Szerintünk ez nem menő,
szerintünk ez kurva nagy gáz,
akár van kamera, akár nincs.

Kell ehhez bármit is hozzátenni?
Talán csak ennyit: gratulálunk!
Békés, Magyarország, 2008.

Bizony, bizony, a számháború. Dúl égen-földön, a számok manapság mindent visznek. Egy termék eladhatatlan, ha nem övezi legalább 3-4 fantasztikus szám. (A  "20 százalékkal dúsabb haj"-szövegen ordítva karmolom össze magam. Megnézném egyszer azt a "hajdússágmérőt".)

Hatványozottan igaz ez az autógyártókra, akik newtonméterek és lóerők százával bombázzák azokat, akik hagyják és szivacsként szívják magukba a maszlagot.

"Azannya, 525 lóerős az SL65, fúú, 630 Nm, de meghajtanám."

"Láttad az új GT-R-t? 7:38 alatt tudja a Nürburgringet. Gyorsabb, mint a Lamborghini. Milyen máááá'! Inkább azt vennék."

Csakhogy a mindennapi élet nem Nordschleife és nem Nürburgring. Ezt azonban nagyon sokan nem hajlandóak megérteni és gépiesen követik a PR Mr.Wolf szugeráló parancsait: "vedd meg, ez a legjobb, Nürburgring, köridő, nyolcmillió lóerő, 300 km/óra, köridő, legjobb, veddmegveddmegveddmeg".

És a csillogószemű marha meg is veszi. Mert hiszen temérdek lóerő és temérdek nemwtonméter, nagyon megy. Presztízsből? Nem hinném. Azért, hogy a pórnép, esetleg a társaság felé megvillantsák platina bankkártyájuk tompa fényét? Vagy szimplán a társadalomban elfoglalt helyük ékes bizonyítékaként: na pöcsök, kinek van a legnagyobb piros segge a páviánfalkában? (Itt kérek elnézést a kevés kivételtől, akik más meggondolás alapján, józanul döntenek ilyen típusok mellett.)

Remélem, mindenki utánaézett a portálhidak témájának. Azoknak, akik jól felkészültek, játék lesz a válaszadás.

A szintén portálhídon gördülő Praga V3S hathengerese milyen teherautómodell motorja alapján készült?

oMm:
Csájna dö bjútiful

Ukáz jött a csőpostával
a legmagasabb szintről,
párttitkár jön, minden autó
tűnjön el a színről.

Fájt a feje főelvtársnak, -
düh vetett az arcán lángot,
régmúlt időt idézve lelt
rend őrében hű barátot.

Rögvest lett is jó megoldás,
telik már a kassza,
tányérsapkás Aranyszárnyon
rossz autóst meg...

A napi rituálé rendszert visz az életbe. Minden reggel felhúzom a karórát, majd egy török kávéval indítok. A dzsezvámban barnacukrot karamellizálok, majd éppen csak a vörös habig buggyantva egy akkora feketét főzök, amitől minden arkadas szeme fennakadna.

Ez van, kávéfüggő vagyok, koffein nélkül még a hajam se nő. A rossz vagy túl lágy kávé egy fél napom képes elrontani, ezért ha máshol nem, otthon a legjobbat adom magamnak. Kurukahveci Mehmet Efendi. Számomra az Oszmán Birodalom öröksége, ha többnejűségért nem is, ezért maradhattak volna. A púderfinomságúra őrölt kávéban valami rőt árnyalat játszik, apró szemcséitől a presszógép tönkremenne. Íze domináns, mint ll. Szulejmán, nincs benne a megszokott simulékony kávéházi aroma. Nem szeretem túl forrón, öröm nagy hörpintésekkel meginni, majd az utolsó kortyot púderiszapként megforgatni, majd lenyelni. Nem ropog a fog alatt, engedelmesen megindul a gyomorba.

Ha utazom, termosz van velem, abban őrzöm melegét a tartalék feketének. A múltkori U20 bemutatón szerkesztőségünkbe keveredett tartály is kötelező autós kellék. Unimogot ugyan bárki vehet, de kávéstermoszt csak tőlünk kaphat jó válaszáért cserébe.

A nyereményre utazók ma éjszaka szembesülhetnek a kérdéssel. Aki hiénázna, maradjon szépen fenn, vagy keljen korán. A vadászatban csak Indapass-szal bejelentkezett olvasóink vehetnek részt.

Örök vitatéma, hogy jobb-e még a Mercedes a többi prémiummárkánál. Merthogy ugye harminc évvel ezelőtt elég volt kétszáz métert menni egy Mergával, egy BMW-vel, egy Audival meg egy Volvóval, és az ember a fenekével érezte, a fülével hallotta, sőt, az ujjbegyeivel tapintotta, hogy amelyik csillagot tol az elején, az nagyon más, sokkal többet tud.

