Peka - tudják, ő a mi beépített sejtünk a nagy vízen túlról -, ismételten borzolja a németautó-fanatikusok idegeit. Míg a múltkoriban a BMW- és Porsche-kedvelőket vette célba, ezúttal az audisokban forgatja meg a kést. És most teljesen új autókról van szó, nem holmi aukción vesztegetett romokról.
Íme a levél:

Nem vagyok az a fillérbaszó típus, és nem szeretem az össznépi társasjátékokat sem, mint ez a biztosítóváltósdi minden novemberben. Azt az egy-két órát, amit el lehet szúrni vele, inkább olyasmivel töltöm, amit élvezek is. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy ennek ne örülne a biztosítóm, hiszen nyugis ügyfél vagyok, aki mindig rendesen fizet. Így lenne logikus, hiszen én vagyok a biztos bázis, akire építeni lehet. Ráadásul másik biztosításom is van ugyanennél a cégnél. Erre kiderül, hogy csak a hűségem évi 9733 forintomba kerülne. Hát ezt megszívták, leküzdöttem a viszolygásomat az adminisztrációtól, átmegyek egy másik biztosítóhoz. Sőt, viszem a lakásbiztosítást is, és ezek után már ígérhetnek bármit, vissza sem nézek.

Csak most derült ki számomra, mennyit vesztek a vén Volvón

Minden évben az utolsó percben, november végén szoktam átkötni, addig halogatom ezt a nyűgöt, amíg csak lehet. Van az embernek fontosabb dolga is, minthogy a díjkalkulátort töltögesse ki a biztosítók számára olyan nélkülözhetetlen adatokkal, hogy van-e napfénytető az autón és elhúzható-e. Történetesen van, és amióta átépítettem az elektromost kurblisra, hátra is lehet húzni, de ezt az adathiénázást, amit minden évben, illetve most már folyamatos jelleggel eljátszanak a biztosítók, nem értem.

Mint ahogy azt sem, miért nem szeret már az a társaság, akinek rendesen átutaltam idén négyszer az előírt összeget, cserébe mindössze néhány bitet foglaltam el az adatbázisukban és négy levelet kellett kiküldeniük. De fejet hajtok a statisztika tudománya előtt és megteszem, amit meg kell tenni, hogy ne dobjak ki fölösleges ezreseket csupán a lustaságom miatt. A díjak csökkennek, a biztosítók preferenciái változnak, nekem inkább csak lelki teher az a félóra, amit el kell töltenem a kalkulátor előtt.

Végül is szórakoztató, hogy az albérletem mérete alapján szabják ki az autóm kötelező biztosításának a díját, és azon is el lehet csodálkozni, minden évben hány új társaság próbál betolakodni erre a zsúfolt és a biztosítók állítása szerint veszteséges üzletágba. A legszórakoztatóbb mégis mindig az, amikor legörgetek a lista aljára és megnézem, mennyiért is köthetnék biztosítást, ha nem számítana a pénz. Idén 547 ezer a legnagyobb éves díj, amit kifizethetnék 26 éves napi nyúzós autómra, az Audira.

2012 boldog év lesz: közel félmillió forintot spórolok meg a kötelezőn. Ebből akár rendbe is hozhatnám az öreg szivart, de nem fogom. Ha már így az ölembe hullott a zseton, inkább a BMW-re költöm, az úgyis most alakul át pénznyelővé. Vagy félretehetem nyugdíjra; ha megérem, ezt kamatoztatva egész tisztességes összeg jöhet össze. Remek dolog ez az átkötés, elképesztő összegeket dugnak az ember zsebébe.

Vége az ábrándozás szárnyaló ötpercének, görgessünk vissza a lista elejére. Alig ötvenezer forint fölött már vannak ajánlatok - nem is tudom, mi tart vissza attól, hogy a legolcsóbbat válasszam. Ha nem megy csődbe a társaság, nekem nemigen lehet bajom abból, hogy spórolós a kötelezőm: még meggondolom.

A Yamahám már csak a kötelező kűr - a személyes adatokat szerencsére elég egyszer megadni. Itt jóval kisebbek a különbségek és az abszolút összegek is; úgy tűnik, motorral nehezebb másban kárt okozni, mint magunkban. Csak azt magyarázza meg valaki, miért olcsóbb a biztosítás, ha újrakötöm?

Végre átlendültem a mélyponton. Teszek rá, hogy ismét feltörték a Suzukimat. Ehhez megfelelő előzményekre volt szükség, és azokból nem is volt hiány: a tizenhárom év alatt összesen négyszer nyúltak bele, háromszor a házunk előtt.
A pontos okokat ugyan továbbra sem ismerem, de már ez sem zavar. Olyan utcában lakom, ahol évek óta a mi Swiftünk a legszánalmasabb jármű. Nem ritka, hogy este előttem és mögöttem is öt évnél fiatalabb Mercedes, BMW, vagy Porsche parkol. Közéjük rejtem a kocsit, tehát megteszem ami tőlem telik, hogy eltereljem a tolvajok figyelmét. Igen, jól érzik, lefelé lógok ki a kasztból, de semmi gond. Nem vagyok ennyire kifelé élő ember, ráadásul a Suzuki pontosan azt tudja amire nekem most szükségem van. Évekig megtartanám még, hiszen Zsófi most tanul autót vezetni és olyan jó bevágódni néha, amikor összejövünk a barátokkal péntek este. Most már mégsem tervezek előre, mert esetleg nem úgy alakul, csalódni pedig nem szeretek.

