Csuda tudja, hogy történt, de ezidáig nem ültem X5-ösben, valahogy kimaradt az életemből. Így hát, amikor felvetődött a kérdés: ki írjon az új modellről, a szerkesztőségi értekezleten lecsaptunk rám, mint ideális kísérleti nyúlra. Vigyem én az autót, mondtuk, keressünk mellé egy elődmodellt, és mondjam meg, melyik kéne inkább. Így is lett.
Ha egymás mellett látjuk a régi és az új X5-öst, két dolog tűnik fel azonnal. Egyrészt az új sokkal aktuálisabb, így a XXI. század első dekádjának második felében. Szó se róla, a régi modell dizájnja sem használódott még el, de az új kevésbé szögletes, kevésbé durva, íveivel, hangsúlyosabb domborulataival jobban hasonlít a most futó bangleista BMW-kre, és jobban passzol környezetéhez a 2007-es autókatalógusokban. Épp ez vele a legnagyobb bajom. Ha lehagynánk frontjáról a vesét, és elmaszatolnánk a fényszóró plexije mögött a dupla köroptikát, akár egy Hyundai Valami is állhatna velünk szembe, a régi markánsabb volt.
De vele van az Újdonság Ereje! A régi X5-re már nem kapja fel a fejét az utca népe, ezt viszont nagyon nézték. Lámpánál orrpiszkálás kizárva, legalább annyi tekintetet vonz az autó - egyelőre -, mintha egy piros Ferrarit túráztatnánk a zöldre várva.
A használt
Krisztián fél éve birtokolja ezt a 2004-es, tehát már fészlift utáni dízel X5-öst. Jó húszezer kilométert hajtott bele, kényelmes tempóban, vegyes használatban tízliteres átlagfogyasztással (városban 12, országúton 9). A tulajnak kellemes csalódás volt a kocsi, egy 535d-ből átülve hintázósabb, billegős, terepjárós futásra számított, de nagyon elégedett a feszes gyári sportfutóművel. Két dolog miatt irigyli csak az újat. Abban több a hely (jogos: a régi X5 kívülről hatalmas, ehhez képest bent a térérzet valóban nem olyan impozáns), illetve jobban tetszenek neki az új modell kagylósabb hátsó ülései is. Ráadásul a réginek túl meredek szögben áll a háttámlája. Egy kiégett izzón kívül sohasem produkált hibát a BMW.
Oldalról nagyjából egykutya, hátulról viszont az új feneke jobban tetszik, különösen a két agresszív, vastag kipufogóvéggel. Mint a régi modell tulajától megtudtam, mivel már minden dízel X5-öshöz alapáron jár a koromszűrő, nem kellett lefelé kunkorítani a csővégeket, állhatnak peckesen kifelé. (A nem részecskeszűrős dízelautókét azért szokták lehajtani, hogy a pajkos légörvények ne kenjék össze korommal az autó hátfalát.)
És nem csak frissebb, látványosan nagyobb is az új modell. Hat centivel szélesebb, 16 és féllel hosszabb, mint elődje, tengelyei 11 centivel távolabb állnak egymástól, és mindez látszik is rajta. A BMW X5 nem akar lemaradni a növésben, kapaszkodik a Q7, az XC90 után.
Odabent a régi elsőre otthonosabb. X5-szűzként hamarabb megtalálom, amit keresek, jobban kezemre esnek a bajszok, a váltókar, a klasszikus régi BMW-iskola szerint Excel-táblázatba rendezett középkonzol gombjai. Az új X5 szétszórtabb, kuszább, de, akárcsak külsejében, belső dizájnjában is jóval frissebb. Feljebb mászott és megnőtt az LCD középen, a gombok eltűntek mellőle, funkciójukat átvette az i-Drive (a BMW nem ússza meg ennyivel, erre majd még visszatérünk).
