Teszt: Volkswagen Arteon Shooting Brake 2.0 TDI R-Line - 2021.

Gyakori szólam manapság, hogy a középkategóriás szedánok műfajának vége. A Ford a nyilvánosság elé tárt izzasztó igazgatótanácsi ülésekkel szondáztatta meg a népet, hogy milyen lenne a világ Mondeo nélkül, a többiek pedig név- és stílusváltással (Laguna > Talisman, Vectra > Insignia, Avensis > Camry) vergődnek az életben maradásért.

Már aki életben marad, ugyanis Citroën C5 és Honda Accord már nincs, a Nissan Primerára meg már nem is emlékszünk. A névváltoztatók egyértelműen az extravaganciában, vagy a drágább megoldásokban látták a megoldást, de az esetleges profitráta-növekedésen kívül olyan nagy áttörést nem tudtak elérni.

Eközben a Volkswagen-csoportnál a többiek számára felfoghatatlan hatjegyű számok repkednek, a Passat teljesen más ligát képvisel, egyedül a túlkoros Mondeo, és a kissé sótlan Insignia kullog értelmes számokkal. Talán ezért vergődnek még mindig ennyien, mert látják, hogy a Volkswagen konszernnél két nagyszedán is jól megy (a Superbet se felejtük ki), és emellett jut olyan gumicukorra is, mint az Arteon – nagyjából olyan stílusban, mint a Peugeotnál megmaradt 508-as.

A Passathoz képest halványan íveltebb tetővonal, bátrabb formavilág, keret nélküli ajtók jelentik a különbséget. Az Arteon a reklámokból ismert arany szín nélkül is feltűnő jelenség, de van benne annyi elegancia, hogyha nem menne ennyire jól a cégnek, simán lehetne Passat is. A korábbi tanulmányautókról ismert, fényszórókban végződő hűtőrács bármilyen szögből vagány, ritkán bámulnak meg Volkswagent ilyen sokan.

A hozzám a 2020-as faceliftkor bemutatott kombi változat került, amit a gyártó fellengzősen Shooting Brake-nek hív. Működött a csel, hiszen csak felületesen volt meg nekem, hogy készült ilyen karosszéria, azt viszont tudtam, hogy a CLS Merci és az új Kia Proceed gyönyörű, az Arteonból pedig a szedán eddig is tetszett. Jó-jó, nem is ez a lényeg, az Arteon Shooting Brake tényleg nem lett csúnya, sőt, de bőven lehetne simán kombinak hívni. Egyáltalán nem ívelt a teteje, sőt, az oldalablak-sor alsó részének felkanyarításával próbálták elhitetni velünk, hogy itt valami különlegeset kapunk.

Olcsó trükk, de nyilván meg van az az előnye is ennek a csalásnak, hogy hátul normálisan el lehet férni ebben az Arteonban is. Úgy értem passati értelemben, hiszen csak az fog panaszkodni a helyhiányra ebben az autóban, aki a két méter fölötti ligában játszik. És igen, még az abszolút értékben vett ablakfelület is meglepően nagy az Arteon Shooting Brake-ben, na nem az üvegtetőtől, mert az szinte annyira sötétített, mintha nem is lenne.

Kétszínű fénycsapdának a műszerfal zongoralakkja is elmegy, hiszen fekete, és szeret tükröződni, meg ujjlenyomatot reggelizni. Szépnek azért szép, csak kár, hogy jó néhány funkciót érintőgombosra alakítottak. Ez igazából a legnagyobb öngól, hiszen, így az az érvelés sem állja meg a helyét, hogy mindezt azért csinálták, hogy szoftverfrissítésnél ne egy fizikai gomb szabjon határt a fejlesztésnek. Ja, igen ezt akkor mondják, ha valamilyen funkciót az infotainment képernyőjére száműznek.

Ha már itt tartunk, ezt a nem elhanyagolható ergonómiai bakit leszámítva hozza az Arteon a szokásos Volkswagen-színvonalat, mindennek logikus az elrendezése, és a nagyképernyőt is könnyű kezelni, hosszú töltögetésekbe is ritkán kezd. A navigáció is az egyik leghasználhatóbb a piacon, viszont az élő forgalmi javaslatai teljesen fals infókat mutattak. Egyik nap jöttem haza a Balatonról, északi irányban kellett átmennem Budapesten. A fedélzeti rendszer 10 percenként fárasztott azzal, hogy mindenképpen kerüljek a nulláson 35 km-t, máskülönben negyedórányi dugó és időveszteség a jutalmam. Hiába nyomtam ki, hogy köszönöm, nem érdekel, vagy tízszer megkaptam még ezt az értesítést.

