Hat generáció után is klasszikus autónak mondható az E osztály, még akkor is, ha ezt már vastagon elfedték különböző technikai vívmánnyokkal.
Címkék: mercedes-benz, e osztály, w214, bemutató
Az Impreza vadonatúj crossover testvére nem veszi félvállról a terepjárást, de a környezetért és a biztonságunkért is aggódik.
Címkék: subaru, crosstrek, crossover, szabadidő-autó, hibrid
A Grandland összkerékhajtású plug-in hibrid csúcsverziója gyors, jól megy, és elektromosan is tud nagyjából ötven kilométert. Ám akad egy kis bökkenő.
Címkék: opel grandland gse, opel, opel grandland, teszt, új autó, plug-in hibrid, crossover
12 millióról indul, és akár zöld rendszámos plug-in hibridként is láthatjuk majd a forgalomban az új Prius stíluselemeivel feldobott kis crossovert.
Címkék: toyota, c-hr, ibiza, menetpróba
536 ezer kilométer, rozsda, sok nyikorgás, és végtelenül szomorú külső. Cserébe annyiba kerül, mint egy középkategóriás telefon.
Címkék: skoda, octavia, ii, combi, 1.9 tdi, pd tdi, használt
Az Opel régi dizájnstúdiójában jártam, ahol a múlt koncepcióautóit, és egy jövőbe mutató, friss darabot is megnéztem.
Címkék: opel, experimental, koncepció, prototípus, rüsselsheim
Az Ineos pickupjában minden is van, mindent elhúz, mindent elvisz. A hazai bemutatón jártunk.
Címkék: ineos, grenadier, quartermaster, pickup, defender
Ha nem akarsz gyorsan öregedni, a Superb negyedik generációja adhat néhány extrát a megszokott formában töltött évekből.
Címkék: skoda superb, skoda, skoda superb iv, mqb evo, mqb, skoda superb 4x4
A sima 53 AMG nem V8-as, hanem sorhatos, amivel kevesebbet fogyaszt, de az ámulat is legfeljebb a beltér minősége miatt fog utolérni.
Címkék: mercedes, amg, gle 53, teszt
Magasról tesz rá, hogy kinek tetszik és kinek nem, az i7 M-es csúcsmodellje úgyis mindenkit magába bolondít, aki egyszer kipróbálta.
Címkék: bmw, i7, m70, villanyautó
Elkölthettünk volna 100 ezret is benzinre, de helyette egy V8-as hibriddel mentettük meg a bolygót ma. Videó!
Címkék: porsche, cayenne, ehybrid
Ricsi elcsente a kollégáktól 2023 legmenőbb M-es modelljét.
Címkék: bmw, m2, g87, csapásmérő, videó
Az új 5-ös sorozat legnagyobb újdonsága a tisztán elektromos változat, a többi nagyjából a szokásos recept eredménye. Ennyi elég, hogy vágyjunk rá?
Címkék: bmw, 5-ös sorozat, dízel, villanyautó
Élőben, testközelből néztük meg az új Tesla Model 3-at, és le is videóztuk nektek!
Címkék: tesla, model 3, highland
Kipróbáltuk a Vizor-arccal frissített Corsát, aminek menőbbek a fényszórói, és erősebb is lett. Elég lesz ennyi a sikerhez?
Akinek nem elég, hogy az egyterűje tágas és praktikus, hanem a külső és a vezetési élmény is számít, jó helyen keresgél.
Kevesen ismerik, pedig a BYD a Teslával egy ligában játszó óriás. Három modellel mutatkoztak be Magyarországon.
Címkék: byd, dolphin, seal, atto 3
Hogy a konzervativizmus előny vagy hátrány, szubjektív. Csak sajnos ez még nem minden.
Címkék: mercedes, mercedes-benz, cla, teszt
A csehek legerősebb utcai autója tisztán elektromos SUV létére az Octavia RS Combi vevőit veszi célba.
Címkék: skoda, enyaq, rs, villanyautó
Toronyháznyi karakter, 707 sokkoló lóerő és varázslatos GT élmény, korosodó Mercedes-alapokon. Neked megérne 110 milliót?
Címkék: aston martin, dbx, dbx707, suv, luxus, v8
Négyhengeres hibridként is hozza, amiért rajongják, tisztán elektromosan a városban pedig rövid, de perverz élvezet.
Címkék: jeep wrangler unlimited sahara 4xe, teszt, jeep wrangler, jeep wrangler 4xe, terepjáró, 4x4
A Bronco a Ford egyik legjobb húzása az elmúlt pár évből. De a lényeg: sikerült-e vele az ugratás a krosszpályán?
Címkék: ford, bronco, outer banks, terepjáró
Valójában egy zűrös korszak lenyomata, aminek a sportmodell jó tulajdonságai ellenére sem könnyű őszintén örülni.
