A nemzetközi bemutató után a mi derék Árpádunk egészen felvillanyozódott. Lelkesedése azóta sem csitult, sőt, egy keveset rám is átragasztott belőle. Lelkemre kötötte, hogy próbáljam ki az erősebbik, 200 lovas, benzines RCZ-t, mert az üt igazán nagyot. Kipróbáltam.
Az RCZ-ről készült képeket nézegettük az asszonnyal.
Zsófi – Szép ez a kocsi, nem?
GyV – De, szerintem is jó lett.
Zsófi – Mi ez?
GyV – Peugeot RCZ. Olyan, mint a TT, csak ratyi.
Zsófi – De hát a TT is ratyi, nem?
Ennyit arról, mit értünk mi férfiak a kocsikhoz. Mit ér az egész cécó, ha oldalbordáink bohócnak látnak minket, miközben büszkén suhanunk vadonatúj sportkocsinkban?
Kifejteném azért egy kicsit bővebben, nehogy gyűlöletlevél-áradat legyen a vége. A TT, legalábbis az aktuális, nagyon jól sikerült. Kiváló sportkocsinak tartom, mint ahogy azt a 2006-os bemutató kapcsán ki is fejtettem. Nyilván Zsófi is így érezne, ha megautókáztatnám, de ő – és gondolom még sok-sok nőtársa – másképp alkot véleményt.
Mindenki látott már kapuzárási pánikban fuldokló, selyemsálas ötvenest Audi TT-ben. Nincs is ezzel semmi gond. Nyilván maga a gyár sem szeretné, hogy ez a réteg ne vegyen TT-t, hiszen sokan és sokat költenek közülük sportkocsira, az autó imidzsének azonban nem feltétlenül tesz jót mindez. Keményvonalas sportkocsi a TT, vadállatoknak csinálták, mint egy Radicalt vagy egy Lotust? Nem éppen. Olyan embereknek készítették, akik szeretnek vezetni, de nem szívesen áldozzák föl a kényelmüket az élményért cserébe.
Nos, az RCZ is ilyen autó, csak még nőiesebb kivitelben. A minőség miatt nem aggódtam, úgy tűnik, azok az idők már elmúltak: a közelmúlt Peugeot-i már nem csupán szépek, de egyben is vannak – legutóbb Papp Tibi írt ódát az új 508-asról. Az RCZ ráadásul nem is cégen belül készül, túl drága móka lett volna egy új gyártósor egy olyan kocsi miatt, melynek elsődleges célja az imidzsépítés: az RCZ-ből mindössze 17 000 darab készül majd évente Ausztriában, a Magna Steyrnél. Ebből nagyjából 20–25 talál gazdára Magyarországon, legalábbis ez a terv.
A dízellel kezdtem a próbautat, de mielőtt rátérnék a vezetési élményre, foglalkozzunk egy keveset a dizájnnal, megéri. A belső tér oké. Nem luxus, de prémiumnak elmegy, igaz, a műszerfal meg a középkonzol nem új, de a sok bőr feldobja annyira, hogy ne köthessünk bele – igaz, elájulni is kevesen fognak tőle.
A karosszéria azonban nagyon jól sikerült. A kerekeket kitolták, amennyire lehetett, alig van túlnyúlás. Oldalról első ránézésre úgy érezzük, hogy az egész kocsi valahogy előrecsúszott, mintha az utastér buborékját túlságosan is előretolták volna. Aztán rájövünk, hogy ez egyáltalán nem baj, sőt, az RCZ nagyon harmonikus így, ahogy van, egy merész gondolattal a sziluettjét akár a Zondáéhoz is hasonlíthatjuk. Kicsit.
Az orra sajnos nem lett különösebben izgalmas: kilométerekről felismerhető Peugeot-orr, a fara ellenben nagyon izgalmas. A hátsó szélvédő és a tető két púpban domborodó formája teszi igazán különlegessé az RCZ-t.