Manapság viszont már tényleg csak ízlés kérdése, hogy az ember mit választ. Az előbb felsorolt márkák mindegyike nyert már összehasonlító tesztet a többiek ellen, mindegyikben csend van, finom anyagok, lágy rugózás, burzsoá kényeztetés.

Szóval a különbségek kicsinek tűnnek. Legalábbis abban, amit a felhasználó lát meg érez. Mi, autós újságírók talán többet tudunk a különbségekről, mert a gyárak folyamatosan ellátnak minket háttérinformációkkal. Így például tudjuk, hogy a Volvo 33 000 valós baleset adatait rögzítette az elmúlt négy évtizedben, mert ők nem csak az ütközési teszteket veszik alapul a biztonsági fejlesztéseknél, és azon sem lepődünk meg, hogy egy BMW ablaktörlője még a legnagyobb hidegben is szépen töröl, hiszen a BMW az egyetlen autógyár, amelyiknek saját tesztközpontja van a sarkkörön, Arjeplogban.

Van azonban olyan információ, ami hozzánk is csak véletlenül jut el, és még minket is meglep. Mint például ez a 158 oldalas kis (?) brosúra, amelyet a Mercedes készített – a tűzoltók számára.

Május elsején babakocsiztam az ikrekkel a szoci autók között. Elvittem őket, hogy minél korábban belélegezzék a kétütemű füstöt, ki tudja, lesz-e rá alkalmuk pár év múlva. Persze - ahogy a karácsonyra ajándékozott kisvonat-terepasztalok esetében -, igazából saját magam szórakoztatására látogattunk a Közlekedési múzeum elé. Éppen utánunk hozták az elveszett cumisüveget, amikor észrevettem egy Barkas ablakában az autóskártyát.



A gagyi trafikos kártyák után igazi felüdülés volt a HVTM CarToonCard-ja, bár a kivitelezés zseniális, de a HVTM kártyákon szereplő modern autók engem nem fogtak meg. Ezért nagyon megörültem az itt felfedeztetett Keleti Autós Kártyának.
Szép kartondobozában egy kék Wartburggal kellette magát 1000 forintért.



Azonnal lecsaptam, de ott egyéb elfoglaltság miatt nem is nagyon néztem rá. Itthon kezdtem tanulmányozásába. Sajnos a kártyák már nem olyan szépek, mint a doboz. Retrohatás miatt szürkeárnyalatosak az autókról készült képek, melyeknek a minősége sem egyforma. Kicsit jobban örültem volna a színes, valósághű képeknek, de azt megértem, hogy 32 egyforma beállítású, jó minőségű szoci autóról készült fotó beszerzése, elkészítése nem könnyű dolog. A kártyák grafikájában a vörös szín alkalmazásával kimerült a múltidézés.



Viszont az alapvető műszaki adatok dicséretesen, autóskártyához hűen vannak feltüntetve. Ami plusz piros pont az autók és a gyártók pontos megnevezése, címe. Például: POLSKI FIAT 125 P MR 75 - Fabryka Samochodow Osobowych, Ulica Staingradzka 50. - Warszawa, Lengyelország -1968

Pár év múlva, ha felteszem a kérdést valamelyik gyereknek: Édes fiam mit gyártottak Karegujevacban 1967-ben? - és ha azonnal nem válaszolja, hogy - Édesapám például azt az aranyos Zasztava 600 D-t, ami 768 köbcentis volt és 29 lóerő -, akkor megy is kukoricára térdepelni a sarokba.

Szóval jó kis kártya ez. Hiánypótló.

A használati utasításból kiderül, hogy létezik egy másik pakli is, amiben a párhuzamosan futó nyugati autók vannak. Ebben a Velorex a joker, abban a Kabin-Roller. Így akár lehet a két kártyával is együtt  játszani a szokásos autóskártyák szabálya szerint.

Egy misztikus dolog azért van. A kártya dobozának tetejére a következőt írták: Külön köszönjük Borsche Károly, a Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség Főtitkárának támogatását. Vajon mivel támogatta Borsche úr? Néztem az gyártó oldalát, ahol a Szocio-Memory Keleti Autós Kártya mellett még más egyéb érdekes termékeket is találtam, de ott sem derült fény a támogatás mibenlétére.
Felhívtam a gyártót, de ünnepnap lévén nem vették fel. Talán majd egyszer kiderül.

Végezetül idézet a használati utasításból:

"Ez a Játék nem csupán Autóskártya, hanem egy Gyűjtemény, amely méltán felnőtt a Szocio-Memory alapfeladatához:

Játszva emlékeztetni és felejtetni."

