestül, aztán pénteken este kivittem hozzá a kocsit, a Rita eljött értem. Szombaton hívott, hogy minden nagyon gromek, csak épp a tank tartókonzolja is a végét járja, ezt is visszahegeszti, ha már ott van. Ehhez viszont ki kell vennie a tankot, mekkora mázli, hogy szinte üresen vittem oda az üzemanyagnyomás-mérés miatt.

Vasárnap délután egyeztettünk: nyolcra jöjjek, minden oké lesz, a tank visszament, kicsit megcsiszolta, meg lealapozózta, felhegesztette a konzolokat, most még a sebességjellel birkózik, aztán ha megjöttem, állítunk a gyújtáson, és mehetek haza.

Ez így mindenkinek megfelelt, csak előtte elugrottunk vásárolni, így a vacsora a Mekiben lett. Tényleg, a feleségem megszólt, hogy a múltkori posztba olyan képet tettem, hogy a gyerek hepimílt eszik. Mikre ráér, én észre se vettem. Na mindegy, ezúttal is a Mekiben kötöttünk ki, csak úgy időspórolásilag. Kicsit furcsa szag lett a kocsiban, mikor a Rita hátraült, hogy segítsen etetni a gyereket, mondjuk a kutyaszarhoz hasonlítanám. Bűzlött rendesen, de akkor azt hittem, hogy hátramentéban lépett bele valamibe. Nem.

Nyolckor otthagytak, Péter egy kicsit csalódott volt, hogy a sebességjel még nem lett meg, pedig a difiből kijön, a jeladót áttettük az enyémből, ami tutira működött, a vezeték meg végigér, azt kimérte. Az én műszerfalam az övében jó, az övé az enyémben nem jó. Nincs több idő, erre még vissza kell térni. Most lássuk a gyújtást.

De mielőtt megnézzük, szedjük szét a légtömegmérőt, hátha ott van valami gubanc. Valóban, egy kicsit lazának tűnt a rugója, a kart egy ponttal odébb forrasztva, a gyári értékre állított gyújtással nem böffent gázra, jobb lett. Kétezren vákuum nélkül 18 fok az előgyújtás, ezt írja a könyv, tényleg jobb lett valamivel, de nem az igazi még, Bandi szerint ez nem jó így, 10-re kellene alapjáraton. Majd azt is kipróbáljuk.

Szépen elváltunk, hazafelé teletankoltam. A Papptibis eset óta (juteszembe, még sehol sem írtuk, hogy az Insight tesztet a videó forgatásának másnapján Balázs Viktorral megismételtük, hajszálra ugyanaz lett az eredmény) beteges tankoló lettem, minden autót addig töltök, amíg a szememmel látom, hogy a csőben ott lötyög a benzin. Most is így tettem, a kútról kifelé jövet egy érdekes tócsa volt a kocsi alatt, de mivel egy kicsit kicsapott a benzin, nem törődtem vele. Nem úgy, mikor hazaértem. Otthon ugyanis megcsapta az orromat a benzinszag. Nohát.

Kiugrottam az autóból, és láttam, hogy csorog a benzin a kocsiból, hátul a tanknál. Ez így nem maradhat, egyrészt környezetkárosító, másrészt ha teszek is alá valamit, akkor is iskolás gyerekek járnak arra reggel, hiszen ott az iskola. És az iskolások cigiznek, eldobják, kész a baj, azonnal cselekedni kell. Pétert tárcsáztam, egyből felvette.

Elmondtam, hogy tankoltam, folyik a benzin. Azonnal jöjjek, jesszusom, úristen, honnan, mennyire.

Felmentem, és közöltem a feleségemmel, hogy most itt helyzet van, csak pisálok és szevasz, megyek vissza Érdre, nagyon nem is akartam belemenni, hogy mi a baj, mégiscsak egy várandós asszony. Felnézett a notebookja mögül - ettől a megvilágítástól még érdekesebb lett az arca -, és megkérdezte, hogy tisztában vagyok-e vele, hogy hétfő hajnali negyed egy van. Úgy láttam helyesnek, hogy bevonom a problémába: figyi, a kocsiból ömlik a benzin, ez nem várhat. Innentől együttműködőnek mutatkozott, az üdvözletét küldte Péternek, nem pont ezekkel a szavakkal.

