2,74 millió dollárért (580 millió forint) kelt el az egyetlen Lamborghini Aventador J. A nyitott versenyautók hangulatát idéző, vérbeli sportgép egy meg nem nevezett gyűjtőhöz került.
Rekordprofitra tett szert a magyarországi gyártóbázissal is rendelkező Hankook Tire az első negyedévben, elsősorban a külföldi eladások növekedésének köszönhetően.
A 2010 eleje óta vásárolt autók tulajdonosainak a vásárlás napjától számítva egy évre szól a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), de felmérések szerint, egyharmaduk még mindig azt hiszi, hogy biztosításuk az év utolsó napján jár le.
Május elején megszülethet a megállapodás az algériai kormány és a Renault között egy új gyár építéséről az észak-afrikai országban. A tárgyalásról szóló híreket a vállalt vezetője, Carlos Ghosn is megerősítette, így Marokkó után, újabb területre törhet be a francia konszern.
Többször körbejárta már az internetet a lassan homokdűnévé váló Ferrari Enzo, amely egy dubaji rendőrségi telepen vár a sorsára. Úgy volt, hogy a héten végre elárverezik, de nem lehet: az Interpol tartja rajta a kezét.
A Pekingi Autószalonon már bemutatták a Forma 1-ben használt energiatárolóhoz hasonló, a gyorsításban közreműködő HY-KERS rendszert, amely a Ferrari következő csúcsmodelljében debütál majd. Ezért nem meglepő, hogy a minap a Bosch németországi fejlesztőközpontjának közelében felbukkant egy érdekes kísérleti autó, melyet az Autocar fotósai örökítettek meg.
Több helyen forgalomkorlátozás lép ma életbe Budapest belvárosában egy rendezvény miatt, a lezárások a BKV több járatát is érintik.
A Jász-Plasztik Autócentrum fóti telephelyéről lopott el egy használt autót a képen látható férfi április 27-én fél tíz körül. A nyomravezetőnek nagy összegű jutalmat ígér a kereskedés.
Bő tizenhárom éve nem fordult elő, hogy ennyit keresett volna a legkisebb detroitit autógyártó: a Chrysler 2012 első negyedében 473 millió dollárt kaszált, a tavalyi nyereség bő háromszorosát. Pedig az első Chrysler-Fiat modell bevezetését épp csak megkezdték.
Rövidesen megkezdődik a DTM 2012-es szezonja, ahol az idén már mind a három német luxusautó-gyártó elindítja saját csapatát. Ennek megfelelően a biztonsági autót is felváltva adja a három gyártó. A Mercedes egy speciálisan felkészített C 63 AMG Coupé Black Editiont rendszeresít erre a célra, amelyet a rutinos versenyző, Jürgen Kastenholz irányít majd.
Bár a rendőrség részéről a napokban több alkalommal hangsúlyozták, hogy türelmi időt adtak az autósoknak a mentőláda-hiány enyhülése idejére, olvasóink szerint néhány környékbeli településen most is felszerelés-ellenőrzéssel múlatja az időt a hatóság. Felhívtuk az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy kiderítsük, mi lehet az ellentmondásosnak tűnő helyzet magyarázata.
Eddig valahogy nem igazán volt erőteljes konkurenciája a Porsche legendás farmotorosának. Az M3-as BMW túl polgárinak tűnik mellette, az Aston Martin, a Ferrari és a Lamborghini legolcsóbb modelljei viszont túl drágák voltak a 911-eshez képest. Most azonban egyszerre több gyártó is rávetette magát az eddig észre sem vett lehetőségre. A Jaguar az F-type révén tervezi megszorítani a németeket, és most úgy tűnik, a Mercedes is beáll a sorba.
Tanulmányautókat nem szokás eladni, különösen nem a premier után közvetlenül. A nagy autógyárak általában évtizedekig aszalják az ilyen járműveket valami elfeledett raktárban, vagy egyszerűen zúzdába küldik a drágán előállított négykerekű szobrokat. Akad azonban ellenpélda, ha ritkán is, mint most a Nuccio tanulmánnyal, amelyből az egyetlen működőképes példányt Pekingben állította ki a Bertone stúdió.