Az Internacionálétól és Rákosi elvtársról szóló daloktól zeng a Liget, mint az elmúlt ötven-hatvan évben szinte mindig. Persze, ma már nem komoly a dolog – a KGST-autók seregszemléjén azért mindig előkerülnek a mozgalmi nóták. Pár éve nem voltam kint, így meglepett, hogy mennyi autó volt ott (a sor vége a Stefániáig ért), mintha még ma is működnének a gyárak. A másik meglepi az volt, hogy mennyi Skoda gyűlt össze, noha a parádé anno Trabant-Wartburg színekben indult. Hol a fenében rejtőzött eddig ennyi 100-as Skoda, pláne 1000 MB! Ha gyerekkoromban láttam egyet, az ünnepnap volt, most meg rogyásig volt velük a placc.

Aki veterános sznobizmussal nézi az eseményt, az hamar rosszul lesz a Közlekedési Múzeum előtt. Egyszerűen ez nem tárlat. Az emberek többnyire azt hozzák el, amivel járnak, ami egy 105-ös vagy 120-as Skoda vonatkozásában néha lehangoló. Esetleg vicces, ha elkezdik tupírozni a kocsit. Persze azért akad pár igazán eredeti és gyönyörű autó is a tömegben – de jobb ellazulni, élvezni a hangokat és a szagokat. Azokon nem fog a sufnituning sem.

Én gyerekkoromban leginkább a kétüteműek kellemes, rákkeltő aromás vegyületekben dúskáló kipufogógázát kedveltem, és ezért ebből szippanthattam egy párat a bulin. És amikor egy Zsigulit kicsit megsüt a nap, milyen jó műbőrszag dől belőle, ha kinyitják az ajtót...na ezekért kell kimenni május elsején. Meg a Wartburgok vékony motorhangjáért, meg azért a hangért, amivel beindul egy Skoda-motor.

Szívet melengető a Polski Klub jelenléte is; a "Nagypolszkik" nem voltak túl gyakori autók Magyarországon. A Kispolszki kombi viszont még engem is meglepett, igaz, ez már a 126bis-ből készült. Mindenesetre nem csak az optika torzít, a kocsi tényleg ilyesmi alakú. A másik, amire nem számítottam, a népes Moszkvics-populáció. Még Aleko is akadt.

Bár a KGST-nek már vége, azért akad egy-egy "újdonság" is, hiszen lassan kultautóvá vénülhet a Tavria is. Az idén egy kis Ikarus-tárlat is volt, kabrió városnéző verzióval, meg Bözsibusszal, illetve 200-as, a belsejében apró kiállítással.

Azért vannak típusok, amiket hiányolok. Daciások, ébredjetek! Az rendben, hogy visszaszivárgott Romániába a hazai park nagy része, de azért három-négynél többnek (és jobbnak) lett volna hely a múzeum előtt... ennyire nem szeretjük a Dákót? Pedig eleinte nem is volt olyan rossz autó, mint a végén.

A Volgásoknál az fog meg, hogy nem csak az imperialistáknak volt az elütött gyalogos oldalát végighasító orrdísze, hanem a béketábornak is. Igaz, nem ragadozó, csak egy sima kérődző, de legalább valami. Euro NCAP gyalogosvédelem: tíz csillag levonás!

Ja, és a jelképek. Volt itt vaskereszt, néhány utalás a kedvenc autóinkat gyártó KGST-országok egyes részeinek visszacsatolására, meg vörös csillag is. Ezt hívják sokszínűségnek? Azt pedig mindenki döntse el, hogy az egyik Moszkvics orrán felsorakozott matrjoska-babákon szereplő urak közül (Lenintől Putyinig) ki tekinthető önkényúrnak. Szóval, éljen a szagos-hangos május elseje!

Az úgy volt, hogy a feleségemnek kell egy autó, mert a sors az agglomerációba vetett bennünket. Nincs mese, kell egy autó neki. Kisgyerek van, húsz kilométer Budapesttől, messze a bolt, messze az orvos, messze a család, kocsi nélkül nehéz egy féléves gyerekkel.

Felállítottuk a kritériumokat, hogy milyen kocsira van szükségünk:

Szerintem legyen viszonylag nagy, automata váltó, légkondi, ABS és vagy ASR/ESP vagy fronthajtás. Az asszony nagy csomagteret és biztonságot preferálta a gazdaságos üzem mellett.

Közös feltétel volt az üthetőség, tehát ha kicsit súrlódik, reped, görbül akkor ne zokogva hívjon fel, csak úgy simán.

Elkezdtünk gondolkodni, hogy mi is kellene neki. Felmerült a Mitsubitshi Space Wagon, Space Runner, de annyira reménytelenül szétütöttek voltak a számunkra elérhető ársávban, hogy erről letettünk. Felmerült a Hyundai Sonata kilencvenes években gyártott változata. Ezekkel tele vannak a hirdetési portálok, van belőle jócskán, automatás is akad, ami ugye vételi szempont volt. Végül mindről kiderült, hogy valami van: nem vált szépen, rohad, törött volt, eszi az olajat, hengerfejes, gázos. Ezek hálaistennek a telefonban kiderültek, nem kellett odaautókázni több száz kilométert, hogy fény derüljön rájuk.