Néhány éve, amikor a kocsi még Anyámat szállította a munkahelyére, illetve a délutáni különmunkáinak helyszínére, arra gondoltam, hogy a feltörés egy minket lelkileg megtörni szándékozó bűnözői csoport műve. Azért nem találtam ésszerűbb magyarázatot, mert az első eset után, amikor az egyetlen értékes felszerelést, egy Sony autórádiót téptek ki a tolvajok, kétszer is előfordult, hogy csak a hátsó ajtó kisméretű oldalablakát emelték ki. Mivel évekig nem pótoltuk a rádiót, egyszer, zsákmány híján egy műszerfalon üldögélő plüsskutyát vittek el, azóta pedig semmit.

Ha jól emlékszem legalább öt év eltelt a második és harmadik eset között. A Swiftre specializálódott bűnözők hiába keresték kedvenc gyakorlóeszközüket, hiszen az autó egy távoli garázsban állt. Nem használtam, külföldön voltam, így az évente kétszer két hétig szükséges pufferjármű szerepét töltötte be a jó Suzuki.
Egy ilyen óvatlan hazalátogatás alkalmával jutottunk el a harmadik esetig. Két éve, december 31-én, délután négy óra és négy óra harmincöt perc közt történt minden. Azért tudom ilyen pontosan, mert ezt a félórát töltöttük a lakásban a szintén hazánkban állomásozó Édesanyám társaságában, amikor csöngetett a szomszéd, hogy jelentse, ismét vihetjük üvegeshez a kocsit.
A módszer ezúttal más volt, talán a haramiaképző elsős diákjait vezényelték ki hozzánk, és ők még nem tanulták a jól ismert kisablakos módszert. Munkájukat igazi amatőrök módjára, fényes nappal végezték, ráadásul a betört, vezetőoldali első ablakon jutottak be az utastérbe. Talán nem volt náluk megfelelő eszköz, ezért letörték a baloldali visszapillantó tükröt, és annak műanyag házával verték be az üveget. Ez az egész azért volt felettébb kellemetlen, mert Anyámból előhívta a régi reflexeket, és azért is, mert elkövettem a legnagyobb hibát, és tárcsáztam a rendőrséget. A kerületi kapitányság körülbelül félóra járóföldre található az otthonunktól, a helyszínelők azonban autóval jöttek, két óra alatt.
A jegyzőkönyvet, mint az összes felsorolt esetben, most pontosan elkészítettük. Romantikus igazságérzetünktől vezérelve ismét nyilatkoztunk arról, hogy az elkövető kézre kerülése esetén polgári peres úton követelünk kártérítést, ugyanakkor nincsenek haragosaink, így tippünk sem. Az eredménytelen nyomozás megszűntetéséről szóló határozatot napközben kézbesítik, átvenni nem tudjuk, az értesítéssel pedig még el kell menni a postára és csak ekkor derül ki, hogy a rendőrök ismét nem találtak semmit. Így működik ez mifelénk.

A nyomozók igazán rendes srácok. Akkor is nagyon jól elütöttük az időt, amikor az idei lakásbetörésünk miatt kellett bemennem, tanúmeghallgatásra. Elbeszélgettük, szóba került ez-az, de mindannyian tudtuk, nem sok remény van a pozitív végkifejletre. Inkább a kiölhetetlen mellékíz rossz, hogy ha nem kanalazom be az éppen aktuális munkahelyem őrzött parkolójába az öreg Swiftet, örökkön-örökké bizonytalan, milyen állapotban találom egy utcán töltött éjszaka után.
A negyedik eset, amely éppen két hete, a Renault Fluence Z.E. sajtóút idején történt, már nem váltott ki érzelmi reakciókat. Megkértem Zsófit, hogy ragasszon egy zacskót a kiemelt hátsó kisablak helyére, illetve nyissa ki a kesztyűtartót, hogy a következő versenyző már tudja, itt nincs mit keresni.
Valami azt súgja, hogy az autónkat látogató illetők nem elvinni szeretnék a Swiftet, hiszen a gyújtáskapcsolót mindig békén hagyják. Lehet, hogy azt hiszik, pénzt, illetve ami sajnos nagyon is életszerű, élelmiszert hagytunk az utastérben. Igen, itt tartunk most, 2011 végén.
Ennek ellenére jókedvűen zártam magamban ezt a legutóbbi ügyet. Mozdulataink és válaszreakciónk optimálisak voltak, hiszen nem mentünk bele felesleges adminisztratív körökbe, az ablakot pedig Papp Tibi henkölte vissza egy csavarhúzóval és egy tekercs szigetelőszalaggal, röpke fél óra alatt. Költségről így nem beszélhetünk, hiszen a korábbi, tapétavágóval dolgozó feltörő nyomán kicserélt, ezért még mindig friss és rugalmas tömítés újrahasznosításával állíthattuk helyre az ablakot.