A kínai autógyártók eddig nemigen készítettek komolyan vehető sportkupékat, és erre jó okuk volt. Nem csak a rendelkezésükre álló technológia kevés, hogy igazán jó gépet építhessenek, de az érdeklődés is csekély. A népi Kínában ugyan van már felső tízezer, de egy kétajtós kupé még mindig túl nagy dekadenciának számít ahhoz, hogy a gazdagok körében népszerűvé váljon.
Majdnem pontosan egy éve bukkant fel a Geely Englon almárkájának SC7 RV modellje, amelyet akkor a londoni taxi utánérzésének könyveltünk el. Az idei Pekingi Autószalonra felújították a típust, és a fotók láttán mintha káprázna a szemünk.
Érthető, hogy az Audinál nem érezték szükségét egy komolyabb fazonírozásnak, hiszen a Q5-öst a hírek szerint szépen viszik. De ha már eljött a fészlift ideje a modellváltási ciklus felénél, csak igazítottak egy keveset az orrán, és beletuszkolták a legújabb motorokat is.
Keleti szomszédunknál is elkezdődött a kétségbeesett hadjárat a külföldi rendszámokkal közlekedő honpolgárok ellen. Kísértetiesen hasonlít a helyzet a magyarra, csak míg nálunk a szlovák rendszám lett a sláger, a románok bolgár turistának álcázzák magukat az ottani regadó elkerülése érdekében.
Ahogy ígérték, a pekingi Auto China kiállításon megmutatták a Mercedes és a Byd Auto első közös járművét. A közösen alapított Denza márka első kreációjának nem adtak külön nevet: Denza Concept felirattal állították ki.
A VW csoport spanyol márkája nehéz időszakot él át, de derekasan próbálkoznak. Ezúttal az Ibizát igyekeztek megvadítani, amennyire ez emberileg lehetséges – abban a reményben, hogy a kínai fiatalság rákattan a sportos kisautóra.
A népi Kína egyes számú autógyára, a FAW az olimpia óta nemigen fejlesztette a Hong Qi – azaz Vörös Zászló – autómárkát, de most, hogy a kormányzat is a hazai autógyártás támogatása mellett tette le a garast, ismét felveszik a kesztyűt.
Az oroszok ugyan bejelentették, hogy a Fiat 124-es utolsó távoli rokonának gyártását is befejezik az idén, de Németországban még rá lehet bukkanni vadiúj, eladó példányokra. Ez a Lada 21041-es például még új autóként kelleti magát, de az eladó láthatóan beleszámolta a vételárba a modern klasszikus lehetséges eszmei értékét is.
Az autót egyelőre nem mutatták meg, viszont a motor-váltó összeállítást, amelyre a hajtását bízzák, igen, és már ebből is sok fontos részlet kiderül.
Eredetileg viccként kezdett terjedni, hogy minden Nissanban van egy kis Infiniti, de az új Sylphyre szó szerint igaz. A kompakt szedán, amely a világ különféle országaiban más-más néven lesz kapható, egész elegáns jelenség, és talán Európába is eljut.
Mondjuk illedelmesen, hogy megdöbbentően néz ki a Honda új szedán-tanulmánya, bár hazudnánk, ha azt állítanánk a Civicet ismerve, hogy meglepődtünk a látványon. A legfurább az, hogy a Concept C profilból kifejezetten dögös, csak szemből lepte el a káosz.
A Peugeot mélyponton van ugyan, de épp ezért teljes gőzzel dolgoznak az új modelleken, amelyek kihúzhatják a vállalatot a kátyúból. Jó példa erre a Pekingben bemutatott Urban concept, amellyel a kis szabadidő-autók kategóriája felé kacsintgatnak a franciák.