Elkeseredve nézegettem a hirdetéseket, amikor eszembe jutott Balázs Viktor és Csikós közös tippje a Családi Autóról: Toyota Camry. Elkezdtem böngészni ezeket, az asszonynak már három kiválasztottat mutattam meg.

Karitól kaptam pár napja az alábbi kis videót, amelyikről nagyon hamar kiderült, hogy tökéletesen kitölti a munkahelyi ebédidő előtti merengést a maga hat és fél percével.
Kicsit kiszárad az ember szája közben, de ez ne legyen baj. Főszerepben Jan Kopecký és a Fabia WRC, amelyik ritkán működött, viszont ha igen, akkor értő kezekben valahogy így zabálta fel a gyorsasági szakaszt emberestől, falvastól, 206 WRC-stől. Három papírzsebkendővel töröltem le a döbbenettől nyitva maradt szám miatt összenyálazott asztalt. OMG és WTF!?



Szláv pilóták közül a zseniális Janusz Kulig tudott még ekkorákat menni. Aztán egy vasúti átjáróban a jelzőberendezés hibája miatt autójába csapódott a vonat és 35 évesen elhunyt. A mi reflexeink és vezetési tudásunk (kevés kivétellel) valahol a relaxáló meztelencsiga szintjén van hozzájuk képest. Figyeljünk oda.
És a videó láttán lehet újra vitázni azon, hogy melyik a legmagasabb szintű vezetői tudást igénylő autósport. Jó étvágyat!

Három-négyszázezer forintért már lehet használható kabriót kapni Magyarországon. Kis mázlival pedig már egy adrenalinbomba Mazda MX-5 roadsterre is ráakadhatunk alig többért. Nem szabad csilivili szalondíszre gondolni – ez a pénz egy még éppen működő és valamennyire egyben levő, ám az idő, más autók, sorozatos tulajdonosok, tákszervizek és latyakhektoliterek különböző mintázatú vasfogai által alaposan megrágott, fáradt dögre elegendő.

Mi találtunk egy ilyet. Vizsga a tavalyi kabriósszezont követő ősszel lejárt, kívül belül fizikai behatások nyomait harci sebekként magukon viselő pléhlemezek, festéküktől szabadulni kész műanyagburkolatok, lógó beltéri elemek. Rongytető a nevéhez hű állapotban, szelepek kerregnek, a lengéscsillapítókból már csak a lengés maradt, az akku holt ólomtömbként hever a csomagtér sötétjében. De azért MX-5 ez, kölcsönakkuval pöcröff, menésre még mindig közvetlen, a vigyorfaktor hamisítatlanul miatás.

Nos, ezt az autót először kézi mosóba vittük (nekünk lol, mosószemélyzetnek ROTFL), majd betereltük az óbudai C4 stúdióba sztárfotó-készítésre. A képek egy középformátumú Hasselblad gép, és a rátett 39 megapixeles(!) hátfal alkotta. Persze nem ezeket itt, a dokumentálás egy apró Minolta Xt-vel zajlott.

Az a hét fotó, ami a három és fél órás derítőlap-állítás, vakukalibráció, hungarocell-pozicionálás eredményeként előállt, kis híján dagadtra töltött volna egy cédét, ezért DVD-n hoztam el őket.

Még az egy szem beltéri kép is, amit csináltunk, fegyverbe szólította a teljes stúdióapparátust. A pici autótest körül alig fért el a sok zsizsegő fotóművész, fotóriporter és filmmérnök, de az eredmény nem maradt el: ebben a felbontásban legalább csodásan kivehető minden karc.

Hogy minek kellenek ilyen fotók a Totalcarba, ahol a képek maximum 1024-es szélességűek? Nem kellenek, de nem is ide lesznek. Pontosabban a Totalcar stimmel, de nem a totalcar.hu-n, hanem az Totalcar-Expressz nyomtatott magazinban nyálazhatók majd végig.

Igen, idén megint lesz kézbe vehető, nyomdafestéktől illatozó, lecsokizható, gyűjthető, papírrepülők alapjául szolgáló, vécére vihető újságunk az Inmedio és a Relay boltjaiban. Tavaly már volt kettő, és a másodiknál már eszmélt a nép, az szép eladásokat hozott. 15 ezer kinyomott példányból 11 700 elfogyott, ami egy második számát élő lapnál felettébb egészséges arány. Télen kicsit levegőt vettünk, számolgattunk, oda lyukadtunk ki, hogy legyen 2008-ban három újabb szám. Ennél többre nem futja az erőforrásainkból (vagy talán aggregátjainkból?), de az a három legalább jó lesz. Az első szám már készen is van, leadtuk nyomdába, már csak az átfutás istenéhez fohászkodunk, hogy időben kinyomtassák.