De mi jön ezután? Logikus volna ismét életbe léptetni a tökéletesre csiszolt Suzuki-mentő protokollt, és pár hónapig a rendőrkapitányság tövében tárolni az autót, azonban mégsem készülök erre. Korábban mindig a mellékbejárat vaskorlátjához láncoltam a biciklimet az autózás idejére, de ezzel az a gond, hogy már rég nem dolgozom a szomszédos szerkesztőségben, így az autó szempontjából biztonságosnak tűnő környék többé nem esik útba.

Mivel a Totalcar Suzuki-szakértőjének, Prokeenak sincs jobb ötlete, továbbra sem hagyok semmi értékeset az autóban, és belenyugszom, hogy a régi Swift a nagyon könnyen nyitható, ráadásul sokan ismerik a módszereket. Mit tehetek még? Nem sokat. Reménykedem, hogy ha fel is törik, elvinni nem fogják.

Az adózás önmagában egy bosszantó valami. De ennél is bosszantóbb, hogy mindenféle kreatív államhivatal – köztük az NKH – és minisztérium sápokat talál ki. Aztán megnézik a következő évi költségvetést, ahol persze mindig akad egy új lyuk, - mit lyuk, lék! – aminek a befoltozását rajtam akarják behajtani.

Persze, adót nem emelhetnek.

Inkább kitalálnak mindig valami újat. Hát kérem, 2012-re a baleseti adót dobta nekünk a gép. A névből persze mindenki azt a következtetést szűrte le, hogy aki balesetet okoz, az fizet. Hát egy nagy lószőrt. Az fizet, aki balesetet okozhat, mert él, mozog és kötelezőt fizet. Azaz: mindenki. Igazán nem lesz sok, csak 30 százalék. A 27 százalékos áfához képest persze nem, ami 25-ről valahogy csak felkúszott. Biztos azt mondták, hogy 25-ről 27-re az nem emelés. Miféle matekot oktatnak a Közgázon?!

Talán ezért mondják a Műegyetemen, hogy aki nem tud három pontból kört szerkeszteni, annak van a Duna túloldalán egy másik intézmény.

Szóval, kicsit felszívtam magam. Aztán megláttam a jövő évi kötelező díjait, és jót röhögtem. Ekkora pofára esést szerintem már rég láttunk a Pénzügyminisztérium előadásában. Ezek a szemét biztosítók ugyanis lenyomták a biztosítási díjakat. Úgy 30 százalékkal. Vagyis az adóbevétel harmada is ugrott.

Gyorsan neki is álltam, hogy családunk überexkluzív, tizenéves autókból álló flottájára kiszámoljam, mit is lehet spórolni. Mit lehet?! Kell! Sőt: kötelező!

Nem tagadom, erősen vidéki vagyok. És mint ilyen, jó díjakkal kötök biztosítást. Ez persze a legkevesebb annyi szívás után, ami nekem a vidékiség miatt kijárt Budapesten. Nagy károkozó nem vagyok, igazából az egyetlen butaságot akkor követtem el, amikor azt hittem, a feleségem boldogul a Toyota Avensissel. Elvitte hát gyakorolni.

Ez a döntésem a bónusz-málusz játékban két mezőnyi visszalépést jelentett. Továbbá megszületett a gondolat, hogy netán mégsem az Avensist kéne akkurátusan körbetöretni Hajnival, hanem valami mást. Így lett családunkban egy második autó, egy rendkívüli értéket képviselő Suzuki Baleno, 1,6-os motorral, amire én olcsóbban kötök kötelezőt, mint a feleségem egy 1100 köbcentis vacakra, budapestiként. A vicc az, hogy ezzel együtt bő másfélszerese a Baleno biztosítási díja, mint a kellemes bónuszú Avensisé, hisz új autó, új élet, A0-ról indul a játék.

Gyorsan elvégeztem a kalkulációt. Az Avensis cirka bő 16 ezres éves díja hipp-hopp lement 11500-ra, és ha majd január végén bekövetkezik a Baleno évfordulója, hirtelen 25824 forint helyett csak 18500-at fogunk fizetni. Azt a fene! Még baleseti adóval együtt is kevesebbet fogok fizetni, mint tavaly. Persze jobb lenne, ha a zsebemben maradna a lé, de a tudat így is megnyugtató.

Kezdek vérszemet kapni. Itt van még a motorom. Nem nagy, 250 köbcentis. Az sem baj, ha nem kaphatok rá chopper/túramotor kedvezményt. (Tudták, hogy a K&H-nál ilyen is van, amit minden Harley automatikusan megkap? Íme a bizonyíték, hogy a többség tréleren viszi a motorját a nagy Harley-találkozóra.)

