The Best of Szürkeimport
Használtteszt: Toyota Highlander Hybrid (2006)
Nem hiszem, hogy titkot árulok el: a cikk anyagát valamikor szeptember végén készítettük el. Az egész onnan indult, hogy a bővülő Karotta-családnak szüksége volt egy járműre. A fő sarokpontok: automata, kényelmes, takarékos, befér egy baba és egy hatalmas kutya. Utóbbi a csomagtartóba.
Elsőre rávágnánk, hogy erre egy kétliteres turbódízel automata SUV/kisterepjáró kéne, de az ötmillió környéki ár azt a keveset is kizárja, amely létezik. Mert elég kevés ilyen van, és azok is drágák. Valamiért a gyárak nem erőltették ezt a kombinációt, az előző X3-asból is bő három éve jelent meg, és ekkora értékvesztése messze nincs. A Ford Kugát egészen mostanáig nem lehetett megvenni automatával, ha dízelmotor volt benne.
Már az összes izét kizártuk, már egyterűeket is, ekkor jött Karotta ötlete: Highlander, a hibrid. Automata, tágas, kényelmes és elvileg takarékos. Nekem meg már régen függőben volt egy Highlander használttesztem, egy apró malőr miatt, gondoltam, ideje lenne megkérdezni Gergőt, a tulajt, hátha megjavult azóta az autó.
Bár, amikor elmeséltem az autópályán kapott kő miatt kilukadt olajhűtő miatt elfolyt olaj miatt megfővő hibrid erőátvitel szomorú sztoriját, Karotta egy kicsit gondolkodóba esett. Da azért rábólintott, hogy menjünk el, és nézzük meg, milyen egy ilyen. Szerencsére a Highlander valóban meggyógyult.
Furcsa egyébként, hogy Gergő mennyire könnyen veszi az akadályokat, amelyek az Amerikából behozott autók köré épült életét keresztezik. Aki még emlékszik, az ő nyári autója az egyik használttesztben szerepelt Lexus SC 430-as, de az ős-Insight is. A Highlandert már akkor ajánlotta tesztre, de mire sor került volna rá, beütött a kő. Mármint az olajhűtőbe. Hárommillió lett volna az alkatrész.
Csakhogy Amerikában is vannak bontók. Az emberek meg mindenhol úgy viszonyulnak a tárgyaikhoz, amilyen nehéz a megszerzésük – és az amcsik könnyen jutnak autóhoz. És egy olyan országban, ahol nem túl komoly törés után a bontóban végzi a kocsi, ráadásul egy olyan típus, amely magától nem nagyon hajlandó elromlani az első néhány százezer kilométeren – na, az ilyenhez gombokért van bármi. A Highlanderhez is párszáz dollárból volt meg a váltó, pontosabban az a hajtóműszerűség, amely fokozatmentes automataként működik.
Ez nem is annyira gáz.
Ahogy a Highlander Hybrid megszerzése sem. Gergő számítása szerint a végén, szállítással, átépítve, forgalomba helyezve 5,3 milliónál állt meg a taxaméter – igaz, ez még az olcsó dollár időszakában történt. Ma már messze nem éri meg ennyire, és azért vigyázni kell a megfelelő alany kiválasztásával is. Akad pár vízkáros autó a piacon, de a szénné tört roncsokból itthon újraépített olcsó példányok is kerülendőek. Gergőé is törött volt, de csak picit, az orra, úgy, hogy a mechanika nem sérült. Egyébként a 3-4 éves Highlander Hybridek ára 15 és 25 ezer dollár között mozog. Persze nem árt, ha van szállítós kapcsolat – ebből is van drágább, meg olcsóbb. Ez a fehér Toyota például last minute-jelleggel került be egy konténerbe, ahol volt egy üres hely, és irány Amsterdam.
A költségek közt szerepel még 10 százalék vám, és az akkori holland áfa, ami 19 százalék. Aztán itthon jön egy kis Canossa-járás, hogy a hatóság elismerje, hogy a 9-es besorolású hibridautó – amely az USA piacán ULEV vagy SULEV besorolású – és tudja az Euro 4-et. És eztán már csak ki kell fizetni a regadót, amely egy új hibridre 190 ezer lenne. De még jön a kor szerinti avultatás, tehát még kevesebb. Ha ugyanezt egy nem hibrid Highlander után kellene megfizetni, a 3,3-as motor után, 3,2 millió lenne az alap, de még a korai, 2,4 literes benzineseknél is másfélmilliótól indulna a visszaszámlálás. Hát ezért szabad csakis hibridet hozni.
A Highlander a honosítás szempontjából kivételesen jó darab. Akármilyen hihetetlen, sárgák az indexei, csak az első sárga fényt kell átalakítani úgy, hogy ne világítson folyamatosan. A lámpatestekben és az üvegekben benne van az E-jel, ezzel sem kell foglalkozni. Csak akkor lehet gond, ha mondjuk az USÁ-ban szélvédőt cseréltek, mert az alkatrészen már nincs rajta az európai jelzés – ilyenkor itthon is csere van, nincs mese. Összességében mégsem nagy a dráma.
Hogy nincs alkatrész? Mint láttuk, azért a bontott fődarab sem gond, ami még viccesebb, a hivatalos importőri hálózatban bármi rendelhető, úgy, hogy normál áron, gyorsan megérkezik. Gergő egy kis oldalüveget rendelt, tán egy hét alatt itt volt, teljesen épeszű áron. A navi, fedélzeti számítógép és műszerek magyarítása sem megoldhatatlan – vagyis az, hogy metrikus rendszerben írja ki a dolgokat, ne mérföldben és egyéb középkori mértékegységekben.
Oké, hogy megszerezhető, de milyen? Tényleg egy ilyenben nő fel majd a kis Karotta?
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
