A látens sportgép

A Saab soha nem volt a sportkocsirajongók márkája, ennek ellenére mindig voltak sportosított modelljei. Több 250 lóerő körüli teljesítménnyel büszkélkedő limuzint dobtak piacra az évek során. Ha az Aero szócskát meghalljuk, rögtön elképzelünk egy viszonylag nagy méretű motorblokkot egy visszafogott, de még így is igen hatékony turbófeltöltővel.

Pedig az Aero csak egy csomag, igaz, ezt a csomagot a gyengébb 9-3-asokhoz nem tudjuk megrendelni, de például a 180 lovas 1,9-es dízelhez már igen. Napjainkban minden sportos Saabhoz jár minimum 180 lóerő, sportfutómű, egyedi, 17-es könnyűfémfelni-garnitúra és sportkipufogó. És mivel az Aero a legdrágább felszereltségi szint, a sportosítások mellé adnak még bőrüléseket, 7 hangszórós hifit − a tesztautóban 11 hangszórós BOSE Surround hangrendszer volt DVD-alapú navigációval − meg tolatóradart, elektromosan állítható első üléseket a vezetőnél 3 memóriahellyel, xenon fényszórókat és fényszórómosót.

A bőrülések jól néznek ki, és kényelmesek is, a BOSE hifi tisztán, szépen szól, a sportkipufogó is csinos, de a sportfutóműből semmit sem vettem észre. Annyira nem, hogy a teszthét után úgy éreztem, a tesztautó legkívánatosabb tulajdonsága, hogy komfortos. Ennek egyszerű oka van, az XWD alá nem raknak sportfutóművet, hiába Aero. Csöndes a motorja, nem jön zaj a kerekek felől még nagy tempónál sem, és szinte alig érezzük az útegyenetlenségeket, ennek azonban egyenes következménye, hogy az utat sem nagyon érezzük.

Ezzel a mondattal sajnos le is lőttem a poént, a Saab 9-3 2.0 TS XWD Aerónak kábé annyi köze van a sporthoz, mint nekem lesz úgy 30-40 év múlva. Még a limuzinokhoz képest sem sportos egy kicsit sem. Nagy teste kanyarban, de kemény fékezésnél is imbolyog, ráadásul a sofőr nagyon kevés visszajelzést kap az útról, csak találgatni tud, nem alkothat pontos képet arról, ami az autóval egy gyors kanyarban történik, ennek fényében nem is nagyon fogja erőltetni a száguldozást. De mennyire fontos egy Saabnak, hogy a száguldás élményével kecsegtessen?

Elérkeztünk a Saab, és tulajdonképpen a General Motors nagy problémájához, az identitás kérdéséhez. A GM-nél úgy döntöttek, elkezdik árulni ugyanazt a technikát különböző neveken, így az előállítási költség csökken, nyilvánvaló, hogy a haszonnak nőnie kell. Igen ám, de az emberek nem robotok, azt veszik meg, ami tetszik nekik, ami vonzza őket, és ha valakit egy Cadillacben az vonzott, hogy nagy, nyers, bunkó és elegáns egyszerre, az nem fog megvásárolni egy európaiasított, modoros autót csak azért, mert ráragasztottak egy Cadillac badge-et.

Saab 93 XWD bejáratás (videó)

Mikor Csikóssal ralizni mentünk Ádándra , azon töprengtünk, pontosan milyen a Saab személyisége. Arra jutottunk, hogy bár jól láthatóan tartja a lépést a korral, a legkonzervatívabb márkák közé tartozik. Nézegettük a műszerfalat, a műszeregységet, és bár gyökeresen eltérő a kocsikról alkotott véleményünk, megegyeztünk abban, hogy a sok krómcsicsa nélkül, vagyis tök feketében jobban mutatna.

Ha mai szemmel nézzük, kicsit talán túlságosan egyszerű formák határozzák meg a 9-3 műszerfalát. Ha konzervatívabb elképzeléseink vannak az autódizájnról, a Saab műszerei gyönyörűek, viszont sehogyan sem illik a tradicionális környezetbe a sok krómdísz. A GM egyszer már bebizonyította magának − sőt, folyamatosan bizonygatja −, hogy ha mindent el akar érni, akkor két szék között a pad alá csúszik. Nehogy ugyanez legyen a Saabbal; ha már konzervatív, legyen a végsőkig konzervatív, tartson ki az elképzelései mellett, és ne konformizálódjon az egyik oldalon, ha a másikon az ár ellen megy.

Persze a krómcsík csak apróság, a 9-3 XWD sportos karosszériáját leszámítva nagyon egységes képet mutat: konzervatív limuzin, mely a neve ellenére is nagyon kényelmes. Még a kétliteres turbómotor is olyan, mint egy tapasztalt, idősödő konferanszié: a legjobb poénjain már túl van, de bármikor tökéletesen megoldja a legváratlanabb szituációkat, megríkatni már nem, nevettetni még tud.