A közeljövőben részben külföldre költözhet a Bentley és a Lamborghini gyártása is. Azt már jó ideje tudni lehet, hogy a két luxusmárka hobbiterepjáróval bővíti kínálatát, ezzel egyidejűleg pedig a példányszámok is nőnek. Bentley-ből ötven százalékkal több készülhet, míg a Lamborghini megduplázná a termelést.
A Rolls-Royce Maharaja Phantom Drophead Coupé egy különleges limitált széria, de a nevével ellentétben nem Indiába szánják – hisz a maharadzsák többségének már nincs se pénzük se hatalmuk – hanem az aktuális kilyukasztandó pénzeszsákok hazájába, Dubaiba.
Bár még évek vannak a bemutatóig, a Volvo már most bejelentette, hogy készülnek az S90 bemutatására.
Úgy tűnik, viszonylag gyorsan igyekszik túlesni a VW az előző motorgeneráció leváltásán. Az 1,2 literes turbós benzines és az 1,6 literes dízel gyengébbik változata helyett érkezik két új motor az Audi A1-esbe, ahogy korábban a VW Polóban is megtörtént ugyanez a váltás.
Soha meg sem próbáltuk összeszámolni, hogy hány szervezet hány Év Autója díjat ad ki egy évben, de amikor már azt gondolnánk, hogy mindet ismerjük, akkor felbukkan egy újabb. Ezúttal a japán RJC Car of the Year-re találtunk rá, a Suzuki jóvoltából, amely egy kisautóval elnyerte ezt az elismerést.
Egy igazán jó hír:
Magyarországon is egyre többen használnak LPG-vel, vagy sűrített földgázzal (CNG-vel) hajtott autót, nekik ma jó napjuk lesz. Az autókba beépített gáztartályokat jelenleg 3 évente kell ellenőriztetni, a jövőben ez az időszak várhatóan négy évre módosul. Az autógáz-tartályok élettartamát a gyártó határozza meg, jelenleg a cseppfolyós gázoknál legfeljebb 15 év, míg sűrített földgáznál és az egyéb gázoknál 20 év. Az új javaslat egységesen 20 évet állapít meg. A tervezet minden gázfajtánál 10 évig engedi meg a használati idő hosszabbítását. A gyártástól számított 10. év lejárta előtt minden tartálynál szerkezeti és szilárdsági ellenőrzést kell végezni. Amennyiben megfelel a tartály a követelményeknek, úgy még 10 évig használható. A négyévenkénti ellenőrzés szemrevételezéssel történik és így kell elvégezni a baleset utáni ellenőrzést is. A hatósági ellenőr acél beütő bélyegzővel tanúsítja a vizsgálatot és a tartályon jelzi a használhatóság idejét is. (MTI)
Közlekedési koffein:
Tengap délben átadták a felújított, kiszélesített hidat a Hűvösvölgyi út–Kelemen László utca csomópontban. A kiszélesített hídon a Hűvösvölgyi út irányába a korábbi egy helyett két forgalmi sáv áll az autósok rendelkezésére, így megnövelt áteresztőképességű átkelőnek köszönhetően enyhülnek a korábbi torlódások a környéken, valamint gyorsabban lehet utazni az erre közlekedő és mától a híd átadásával újra eredeti útvonalán járó 29-es autóbusszal is. (BKK)
Hogy ne csak a jót kapják meg. Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest több kerületében. Ma reggeltől tilos megállni például a Benczúr utca 45. szám előtt, mindkét oldalon, holnap a Kelenhegyi út mindkét oldalán a Kemenes utca és a Szent Gellért tér között, a Műegyetem felső rakparton a középső parkolóban a Szent Gellért tértől 40 méter hosszon, és ezzel még nincs vége. A továbbiak a police.hu-n.
Az ingyenes műszaki átvizsgálás nem ugyanaz, mint az ingyenes műszaki vizsga. Fontos különbség köztük, hogy az előbbi nem illúzió, hanem jó kis holnapi lehetőség a győri autósoknak, akik meg akarják előzni a balesetet. A hivatalos helyi vizsgaállomás akciójára magánszemélyeket és autóikat várják, melyeknek megengedett össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát. Részletek itt.
Helyszíni bírságot katalógusból? Igen, a németeknél már ezt is lehet. Erről az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottságának honlapján cikkeznek, ezúttal a kerékpárosok kedvéért. A szövetségi köztársaságban öt euró büntetés jár, ha valaki elengedett kézzel bringázik, ha pedig fejhallgatóvan a fején és zenét hallgat, azt egy tízessel válthatja meg. További tréfás tarifákhoz ide kattintson.
Korábban csak tanulmányautóként láttuk az Everestet, ez viszont már a szériaváltozat. Bár a Fordnak több más szabadidő-autója van, ez a pick-up alapú gép valódi terepjáró képességeket ígér – ennek megfelelően elsősorban olyan piacokra szánják, ahol kevés az épített út.
Egy BAC Mono balesete miatt dugult be késő délután/kora este a Váralagút és környéke. Az alagútban történt ütközésben három jármű volt érintett, a 444.hu információi szerint személyi sérülés történt.