Nos, az új TC-Expresszben, a 2008/1-es számban lesz ez a Mazda MX-5, a magyar autós újságírás gyakorlatában lényegében ismeretlen részletességű, óriási felbontású képeken. Mellette meg egy rakás egyéb írás is akad, magazinunk szórakozásnak, infóbázisnak, vásárlás előtti stresszoldónak (vagy –növelőnek) mindenképpen ajánlott olvasmány lesz. Keressék az újságosoknál május 2-től!

Reggel Keresztúri Tamás webszerkesztő kollégával éppen egy ralis videó apropóján tárgyaltuk meg, hogy ha a sofőr elnézne valamit, milyen szépen bemenne egy hálószobába vagy kertbe. Erre felnézek az Indavideóra és mit látok... Lengyel ralin kicsit benézik a kanyart. Vajon az itinerben egyenesen ment az út?

A múltkor megint elkezdődött a paráztatás a jégesővel. Valamelyik rádióban hallottam, hogy diónyi nagyságú jegekre számíthatunk. Igaz, hogy van utólagos megoldás a jégkáros autók kezelésére, de annyira nem voltam kíváncsi a technológiára.
 


Álltam a garázsban és akár hogy is nézegettem, a Saab mellé nem fér be a Scion, esetleg félig.  Az mondjuk nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi fog harcolni az elemekkel, de vajon melyik fele lógjon ki.  Aztán inkább körbenéztem, mit lehetne tenni mechanikus védelem terén. Van egy kis maradék gipszkarton, de gondoltam, másnapra elmorzsolódhat a víztől. Van egy kis maradék OSB falemez, de ez meg összekarcolja az autót, ráadásul egész nagy darabok nincsenek. Kevés volt az idő, hogy  hevenyészett jégvédő keretet ácsoljak maradék faanyagokból.
 
Felcsillant a szemem, mikor megláttam a rongydarabokat. Annak idején az ikerággyal kaptunk néhány gyerek ágyneműt. Kicsit elhasználtak voltak, ezért inkább én használtam fel őket szerelésre. A legutóbb a Ducati olajcseréjénél hemperegtem rajta. Puha, kényelmes, az Isten is a barkácsoló ember alá teremtette. ágyneműt.
 
Na most ezeket az puha ágyneműket helyeztem a kocsi tetejére. A Scion ebből a szempontból jó alany, mert a sík tetőre szépen felfeküdt, és a szélessége is tökéletes volt. A második ágyneműt átlapoltam, és a motorháztetőre borítottam. Erre az ütésvédő anyagra raktam a ponyvát, amit még a Winklertől kaptam, még a Golfjából maradt. A 900-asra rá tudom erőltetni, de a Scion doboz formáját nem nagyon szerette.
 


Na mit tesz ilyenkor az ember?
Előveszi a gumipókos zacskót.
 
Elöl viszonylag könnyen felgumiztam mert a ponyván volt egy fülecske, Hátul becsuktam a ponyvát az ajtóval, és a biztonság kedvéért ott is hurkoltam egyet a pókkal. Na ez így nem volt rossz, de a szél még mindig belekaphatott. Ezért az autó alatt egy gereblyével átvezettem ismét egy gumipókot, majd műanyag spárgát erősítettem rá, ugyanis hirtelen nem találtam több gumipókot.

Elégedetten nézegettem az installációt, nyugodt szívvel vártam a jégesőt.
Persze, szokás szerint megint elkerült minket a rossz idő. Láttam, hogy villámlik, meg valahol durva vihar van, de nálunk csak esegetett. (Amikor két éve augusztus huszadikán elsöpörte a várost a vihar, akkor nálunk feldőlt a teraszon a műanyag-szék. Ennyit éreztünk belőle.)
 
Reggel leszedtem a cuccot. A ponyva átázott, a paplan vizes lett egy kicsit, és a benne lévő kosz enyhén rákenődött a kocsira.



Másnap Budaörsön kapott el a jégeső, Akkor a másik kocsival voltam, de sikerült bemenekülni egy fedél alá. Szerencsétlen Scion meg otthon, fedetlenül. Nagyon ideges leszek, ha most veri össze a jég. De szerencsére semmi sem volt, Kati nem is tudta, hogy jég esett valahol.

Most már befejezem a parázást, nem fogok minden rémhírre paplanozásba kezdeni, bár azért kíváncsi lennék, ért-e volna valamit a védelem.