Átvágtattam Érdre, Péter már nagyon várt. Azonnal levette a tankbetöltő körüli műanyagot és hangos szitkozódásba kezdett. Ez több területet is érintett, a lényege azt hiszem az volt, hogy mi a fenének csiszolópapírozta meg alapozózta le a tankot, mert ha nem csinálja, most nincs semmi baj, lehet, hogy évekig jó lett volna még. Viccesen megjegyeztem, ha olvasna Totalcart, tudná, hogy ami működik, ahhoz nem nyúlunk. Nem értette a viccet. Közben a benzinfolt szépen terült szét a padlón.

Ilyenkor sokat nem érdemes tökölni, alul van egy kieresztőcsavar, imbusz, azt kell kitekerni, és lejön a tankból a benzin.

- Mennyit tankoltál bele?

- Tele, hatvankét liter ment bele.

- Ahonnan folyik ez a rohadék, ahhoz legalább 30-40 litert le kell engedni, és nincs ekkora edény.

- Én majd fentről nézem, meddig szivárog, cserélem az edényeket, szólok ha megtelt, vagy ha már nem folyik.

Hamar előkerültek a marmonkannák, és nekiláttunk. Az első kinyitásra Péter nyakába zúdult pár liter benzin, mire rendesen odataláltunk a tölcsérrel, aztán úgy másfél másodpercig minden simán ment.

Ekkor felhívott a Rita, mire elkezdtem volna ecsetelni, hogy épp benzint csapolunk, hivatalos hangon közölte, hogy a gyerek itt áll a nappali közepén és dögszagút okádik. Még mázli, hogy nem vettük meg a szőnyeget. Fontos a dolgok jó oldalát nézni, ő megtette, és közben Péter nyakába folyattam további litereket.

Érzik ezt a pillanatot? A kezemben egy marmonkanna, és egy telefon. A kannában a tölcsér, a telefonban az asszony. A tölcsérből ömlik ki Péter nyakába a benzin, a gyerekből a romlott hús szagú hamburger. Szép este az ilyen, egyszer próbálja ki, mindenképp erősíti a jellemet. Így utólag szürreálisnak mondanám, ott és akkor egy kellemetlen hangulatú skandináv filmben éreztem magam.

Tíz perc múlva egy marmonkanna, egy fém vajling, és egy olajleeresztő edény lett tele, nagyjából negyven liter jött le, mire megállt a szivárgás. Plusz, ami Péter ruhájában és egyéb ingóságaiban landolt, és nem elhanyagolható az a foltocska sem, ami a műhely padlóján bűzlött. Nem csöpögött tovább. Hívott Rita is, hogy a gyerek megint hányt, de most úgy fest, elaludt végre.

Kettőre értem haza.

Ja, ezzel az új difivel is zúg, tehát nem az a baj, mert erről tudjuk, hogy nem zúg. Így visszamehet a régi, legalább lesz sebességjelem és rendesen gyorsul majd a kocsi, mert ez a mostani hosszabb valamivel. Sokat gondolkodtunk, most úgy tűnik, az újonnan cserélt kardáncsapágy nem tökéletes, ennek lehet rettenetes sípoló hangja, elsősorban hidegben, és csak 70 km/h felett, de ott is csak egy szűk tartományban.

A tank nem lesz olcsó, újat kell venni, nem szarozok a bontottal: eleget hallgattam Karotta szitkozódását, hogy az Elnökiben éppen mi tömődött el a számtalanszor, és millió módszerrel kimosott bontott tankból az üzemanyag rendszerbe kerülő törmelékektől. Szerencsére nem nekem kellett szóba hozni, hogy a történések sorredeiségében én egy nem szivárgó tankos autóval jöttem, és egy szivárgó tankossal távoztam. Az lett a megállapodás, hogy én megveszem a tankot, Péter meg leszereli nekem az árát.