Szóval nézzük! Tavalyelőtt 1026-volt a negyedéves díj. Az idén, a kedvezőbb bónuszom révén lement 1023-ra. Tessék mondani, nincs véletlenül rollerkedvezmény is, a lányom járgánya után? Mert sajnos elfelejtettem mezőőrnek állni, közalkalmazottnak menni, vagy netán lájkolni a Fácsén a Postát. De tudják mit? Hagyom a fenébe, nem számolgatok a kalkulátorral. Lemenne tán 1020-ra? Fogtam eleget az autókon.

 

Megvan új kedvencem a bálnaautó-osztályban. Ha most kéne választanom, Audi A8, BMW7, Mercedes S osztály, vagy esetleg Lexus LS, habozás nélkül megjelölném a Jaguar XJ-t. Könnyű, sportos, jó vezetni, szép, jól össze van rakva… és 20 colos felniken fut. /40. Meglepően szűk kanyarokban fordul meglepően jól, ennek persze a menetkomfort látja némi kárát, de nem is mi vagyunk a célpiac, hanem a sima úthálózattal rendelkező Észak-Amerika, Arab-félsziget, Nyugat-Európa. Azzal együtt nálunk is élvezhető.
 

Mivel többen is szemet vetettek rá a szerkesztőségben, nem adhatom oda a 2011-es Renault Koleos hazai bemutatóján kapott MacTronic Black Eye taktikai lámpát vajszívűen a leggyorsabb Google-Paganininek. Real life feladatot kell megoldani, a határidő pedig kedd dél (2011. november 15. 12:00 CET).

Autó- vagy motoralkatrészekből, autózással kapcsolatos tárgyakból, felszerelési kellékekből, például rókafarok-kulcstartóból, hatos alátétből, gyújtókábelből kell gyártani egy szabad szemmel felismerhető patkányt (vigyázat, kivételesen nem rat stílusú autóra gondolunk, hanem a Rattus rattusra). A róla készült fotót, fotókat tetszőleges megosztó felületre lehet feltölteni és szigorúan a megadott határidőig bekommentelni. Három tagú szerkesztőségi zsűri fogja értékelni a pályaműveket, eredményhirdetés legkésőbb november 17-én lesz. Mozgó, világító, foszforeszkáló, fullextrás patkányért pluszpont jár. Nicknevenként egy patkányt fogadunk el, óvás nincs.

Jó barkácsolást!

Mikor patkányozott utoljára? Ugye, hogy rég volt? Ha a légpuska még megvan, csak a szúrós fényű lámpa hiányzik hozzá, gyorsan tegyen félre mindent. Ez az ön hiénaposztja.

Amennyiben nem ismeri a patkányozás fogalmát, esetleg nem látta Woody Allen A világ második legjobb gitárosa (Sweet and lowdown) örökbecsű remekművét, ne essen kétségbe, rögtönzött oktatófilmünk mindenre fényt derít.

Talán észrevették, Pista nem ma kezdte a patkányozást. Ha a műsoridőbe belefért volna, sok mindent megtudhattak volna még a zsákmányállat furfangosságáról, illetve hogy miért jó légpuskával ólmot szórni rá. A lényeg az, hogy szükség van hozzá egy komoly zseblámpára. Pont ilyenre. (Ó, most vettem észre, hogy legéppuskáztam a PPš-féle, pisztolylőszert használó géppisztolyt, nagy hiba, elnézést érte. - Pista)

De a MacTronic Black Eye taktikai lámpa hozzám hasonló pacifista hiénáknak is valódi csemege. Masszív, mart, illetve esztergált alumínium alkatrészekből van összecsavarozva, 2200 mAh-s lítium-ion akksi jár hozzá, autós és konnektoros töltővel. Az egyetlen LED a foncsorparaboloid mélyéről félelmetes kévét vetít, megkockáztatom, Csikós Erája fényszóróját megszégyenítené. Sorszámozott példány, ára megközelíti két marmonkanna benzinét, szóval nem kis érték.

Amikor éppen nincsenek kéznél patkányok, nem szégyen másra használni a taktikai lámpát. Rozsdafoltot keresni a kiszemelt használtautó padlólemezén, elgurult csavart halászni az útmenti árokban, éjszakai offroadozásnál ösvényt keresni is ér.

A feladatot, amivel meg lehet nyerni, sötétedés után hirdetjük ki a megszokott módon, egy ma este élesedő blogposztban, itt, a Belsőségen. Előzetesben csak még annyit: nem a leggyorsabb válasz fog nyerni, a Black Eye-t nem adjuk oda egy ügyes, pár perces guglizásért.