A kézifék karjának helyére elektronikát vezérlő billenőgomb került. A klasszikus négyórás műszeregység a több évtizedes múltra visszatekintő (és valljuk be: mára tényleg divatjamúlt) jellegzetes BMW-logotípiával szintén a múlté, helyét átvette a két nagy óra, számlapjukon két kicsivel, és - minő fájdalom - már ez a BMW is nélkülözi a vízhőfokmérőt.
A vezetői környezet nagyon hasonló, igazi béemvés a két kocsi. Sportos, vaskos kormány, kényelmes, ezerfelé állítható, jól tartó szék, magas üléspozíció, de a friss modell érezhetően tágasabb, a réginek közelebb van, és kisebb a szélvédője. És az új tapinthatóan, szagolhatóan, hallhatóan újabb. 2000 kilométer sincs benne még, a régi pedig már 92 ezer kilométert futott - érezni is rajta. Úthibákon kicsit nyöszörög, a bőrök, műanyagok már fényesebbek, de műszakilag azért még minden hibátlan. Egyetlen konkrét zavaró ergonómiai hibát találtam csak a régiben, amit az újban már kijavítottak: az ablakemelők kapcsolóit a vezetőülésből az E70-ben már nem csak kicsavart könyökkel, csuklóval lehet elérni.
A hátsó traktusban - ami az újban középső is lehet, ugye - más jellegű a változás. A régi egybesimított, három személyre tervezett pad helyett az újban már külön-külön állítható üléseket találunk. A középső helyet viszont jóval kisebbre méretezték, mint a szélsőket, így három felnőtt a régiben kevesebb veszekedéssel tud elhelyezkedni. A kétszemélyességet erősíti a kétzónás hátsó klíma is. A szélen ülők olyan igényes klímavezérlést kaptak a két első ülés közé, hogy az idefókuszáló részletfotót először bekevertem az első traktus képei közé.
Leghátul első blikkre nagyon hasonló a két generáció: az ötödik ajtó mindkettőben két részletben nyílik; az ablakos szárny felfelé, a lámpák közti lefelé. Jó, mert nem gurul ki azonnal a görögdinnye a lábunkra, amikor otthon nekiállunk kipakolni a vásárfiát, rossz, mert két mozdulat kell egy helyett, amikor bepakoláshoz készülünk. És nem lehet jól behajolni sem a lenyakló hátfal miatt. Mindkét kocsiban sík padlón csúszkálhatnak a cuccok, de az újban praktikus, sínen tologatható rögzítőkampók várják az ezt megakadályozni hivatott gumipókokat.
Az új X5-ös 534 200 forintos felárért kínál valamit, amit a régi nem tudott: harmadik üléssort. Két könnyen, gyorsan felcsapható, ám nehezen megközelíthető kisszék gyerekek, vagy igen alacsony felnőttek számára. Normális alkattal kínszenvedés, még sokkal rosszabb, mint az XC90-es szintén nem túl kényelmes sámlijai, de a BMW-dílerek most már legalább a Volvo-értékesítők szemébe vághatják az autókereskedők bálján: nekünk is van!
Mindkét autó háromliteres, soros hathengeres, huszonnégy szelepes közös nyomócsöves dízelmotort visel, mögötte hatfokozatú, kézzel is kapcsolható automata váltóval. A motor-váltó nagyjából ugyanarra képes a két bódéban; a régi dízel 218 lóerős, 500 Nm-t ad le, az új 235 lovas, 520 Nm-t tud. Mindkét autó szűk 2,2 tonna, tehát az új kicsit fürgébb, de nemigen akad ember, aki észreveszi a különbséget. A fogyasztás is hasonló, épeszű tempó mellett tíz liter körüli nagy átlaggal lehet számolni a dízel X5-ösre, generációtól függetlenül. Akár régi, akár új, az általam próbált összes hasonló dízel automata közül ez a hajtáslánc a legkedvesebb szívemnek: erős, fürge, csendes, tökéletes. Dízel automatában nagyon jó a BMW.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