A helyi Chevrolet vezér finomabban fogalmazott: a típus bemutatását bizonytalan ideig el kell halasztani Dél-Koreában, egy viszonylag friss szabály miatt.
A japán óriás a GT86-on kívül mostanság nemigen készít vérforralóan érdekes autókat. Az Auris is meglehetősen kispolgári jószágnak tűnik abban a formájában, ahogy mi ismerjük, de a Toyota fiatalosnak szánt amerikai Scion márkája számára most megpróbálták dögösebbé tenni a csapott hátú ötajtóst.
Közlekedési koffein
A kínai-izraeli márka talán az első, amelynek sikerült változtatnia a kínai autókról alkotott elképzeléseinken. Viszonylag korszerű formájú autókat mutattak be eddig, sőt, öt csillagot kaptak az EuroNCAP töréstesztjén, míg a korábbi kínai modellek tragikus eredményeket értek el ugyanitt. Az autóik piaci bevezetését ugyan nem sietik el, de a Qoros 3-nak már a negyedik változatát leplezik le. A szedán, a kombi és a csapott hátú ötajtós után egy városi szabadidő-autó érkezik.
A puszta számok tényleg riasztóak: húsz százalékkal csökkentek a Mini-eladások Észak-Amerikában az év első kilenc hónapjában. Egyelőre mindenki csak találgatja, mi a baj: egyesek a modellváltásra fogják a jelenséget, mások szerint viszont a Mini márkáért is eljött a Zord Kaszás.
Már egész kis modellpaletta alakult ki az 500-as köré: ott az 500 L és az 500 L Living, illetve az 500 X, amelyek tágasabb, jobban használható autók az eredeti kétajtós, négyüléses modellnél, de ahogy Obendorfer Dávid formatervező tervein is látszik, akár a Punto utódja is megvalósulhatna múltidéző formában, mondjuk 600-as néven.
A BMW a 3-as és 4-es sorozattal akkorát tarolt világszerte az elmúlt tíz évben, hogy aki eddig nem tette, most igyekszik lemásolni a receptet. A Jaguar mellett a Cadillacnek is van már hátsókerék-hajtású középkategóriás luxusmodellje, az ATS, amely két éve van a piacon, a kupét pedig tavaly mutatták be. Most pedig érkezik a sportváltozat: jövő héten mutatják be, egyelőre kupé karosszériával.
Vannak gyártók, amelyek egész részlegeket foglalkoztatnak egy-egy ütős típusjelzés kitalálására, a Mercedes viszont egyszerűen az ABC betűivel jelöli a típusait évtizedek óta. Ám ahogy bővült a választék, úgy lettek egyre kuszábbak az elnevezések – ezt próbálják most kifésülni egy kicsit.
Európában már tizenkét éve nem kapható Escort – talán ezért merték ismét elővenni a 90-es években rendesen elkoptatott típusjelzést. Ám most már nem egy kompakt modell viseli, hanem a Ford saját Dacia Loganje, egy egyszerű, de jól használható méretű négyajtós szedán.
Már a legújabb Passattal egy időben bemutatott 240 lóerős kétturbós motor is a legerősebbek közé tartozott, de a VW motortervezői nem álltak meg itt.
Azt már korábban hallani lehetett, hogy a Jeep egy óriási modellen dolgozik, de akkor még a Grand Wagoneer ős-SUV szellemi utódjaként emlegették. Most azonban kiderült, hogy a Jeep ezzel a típussal egész más irányba lő: a Range Rover irányába. Azaz érezhetően drágábbnak és igényesebbnek kellene lennie, mint bármelyik jelenlegi Jeep típusnak, beleértve a csúcsot jelentő Grand Cherokeet is.
A Honda takarékosan oldja meg a luxusautó-fejlesztését: minden ilyen jellegű modelljük valamelyik Acura típus egy változata, hisz az Észak-Amerika kedvéért fenntartott prémium-márka számára úgyis egy teljes modellpalettát kell fenntartani. Az új Legend gyakorlatilag azonos a csúcs-Acura, az RLX legdrágább, hibridhajtású kivitelével.
A két német autógyártó kifejezetten óvja lehetséges vásárlóit a Google-integrációtól, hisz az amerikai vállalat a sofőr és utasai szokásairól gyűjt adatokat, méghozzá állítólag egyre többet.
Nyugat-európai országokból, illetve Magyarországról lopott autókat legalizáló, majd értékesítő bűnszervezetet számoltak fel múlt szerdán egy összehangolt akcióban. Az ország több pontjára kiterjedő akcióban hat megyei rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság, illetve a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vettek részt.
Ez már a Geely GC9 végleges változatának tűnik, hisz a bemutatót néhány héten belül tatrják. A forma tetszetős – végül is a Volvo korábbi tervezőjét szerződtették a kínaiak – a technikának viszont még nincs sok köze a svéd gyártó megoldásaihoz.
A Mazda úgy két éve kezdte forgalmazni a CX-5-öst, de már át is dolgozzák. Valószínűleg azért, hogy az időközben megjelent többi újhullámos modellhez jobban passzoljon, de ez a sietség még így is meglepő, általában három-négy évet azért kivárnak, mielőtt faragni kezdenének egy-egy típust.