Nem állítanánk, hogy a Rolls-Royce-tulajdonosok lennének az autóipar trendszetterei, mégis elgondolkodtató, milyen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg, amikor megkérdezte őket a gyártó, szeretnének-e dízeleket.
Amikor két hete csődöt jelentett a Nürburgring GmbH, beindult a pletykagyár, ki fogja megmenteni a patinás versenypályát. Még Bernie Ecclestone-t is hírbe hozták, hátha kedve van beleborítani egy talicska pénzt a sikkasztásgyanús manőverekkel pénznyelővé alakított vállalkozásba. Végül a tartomány nyújtott átmeneti segélyt a cégnek, hogy legalább a kamatokat fizetni tudja.
Annyi kémfotó készült már a Macanról, hogy régi ismerősként köszönthetjük majd, ha végre lehúzzák róla az álcázást. Ezúttal viszont olyan közel került a fotós, hogy még a műszerfalat is megleshetjük a képeken.
Számtalan kísérletező kedvű önjelölt feltaláló épített már mindenféle elektromos hajtást autójába - ez a próbálkozás valamivel komolyabb. Egy tennessee-i egyetem utólag beépíthető konnektoros hibrid rendszert fejlesztett ki, amely felezni tudja a fogyasztást, amíg le nem merül az akksi.
Megvan az Adibos cipő a kínai piacról? Vagy a Hike felirat a pipa fölött? Lehet, hogy nem szándékos, de a lengyelek Hussarya típusjelzése láttán hasonló érzésünk támad. Nem mintha a Pagani Huayra egy koppintásra érdemes márkanév lenne.
Néha fel kell frissíteni az olyan nehézbombázókat is, mint a Bentley Continental Flying Spur. A nagy kérdés ilyenkor az, hogyan álcázzunk egy bőven öt méter feletti, félreismerhetetlen brit limuzint. A Bentley-s srácok parádésan oldották meg a feladatot.
Vége a japánosan szigorú titkolózásnak, megérkezett az első álca nélküli, szélesvásznú kép a Mazda 6-ról. És ez az egyetlen girlandos fotó elég, hogy leboruljunk a monitor elé.
Üldözi a pech a Toyotát az utóbbi években: megint autók százezreit kell visszahívniuk egy apró malőr miatt. Pedig már éppen kezdték kiheverni a gázpedál-mizéria utórengéseit.
A lettek örökre beírták magukat az autótörténelem nagykönyvébe, amikor a Dartz Kombat Red Diamond Editiont bálnapéniszbőrrel kárpitozták ki. Most újabb csintalansággal keltenek feltűnést: feltaláltak egy új járműkategóriát.
Kaliforniában készült a legfrissebb kémfotó-sorozat a jövő évre várt új M3-as BMW-ről, és már csak matricákkal álcázták a prototípust. Akinek nem folyik ki a szeme az örvénymintától, szinte minden részletet felfedezhet rajta.
Szokatlan manőver volt a Lexustól már a CT200h is, amellyel a prémium gyártó bepróbálkozott a kompakt-vásárlóknál. A legfrissebb híresztelés szerint tovább merészkednének a japánok, és a hibrid Yarisból is megépítenék saját átiratukat.
Régóta híresztelik, hogy a 3-as F30 kódra hallgató, idei kiadásából ötféle karosszériaváltozat is lesz. Azt pletykálták, hogy a szedán, kupé, kabrió és kombi mellé egy ferdehátú 3GT is érkezik. Úgy tűnik, nem tévedtek.
A Mercedes nekifutott az R osztállyal, és orra bukott. A BMW inkább meg se próbálta. Az Audinál viszont legyűrték a torokba szorult gombócot, és nekiveselkedtek. 2016-ra megérkezhet a V4, az első valódi egyterű Ingolstadtból.
Furmányos konszernpolitikájával eddig sikerült megoldania a VW-csoportnak, hogy az egyes márkák ne marjanak túlságosan egymás húsába. A Škoda például gyárthatott Fabiát és Octaviát, közvetlen Golf-konkurenst viszont nem. A Rapid csapott hátú változatával ez megváltozhat.
Túlzás lenne állítani, hogy vártuk, de számítani lehetett rá. A Countryman háromajtós változatáról készült - reméljük, végső - álkémfotósorozát a Facebook-on terjeszti a Mini, hogy kedvet csináljon a célközönségnek.
2002 óta gyártják és még mindig nem küldik nyugdíjba, csak a ráncait varrják fel.
A 918 Spyder a Nürburgringen körözött, 7:22-n belül kell teljesítenie a 21 kilométert.
Titokzatos módon, váratlanul távozott az Opeltől az újonnan kinevezett tervező.
A gyengülő autópiaci konjunktúra ellenére jól sikerült az Audi első fél éve, a bevétel 16 százalékkal 25 milliárd euróra, a nettó nyereség pedig 34 százalékkal 2,3 milliárd euróra nőtt - közölte az ingolstadti központú cég kedden.
Egy belső forrás fontos információkat szivárogtatott ki a 2015-re várt brutális BMW modellről.
Agresszív, elegáns, gyors, mint a sors és 3000 új alkatrésze van az új nagy Lexusnak.
Amikor 2007-ben bemutatta a Nissan a GT-R-t, alig lehetett mást hallani, mind csalást kiáltó és hitetlenkedő véleményeket. Kevesen tudták feldolgozni, hogyan lehet egy 1,8 tonnás behemót ilyen elképesztően gyors, főleg annyi pénzért, amennyiért kínálták. Mára nagyjából mindenki belenyugodott, hogy a Godzilla becenevet nem ok nélkül kiérdemlő Nissan egy csodálatos mérnöki teljesítmény, viszont terjedni kezdett a pletyka, hogy nem lesz utódja.
Miután a Pekingi Autószalonon bemutatott Urus tanulmányautóra még a keményvonalas SUV-ellenzők is nehezen tudtak rosszat mondani, az utóbbi időben egyre biztosabbnak látszik, hogy az emelt Lambo nem reked meg koncepció szinten. Már azon sem akadnak fenn a gyáriak, ha egy gyárlátogatáson lefotózzák a féltett prototípust.
Sejteni lehetett, hogy a Kia új kompakt szedánja is jó kiállású lesz, ismerve a koreaiak utóbbi években megjelent modelljeit. Nem is csalódtunk a K3 friss fotói láttán, csak azt furcsálljuk, hogy nálunk miért nem forgalmazzák.
Rendőrségi motorcsónakot lopott el egy részeg fiatalember Budapesten vasárnap, a férfi annyira ittas volt, hogy elfogása után detoxikálóba kellett vinni. Csobay Balázs, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyettes vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a 21 éves budapesti fiatalember "erős alkoholos befolyásoltság alatt" a XI. kerületi Kopaszi-gáton található vízi rendészeti állomásról kötötte el a szolgálati kishajót.