Z, mint aZannya

Z-előzmények       Yutaka Katayama A hatvanas évek vége felé egy Yutaka Katayama nevű úr volt felelős azért, hogy a Datsunok (ahogy akkoriban a Nissanokat hívták) jól fogyjanak Amerikában. Mr. K., ahogy a Z-barátok emlegetik, igyekezett meggyőzni a gyár otthoni vezetését arról, hogy egy sportos Datsun nemcsak eladható volna, hanem remekül megismertetné és bevezetné a márkát egy ilyen nagy, zsíros piacon. Mr. K. szerint a Jaguar E-type gyönyörű, ezért ilyesminek szerette volna látni a Datsun új sportkupéját is. Emellett valóban modern konstrukcióra hajtott: biztonságos karosszéria, elöl-hátul független MacPherson-felfüggesztés, duplakarbis, soros hathengeres motor, fogasléces kormánymű, szervós tárcsafék. Legnagyobb érdeme azonban talán mégis az, hogy első ízben értette meg honfitársaival, hogy az amerikaiak sokkal nagyobb testű emberek, akik nem szeretnek kis japán pléhdobozokban szorongani, és tágas belsőt csináltatott. És azt is elmagyarázta volna, hogy hiába tetszett annyira Kawamata szannak, a Nissan akkori elnökének a My fair lady című zenés darab, az általa erőltetett Tündérhölgy alkalmatlan sportautónévnek. Ezt viszont nem hitték el neki, így az első szállítmányokon saját maga cseréltette ki az idétlen típusnevet. Így lett a Fairladyből Z, pontosabban 240Z, a 2,4 literes motor nyomán. A Z bekapta Amerikát. Az első évtized végére több mint egymillió darab frusztrálta a helyi porschésokat - összevetésképpen Corvette-ből 25 év alatt kelt el ennyi. Persze nem kunszt, a Z viccesen olcsó volt a konkurenciához képest, viszont borzasztóan jó. És sportautó volt a javából: tíz egymást követő évben nyerte meg az amerikai pályaautó-bajnokságot, amivel örök rekorder. Vesztére együtt hízott a vásárlóival; 78-tól 280ZX lett belőle, nagyobb árral, kevésbé szép formával és kényelmesebb belsővel, 84-től elkockásodott és V6 lett a sor6-ból, 300ZX néven, 90-ben pedig megjött a rettenetes biturbó, high-tech 300ZXTT, amit ugyan szívesen megvettek volna ugyanolyan sokan, mint az eredetit, de nem bírták, annyira piszok drága lett. Így az évtized végére a nagy generáció többi tagjával együtt (Toyota Supra, Mitsubishi 3000GT) szépen elmerült.

Az előtörténet ismeretében minden rendes sportautós égre szegezett orral szimatolt az új 350Z irányába, és amint a pontos neve kiderült, már egy óvatos farkcsóválást is meg lehetett kockáztatni: az X száműzése a típusnévből alighanem a kirekesztő drágaság és az eltohonyásodás végét jelenti. Éljen a visszatérés a rendes, egyszerű, igazi sportautók közé! Aztán a prospektusböngészés összezavar; a hosszabbik, 2+2 személyes előd-ZX-nél ugyan rövidebb az új kasztni 21 centivel, de a tengelytáv hosszabb lett 8-cal, és kicsit szélesebb és magasabb is az új modell. És esze ágában sincs lényegesen könnyebbnek lenni, mindkét autó 1,6 tonna körüli. Aggasztó.

Jó, legyen ez is kövér, de legalább nézzen ki jól. És a Z, barátom, jól néz ki. Irgalmatlanul szélesnek, erősnek és masszívnak látszik, és egyáltalán nem hat Nissannak. Ez nem baj, a Micra csodás, de nőcis, az Almerát csak lesütött tekintettel merem megközelíteni, a Primera külsejét meg két éve próbálom érzelmileg feldolgozni, és bár néha tetszik, mostanság a viszolygás áll nyerésre. Na, a Z ezek közül egyikre sem hasonlít, semennyire se.