Valamirevaló férfiember furcsa vonzalmat érez a célszerszámok láttán. Legyen az egy profi króm-vanádium kulcskészlet, Caterham Superlight vagy valami, ami a gyötrő munkanap utáni pihentető hazafelé poroszkálás közben egyszer csak ott terem.

Huhh, mi van? Kitört a háború? Megint itt van Bush? De nem, mindössze egy Aligator takarította maga előtt a pozsonyi körgyűrűt.

Nemrég újra összefutottam Bandi bácsival és kék-sárga bogarával a tököli reptéren. Most is épp valamelyik repülőgép szerelésére indult, ám előtte ismét elidőztünk kicsit bogara mellett, amit gyorsan le is fotóztam belülről, ugyanis erre a múltkor nem került sor, és többen is hiányolták a belső képeket.

Ahogy fényképezgettem, egyre több furcsa műszert találtam a bogárban. Hengerfejhőmérő, szívótér-nyomásmérő? Hű, gondoltam, nem semmi az öreg, ez a bogár még talán repülni is tud!

– üvöltött fel a Motordoki, és én odanéztem, mert a barátságos invitálásnak nem lehet ellenállni. Pedig akkor már órák óta úton voltunk, Bukarestből Budapestre, ami mindenképpen egy felüvöltős útvonal.

Az odaúton is sokszor üvöltöttünk fel. Először, amikor egy teherautó nyitott oldaldobozából elénk esett egy vascső, majd egy tűzoltó készülék (aminek letört a szelepe és pörögve fehér port okádott), végül egy közepes méretű kempingfőző (ami kiütötte a szembejövő Peugeot 206 bal első kerekét).

Akkor is rezonancia tört elő a hangképző szervünkből, amikor az előttünk haladó, húszméteres betonoszlopot szállító moldáv nyergesvontató olyan sebességgel ment be a kanyarokba, hogy a vontatmány átdriftelt a szembejövő sávba, és ez nem egyszer, véletlenül történt meg, hanem húsz kilométeren át folyamatosan.

Üvöltöttünk akkor is, amikor Bukaresttől a határig nyolc darab frissen borult autót számoltunk össze, ami még éppen füstölgött, vagy ott telefonált mellette a vérző fejű tulajdonosa, esetleg fityegő kerekekkel éppen a trélerre szuszakolták fel.

A történeti hűség kedvéért fontos megemlíteni, hogy a borult roncsokból öt darab Logan volt, de ez sokkal kevésbé a Logan hibája, mint azé a tényé, hogy a román utak nagy részén nincs padka, az út széle pedig egy méterrel magasabb, mint a környező szántóföldek, ami nagyban javítja minden típus borulási hajlamát.

Szóval megint üvöltött a Doki, mint a fába szorult féreg, de ez most más hangszínű üvöltés volt. Felnéztem, de nem láttam semmit.

Ott, ott, böködött balra, és akkor észrevettem, bár egy koszlott öreg Dacia kissé kitakarta.

Zsuszi a szomszédban lakik és néhanapján összefutunk kutyasétáltatás közben. Zsuzsi nem autóbuzi és nem is igazán érdeklik az autók. Kormányhivatalnok az értelmesebbik fajtából. A minap is éppen együtt bandukoltunk, mikor a kutyás témák között mégis szóba kerültek az autók is. Elpanaszolta, hogy barátja nem szereti a kutyáját (szálkás-, avagy drótszőrű tacskó), hiszen nem engedi be mégcsak az autójába sem.

- Hmmm, -mondom, -és milyen autója van a barátodnak?

- Hát, olyan Mercedes sportautó.

Mercedes sportautó? Elgondolkodtam egy pillanatra, aztán eszembe jutott az ezüst színű SLK 200 Kompressor, amit már párszor láttam a ház előtt.

- Aha, az az ezüst színű kis kétszemélyes, aminek a teteje gombnyomásra nyit-csuk? -kérdem az ő nyelvén.

- Az, -válaszolja, - de hagyján, még a régi Mazda kabrióba sem engedi be.

- Hmm, te Zsuzsi, milyen a Mazda kabrió? Nem olyan bukólámpája van elöl?

- De, de, pontosan, és olyan mókás az egész autó, én sokkal jobban szeretem, mint azt a másikat.

- Aha, de az nem kabrió, az egy roadster, -mondom neki, -és különben pedig teljesen igazad van és van érzéked hozzá, ugyanis a kettő közül AZ a sportautó, nem a Mercedes.

Na, látszott Zsuszin, hogy ez gondolkodóba ejtette, hiszen 20-25 lépés is eltelt, mire újra megszólalt.

- De hiszen abban klíma sincs... -böki ki végül.

- Mégis azt szereted jobban, mert mókás, látod?!

Tovább nem fárasztom Önöket a párbeszéddel, de szöget ütött a fejembe a dolog. Vajon hány ilyen ember szaladgál e földön, akinek kritérium a klíma egy sportautóban?