Szurkoljanak, össze fog ez állni, már nincs sok hátra. Remélem.

A múlt héten írt nekünk (illetve Tomnak, a Photoshop Vincent Vegájának) egy kicsit fura levelet Antonió:

Kedves Tamás!
Nem tudom jó helyen kopogtatok-e kérésemmel, de úgy gondolom, hogy a weboldal szerkesztője lehet a legmegfelelőbb ember számomra.
Rögtön a tárgyra is térek: Szeretnék a szobám falára nyomtatni egy viszonylag nagyobb Totalcar logót, de ehhez megfelelő minőségű, azaz nagyobb felbontású alapanyagra lenne szükségem. Nem tudom, hogy szándékos-e, de a honlapon sehol sem található ilyen logó. Azzal a kérdéssel fordulok hozzád, vagy bárki illetékeshez, hogy lenne-e lehetőség arra, hogy valamilyen formában egy nagyfelbontású logót közzétennétek. Biztosan más is örülne. Ha esetleg ez a szerzői jogok miatt nem lenne lehetséges, akkor is szívesen fogadnám e-mailben és megígérném, hogy csak saját magam részére fogom felhasználni :)
Előre is köszönöm, várom válaszod.
Üdvözlettel:
Antonió, lelkes olvasótok.

Kicsit fura kérés, de ahol tudunk, segítünk. Tom készített egy gigaméretű vektor-logót, Tónyó pedig - a szerzői jogok teljes betartása mellett - dekorált, imigyen.

Király lett, a kisautót kéretik összerakni! :)

Amíg a marketingesek azon vitatkoznak, hogy a Chevy Volt / Opel Ampera hibridautó (mert van benne benzin- és villanymotor is), vagy kiterjesztett hatótávú elektromos autó (azaz range extender, mert a súlypont a villamos hajtáson van), addig az autós újságíró csak vakarja a fejét, hogyan is magyarázza el az egészet egyszerűen.

Gyakran kerül elő a hasonlat, hogy vegyünk egy villanyautót, és dobjunk egy aggregátort a csomagtartóba, azt kész.

A technikai haladásban messze előttünk járó Egyesült Államokban már meg is jelent az aggregátor a csomagtartón. Ugyan a termelt elektromos energia egyelőre nem vesz részt a hajtásban, pusztán a klimatizálást szolgálja, így is hatalmas lépés az emberiségnek. Innen pedig tényleg már csak egy ugrás a targoncamotoros Buick. Szomorú lenne, ha ebben a kiélezett versenyben lemaradna az az ország, ahol minden harmadik fűnyírót ma is mosógép- vagy centrifugamotor hajt. Vagy Ön már tudja, hol épül az első kiterjesztett hatótávú Puli? Vagy látott már a csomagtartóba rejtett aggregátorral közlekedő, villanymotoros Suzukit? Árulja el nekünk, szívesen bemutatnánk!

Utoljára a válság elején, 2008 őszén tartott aukciót a Veterán Autó és Motor, valamint a Oldtimer & Youngtimer magazinokat kiadó Oldtimer Press Kft. A következőre csak most, vasárnap, 2010. október 17-én került sor a Hungexpo Syma csarnokában. A korábbi időkhöz képest alábbhagyott hát a rendezési kedv, ami az internetes aukciók előretörésének éppúgy köszönhető, mint a recessziónak.

Syma csarnok, bent az aukcióval

Jó reggelt.

A kérdés a következő.

Hétfőn a Hungaroringre kivittem a TC hőmérőjét. Úgy háromnegyed ötkor, az újságíró-autóztatás vége felé elővettem, odaballagtam a Porsche Carrera GT2 RS jobb hátsó kerekéhez, ráirányítottam, és megmértem a hőmérsékletét. Aztán jól megjegyeztem a számot.