Pista fantasztikus új kifejezéssel gazdagítja az ornitológus-harcművészet szótárát: a kárvályfogásból szállóige lesz, az fix. Akármilyen is az új B-Klasse, vásárolni és népszerűsíteni nemzeti kötelességünk, ha ugyanis ki szeretnénk növekedni magunkat az unortodox gödör mélyéről, akkor minden morzsányi GDP-re szükség van. Csak az ne vegyen B-Klassét, aki Audit vagy sok Suzukit vesz helyette, kell a lé.

Winkler becastingoltatta magát a Star Warsba. Hogy mit kellett ezért tennie George Lucassal, azt nem árulta el, és nem is jár furán mostanában, szóval simán lehet, hogy csak észérvekkel győzte meg. Az Evoque elég menő, a fene gondolta volna, hogy egy futballistafeleség is lehet jó szakember.

A Gymkhana-pályán két kiváló művész harcol. Herczeg Zoltán meglepően jól nyomta, az egyetlen valóban faroló vendégünk volt eddig, Király Viktor pedig fantasztikusan hozta az autósportban nélkülözhetetlen üveghangot, saját előadásban.

Előző adásaink:

Egy Charger, egy Zafira és egy magányos majom a McLarennél – tctcv3. 4. adás

Úgynevezett létező autók 2 millióért + autóversenyzők – tctv3 3. adás

BMW M5, Bódi Sylvi, Velodrom – tctv3 2. adás

Nissan 370Z vs Hyundai Genesis, Mini JCW – tctv3 1. adás

Telós Bandi blogposztnak álcázott szerelmi vallomása után eszméletlen mennyiségű levelet kaptunk szerkesztőségi levelesládánkba. Kiderült, hogy az olvasók túlnyomó többsége valójában hithű autóbuzi. És reménytelenül szerelmes.

Hajlamosak vagyunk kacarászni az orosz vagy a kelet-ázsiai viszonyokon. Itt van végre egy hazai csemege: nem csak távoli, elérhetetlen országokban szállítanak furcsa módon furcsa dolgokat: itt egy magyar, igazi, ízes hazai.

Nem teljesen értem, miért nem lehajtott hátsó üléssel, lezárt ajtóval vitték a szemre sem mai tévét – talán akkor nem lett volna szükség a vánszorgó tempóra sem. Magyarország, én így szeretlek. 

Mákunk volt, sütött a nap, jól ment a munka

A Shitgun-történet fordulópontjához ért, hiszen az első állapotfelmérés, majd gyors orvoslás után elértünk arra a pontra, hogy új alkatrészeket kap a Toyota. Innentől pedig nincs visszaút, hiszen már gyakorlatilag is áll benne a pénzünk, ezt már végig kell csinálni.

Szerencsére mindig kapunk egy kis löketet, lépünk annyit előre, hogy egyre erősebben vakítson minket az alagút végi fény. Most is ez történt.
 

Én még soha nem Trabantoztam. Pár hete tapasztaltam meg először, milyen cuki kis autó. Már ahogy kinéz, olyan imádni való. A hangjáról ne is beszéljünk, kicsit fülsiketítő, igaz, de mindenhol mosolyt csalt az emberek arcára.
 

Nyakunkon a biztosítóváltás, és bár nem hiszek a csodákban, annyian mondták, hogy nagyok lehetnek a különbségek, hogy vettem egy mély levegőt, és elkezdtem kitöltögetni a PBA kalkulátorát. A Tehén elég régi (1997), bár biztosítási szempontból elég erős (131 kW). Budapesti lakosként veszélyes csávó vagyok, de a jogsim 1986-os, tehát megfontolt, rutinos módon vagyok veszélyes. Előtte még megnéztem a bankszámlám, mert fejből nem tudom, mennyi a kötelezőm a Tehénre, és azt se, egyáltalán kinél van: az Astra biztosítónak fizetek majdnem pontosan évi 30 ezer forintot.

Ezzel szemben az 1997-es, 3,4-es benzines Toyota 4Runner éves kötelezője a Wabard Biztosítónál 29 448 forint. Alig valamivel drágább jelenlegi biztosítóm, az Astra: 30 168. Pista, aki szlovák állampolgár, érzékeny a nemzetiségi kérdésre, ezért azt morogja, hogy az Astra román. Szerintem viszont a románok testvéreink, csak még nem tudják se ők, se mi, csak feszülünk tök feleslegesen ezen az Erdély-témán.

A különböző kedvezmények listáját nem kattogtattam végig, nincs nyolc gyerekem, bakter sincs a családban, mióta nagyapám meghalt. Két tételen vacilláltam. Kedvezményt kapok, ha megadom a telefonszámom. Akkor is, ha az emailcímem adom meg. Vajon mennyit? Ez most egyébként a szarrágás kategória? Na jó, akkor már rágjuk a szart. Végül is megadhatom nekik az emailcímem, legfeljebb az első érkező spamre bekattintom, a spamszűrőt. Na, mennyi a különbség? Igazából be kell vallanom, hogy a kísérlet kedvéért háztáji trollunk, Ubul emailcímét adtam meg, de egy kis spam neki is jár. Egyébként megadhatom a telefonszámomat is, legfeljebb ha felhív majd egyszer valaki valami baromsággal, azt mondom, kösz, nem. Nemet mondásban amúgy is komoly gyakorlatom van, de a tréning sosem árt.