A BX megérett az olajcserére, ezért ellátogattam a családi autószerelőnkhöz, Pistihez. Pisti kedves ember, de kicsit mogorva, főleg ha francia autót kell szerelnie. Németautó-párti, tizenév alatt két népautót használt összesen, szóval nem az a hevesen cserélgetős fajta.

Már az XM is kiverte nála a biztosítékot, de amikor a BX-et meglátta, csak annyit mondott, hogy ez lyukas. Mondom az.

Viszonylag hamar túlestünk az udvariassági franciaautó fikázáson és szépen nekiláttunk a feladatnak, ami tételesen: olaj-, gyertya- és szűrők cseréje, alapjárat beállítása, ablakmosó motor cseréje, ajtók nyikorgásának megszüntetése.

Először leengedtük az olajat, ami szépen kicsordogált a neki való lyukon. Közben lehűlt annyira a blokk, hogy némi unszolásra a gyertyák is kipattantak a helyükről.



Légszűrő, az nem volt az autóban, mindösszesen egy szivacsfecni emlékeztetett hajdani önmagára. Ez nem tett jót neki, az biztos.



Szépen beöntöttük az új olajat, helyükre kerültek a gyertyák. Meglett egy hiányzó vákumcső helye is, egy kis módosítással alkalmassá tett gumicső felszerelése után az alapjárat is rendbe jött. Végre.

Felgördültek a motorosok és a quadosok a céldobogóra, fél óra múlva jönnek az autók. Én ezt már nem várom meg, mert egyrészt lemerült a kamerám, de inkább azért, mert olyan igazi, fekete balatoni viharfelhő érkezik. Most még süt a nap, de már érezhető a hideg szél, itt fél óra múlva csúnya vihar lesz. Ebből a mókából kimaradok.

Az autók versenyét Carlos Sainz nyerte, utána Peterhansel majd Depping futott célba. Az elsőket percek választották el egymástól, nagyon szoros küzdelem volt. A motorosoknál első a francia Casteu lett, utána Lopez és Duclos következtek. A quados dobogósok Deltrieu, Declerck, Antal lettek. A nyertes kamionokat Stacey, Van Ginkel és Loprais vezette.

Így magyar dobogósa nem lett a versenynek. Erre leginkább a quados Szabó Lászlónak lett volna esélye, akinek ha nem törik ki a kereke, jó eséllyel végez az első háromban. Majd legközelebb…

Ahogy e sorokat itt az autóban írom, már tombol a vihar, üvölt a szél, nagy cseppekben zuhog az eső, emberek szaladnak mindenfelé. Ez a felhő igazán várhatott volna még egy pár órát, de ez az, amibe még a CE Rally szervezői sem szólhatnak bele.

Remélem elértem e tudósítás célját és sikerült egy kissé testközelibb képet festeni egy ilyen nagyszabású verseny hangulatáról, mindennapjairól. Kétség nem fér hozzá, hogy az elmúlt 10 nap csúcsát Romániban értük el, Sletholt Asbjornnak köszönhetően, de hát nem jöhet minden nap szembe egy pizsamás versenyző. Vigyázzatok, hogy ne menni kis sár szembe, és olvassátok továbbra is a Totalcar és a Belsőség oldalait!

 

Itt ülök Balatonfüreden, a mólónál, egy fa alatt, amelyet Göncz Árpád ültetett még 1990. november 30-án, Bibó István tiszteletére. Jobbra tőlem V.V. Giri, India elnöke által ültetett fa, amelyet 1970. október 6-án, a kellemes órák emlékére helyezett a balatonfüredi talajba. Szép itt. Az emberek sétálgatnak, az árusok felkészültek, már a dobogó is áll. Három kisgyerek a partra úszó hattyúkat próbálja paradicsomnyi kövekkel fejbetalálni, de szerencsére még kicsik ahhoz, hogy kiloccsintsák a két méterre lévő éhes állatok agyvelejét. Az egyik hajó tatján egy pánsíp művész fújja házi hangosító-berendezésébe ismert klasszikusok szólamait. Ez olyan ralibefutós hangulatban harmonizál Peter Gabriel Sledge Hammerjével, amely egy másik hangszóróból árad.

 

Szóval szép itt. Wifi is van, biztos valamelyik szállodából szivárog. Nagy lesz itt a nyüzsgés, kicsi a hely, és nagyon sokan jönnek. Állítólag még miniszterelnökünk is megjelenik, bár ezt az a fiú mondta, aki a sajtószobát látta el élelemmel. Lehet, hogy ő is ültet majd egy fát. Már a miniszterelnök. Jöjjenek már ezek a ralis gyerekek!...