Mondanom sem kell, nem hogy dugó nem volt a városban, de talán sosem mentem át olyan akadálytalanul az Alkotás utca-Margit körút-Rakpart-Szentendrei út-Megyeri híd útvonalon, mint akkor. Ó igen, és a kedvencemet majdnem kihagytam: „Kérem, forduljon jobbra a Margit körút utcánál” illetve „Haladjon tovább egyenesen az Alkotás utca utca irányába”. Beismerem, többnyire ezért használtuk a navit, mert ezek a beszólások egy hét után is indokolatlanul viccesek maradtak. Simán átválthattam volna Android Autóra is, de az Arteonban már csak Type-C USB csatlakozók vannak – szerintem a legtöbb magyar háztartásban még nincs ilyen kábel, de a németeknél se lehet alapvetés.

Az Arteonhoz kapható leggyengébb, 2 literes, 150 lóerős dízelmotor járt nálam, ami már igazából untig elég a bő másfél tonnás autóhoz, hiszen 10 másodperc alatt megvan a 0-100. Nem meglepő módon Arteont már nem is kapni kézi váltóval, így ebben is egy hétsebességes DSG volt. Nekem ez a párosítás összességében nagyon tetszett, hiszen a mostani tapasztalatokkal ellentétben nagyon finoman vezethető az Arteon, a TDI-nek is egészen kulturált hangja van, gyorsításnál sincsen késlekedés a gázreakcióban vagy a visszaváltásban. Természetesen a fogyasztással sem volt probléma, nálam a hat liter körüli vegyes átlag volt a sztenderd. Az Arteon igazi erősségei és gyengeségei azonban a részletekben rejlenek.

Például nagyon finoman indul el még akkor is, ha az elektromos kéziféket auto hold üzemmódra állítottuk. Ez még ma sem sikerült így minden automataváltós autónak. Gyenge pont szokott lenni még a Volkswagen-csoportos autóknál a vezetésbiztonsági elektronika, azonban ebben az Arteonban hibátlanul működött minden. Egyetlen vakriasztást se kaptam, a radaros tempomat pedig annyira észrevétlenül tette a dolgát, hogy párszor be is bambultam lassabban közlekedő autók mögött a külső sávban. Van mondjuk egy elsőre ijesztő tulajdonsága: automatikus lassításkor a fékpedált egy (valószínűleg) villanymotor ténylegesen benyomja, így a kicsit erőteljesebb fékezéseknél olyan érzésünk lehet, mintha beesne a pedál. Hamar hozzá lehet szokni, főleg, hogy így sokkal egyenletesebben lehet átvenni a fékezést az autótól: nincs hirtelen bebucskázás a fékpont keresgélés vagy a rendszer határozottabb felülbírálata miatt.

Akár kontinenseket átszelő, ultrakényelmes limuzin is lehetne az Arteon, ha nem tenné tönkre az élményt a túl kemény futómű. Az autópályákon nyilván ő a császár, de városban egyszerűen túl sok, pedig állítólag az R-line csomag nem tartalmazott futómű keményítést. Nyilván ez az ára annak, hogy az Arteon egy pontosan vezethető, feszes autó, de mintha a Passat ezt egy halvány fokkal jobban csinálná. Másik problémám a fűtés volt: értem, hogy egy dízeltől nem érdemes azonnali felmelegedést várni, de itt már vastagon a 10 millió forint feletti árkategóriában evezünk (a tesztautó 15 millió forint körül lehetett), szóval elvártam volna, hogy ne vacogjak simán tíz percet az autóban indítás után.

Az Arteon Shooting Brake egyértelmű erődemonstráció a Volkswagentől. Üzenet, hogy ők olyan autót árulnak rétegmodellként, amivel mások kényszerből már az alapmodelleknél próbálkoznak. A fenti táblázatból látszik, hogy az Arteon még így is hozza sok vetélytárs számait, hogy mellette van egy Passat, meg egy Superb. Vetélytársnak inkább egy Audi A4-est, BMW 3-ast vagy Mercedes C-osztályt mondanék, hiszen a legolcsóbb Arteon éppen 14 millió forint alatt kezdődik, ebből pedig, ha alacsonyabb felszereltséggel is, de bőven van választék a prémium kategóriában is. Technikai tudásban simán hozza a többiek színvonalát, méretben felül is múlja őket, viszont részletekben és kifinomultságban azért még mindig jobb egy valóban prémium autó. Az Arteon mellett valószínűleg az fog dönteni, akinek tetszik a forma és ezen nem csak nem érdemes, de nem is tudok vitatkozni.