A legolcsóbb így, a személyi adataim elherdálásával a KöBE, de azoknál sunyi módon bejön még évi 1800 forint tagdíj, és akkor megint oda a versenyelőny. A Wabard 3000 forintos áresése annak lehet köszönhető, hogy van egy csomó rám sózható biztosításuk, igaz, a lakásom ügyében nem nyilatkoztam nekik.

De melyik fizetési módot szerethetik a biztosítók? Csekk? Azt nyilván nem. Átutalás? Talán. A díjlehívás olyan kiszolgáltatottá teszi az embert. Nyilván ezért is szeretik a biztosítók, én mégis inkább maradnék az átutalásnál, féléves ütemezéssel. Vagy mégis inkább díjlehívás? Akkor az utalással sem kell bajlódnom, és a biztosítók tényleg szeretik, mert így 30 168 forint helyett 27 984. Az már kétezer forint. De díjlehívás csak éves alapon van, ha közben megsemmisülne a Tehén, kung fuzhatok az Astra biztosítóval.

Szóval marad a 30 ezer. Na erre jön még a 30%-os baleseti adó, 9 000 forint, ami egy proaktív cucc lehet, hiszen az elmúlt két évtizedben nem okoztam balesetet. De ki tudja, mit hoz a jövendő?

Megszakítjuk adásunkat: a 28 éves BMW műszaki hibát produkált. 1200 Forintba került a javítása.

Az történt ugyanis, hogy egyik reggel épp betolattam a parkolóházi helyre, amikor furcsán hiányzott valami a tükörből. A nagy piros folt a falról, hát persze, minden nap megnézem induláskor, meg érkezéskor is, ezért vettem észre egyből. Nem is foglalkoztam vele, majd délután visszatérünk rá.

Így készíts videót egy teljesen hétköznapi autós találkozóról, nincs részegen összevissza üvöltő ember-hang, ide-oda rángatott kamera vagy trágár, poénosnak hitt beszólások. Ellenben vannak, akik tudják kezelni a technikát.

Csak a hangulat, egy baráti társaság és Emil Trier remek kisfilmje, a Torgny-formáció zenéjére. Norvégia, napsütés, csajok. Nem kell ennél több.

Az 1907-ben született Enrico Nardi az olasz mérnökök-versenyzők azon legendás generációjához tartozott, mint Gioacchino Colombo, Aurelio Lampredi, Enzo Ferrari vagy Vincenzo Lancia. Az autózás ezen korának egyik olyan meghatározó embere volt, melyből ma világsztárt faragna bármelyik botcsinálta marketinges.

Tegnap éjjel kettőkör - miközben Csikóssal hazafelé tartottunk Szabó Gyuri barátunktól Kati Mercedesével-, éppen arról beszélgettünk, hogy mennyire innovatívak, precízek és iszonyatosan jó minőségűek voltak a második világháború előtti olasz autók és mennyire hiányzik manapság egy maréknyi ilyen karakteres, lánglelkű zseni a Fiat-csoportból.

Nardi, aki 59 éves korában kipufogógáz-mérgezésben hunyt el a háború előtt a Lanciánál tervezett teherautókat, versenyzett sportautóikkal, később pedig Vincenzo Lancia tanácsadója lett. Többször sikerrel indult a Mille Miglián, ami korának egyik legnehezebb versenye volt.

Enrico Nardi a 750 köbcentis BMW boxermotorral szerelt ND750 monopostóban

A háború után aztán Renato Danesével közösen alapítottak céget, amely sportautókat, kisszériás, egyedi megrendelésre készült karosszériákat és prototípusokat gyártott. 1947-48-ban az együléses Nardi-Danese versenygéppel Enrico megnyerte a Coppa d'Oro delle Dolomiti hegyifelfutót, majd 1951-ben megalapította saját cégét, a Nardi & C. S.a.S.-t, mely már csak és kizárólag prototípusokat és tuning-alkatrészeket gyártott.

A Nardi-Danese egy egész gyors konstrukciónak bizonyult. Feltéve, ha végigbírta a versenytávot

Az első legendás Nardi sportkormány is ekkor készült el (nyugodtan állíthatnánk, hogy indult világhódító útjára) és a csodálatos, spanyol Pegaso Z102-ben debütált. A fakarimás verziók azóta is kizárólag afrikai mahagóniból vagy diófából készülnek.

Kipufogók? Hátsó ablak? Zagato is ebből merített, gyönyörű

A Nardi kormány azóta is a kivételes minőség, esztétikum és jóízlés egyik mércéje, legenda lett, csakúgy, mint a brit Moto-Lita. A hírnév azonban magával hozza a silány minőségű másolatokat is. Nem először és nem utoljára akarnak mások is meggazdagodni az eredeti jó nevén.

