Próba: Citroën C5 – 2008

Nagyoktól nem szégyen lopni, vallhatja a Citroën, mert a lángos játék mellé lendületesen felrajzolták a kocsi oldalára a CLS Merciről ismert kupés hatást eredményező ívelt oldalvonalat is. Jó az összhatás.

És jó részleteiben is, jó az eleje (teccenek látni, hogy a ködlámpák a fényszórók kicsinyített másolatai?), jó a hátulja (a piros lámpa megint BMW, az új 3-asé, kis A4 Audival keverve), jó a profilja. A kiegészítők is passzolnak a kocsihoz. A krómbajszok, krómdíszlécek, az ablakok krómkerete, a krómbetétes kilincsek pont a kellő mennyiségű ragyogást teszik hozzá az összképhez. Ha nagyon sokáig nézem, beleköthetek a hosszú első túlnyúlásba, de aztán eszembe jut az unokatestvér, a 407-es Peugeot, és mégsem teszem.

De mit négyszázhetesezek itt, hiszen ez egy sokkal nagyobb autó. A C6-os padlólemezére épült C5 tíz centivel hosszabb, öttel szélesebb a 407-esnél, tengelytávban kilenc centi előnye van. De nagyobb a  Lagunánál, sőt hosszabb a  Passatnál másfél centivel! (A Mondeónál természetesen kisebb, de hát a gigantikus Fordnál semmi sem lehet nagyobb.)

Ha beszállunk a C5-be, és magunkra csapjuk az ajtót, hirtelen átesünk egy dimenziókapun, és nem abban az erőteljes, agresszív megjelenésű kocsiban találjuk magunkat, amit az előbb kívülről csodáltunk. Puhaság, kifinomultság, mindent átható nyugalom vesz minket körül, egyre könnyebbek és könnyebbek vagyunk, szemünk lassan lecsukódik...

Különösen veszélyes ez az álomkór egy hátmasszírozós komfort-vezetőüléssel felszerelt doromboló V6-osban. A békés országúti túlvilágra szenderülések számának drasztikus emelkedése ellen a Citroën jól bevált fegyvereket használ. Először is ott a rettenetes bajuszkapcsoló, ami tán a Saxo-106 páros óta fertelmeskedik minden PSA-modellben. Ez a beltér egyetlen csúnya pontja. Ha a vizuális felrázás nem működne, életbe lép a Pom-Pom világából jól ismert Fenékrezgető Sávelhagyásjelző. A rendszer most először működött alattam úgy egy Citroënben, hogy azt mondjam: van értelme. Nem jelzett összevissza, nem aludt el velem együtt vékonyabb csíkokon. Létezik gépi evolúció.

A C5 három benzin- és négy dízelmotorral rendelhető. Illetve csak eggyel, de azt ezek közül kell kiválasztani. A benzinesek: 1,8i 127 lóerővel, 2,0i 143-mal (ehhez kérhető négyfokozatú automata váltó), 3,0i V6 215-tel (ez csak hatfokozatú automatával van). A dízelek (mind részecskeszűrős): 1,6 HDI 110 ló, 2,0 HDI 138 ló (hatfokozatú kézivel, vagy ugyanennyi fokozatú automatával), 2,2 HDI 173 lóval, 2,7 HDI 208 lóval (csak hatfokozatú automatával).

A futómű nem feltétlenül hidropneumatikus az új C5-ben. A német lelkületű, esetleg kevésbé tehetős vásárlóközönség kedvéért acélrugós felfüggesztést is fejlesztettek a kocsihoz. A két legkisebb motorhoz csak vas-, a két legnagyobbhoz csak lég-olajrugó járhat, de a köztes motorok némelyikéhez választhatunk a felfüggesztések közül. (Ezek után, ha érdekel valakit, Rácz Tamás álmainak C5-öse a következő: kétliteres HDI, automata sebességváltóval, hidropneumatikus felfüggesztéssel, masszírozós komfortülésekkel.)

De hogyan viszonyul az új C5 a hagyományos Citroën-erényekhez? Lapozzon!