Azt kellene megtippelni, hogy hány fokos volt a gumi, utascserekor. A körülmények: a levegő nem volt melegebb 9 foknál, az ég borult, a pálya száraz. Az autó a sokadik gyors kör után érkezett, annyit hűlt mindössze a gumi, amíg Röhrl a boxutcán végigjött.

Az eredményt Celsius fokban kérem, aki ilyen hülyeségeken szívózna, ("nem írtátok, hogy nem Fahrenheit") azt egy életre kimoderálom innen. A mért érték egy tizedesjegyig van meg, tehát ezt az értéket veszem figyelembe a tippelés pontosságának megállapításakor. Az óra kettőkor indult, és háromkor zárul a tippelési időszak. Eredményhirdetés szombat délelőtt, ébredés után.

A minap, egészen pontosan hétfőn volt az a remek Porsche-program, ahol Walter Röhrllel autózhattunk. És nem jöttem el üres kézzel.

Megkértem ugyanis a világbajnokot, hogy legyen kedves az autogramjával update-elni a belépő flepnimet. Fogadjuk el, hogy ezzel a plasztiklap kis értéknövekedésen esett át. Hű, de hülye mondat ez. Na nem baj.

Eldöntöttem. A tiétek lehet.

Azt hiszem, Omm most fakadt sírva. Pista, meg ne próbálj valami himihumi Indapasst csinálni magadnak, hogy megnyerhesd!

Az überexkluzív, autogramos belépő mellé felajánlom a szuvenírként kapott, Porsche Martini Racing galléros pólót, mérete M. Aki ennél nagyobb méretű, az ugye nem fog panaszkodni, hiszen a dedikált cucc már önmagában is szép nyeremény, legfeljebb a pólót elajándékozza. Ez van, egyszer legyen jobb a kisebb embereknek.

Mit kell tenned, hogy nyerj?

Van Indapassod (azaz blog.hu regisztrációd)? Ha nincs, akkor csinálsz egyet itt, és akkor már van. Lehetőleg olyan emailt adj meg, amin utána utolérünk, hisz a nyeremény megér ennyit. Ha megvan, jelentkezz be, hogy tudjál kommentelni.

Péntekről szombatra virradó éjjel, 2 órakor élesül egy poszt, benne egy kérdéssel. Csak én tudom a pontos választ, az összes többi embert, aki tudta, már eltettem láb alól. Annyit elárulok, hogy tippelni kell majd, azaz nem kell elsőnek lenni. Tippeket hajnal 3 óra 0 (nulla) percig fogadok el. Az nyer, aki a legpontosabban tippel. Holtverseny esetén azé a cucc, aki előbb kommentelte be a legközelebbi választ. Tessék izgulni, nem lehet majd guglizni.

Walter Röhrl jókor volt jó helyen. Gondoltam, ha már itt van a Hungaroringen, megengedem neki, hogy vigyen egy kört a Porsche GT2 RS-sel. Ja, hogy 620 ló... és hátsókerekes? Akarom én ezt?!

Vélemények az azonos című írásunkról.

Miért olyan drága a benzin ma? És a gázolaj? Hiszen a kőolaj nem kerül többe, mint alig pár évvel ezelőtt…

Vélemények az azonos című írásunkról.

Nem is olyan régen, ez év májusában vettem részt Hosszú barátommal első, 1/100-as ralimon. Először persze húztuk az orrunkat, mert milyen rali már az, ahol nem lehet rendesen csapatni és a helyezést javarészt a hülye fotocellák és a századmásodpercek döntik el?

Aztán végigcsináltuk és rájöttünk, hogy messze nem rossz móka, az időbeosztás olyannyira szoros, hogy bizony néha szedni kell a lábunkat, ha időben oda akarunk érni az ellenőrző pontra. De a zárt pályás csapatás akkor is hiányzott egy kicsit.

A világ leghülyébb kötelező biztosítási rendszerétől búcsúzunk. Lesz helyette új, ami csakis jobb lehet. De lehetne még jobb.

Vélemények az azonos című írásunkról.