Csak míg egy hamis futócipőt kidobunk, addig egy ilyen kínai másolatba bele is halhatunk.
A Driftworks - mely közismerten egész ütős, nagyon gyors és általában keresztben közlekedő autóiról ismert -, srácai a közelmúltban egy remek videóban mutattak rá a hamis Nardi-kormányok használatának veszélyeire. Kivártunk egy picit, hiszen nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan reagál az E-bay és a hirdetők erre a nagy port felvert videóra.

Olcsó húsnak...

Nos, az történt, amit jó eséllyel meg lehetett jósolni: az eredeti Nardi-kormányok ára picit feljebb ugrott, a nyilvánvaló hamisítványok pedig még trükkösebb szöveggel, akár egy eredeti Nardi-dobozzal lefotózva keresik a gazdájukat mind a mai napig. Nem nehéz kiszúrni őket, mert olcsók és ízléstelenek.

Ettől függetlenül még az is lehet, hogy az eredeti kormányok is Kínában készülnek, csak éppen másik gyártósoron. Ez azonban mit sem von le az örök igazság mondanivalójából: olcsó húsnak híg a leve. Még 2011-ben is. Ne dőljenek be.

A tegnap nyereményként meghirdetett, mindenen szóló Tunebug-hangszórót nem adjuk olcsón, dolgozni kell érte.

Mivel a hangszóró és a zene szervesen összekapcsolódik, a zene pedig művészet, így a feladat is művészettel és alkotással kapcsolatos lesz.

Minden hétfőn összeül a szerkesztőség, hogy egy többórás értekezleten megtervezze a következő két hét tartalmát, értékeljen és ötleteljen. Ez az esemény szinte mindig azonos koreográfia szerint zajlik, megszoktuk már, hogy olykor-olykor arab piacot megszégyenítő rikácsolásba és zsivajba fordul vagy éppen csak álmosan, lassan kókadó fejjel hallgatjuk a számokat.

Készítsen ön egy képet (rajzot, kollázst, képregényt, stb.) erről a hétfői értekezletről a szerkesztőség tagjaival, majd ma este hétig (2011. november 9. 19.00-ig) küldje be a linket a kommentablakba. A legviccesebbet kiválasztjuk és nyer. Segítségként annyit, hogy több fotón is megörökítettük már ezt a szeánszot. Itt, a blogon bizonyosan találnak párat.

Gondolkodtak már azon, vajon hogyan szól egy görögdinnye? Vagy egy nagyköbcentis női mell? És egy kisköbcentis? A műanyag lavór vagy a kerti asztal lapja? Az ablaküveg?
Csupa-csupa fontos és örök kérdés. A jó hír az, hogy kis szerencsével ez az - emberi tudás közepén terjeszkedő - fekete folt is eltűnik.

Mert mai, Zajos Hiénánk nyereménye nem más, mint a méltán elhíresült TuneBug, a szögegyszerű elvet használó, ám annál nagyobb sikernek örvendő felület-hangszóró. Kicsi, kompakt, ám meglepően súlyos, fémből készült darab, ennek köszönhetően ígéretesen strapabírónak is tűnik. Egy darab szabvány, 3,5 milliméteres jack-aljzaton keresztül tölthető (USB-portról) és ezen keresztül kapja a jelet is.

Elterjedt felhasználási módja a bukósisakra rögzítés, de természetesen a magyar találékonyságnak nyomába sem érhetnek, hiszen kellő méretű homloküregre helyezve is mély, telt basszusokat érhetünk el és végre hasznát vehetjük üresfejű barátainknak is, amolyan mélynyomóként.

A feladat nem lesz egyszerű, a TuneBug kereskedelmi ára 11+ ezer forint, ezért már érdemes egy kis kreativitást vinni a dologba. Holnap reggel hétkor megtudják, mit kell érte tenni.

Először talán a 2010-es OT Expón nyomták a kezünkbe, a nagy zűrzavarban és hajtásban nem is értettük, mit keres nálunk ez a lap és egyáltalán, mi ez? Aztán belelapoztunk, körbejárt és akkor még megmosolyogtuk a kicsit kezdetleges és egyszerű DTP-t, a helyenként rossz fotókat de megmaradt bennünk a remek témaválasztás és az érdekes autók, aranyos kis újság, amibe belevágtak páran és ahhoz képest jó.

Aztán eltelt pár hónap, az idei OT Expón megint váltottunk pár szót velük, kaptunk egy tiszteletpéldányt, aztán a Velodrom-bulin ismét, hoppá! Ez a lap fejlődik, nézzétek csak: tök jó képek, ütős címlap és igazán színvonalas tördelés, finoman, a szemünk láttára nőtte ki magát mutatva, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét. Szeretjük és mi, akik gályáztunk a nyomtatott sajtóban évekig, igazán értékelni tudjuk a kitartást. És lám, mi van a címlapon? A csajozós limó, amit annak idején próbáltunk is Winklerrel.

Rozsdakupac, üdv a fedélzeten, szevasztok!