  

Elérkezett a CE Rally utolsó napja. A nézettséget övező rejtély megoldódni látszik, ugyanis már hét és félnyolc között is többszöröse a parkolókban álló autók száma, mint a korábbi napokon. Nagy igazság volt, valaki írta egy hozzászólásban, az emberek hétköznapokon nem meglepő módon dolgozni járnak. Tulajdonképpen ma is munkanap van, de úgy tűnik most már többen tesznek engedményeket.

Ma egyetlen délelőtti gyors van, a motorok már 12 órától mennek fel a balatonfüredi pódiumra. Az utolsó kamion hat óra magasságában hajt fel, ezzel zárul az autós része az eseménynek.

Vessünk egy pillantást az eddigi helyezésekre (helyesebben a péntek estire, mert közben a motorosok már mennek), a magyarokat szem előtt tartva!

Kezdeném a quadosokkal, mert abban igen szép eredményeket mutattunk, ha Szabó Lacit nem érte volna több balszerencse most, más lenne. De sajnos itt nincs ha. Szóval Mészöly Tamás a 7., Szabó Laci  9., Németh Norbert pedig a 14. helyen állt tegnap.

A motorosoknál a 29. helyen állt Nagy Péter, a 63.-on Hermann Henrik, 76. Szilvási Péter.

Autóknál a 12. helyen állt a Kis-Czeglédi páros, 14.-en a Szalay-Tóth, 18.-on a Varga-Pocseg, 21.-en a Liszi-Fenesi, 26.-on a Palik-Darázsi, 36.on vannak Babáék, 57.-en a Kristóf-Simon páros.

Kamionoknál 9. a Szaller-Pocsik-Csitári, 11. a Darázsi-Bahor-Kis és 17. a Kovács-Tóth-Sípos trió.

Én innen Veszprémből 11 óra körül elindulok Balatonfüredre, hogy a dobogóra hajtó első motorost már láthassam.

A CE Rallynak köszönhetően nem csak felbecsülhetetlenül informatív és egyben lehengerlően szórakoztató posztjaim olvasása révén profitálhattok. Tudósításunk szponzora, a BFGoodrich, páratlan (háromszor három) ajándékait is hazaviheti az, aki a naponta feltett kérdésekre elsőként helyesen válaszol. A főnyeremény egy gumiszett lesz. A játékban csak IndaPass regisztrációval rendelkező olvasóink vehetnek részt. A megfejtést a kérdés hozzászólásaként szíveskedjetek benyújtani.

 

Utolsó nyereményjátékunk következik.

Bár fantasztikus dolog volt ez a CE Rally, én most nem bánom, hogy végre 7 nap után majd  ismét láthatom a gyerekeimet, és az estét feleségem karjaiban tölthetem, elmés találóskérdések kreálása helyett. Ebbéli örömöm kifejeződése az alábbi kérdés, amely a BFGoodrich sapkéárt megy:

 

Vedd Szalay Balázs rajtszámát.

Konvertáld hexadecimális számrendszerbe.

 

Számold ki az f(x)=3,5 függvény 0 és 2 pontok zárt intervallumán értelmezett határozott integrálját.

Ezt a számot konvertáld bináris számrendszerbe és hajts végre rajta egy RLC assembly utasítást.

Az így kapott számot is konvertáld hexadecimális számrendszerbe, és írd az előző hexadecimális szám végére.

 
Az így keletkező számból vonj le 222h-t. (hexa 222-et!)

 
Kaptál valamit….

Mikor alakult? Az évszám a megfejtés.

Autó

1	201 SAINZ (ESP) PERIN (FRA)	VOLKSWAGEN
2	200 PETERHANSEL (FRA) COTTRET (FRA)	MITSUBISHI
3	213 DEPPING (DEU) GOTTSCHALK (DEU)	VOLKSWAGEN
4	202 ALPHAND (FRA) PICARD (FRA)	MITSUBISHI
5	209 SOUSA (PRT) SCHULZ (DEU)	VOLKSWAGEN
6	211 SABY (FRA) GUEHENNEC (FRA)	BMW
7	218 BALDWIN (USA) HEATH (USA)	HUMMER
8	215 GACHE (FRA) FLICK (FRA)	BUGGY
9	245 ZAPLETAL (CZE) NEMAJER (CZE)	MITSUBISHI
10	227 VAN DEIJNE (NLD) ROSEGAAR (NLD)	MITSUBISHI

És el tudnak képzelni egy mindössze ennyi kilométert futott, 35 éves autót?
Eredeti, szalonúj állapotban?
Jóformán bejáratós motorral?
Úgy, hogy az eladó azt sem tudta, mi áll a garázsában?
Téridő-kontinuum-zavar vagy piszok nagy mázli?
Holnap kiderül.
Megint tanultam valamit.

Egy iráni autópályán vette fel a rendőrségi helikopter.
A vége kicsit csörömpölős lett.