Winkler járt az Insight európai bemutatóján, ahol hamar kiderült, hogy méretre, csomagtérre, tapintásra, kidolgozottságra remek autóról beszélünk, ez vitán felül áll. Nem volt kétséges, a Civic IMA-nál olcsóbb, de elvben kisebb autó elnyeri a tetszésünket, mert az alapja a Jazz, jóval könnyebb a Civicnél, és a technikát is csiszolták 2-3 évig. Inkább az érdekel, a mindennapi használatban hogyan teljesít a Honda IMA rendszere az ECON gombbal, a módosított Jazz-testre épült hibridben.
Először is fontos: egy kicsit másképp hibrid, mint a Toyota Prius. Itt nincs tisztán elektromos üzemű haladás álló benzinmotorral, maximum olyat sikerült elérni egy hét alatt, hogy zárt szelepekkel járó motorral bár, de a grafikon szerint csak akkuhajtással tettem meg pár száz métert. Ezzel nincs baj, ha így egyszerűbb és olcsóbb megcsinálni, mint egymillió bolygóművel a Priusban, a Honda lelke rajta.
Az amerikai szürkeimportban hazánkba került felső-középkategóriás japán hibridekről szóló cikkben ezt írtuk:
Hiába a trükkös hajtáslánc és a nagy csomagnyi akkumulátor, a hibridek fosszilis üzemanyagot tankolnak. Ugyanakkor ők mutatják a törzsfejlődés útját a kőolajszármazék égetésétől a teljesen elektromos autó irányába. Ebből a szempontból három fejlődési szintről, három állomásról érdemes beszélni. A lágy hibrideknél (angolul: hybrid mild) nincs olyan üzemmód, amikor a kocsit kizárólag az elektromotor hajtaná − ilyen például a Honda IMA rendszere (Integrated Motor Assist − integrált villanymotor-rásegítés), ahol az elektromotor a belső égésű motor és a váltó közötti szendvicsbe kerül. Erőteljes gyorsításnál besegít a benzinmotornak, fékezésnél áramot termel és táplál vissza az akkumulátorokba, indulásnál pedig beröffenti a lekapcsolt benzinmotort. Viszont önállóan nem képes megmozdítani az autót.
Engem nem érdekelnek a technikai lózungok, számomra mindössze a használhatóság a fontos. Ez így van mindennel, amit használok, egy telefonnal (Nokia E90), a számítógéppel (Macbook Pro) és nagyjából tényleg mindennel. Akkor jó egy eszköz, ha észre sem vesszük, hogy van, csak egyszerűen teszi a dolgát. Ilyen tipikusan a háztartási berendezések javarésze, a mikrosütő, a mosógép, a porszívó. És nekem ilyen a Honda Insight is.
Nem tűnik fel a többi japán és európai kocsihoz képest, hogy ennek kemény volna a rugózása, hiszen nem az; kedvesen, a súlyt éreztetve dülöngél, de semmiképp sem pattogós, ahogyan pattog például egy Mazda6 vagy Honda Accord. Nem huzatos a klímája, mint egy Aveónak. Beszálláskor nekem nem tűnt fel, mennyire alacsony a teteje, hiszen én minden autóba beverem a fejem. A kollégák szóltak, hogy az Insight az átlagnál is alacsonyabb, feltehetően légellenállási okok miatt. Jól kilátni belőle, nem takar ki semelyik oszlop komplett családokat, holttere alig van. Halk, jólesik benne még a csúcsforgalmazás is. Jól szól a hifi, bár a kezelése a központi tekerőgombbal megszokást igényel. Választhatunk, hogy számot keressen egy albumon belül, vagy egy másik lemezt az MP3-válogatásból, óvatlanul összekeverhetjük az audio Bibliát az Alice in Chainsszel.
Kormányról vezérelhető a tempomat, ami ugyan nem követős, mint a Volvóban, de remekül és érthetően teszi a dolgát: tartja a megadott sebességet a gazdaságosság határain belül, autópályás emelkedőn simán visszalassul, aztán a sík úton gyorsít. Szintén a kormányról állítgatható a CVT váltó hét előre definiált fokozata, a hifi, a telefon, amit beállítani a korábbi gyakorlat szerint nem volt több három percnél. Mindössze annyit kellett trükközni, hogy álljon az autó, mikor elkezdi keresgélni a telefont. A hifit kivéve minden egyszerű és világos.
A kettébontott műszerfal nekem szép, volt időm megszokni az első Yarisban és a Twingóban. A felsőn a sebességet jelzi számokkal kiírva, és a kijelző háttérszínével utasít takarékoskodásra. A lentiben a fordulatszámmérő, a benzinszintmérő és az akku lemerítő-feltöltöméter mutatós (szép is persze, de mutatóval mutatják az értéket), a többi csak piktogram, a szép zöld virággal az élen, amit oly szívesen nézegetek a körúti dugóban álló motornál.
A harmadik, a kormány mögötti fekete-fehér kijelző mindennél fontosabb. Ez az IMA szócsöve, itt mutatja, mennyit mehetünk még ezzel a tankkal, mióta megyünk, milyen átlaggal. Arról is szól egy képernyő, hogy épp milyen arányban használunk benzint a mozgásunkhoz, és hogy állnak a telepek árammal. Az utunk mely részében milyen átlagfogyasztási szokásaink vannak: 0-5 liter, 5-10 liter, 10-15 liter között, grafikonokkal. Leállításkor pedig megmutatja, mennyire voltunk gazdaságosak, és ha nagyon, kupával jutalmaz. Ezeket az információkat a kormányon lévő I gombbal érhetjük el. Ha sokat nézegeti, még neki talál menni az Ön előtt haladónak, szóval óvatosan.
Bent kényelmesen elférni, bár az ülőlap a kategóriának megfelelően kicsit rövid, és kellemetlenül büdösre izzaszt a kárpit a dugóban, viszont fűthető. A csomagtere egy hétvégi gyerekes kiránduláshoz elegendő, kismotorral, babakocsival, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, 339 liter erre elég, többre nem (pótkerék nélkül 408 lenne, a padló alatti rekesszel). Gond nélkül befért a gyerekülés, és ISOFIX is van. Nem egy Astra kombi, de az esetek 99,8 százalékában megfelelő. A hátsó fejtér, hogy is mondjam, a kategória átlaga alatti, nekem épp jó, de a nálam magasabbaknak szűkös. A belső burkolatok világos színe pedig nekem ugyan nem tetszik, de tény, hogy tágasabbnak tűnik így a beltér.
A csótányhát jótékony hatással van a légáramlatokra, a jó kilátásra, a pakolhatóságra és parkolhatóságra, ha nem szégyellném magam, azt írnám, pszeudokombi. Pont úgy, ahogy egy Espada. Teljes értékű pótkerékkel és egy rakás akkuval súlyosbítva.
Mi inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy rendeltetésének megfelelően, az elővárosi közlekedésben hogyan muzsikál. Lapozzon!