Papp Tibi lemeze elakad a prémiumbarázdában az új Opel Zafirában, ami kiviszi a két kilót bő 30 rekesszel.

Videoblog: Karotta egy kiskamerával elkószál a világ egyik legérdekesebb helyére, ahol semmi érdekeset nem szabad levideózni. Igen, itt készül minden McLaren versenyautó, és nem, nem sikerül felvenni, mert tilos. Igen, kergettek. Így aztán marad a süti, a tornaterem meg a wc. Ilyet se látni minden nap.

Végezetül Winkler vartyogtatja a vén V8-at, vesszen a versenypálya. Dodge Charger.

Előző adásaink:

Úgynevezett létező autók 2 millióért + autóversenyzők – tctv3 3. adás

BMW M5, Bódi Sylvi, Velodrom – tctv3 2. adás

Nissan 370Z vs Hyundai Genesis, Mini JCW – tctv3 1. adás

Papp Tibor

Ebben a posztban azok se keressenek értelmet, akik amúgy még hisznek az értelemben. Csupán kihasználtam a lehetőségeket: adott volt néhány tébláboló kolléga meg egy közepesen elhasznált papírsisak.

Bende Tibor

Én csak a fejükbe nyomtam és gyorsan fotóztam – mielőtt az értelem helyett az összeesküvésben hívő olvasóink rávágnák, hogy ezért a Škoda fizetett, cáfolnék – csak szerettem volna tudni, mennyire hülyén néznek ki a körülöttem lézengő emberek egy ilyen izével a fejükön.

Vályi István

Stump András

Zách Dániel

Andróczi Balázs

...mondta Göbi, a motordoktor, amikor az alábbi berendezés működéséről szóló videót elküldtem a szerkesztőségi levlistára - és azt hiszem, a legtöbben a lelkünk mélyén hasonlóan gondolkodunk.

A Cordon ugyanis egy traffipax, pontosabban egy több célpontot egyszerre figyelni, mérni, naplózni és fotózni képes radaros sebességmérő készülék.

Furcsa népek a finnek - talán a nyelvrokonságon kívül ez minden közös vonásuk velünk, magyarokkal - hiszen ott élnek fenn, északon, ahol a madár se jár, 338 145 négyzetkilométeren lézengenek alig több, mint ötmillióan és köszönik, egész jól elvannak. A munkanélküliség alacsony, az életszínvonal magas és ha mindez nem lenne elég, mindehhez döbbenetesen szép, széles, nagy ívű kanyarokkal tűzdelt murvás útjaik vannak.

A rali vb 33 éves történelmében hét finn pilóta lett 14-szer világbajnok, ami azért nem rossz arány. Az északiak vezetési tudását nem kérdőjelezi meg senki, aki járt már bármelyik ottani országban, annak idején mi is megdöbbentünk, hogyan terel a nettó jeges úton a helyi buszsofőr egyik ujjával az orrában, miközben rettegve bújnak egymáshoz az utasok...

A ralis sikerek mögött persze ott áll egy olyan háttér, melyről mi idehaza csak álmodunk. Több nemzeti bajnokság, remek szervezés, fegyelmezett nézők és kellő őrület, kicsit magunk alá csináltunk tegnap éjjel, amikor a videót átküldtem Csikósnak és Telós Bandinak.

És ezek mennek mindennel, aminek kereke van. Lejárt homologizációjú Corollákkal, Celicákkal, Kadettekkel, amatőrök, profik kenik H-s Alfa Giuliettáknak, Ladának és Wartburgnak, de akad itt állólámpás kupé, Escortok hegyekben, Hillmannok, Ford Angliák és hátsókerekes Starletek, Talbot Lotusok mi szem-szájnak ingere.

És szemmel láthatóan úgy közlekednek velük, ahogy egy raliautóval kell. Attól függetlenül, hogy H-kategóriás ritkaság vagy sokmilliós WRC. Gyáva népnek nincs hazája-alapon, keményen, mintha az életükért mennének. Az esetek 90 százalékára jellemző, hogy ha kiadja, akkor nagyon, ha nem, akkor nagyon nem. Őrültek és mi imádjuk őket, ahogy saját közönségük is. A finnek tudnak élni.

Érdekes megfigyelni, ki hogyan kezeli le ugyanazt a szituációt, jól látszik, mennyire egyszerűbben kezelhetőek az elsőkerekes autók a bajban illetve az is, hogy sokszor okosabb átengedni, mintsem megpróbálni beférni a kanyarba.

Mint azt tudják, nincs egységes álláspont a szerkesztőségen belül azt illetően, hogy sport-e a drift vagy sem. Jelen esetben azonban mindegy, hogy sportként fogjuk fel a szűk kis blúzok szétpattintását köbcentik és G-k függvényében, vagy csak szimpla szórakozásnak. Az eredmény ugyanaz.

Nem tudjuk, ki a hölgy de szívesen viszontlátnák mondjuk Hirvonen mellett egy svéd gyorson. Blúzocskában.

Folytatás itt. Köszi maczko!