Rakoncátlankodik a dízel Passat: nem tudom benyomni a féket, így nem indul az autó.
A szerelő azt mondja, még ráérek. Mi az igazság, mikor kell a Vivaróhoz nyúlni?
A szükség nagy úr, főleg a mai, pótkereket nélkülöző világban.
Van a Passatomban kettős tömegű lendkerék? És vajon milyen befecskendezőrendszerem van?
Pár órányi állás után is erős a kipufogógáz szaga, de néha fáradt olajat is érzek.
A kocsi teljesen váratlan időközönként elvesztette a nyomatékát, főleg előzés közben.
Főként nyáron lehet észrevenni: ha terhelem a motort, gyenge és hangos a Suzuki.
A minap reggeli első indítás után kéken kezdett füstölni, valamint egyenetlen volt az alapjárat is.
Kanyarodáskor olyan hangot hallok, mintha valami, ami gumiból van tekeredne.
Amikor ráadom a gyújtást, morgó hang jelentkezik. Ha leveszem a gyújtást, nyikorog.
Érdemes megvenni, ha már felütötte a fejét a korrózió? Vagy inkább meneküljek már most?
A szervizkönyv szerint nem kell a váltóban olajat cserélni, de lehet, hogy a fenti tüneteken segítene a csere?
Miért olajos belül a cső,? Kezdjek el gyűjteni új turbóra?
Egy ideje étolajjal megy, lett is lerakódás elég. Van erre jó adalék?
A Ewingok kedvenc mondása itt is igaz: az olaj a lényeg!
Autómat telibetisztelte néhány szívtelen madár, persze csak az újrafényezett elem kapott.
Biztos csak el van kicsit tömődve valahol, menjek vele többet pályán, kitisztul - mondták a szervizben.
Járó motornál bejut az égéstermék az utastérbe. Javíthat-e a helyzeten, ha katalizátort szereltetek a kipufogó rendszerbe?
A legtöbb autószerelő csak pislog, ha meglátja a Dodge Caravant. Segíteni senki nem tud.