Címkék: opel, astra, gse, plug-in hibrid
Belépőmodell létére közel állt a tökéleteshez a Porsche utolsó orrmotoros sportautója, mégis kevés fogyott belőle, és ma sem elérhetetlen álom.
Címkék: porsche, 968, kupé, veterán
Nardòban három külsős vezethette a Lamborghini Revuelto hibrid V12-es prototípusát hamarabb, mint a VW vezére, Oliver Blume. Én voltam az egyik.
Címkék: lamborghini revuelto, lamborghini, nardo, prototípus, exkluzív, menetpróba, nardo technical center, v12, lamborghini v12
A Honda mindenre jó crossovere már plug-in hibridként is elérhető. Portóban teszteltük az új CR-V-t.
Címkék: honda, menetpróba, honda cr-v, honda cr-v plug-in hibrid, honda cr-v phev, honda cr-v hev, új autó
Bár a nép a limuzinformával azonosítja a luxust, aki érti a csíziót, kisbuszt vesz. Kipróbáltuk a 50 milliós Lexust, ami már itthon is megvehető.
Címkék: lexus, lm, luxury mover, luxus, kisbusz, multivan, v-osztály
A Mercikben régen még vót' anyag. Bezzeg ma!
Címkék: mercedes-benz, eqe, suv, 350, 4matic, elektromos autó, hobbiterepjáró
a másik nevet? Elégedett? Vagy az is sír?
Címkék: honda, eny1, villanyautó, teszt
Még kisebb motort és mild hibrid hajtást kapott a Ford Puma sportos kiszerelése, az ST. A kérdés adott: van ennek így létjogosultsága, vagy sem?
Címkék: ford, puma, st, automata váltó, mild hibrid
1865 kilométert tettem a prémium ötajtós francia kompakt plug-in hibridbe, és azóta szeretném a tízszeresét is, annyira bejött a hangulata.
Címkék: ds4, ds4 e-tense, teszt, plug-in hibrid, hibrid
Képtelenség ennél szelídebben csomagolni a feltűnési vágyat, és zöldebbnek is talán csak a Tesla tudja mutatni saját nehézsúlyú versenyzőjét.
Címkék: volvo, c40, szabadidő-autó, villanyautó
A vadiúj Toyota Land Cruiser szögletes, férfias dizájnnal és kétféle orral érkezik, mi pedig megtekintettük mindkét verziót.
Címkék: toyota, land cruiser, terepjáró, 4x4, offroad
Népautót tervezni komoly feladat, pláne, ha villanyautóról van szó. A Hyundai tudja, mi kell a vevőknek, és meg is adja nekik.
Címkék: hyundai, kona, villanyautó, crossover
Még nem gyártják, és csak előrendelni lehet, mi mégis beülhettünk a japánoknak szerencsét hozó C-HR második generációjába.
Mindenki mindenkit óva int tőle, pedig csak a használat körülményein múlik, hogy ez legyen a tuti választás.
Ha valamit nagyon tud a francia autóipar, az a megjelenés és stílus fontossága. A DS 7 a facelifttel pedig erősített ezeken.
Nem csak játék, hisz komoly terepjáró is, akár két zárható differenciálművel, elektronikusan kioldható stabilizátorral és egypedálos hegymenettel.
Címkék: ford bronco, ford bronko badlands, ford bronco outer banks, ford, bronco, terepjáró, 4x4, menetpróba, teszt
Beérkezett cégvezetők számára az X5 sorhatos dízellel még mindig kézenfekvő, szinte már klasszikus választás.
Címkék: bmw, x5, szabadidő-autó, dízel
Kívülről jól fest, de nem emlékezetes, belül guszta, és még hely is van. A gondokat nem itt kell keresni.
Ha a villanyautózás a Jeep Avengerrel kezdődött volna, sokkal kevesebben ódzkodnának tőle.
Címkék: jeep, avenger, év autója 2023, teszt
Álmaimban Dél-Korea visszainteget, a Torresre ennyi pénzért Európa sem mondhat nemet.
Címkék: ssangyong torres, ssangyong, torres, teszt, dél-korea, suv, kg mobility
Tanult a hibájából az Alfa Romeo, a Tonale a rajongóknál prózaibb módszerrel autót választók ingerküszöbét is elérheti.
Címkék: alfa romeo, tonale, szabadidő-autó, hibrid
Elvittem egy kis fesztiválozásra dolgozni, de vajon hogy teljesített?
Címkék: transit, sziget fesztivál, teherautó
Az Ineos Grenadier két emberrel és egy tank üzemanyaggal a fedélzeten három tonna. Ettől függetlenül sokat tud, izgalmas, és a BMW motorjai hajtják.
Címkék: ineos, ineos grenadier, bmw, menetpróba, hungaroring, jim ratcliffe, magna