Az orra nagyon szép, de túlontúl barátságos, ennél egy koraszülött bárány is agresszívebb. A púpos tető csodálatos, a hiperkerek fenék szintén. Utóbbit látva a legtöbben az Audi TT-t kezdik emlegetni. Ettől finoman berzenkednék: ilyen szép feneke a TT-nek ugyanis csak addig volt, ameddig a rettenetes szpojlerrel tönkre nem tették. Azelőtt ilyen volt, sőt, majdnem szebb is, viszont néha leesett az útról, mert nagy tempónál túl sok felhajtóerő hatott a hátsó tengelyre. Ez olyasmi, ami a Z-vel biztosan nem fordulhat elő, ugyanis addig reszelték a szélcsatornában, ameddig a menetszél keltette emelőerőt le nem nullázták szépen.

Mivel kevés dolgot gyűlölök jobban, mint a manapság divatos egységes márkaarculatot, a 350Z nisszántalansága nekem külön kéj. Azt viszont nem bántam volna, ha itt-ott visszautal a korszakalkotó elődre, amit mindféle marketingduma ellenére egyáltalán nem csinál. Minden arányában alapvetően másmilyen, amíg az eredeti 240Z tulajdonképpen a motorház végére tapasztott kabinka volt, ez inkább egy középre koncentrált tömegű repülő csészealj. A hátsó karosszériaoszlop formája tényleg hasonlít az utolsó 300ZX-re, de ez minden.

A 350Z karosszériáját nemcsak szépre tervezték, hanem bizony erősre is. Már a külseje alapján se próbálnám szívesen a lábamra dobálni, de aztán kiderül, hogy a merevítést ezúttal egyenesen az elmebetegségig vitték a mérnökök. Úgy döntöttek ugyanis, hogy ha már egyszer rendes sportkupét csinálnak, akkor nemcsak a hátsó üléseket hagyják ki, tulajdonképpen a csomagtartó se fontos, és inkább az ismert univerzum legnagyobb toronymerevítőjét hegesztették a két hátsó kerék közé. Nem volt szívem lefeszegetni a műanyag burkolatot, hogy tényleg alatta is akkora vasak mennek-e, de meggyőző. És mielőtt valakiben kóros kíváncsiság ébredne, igen, van elöl is, bár nem ekkora, mert akkor csak pedálhajtás fért volna el a motortérben.

Mivel sportautót a közhidelemnek megfelelően tényleg gazdag pojácák vásárolnak, akik szeretnek kis fehér golyókat ütögetni obskúrus üzleti ügyekről zajló susmusolás közepette a friss levegőn, ezért a Z csomagtartóján gyári matrica próbálja elhitetni a leendő vásárlóval, hogy a merevítő dacára igenis befér két komplett golftáska. Ilyen őszintén idén egyetlen matrica láttán sem nevettünk, köszönjük. (Természetesen semmi bajom a gazdag pojácákkal, és a golfozást is helyeslem.) Kalaptartó (azaz csomagtértakaró) nincs, a teljes belső egyetlen légtér, ahogy a 240Z-ben is.

Ha már a belső szóba került, maradjunk is itt. Hely van, a magasabb felszereltséghez járó narancsszín bőrkárpit élőben nem is ijesztő, hanem szép. A műszerek együtt mozognak a kormánnyal, ez nagyon ritka, garantáltan minden utasból kicsal egy nahátot. A belső összességében nagyon jó, pedig részleteiben egy rakás dolgot nem szerettünk, leginkább a rémes, fényezett, ezüstszín műanyag dekorelemeket. Tényleg sokat érne nekem, ha megmondaná valaki, hogy hány forintot lehet megspórolni azon, hogy négy alumíniumnak látszó darabkát műanyagfröccsöntővel készíttetünk el, és hogy lesz-e tőle annyival olcsóbb az autó, mint amennyivel olcsóbbnak érződik. Pláne úgy, hogy közben a külső kilincsek téglányi, vaskos, igazi tömör alumíniumból vannak, és tényleg nagyon szépek.

< >